Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - HAGYATÉK - Cs. Varga István: Fábry Zoltán példája
TÖRTÉNELEMSZEMLÉLET ÉS OSZTÁLYTUDAT Fábry Zoltán tudván tudta Zrínyi és Babits szavainak igazát: „Ha ki látja a gyilkolni induló fegyvert s nem kiált, felebarátja vérét rajta kéri szómon az úr” és azt, hogy „Vétkesek közt cinkos, aki néma”. Kiáltott és életét kockáztatva sem volt hajlandó még csak hallgatólagosan sem elfogadni a hatalmi cinkosságot. Történelemszemléletét is a humánum védelme, megőrzése hatja át. A XVII. századot a matematika, a XVIII-at a fizika, a XIX-et a biológia, a XX-at pedig a félelem századának tekintette. A hatalom vágya, az oktalan fajmitosz barbár hívei tették a század első felét embertelenné, követték el a „század botrányát”. Fábry mindvégig Thomas Mann szellemében alkotott, aki azt mondta, hogy a német kérdésről sine ira et studio beszélni erkölcstelenség. Meggyőzően fejti ki, hogy a fasiszta Németország jogtalanul teret akart nyerni, amely véges, és nem időt, amely az egyén, a nemzet számára fontosabb és végtelen. A félek, tehát vagyok pszichózisával szemben Bálint György- gyel együtt vallotta: felháborodom, tehát vagyok. Nagy intellektusát mi sem bizonyítja szemléletesebben, mint az, hogy kisebbségi sorsban stószi magányát előnyére tudta változtatni. Felismerte helyzetének hátrányait, de a lehetőségeit is, és a maga javára tudta fordítani rászabott és vállalt sorsát. Vele kapcsolatban mélyen igaznak érezzük Goethe szavait: szerencsétlenség mindenkit érhet, de hogy valaki előnyére fordítsa, ahhoz intelligencia kell. Fábry mindig a néoeket összekötő hidakra figyelt. A durva nacionalizmus idején sem a nyelvi különbözőséget, hanem a kizsákmányolok és az elnyomott dolgozók közt húzódó szakadékot tekintette antagonisztikusnak, alapvetően meghatározónak. Korán felismerte az elnyomottak osztályigazságát. Ludwig Renn-ne! bejárta „szegényorszá- qot", Kárpátalját és — jóval megelőzve a hazai magyar falukutató mozgalmat és szociográfiai kutatásokat — meaírta a megjelenésekor azonnal elkobzott Éhség legendáját. Megtapasztalta, hogy nem a szegénység áll szemben eqymással, hisz a népek közös sorsa éppen a szegénység szolidaritását alakította ki, hanem az elnyomók és az elnyomottak, öntudattal vallotta nemzetiségét hangsúlyozva és marxista meggyőződését is kimondva: „Magyarok vagyunk, s azok akarunk maradni. . . Szociális érdek, magyar érdek egy.” Ady sorssal való küzdelmét Móricz így nevezte: a „Költő harca a Láthatatlan Sárkánnyal”. Fábry látható és láthatatlan szörnyekkel folytatott — eredményét tekintve — gyakran kézzel foghatóan hatásos harcot. Egész életét kitöltötte a „Küzdelem a létért, a megmaradásért, a tiszta életért, s a bűntelen halálért”. (Dobos László) KISEBBSÉGI HELYZETBŐL NEMZETISÉGI SORBA A második világháborút megelőzően és annak idején a fasizmus ellen emelt vétót. Háromszor hurcolták az illával börtönbe, negyedszerre is csak erős tüdővérzése mentette meg. Tudta és hirdette, hogy a Dunatáj kis népeinek csak a szocializmus hozhat termő békét. Amikor a felszabadulás utáni uralomrajutó csehszlovák kormány a győztes rosszul értelmezett illúzionizmusával megfosztotta a területén élő magyar kisebbséget nemzetiségi jogaitól és 3 évig szünetelt a magyar nyelvű oktatás, Fábry ismét nem hallgathatott. Őneki volt legtöbb joga, hogy szót emeljen ebben a zűrzavaros időben, hiszen ő sosem tévesztette szem elől a nemzeti és internacionalista érdekek összhangját. (Arató Endre). Amikor a csehszlovákiai kommunisták végleg hatalomra kerültek és célul tűzték ki a lenini nemzetiségi politikát, joggal írhatta: tiszták maradtunk, emberek maradtunk vészterhes, nehéz időkben. Természetesen a gondolkodó, az irodalmi és a politikai küzdelmekben mindiq egész lényével bekapcsolódó- Fábry Zoltán sem lehetett mentes a tévedésektől. Néha tévedett, egyes írókat jelentőségüknél többre értékelt, másokat indokolatlanul lebecsült. Példaképeit is elsősorban az etika, az emberi helytállás alapján választotta: emberi kiválóság és írói tehetség arányában szoros kölcsönhatást, egymástól elválaszthatatlan egységet látott. A nagy elmék sok tulajdonsága mellett nézeteinek a valósággal való állandó szembesítése révén, az öntörvényű önkritikát, a fejlődés dialektikájónak képességét sem nélkülözte. Értette, írta és élte a korparancsot. A korparancs: „Változni és változtatni. Változtam és változtattam... tanú és tanulság én vagyok". A tanú szerepét csak az emberként és gondolkodóként egyaránt kivételesen nagy egyéniségek tudják betölteni. Fábry Zoltán közülük való volt. Nemcsak fizikai jelenlét volt az övé, amelynek hatása a megjelenéstől függött, hanem valóságos történelmi jelenlét. Amikor 1949 után ismét fellendült a csehszlovákiai magyar irodalom, s a lírikusok özönlését és a líra elseké- lyesedésének veszélyét észlelte, ismét megszólalt. Kiadta a jelszót — amely máig érvényes hazai irodalmunkra is —: kevesebb verset, több költészetet. Megírta A gondolat igaza, A béke igaza, Hidak és árkok, Emberek az embertelenségben, Harmadvirágzás, Kúria, kvaterka, kultúra, Európa elrablása, Valósáqiroda- lom, Hazánk, Európa, Stószi délelőttök című könyveit, amelyek további kutatásra várnak, hogy szellemi táplálékai lehessenek a jövőért munkálkodó jelenünknek. öt éve múlt, hogy megüresedett a stószi őrhely, de Fábry Zoltán művekben megörökített üzenete, szándéka a szocialista integráció korában egyre élőbb, hiszen ő mindenkit össze akart fogni — ahogy B. Nagy László írja —, akik „kisebbségi fogalmon fegyvertörő kultúrát értenek, egy nehezült sors logikusan etikus emberségtöbbletét: VOX HUM AN Át.” Forbáth Imre versben állitott emléket a szlovákiai magyar irodalom legnagyobb alakjának: FABRY ZOLTÁN Mint pék -kerek kenyereit dagasztani, formálni úgy akarta ő az embert jósága fehér lisztjéből, eszmék élesztőivel, s melegíteni szíve kemencéjében;, . . . . .még sötéten bűzlik vén Európa fölött a barbárság vadállatszaga, halálsikolyok fortéimét hurcolja a szél s könyvmáglyák füstje gomolyog, rohanó vizeken véres tajték táncol — . . .virrasztóm hát ezért kell neki az eszmék őrhelyén.. . formálni lóngban-harcban a történél*-n tűzhelyén az embert...
