Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
lom háborúba züllesztette a világot. A „Vén Európa" Hotel (1939) ennek a pusztulásnak jelkípes bemutatása, az egykor virágzó vállalkozás erkölcsi és fizikai széthullásának ábrázolása. Az író előtt felrémlik emberi „ősvadon" teljes eltorzulása, a világból kitaszított emberpár elidegenedése, ahogyan ezt az Akár tetszik, akár r.em (1934) hőseinek sorsában bemutatja. Az „egzisztencialista kaland" tragikus következtetései azonban visszariasztották Remenyik Zsig- mondot, és eredendő bizalmának, humanizmusának megfelelően az emlékezésből, a tiszta eszmények, a hűség, barátság és szeretet gondolataiból épített menedéket magának és embertársainak. A vándorlásából megtérő Lénárt András, Az atyai ház (1942) főszereplője ezért fogadja meg atyai barátjának, Hágen Miklósnak intelmeit: emberként keil megmaradni ott, ahová a sors állított bennünket! A személyes állásfoglalás szenvedélye érződik ezekben a drámákban, miként az ötvenes években írott művekben, a Kard és kocka (1954) című történelmi játékban, a vak személyi hatalmat elítélő A romba dőlt bálvány (1953) jelképes cselekményében, vagy a Cervantes regényéből színpadra írt Don Quijote (1954—55) hősének élettől búcsúzó keserűségében. Mindegyiknek a mélyén a közösségi sorsot személyes sorsként átélő tiszta humánumot és felelősségérzetet fedezhetjük fel. Sajátos és a magyar irodalomban szinte egyedülálló színpadi világa van Remenyik Zsigmond drámáinak. Ebben a kétkötetes gyűjteményben közölt művek majdcsak mindegvike a modern kísérletekre figyelő írónak mutatja Remenyiket: a Blőse úrék mindenkinek Icr- toznak didaktikus harsánysága, a Saroküzlet elnyújtott, epikussá formált jelenetei a brechti drámákra emlékeztetnek, ez utóbbi kiemelt színpadképei, vagy a technikai színpad eszközeinek felvonuliatása (vetítés, forgó oszlopok, futószalag stb.) pedig Meyerhold és Pisca- tor technikai megoldásainak ismeretéről árulkodnak. Alighanem nagyobb tájékozottságot kell feltételeznünk Remenyikről, amint azt a kiadvány szépen méltató utószavát megíró Thurzó Gábor teszi: az író korai avantgardista kísérletei után az Új Főid szerkesztőjeként, vagy a kolozsvári Korunk munkatársaként széles körű tájékozottságra tett szert, és — amint művei mutatják — ezt fel is használta, mintegy a modern dráma legújabb eredményeihez felzárkózva. A hagyományos dramaturgia felbontását mutatják Remenyik Zsigmond többi művei is: Az atyai ház bemutatója után már a kortársi kritika felfedeztogató és áthidaló Thornton Wilder ösztönhatását, a gondolatokat merészen cselekvésben megjelenítő O’Neill /agy az idősíkokat válté az emberi lélek titkait vallató Pirandello zését. Az Akár tetszik, akár nem című színmű sem csak ..egzisztencialista" kiábrádultságával hívja fel magára a figyelmet a második világháború közepén, de egész felépítésében, példázat-jellegében, vagy abban, ahogyan kinyitotta a színpad zárt egységét a közönség felé, a nézőtér és a színpad cselekménybe építésével, ismét Pirandello és Thornton Wilder műveinek ismeretét fedezzük fel':. Szenvedélyes eszmei tájékozódás és modern dramaturgiai megoldások teszik vonzóvá Remenyik Zsigmond drámai műveit, amelyek — sokan és sokszor hangsúlyozzák — a mai színjátszás modern lehetőségeinek korában érettek igazán színpadra. S ugyanakkor a színészek számára parádés szerepeket nyújtónak. Csak vállalkozó színház és rendező hiányzik . . . (Magvető Könyvkiadó, 1974.) E. Nagy Sándor hű! iiiimitiiiiiiuii! mi mim mi Dunának, Oltnak egy a hangja — idézi emlékezetünk a kötet olvasása közben, s még két másik nagyszerű és nagysikerű mű is idéződik. Az egyik az Erdély-i Sütő Andrásé, aki az „Anyám könnyű álmot ígér” c. kötetében a mezőségi Pusztakamarás életéről, a kollektivizálás következményeiről, a falusi társadalom átformálódásáról ír tényszerűen is, lebilincseloen is, már-már Tamási Áron-i költőiséggel. A másik Végh Antalé, aki az „Erdőháton, Nyíren" című munkájában a Szabolcs-Szaímár-i táj falvainak, embereinek jelenéről és jövendő lehetőségeiről ír olyan megdöbbentő éleslátással, akár Féja Géza annakidején a ,,Viharsarokéban. A „Bővizű patakok mentán” című riport- gyűjtemény ugyanerről a tőről fakad, ugyanúgy mutatja be a szomszédos országok különböző tájainak a szocializálásból születő új, szinte azonos vajúdási fájdalmait és a születő élet örömeit, reménységeit. Az ugyanolyan termelési-, birtok- és társadalmi viszonyok között élő emberek sorsa ugyanolyan, akár Szabolcsban, akár Csikban, akár a Mezőségben, akár Moldvában élnek is. Aminthogy lényegében azonos volt, legfeljebb nemzeti árnyalatokban különbözött egymástól Reymont lengyel, parasztjának, Zola francia parasztjának és az akkori idők magyar parasztjának szinte már az embertelenségbe süllyesztő földéhsége. A kötet négy szociográfiai riportja igencsak különbözik egymástól mind hangvételében és módszereiben, mind műfajában és színvonalában is. Közös azonban a jelenség, amire figyelnek: a fontos társadalmigazdasági átalakulás jelei és emberi ösz- szefüggései, s ezen belül is a mezőgazdaság nagyüzemi átalakulása és a falusi társadalom újjáformálódása. Beke György írása (Csángó gazdák Mól- dovában) a magyarországi olvasók számára alig ismert, szinte elfelejtett néptöredékünk, a moldvai magyarok közé visz el, ahol a több évszázados hagyományok, gyakran középkori elemekkel átszőtt életforma keveredik a mai gondokkal, sőt a jövő kérdéseivel. Az agrárátalakulás itt különleges színekkel tarkítva zajlik. A szorgalmukról és rendl!illmilllllllll!IIIIIIIIIUilimillllillllllllllll!lilll1!IMIIII!IHIIIIIHIIIll!l!!llllllllllllit!lllllllllllllllilllli;il!!III!l!!illlll!lllinil!llllllllí)M Ili Ul I i III Fill U ■ I Illlli I! 5 2 Bővizű patakok mentén Seke György, Farkas Árpád, Fodor Sándor = és Kovács György ilportkönyve kívüli munkabírásukról ismert csángók ügyesen tájékozódva kutatják és ragadják meg a változások sodrában kínálkozó lehetőségeket, s néha sajátos módon, de mindig elevenen, naprakészen illeszkednek a változó társadalmi és gazdasági keretek közé. Beke írásából kirajzolódnak a romániai mezőgazdaság sajátosságai, a korszerűbb termelési eljárások térhódítása csakúgy, mint a nagyüzemi átalakulással járó — számunkra sem ismeretlen — feszültségek. De ami nálunk már jórészt történelem, az ott elsősorban élő jelen, s az azonosságok és különbözőségek egyaránt tanulságosak. Farkas Árpád „Gyalogolni kell” című írásában inkább a lélek finom rezdülésein méri a változások mélységét és emberségességét. A népi történettudat különös formáin való töprengés után a mai emberekre fordítja a szót, mégpedig azokra a falusi öregekre, akiknek sorsa megoldatlanul és aggasztóan nyomja a társadalom lelkiismeretét. „Egy társadalom érettségi foka leginkább öregeivel való bánásmódján mérhető”, — s az emberséges gondoskodás néhány szép példáját idézi, nem is titkolt célzatossággal (Az elnök búzát oszt). Far- kjs Árpád szót emel a székely falvak olvasni szerető népének érdekében is, hogy a kultúra iránti vágy — amire a növekvő anyagi jólét és a társadalmi rend lehetőségei módot adnak — ne törjön meg a bürokraták mozdulatlanságán. „Mit jelent a bizalom?” Ez a címe Fodor Sándor riportjának, amelyben az erdélyi csiki medence peremén lévő Kászonba vezet el bennünket. Tulajdonképpen egy korábbi tanulmány (Beke—Fodor—Miké: Orbán Balázs nyomában, Bukarest, 1969.) krónikaszerű folytatása ez az írás, amely akkor azt példázta, hogy az alkalmatlan vezetők iniimiim!iiiiiiiiHi!iiiuiHiin!!!i!iiiiiiiiiiiiiiii:M uiiiiüieiiiiiiniiuiiinmiT miként fékezik, sőt ideig-óráig miként képesek meggátolni a társadalmi haladást. A most felvázolt kép már arról nyugtat meg, hogy az „igazság" és a „jószándék — bár néha várni kell reá — nem csupán a népmesékben győzedelmeskedik. Nehéz, és különösen becses folyamatról, a termelőszövetkezet iránti bizalmatlanság feloldásáról olvashatunk. A bemutatott tünetekből is kiviláglik, hogy a termelőszövetkezeti tagsác nagyon is igényli a céltudatos termelőmunka feltételeit, s csupán az ezt gátló okok megszüntetése is megjavíthatja a közös gazdasághoz fűződő kapcsolatait. Kovács György a kötet negyedik írásában „Miből lesz a cserebogár” címmel a Marosvásárhely melletti Ákosfc Iva nagyüzemi átalakulását írja le, a szervezés időszakából származó emlékeitől kezdve a jelenlegi helyzetig. Kár, hogy üresen csengő szólamokkal is él a szerző, s emiatt nemcsak a mélyebb társadalmi összefüggések íelisme-ésének örömétől foszt meg bennünket, hanem a termelőszövetkezeti közösség által elért eredmények jelentőségét sem érezhetjük át igazán. Csak sejthetjük, hogy milyen nehéz körülmények között és milyen kemény küzdelmet vívott ez a kollektíva — elsősorban önmagával —, amíg többségükben megtalálták helyüket az új társadalmi és gazdasági keretek között. Keveset tudunk egymásról — ez a gondolat érlelődik bennünk olvasás közben —, pedig oly közösek a gondjaink, sikereink, olyan egyformák a megoldásra váró feladatok, hogy ezt igazán erős összetartó kötésnek tekinthetjük. (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.) Varga András
