Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Balogh Béni: Gyöngyhúrú citera (mesejáték)
Hát idejutottam. .. Ide, a sötét tömlöcbe. . . Ki tudja üt-e még valaha a szabadulásom órája?. . . Vagy csakugyan az akasztófára kerülök? KISfÓLL: (Hirtelen, váratlan belesuttog a börtön csendjébe.) Mit keseregsz, mit búsulsz kisgazdám?. . . Hát elfelejtettél már engem? IMRE: (Meglepetten.) . . .0. . . ó. .. Jól hallok?. . . Ki vagy te?. . . Olyan ismerős a hangod?! KISTOLL: (Hangosabban.) Nyúlj a kalapodhoz, a barna szalaghoz. Ott pihenek én a parancsodra várva. IMRE: (Boldog felismeréssel.) Boldog ég, nagy rengeteg. . . Hát ez az aranyszínű kistoil! KISTOLL: Bizony én vagyok. IMRE: (Kérő hangon.) Seaíts hát rajtam! KISTOLL: Végy le a kalapról, s borzolj meg háromszor. . . Közben ezt suttogjad; „Nyílj ki tömlöc, dohos zárka, Hadd jussak a napvilágra!” IMRE: (Boldog suttogással.) Úgy teszek. (Parányi zúgás-léle hallatszik, majd újra a fiú hangja.) „Nyílj ki tömlöc, dohos zárka, Hadd jussak a napvilágra!” (Különös, furcsa suhogás, majd recsegés féle hallatszik.) IMRE: (Meglepett suttogással.) Kinyílt!... Kinyílt!... Jól látok? Szétnyílt a börtönfal!!!... De mi ez?... Napfényes folyosó?! KISTOLL: (Suttogva.) Indulj el rajta, s menj a fény irányába ! (Átkötő, mesés hangulatú zene.) 6. jelenet IMRE: (Töprengve.) Fáj a szemem ettől az erős fénytől! Mintha csak álom lenne az egész! . . .Pedig nem az! . . .Micsoda szép kertet látok! És ez a tó! Olyan kék a vize, mint a nyári égé! (Váratlan vízcsobogások hallatszanak.) IMRE: (Meglepeti suttogással.) És ott!... Ott a tó közepén!?... Egy csónakban aranyszőke leány üldögél. . . Egy másik leány meg evez... Bizonyára a szolgálója lehet. . . Istenem !. . . Csak nem? (Újabb vízcsobbanások.) BOGLÁRKA: (Csengő hangon dalol, s hárfázik hozzá.) „Árva vagyok, félig árva. Hegynek tetejére zárva. . . Hét éve már csak azt várom, Lesz-e még szabadulásom?” IMRE: (Félhangos sutogással.) Lesz bizony, csak hallgass reám. BOGLÁRKA: (Ijedten.) Ki vagy te? IMRE: (Hallatszik, hogy közelebb megy a tóhoz. . . Félhangosan mondja.) Jóbarátod vagyok.. . Szállj ki csónakodból, s küldd el evezőszolgádat. BOGLÁRKA: Tőle beszélhetsz, süketnéma szegény. . . Mit kívánsz tőlem? IMRE: Suttogva.) Ha szabadulni akarsz, szállj ki csónakodból, ne tétovázz soká! BOGLÁRKA: (Hallatszik, amint a part felé evez, majd a csónak orra a parthoz ütődik.) (Sietősen.) Itt vagyok, mit kívánsz szabadságomért cserébe. IMRE: Itt van e hárfád, adj nékem három szál gyöngyhúrt róla. . . BOGLÁRKA: (türelmetlen reménykedéssel.) Anyám küldött értem? IMRE: (Nyugodtan, határozottan.) Nem ismerem őt, de ha kiszaba- dítlak, elviszlek hozzá. BOGLÁRKA: (Lelkesedve, titokzatosan.) Ha nem édesanyám, akkor a király küldött, ugye? IMRE: (Mély sóhajjal.) Ó, a király!. . . Ő bizony nem. . . Sohasem láttam. . . Juhászbojtár vagyok én, aki elveszett bárányaimat keresem. BOGLÁRKA: (Suttogva.) Akárhogy titkolod, ne félj, én tudom, hogy te Mátyás kémje vagy. Más ide be nem tud jönni. .. Ez azonban a te nagy szerencséd!... Ha kikémlelted a várat, nagy sereggel jöhetsz ellenem. . . így szokták ezt. . . S akkor könnyedén kiszabadíthatsz engem is. IMRE: Szívesen jönnék e gonosz vár ellen, de nincsenek katonáim. Hallottad már, hogy szegény pásztorfiú vagyok, aki a vitézi tudományokban sem jártas. BOGLÁRKA: (Bíztatólag.) Ezt bármelyik várban megszerezheted, ha beállsz szolgálatba. Úgy hírlik, a király nem azt nézi, ki kinek a fia, hanem az ügyesség, a tudás számít nála. . . Ha ilyen eszes voltál, hogy hozzám bejutottál, akkor a vitézi tudományt s még a sereget is megszerezheted. . . Itt van hát a három szál gyöngyhúr! IMRE: (Boldog suttogással.) Köszönöm a kedvességed. Érted, ha kell vállalom a harcot is. . . Hiszen olyan szép vagy. BOGLÁRKA: (Szégyenlősen.) Ó . . .miket is beszélsz. .. Csak most látsz először. IMRE: (Határozottan.) Akkor is. . . Érted tűzbe is mennék... BOGLÁRKA: (Örömmel.) Ha így gondolkozol, akkor igyekezz! Édesanyám kihirdette az ország lovagjai között, hogy azé lesz a kezem, aki elfoglalja Szarvaskő várát, s engem kiszabadít. . . De erre talán sosem kerül sor. IMRE: De igen!... Megígértem, s ha kell, az életem árán is teljesítem! BOGLÁRKA: (Hálásan.) Köszönöm a kedvességed. . . Számítok az ígéretedre! (Hirtelen, riadtan.) De jaj! (Gyorsan suttogva.) Fuss el innen gyorsan!... Fekete lovasokat látok közeledni! IMRE: (Bosszúsan, morogva.) Alávaló népség. . . Úgy látom, éppen az a hórihorqas őr vizslat erre felé! (Lépések zaja.) IMRE: (Sietősen.) Menj kedves kisasszony! Szállj be csónakodba. Én majd elbújok előlük. BOGLÁRKA: (Suttogva.) Isten veled, s járj szerencsével. (Hamarosan hallatszik, hogy az evezők csapkodják a vizet.) (Ezután a közeledő poroszlók léptei is erősödnek.) IZSÁK: (Bosszúsan, dörmögve.) Itt volt valahol a megszökött rab! Még az elébb láttam! PÉTER: (Másik poroszló, pattogva beszél.) Kutassuk át a bokrokat! Nem messze lehet a lator! (Ezután hallatszik, hogy botokkal verik a bokrokat.) IMRE: (Ezalatt suttogva fordul a Kistollhoz.) Jaj, most segíts Kistollacskám, mert nagy bajban vagyok. . . KISTOLL: (Parányi zúgás után, suttogó hangja hallatszik.) „Emelkedj az égbe, magas mesz- szeségbe!” (Váratlan, sebes szárnysuhogás hallatszik.) IZSÁK: (Ijedten, csodálkozva.) Micsoda nagy sas emelkedik a levegőbe ! PÉTER: (Álmélkodva.) Ilyet még sosem láttam! BOGLÁRKA: (Hálálkodva.) Akárhogy volt, csuda volt. . . Elrepült a magas égbe, a kéklő, felső vidékre! (Gyors, átkötő, szférikus zene.) 7. jelenet IMRE: (Elragadtatással.) Micsoda pompás illat! Valósággal elkábítja az embert... Kedves Réthy Boglárka! Bárcsak itt lennél!... Mily szívesen tűzném hajadba ezt a sok méz-illatú akácvirágot! (Hallatszik, hogy tépi az akácvirágot.) (Kissé bánatosan.) Mire visszatérek Szarvaskőbe, rég elhervadtok. .. De egy fürtöt azért elteszek az ujjasom zsebébe, hadd lássa a kedves, hogy még itt is gondoltam reá. (Dörgés, csattogás.) IMRE: (Meglepetten.) Ejh, a nemjóját!. . . Vihar készül. . . Most aztán hová legyek? (Újabb dörgés, csattogás, majd egyre gyorsuló esőcseppek zaja. . . Hamarosan vadul zúg a tavaszi zápor.) IMRE: (Bosszúsan.) Még ilyet!... Bőrig ázom. Ezek az akácok alig védenek meg. . . .Beljebb futok a sűrűbe! (Futó lépések zaja hallik. Kissé később váratlan megtorpanás.) IMRE: (örömmel.) Jól látok?... Fényesség a távolban! (Újabb futás.) (Boldogan.) Kunyhó! Kunyhó! (Vadul, ököllel veri az ajtaját.) (Ajtó gyors nyikorqása.) BÉLA: (Bosszúsan.) Lépj be vándor, mielőtt szétzúzod a kunyhómat!
