Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Kapor Elemér: A világ legdrágább madara (elbeszélés)
Alig is kukorékollak még a kakasok a budai udvarokban, amikor Bornemissza János várnagy kilépett a Szent Miklós utcában való házából. Lassan tette be maga mögött a kaput, hogy az asszonynép föl ne ébredjen, aztán beleszimatolt a hajnali levegőbe. — Játszik velünk az üdő — mormogta — nyarat játszik, pedig bizony október vége vagyon, akárhogyis. Elindult a palota felé s míg aláballagott a Szent Miklós utcán, mind azon jártatta az eszét, hogyan mondja el a fiatal királynak, amit el kell mondania, s aminek az elmondására az ilyen korai óra a leginkább alkalmatos. A palotában a király ágyasházát kereste legelőbb. Ajtónállót nem látott a vörös márvány ajtótok mellett, benyitott hát. üres a mennyezetes ágy, sánta vadászeb kaffog feléje lábtól, a mennyezet selyem függönyének zsinórján majom hintáz. Itt ugyan nincs. Végigment néhány termen. Bizony, ezeken meglátszott, hogy Mátyás immáron harminc esztendeje nem gondol velük, mivelhogy a sírban feküszik. Az utána volt Dobzse László huszonhat esztendeig csak koptatta őket, ez a gyermek pedik négyszázezer aranyat örökölt az apjától — adósságban. Pergett a mennyezetek díszítése, a hullott aranyozás alól elő-ék’e- lenkedett a gerendázat, a padlók míves mozaikjain gödröt vájt a lépés, a falakon megfakultak a ragyogó kárpitok. A várispánnak volna gondja ezeket kijavíttatni, de a várispán csak pillantással, meg sóhajtással tud gondot viselni, ide pedig pénz kellene. Pénz pedig nincs. Lépéseinek zajára egyik vendéglátó szoba ajtaja felől hosszú selyemkaftánban török férfiú sietett eléje. Az új szultánnak, Szulejmánnak követe. Három napja érke- zeth hogy megerősítse a múlt évi fegyverszüneti kötést, nmelypf méa e'őző ura, Szelim tett a monyor királlyal. A követ láthatóan türelmetlen volt, kézzel-lábbal magyarázott Bornemisszának. Az öreg várnagy a sok elkapkodott szóból, mozdulatból kihámozott annyit, hogy Szulejmán nagyúr gyors választ vár, éppen ezért a követnek mihamar vissza kell indulnia Isztambulba. Elő kell hát keresni a királyt a válaszért. Bornemissza többször tagadólag rázta a fejét, ami törökül annyit tesz, hogy igen, aztán elismételgette, hogy üget, ami úgy hangzik, mintha magyarul volna, de mégis törökül van és azt jelenti, hogy jól van, helyes, megértette a kívánságot. Hiszen ő maga is ebben keresi a királyt. Bepillantott a konyhákba, ahol a szakácsok és kukták már kezdtek sürgölődni a tűzhelyek körül; be az istállókba, ott csak Szerdahelyi Imreffi Mihály lovászmester helyettesét, Rippacsi Péter deákot találta, aki a csutakolásban gyönyörködött. Melegvérű szíriai lovak haraptak itt, a király és testőrsége lovai, az igások külön istállóban. Nincs. Hátha a fürdőházban lesz, kedvenc mulató helye ez, ahol az egyívású apródokkal szokott fürdőzni. Óvja pedig a fürdőzéstől, mert rossz gondolatokat ébreszt, dehát Brandenburgi György őrgróf minden rosszba beleviszi a fiút, hiába a jó szó, sokszor ebédjét itt eszi meg, lakmá- rozást is mível. Hm. Legutóbb nagybátyja, Zsigmond, lengyel király intette levélben: Szórakozásai legyenek mértékletesek és tisztességesek, olyanok, aminők a mostani fejedelmekhez és időkhöz méltók. Ne látogassa a fürdőket, kiszívják és elpuhítják ezek az embert. Ne lakmároz- zék bennük, ez ártalmas, sőt halálos is lehet. Ha mégis fölkeresi, ritkán tegye és csak kevesed magával. . . Lám öreg fejjel ő is hogy megjegyezte, persze, hogy megjegyezte, emlegeti is előtte, hiszen őreá is rábízta fiát halálos ágyán Ulászló. Megnyitotta az ajtót. A víz tüköré sima. II. Lajos nincs sehol. A reggel óráiban már őgyelegnek a palotában ud- varnokok, apródok. Nosza, apródot szalajt Thurzó Elek főkamaráshoz, meg György őrgrófhoz, mindake'tőnek az Olasz utcában vagyon palotás háza, hátha megkapja valamelyiknél. Az apródok lefutnak a felvonó hídon, hallja lépteik dobogását a harminc láb széles, mély árok felett, ami elválasztja a palotát a Zsigmond tértől. A fiúk visszatérnek, alig győzi őket kivárni, egyik helyen sem találták. Hejnye, no! A felvonó híd őre! Annak csak tudnia keil! Az őr meg is mondja, hogy kevéssel napkelte után, íjjal a vállán, tömött tegezzel ment ki a király, alighanem a csepeli vadasba. Ügy nézte, Asszonfalvi Demeter, meg Cziriák Ferenc apródok kísérték. Uramisten, milyen könnyelmű! Hiszen ott nagy vad is találkozik, bővön. ♦ ♦ Nagyot csobbant a Duna vize a csepeli vadaskert partján, amikor odaütődött Bornemissza János ladikja. Soklyói Kiss Imre, Szádori Ferencze János udvarnokok eveztek ót vele. Kovás puskát is vittek mindaketten, hátha szükséa leszen reá. Puha gyepen, régi harasztban lépkedtek a gyalog ösvényeken a vadaskert mélyiben. Telt nyugalommal ragyogott a napfény, amint kibukkantak egy tisztás szélén. Különös, hogy nem szólott madár útjokban. Megálltak. Bornemissza szeméhez ernyőzte kezét. A nagy csendességben mozdulatlan szárnyakkal ha'almas sas keringett a tisztás fölött. Meg sem rebbent ezekben a súlyos és mégis könnyed körökben. Egyszer, im, valahol, ott, szemközt, íjj idege surrogott, vesszeje a nagy madár melle közepében rezgett azon nyomban. Megállo't röptében, szárnyai aláhanyatlottak, lehullt. Bornemissza már tudta, hol a király. — Megvan — kiáltotta egy hang s a következő pillanatban harsány és győzelmes kacagással sudár ifjú szökött elő egv fa mögül, s futott a tisztásra a zsákmány felé. Világos gesz'enye haja fedetlen hullt vállára, szederszín kamuka ujjas mellénye megfeszült rajta, az istámét posztó nadrág nyúlánk lábszárához simult. Ki gondolná, hogy még csak tizennégy éves. Bornemissza elgyönyörködött benne. Ha az anyja imigyen láthatná. Dehát nem láthatja, mivelhogy életét adta e koraszülöttért. Megnyúzott sertések meleg bőrébe takargatták hosszú ideig, úgy maradt életben. Kilépett. Adjon isten jó reggelt és jó vadászatot, felség. — Foqadj isten. Csak nem az én nyomomban jár kegyelmed? — De csakis, felség. Nagy mehetnékje vagyon a török követ úrnak. Ha megadná neki a választ felséged. Lajos hallgatót'. Megint hallgatott. Felhő szállt fel a tisztás szélén, azt nézte. Aztán lassan mondta: Szelim meghalt és meghalt a kezevonása is. Mi kötést tettünk vele a fegyverek nyugvásáról az elmúlt esztendőben. Ez a kötés immáron semmis. Jól tudja ezt Szulejmán, azért küldte a követet. Én pedig háborút akarok, mert így reménységünk vagyon, hogy visszaszerezzük az elorzott végeket. Tudja kegyelmed? A várnagy megcsóválta a fejét: Én pedig azért jöttem ki elsőbb, hogy feleséged indulatját a békéhez hajKAPOR ELEMÉR: A világ legdrágább madara
