Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: A lagzi
KÓRUS: Az égiek örömmel Táplálják és haraggal Apasztják az időket. És a forgó szelekben A védetlen kis embert, Ezért ne is csodáljuk, Ha minden pillanatban Aggódik a halandó. LÁNY: Hogyan is kell Kibeszélni, Hogy enyém már Ez a férfi. Neki adnám, Ha miattam Lobog, örvend Szakadatlan, Neki adnám, Ha, amim van, Neki kell még, Vagyonomban, ölelése Csupa játék, Magam érzem, A világ ég, Körülöttem A szerelme. Valahogy ha Csuda lenne — Kinek is kell Kibeszélni, Mit ígért már Ez a férfi! A LÁNY ANYJA: Csupa férfi-bolondság! Megígéri, ijesztget, ölelése a csapda, Csak a végit akarja, S ha a vége övé már, Sose látod a képét! Nekem elhiheted, már Huszonöt kerek éve Viselem az apádat, Huszonöt kerek éve Tudom, érzem a jármot! LÁNY: Ne ijesztgess! Sose vidd el A reményem Sebeiddel! A LÁNY APJA: Hagyd a leányt! Ha a kérő Eljön elémbe, a házhoz, Megmutogatja magát is, És kitanulja, hogyan kell Kérni, mivel lehet engem Arra terelni, amerre Ö akar engemet, akkor Rendben a téma — egyébként? LÁNY: Ha ez így van, Minek élek? Mire van szív. Mire lélek? A LÁNY ANYJA: Ha csak így okosodtál, S nem elég, amit én itt Neked asszonyi szóval Mutatok, csupa kín lesz Az az ágy meg a többi! LÁNY: De anyám, én Szeretem már. Jön is értem, Odalenn vár — A LÁNY ANYJA: Az apád ma a gazda, Az apád a családfő, Neki szólj! Ha megérti, Nekem ő csak a jármom. LÁNY: Sose merném Neki szólva Neki szólni, Mi a dolga — KÓRUS: Maradj szilárd, a szándék Tiéd lehet, a többit Engedve, vagy haraggal Előbb-utóbb megadják. LÁNY: De a szívem, De a lelkem, De ha tiltják Megölelnem?! Odaálljak Az apámhoz? Hova menjek, Ha elátkoz? KÓRUS: Hidd el, hogy jót akarhat, Megérti, bárha dörmög, Hogy testben él a lélek És így akar örülni — A LÁNY APJA: Hallom, az utca beszéli, '' És az anyád huhogatja, Hogy neked útravaló kell? Mekkora és hova készülsz? LÁNY: Apa, úgy van, Apa, lenne Szeretőm már! Hiba lenne? A LÁNY APJA: Mit szerető?! Hiszen annyi Kujtorog itt, a sok ingyen Tátogató, nem is értik, Honnan az élet. A testük üzekedik, koponyájuk Olyan üres, hogy a szél is Száz lyukat is belefútt már! LÁNY: De ha eljön, Ha bevárom, Ha lehetne Ma a párom? A LÁNY APJA: Még ma? Mihaszna cselédek!? Ekkora szószaporítást! Engem a végire hívnak? Hol van az anyja, az asszony? KÓRUS: Ne bántsd megint az asszonyt! Bizony nem érdemelné Újból kemény szidásod! A lányát felnevelte, És most már jönnek érte. A LÁNY APJA: Én mi vagyok? Nem az apja? Én szabom itt meg az árát! Én szabom azt az időt is, Hol, ki, miért jöhet érte! FIÚ: Hallom a csendet, Hallom a házból. Házad előtt, én Vándor, a vándor — A LÁNY APJA: Látnia kell a Fiúnak, Hogy nem adom nagyon olcsón, És ha kopogna, ha kérné, Hogy beeresszem a lábát. FIÚ: Nemcsak a lábam Kér bebocsátást, Itt jön a szándék Bennem, a fontos — A LÁNY ANYJA: Mire vársz? Na, ereszd be! Ez a perc, ez a fontos, Az egyéb meg a többi Neked itt idegenség! A LÁNY APJA: Most te fecsegsz, amikor még Azt se tudod, mit akarhat Azt se tudod, mit akarhat Kinn az a léha, a golyhól? A FIÚ ANYJA: Nem maradunk mi sokáig, Addig, amíg a fiunkat Átölelik, a fiuknak Ismerik el — Az a többi Már nekem is csak ajándék! A LÁNY APJA: Ejnye, ha anyja is itt van, Még ha az apja is eljött, Hordana már nyomatékot! A FIÚ APJA: Nyomatékot a szónak Csak a tett mutogathat, Amit én teszek, az csak Okosan belenyugvás. FIÚ: Hallom a szót is, Hallom a bentről Hívogató szót — Nem, nem a hangja — A LÁNY APJA: Már bejöhetsz, ha kopogtatsz! Mind bejöhetnek, akikben Annyi az emberi szándék. Hogy kiszorulna belőlük — A FIÚ APJA: Ha a ház befogadja Fiamat, ha a házban Béke lakik, mi reméljük, Szent ügy, amit mi dicsérünk. A LÁNY APJA: Jöjjenek! Engem a tisztség Már kötelez. Ha ez így van, Hát örömöm bizonyíték. Látom a sorsot a percben! KÓRUS: A csók, a csattanó csók A percet édesíti, Habár a perc múlandó. Elbomlik az időben Minden, a gond, a játék, A vágy vágyik betelni, Azért azt hinni kell már, Hogy az élet derengés, A testünk cifrasága, A lélek jó derűje Csoportosít rokonná, És a hűség pecsétjét Süti a homlokunkra. A LÁNY APJA: Hátha ez így van, a főpap Jöjjön elé, hogy a testet összekötözze az eskü Rettenetes erejével! A FIÚ ANYJA: Rettenetes? Nem is értem, Honnan a rettenetes szó? Nékem az eskü a legszebb Tett lehetett! Nekem az volt!
