Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Kép és szó
Az érmeken ülő asszony alakjában ábrázolták. Később, a császárok korában koszorúsán, kormánybottal vésték képre az istennő alakját. Állandó melléknevei, megkülönböztető jelzői mens bona, mens lau- danda. Éppen e jelzők nyomán nem tartjuk véletlennek, hogy a századokon át hagyományozódó nyelvi formákban, elsősorban a szólásokban, közmondásokban, oly gyakran találkozunk ezekkel a nyelvi képletekkel: Jobb a jó ész, mint a nagy ész (Baranyi Decsi János); Első boldogság a jó ész (Kis- Viczay Péter); Előveszi a jobbik eszét (Erdélyi); A rossz erkölcs megvesztegeti a jó észt is (Baranyai Decsi) Dicsérem az eszét magyar nyelvi formát érdemes összevetni a mens laudanda latin szószerkezettel. Ezek a nyelvi formák azt bizonyítják, hogy az egyiptomiaknál, a görögöknél és a rómaiaknál a közmondások a fonetikus szimbolika eszköztárának szerves és értékes részei voltak (Vö. Creuzer: Symbolik und Mytholoaie. Leipzig, I. 1819.). Ennek a mitológiai eredetű szimbolikának nem egy töredéke tovább élt, és bekerült az egyes nemzetek szóláskincsébe is. Nem véletlenül magyarították tehát pl. Janus alter est (szinte Janus mása) latin nyelvi képletet ezekkel a jzólásformákkal: Okos ember. Továbbra látó, okos ember (Kis- Viczay). Ugyancsak Kis-Viczay gyűjteményében olvasható ez a latin nyelvi forma: Bifrons Janus. Magyarul így tolmácsolta: Éles elme, eszes, vigyázó ember. Mi adott neki alapot erre a magyar értelmezésre? Az a mitológiai összefüggés, hogy a latinok Janust nemcsak a világosság isteneként tisztelték, hanem vele szimbolizálták az előrelátó és a múltba is visz- szatekintő, a jelent a múlttal, a jövővel egybe vető bölcsességet, illetőleg azt a bölcs embert, aki „mindent összevesz, ami volt, van, s ami lesz" (Kisfaludy Sándor). A különböző szimbolikus ábrázolásokban a kétfejű Janus képe szimbolizálta ugyanis a bölcsességet. (Vö. 1. kép.) Erre utal Scarlatinus e mondata is: „Bina Jani capita prudentiam indicant: a 1. kép kétfejű Janus jelentette a bölcsességet. (Scarlatinus Homo . . . figuratus el symbolicus, 1695). A Janus bif rons, mint képi motívum az emblémákban ezért jutott oly gyakran ábrázoló, közlő funkcióhoz. Alciatus gyűjteményében (Emblemata; 1550. 24.) pl. a bölcsességet szimbolizáló ábrázoláson is a kígyó és a kétarcú alak, mint jelelem áll a középpont ban, s nem véletlenül társul ehhez az ábrázoláshoz ez a jelmondat: Estote Prudentes: Legyetek eszesek, okosak! (Vö. 2. kép). Janus képe mellett, illetőleg helyébe az értei messég, eszesség, okosság és bölcsesség fogalmak szimbolizá- lására gyakori elem a kétarcú női alak (femina biceps) képe is. Caesar Ripa, a hírneves ikonologista így utal erre a tényre: „Imaginem pru- dentiae in foemina bicipite reprae- sentavit, ut Janus bifrons sólet" (C. Ripa: Iconologia. Descriptio variorum leonum. Romáé, 1603). 5. A leggyakoribb jeimotívum azonban az értelmi képességeket szimbolizáló hieroglifikus, ikonologikus és emblematikus ábrázolásokon a kígyó, a bagoly, a tükör, a szakáll, a bot, a szem, a földgolyó, kehely és a könyv képe. Ez sem véletlen. A görög és római mitológiában Hermész, Pállasz Athéné, A\pollon, Minerva és Mercurius, a bölcsességet, az eszességet, az intelligenciát megszemélyesítő isteneket szimbolizáló képeken is állandó képi elemek. Hermészt, pl. mint az intelligencia megszemélyesítőjét és a tudományok védelmezőjét a következő képi elemek felhasználásával ábrázolták: erős szakáll, kehely, bot és tükör. Ezek a jelelemek tovább hagyományozód- tak az ikonológiában is, és a szakáll nemcsak a férfi erőt (virile robur), hanem a bölcsességet is szimbolizálta; „Longitudine barbae prudentiam notabant" (Scarlatinus). Ez a jelmotívum szerephez jutott néhány régi magyar közmondásunkban is: „Tsak a szakálla mutat bölts- re" (Nyelvtörtéteni Szótár 300); A nagy szakáll okossá nem teszi az embert (Dugonics). Hasonló értelmű a mondanivalója e két latin mondásnak; Barba non facit philosophum: nem a szakáll teszi a filozófust; a szakáll nem tesz senkit bölccsé. Video barbam, non video phlosophum: szakállt látok, bölcset nem (Vö. Mar- galits: Florilegum proverbiorum uni- versae Latinitatis, Bp. 1S95.). A Baranyai Decsi gyűjteményében olvasható alábbi latin és magyar szólásformák is ebbe a gondolatsorba illeszthetők: Barbae tenus sapiens: csak szakáiba bölcs. — Csak a szakálla vagyon. 6. Az eszességet, az okosságot, a bölcsességet szimbolizáló ábrázolásokon elmaradhatatlan jelelem a tükör, illetőleg tükröt és kígyót tartó férfi vagy női alak képe. Típuspéldául idézzük Boissard (Theatrum vitae, 1596) és Boudard (leonoiogie. III. 84) két emblémájának ábrázolását. (Vö. 3. kép). Mindkét embléma a 3. kép bölcsességet (Prudentia) szimbolizálja. Honnan ered a tükör jelmotívum? Az emberi értelem, ész és okosság istápolójának, Hermésznek a görög mitológiában állandó jelképe volt az a tükör, amelynek segítségével az egész világ, az univerzum volt látható. Az ész, az értelem, a mindent logikus összefüggésben látó emberi intelligencia szimbolizálására használták fel az emblémák is ezeket a képi elemeket. Ripa (leonoiogie, 1677. és Boudard (leonoiogie, II. 134.) az intelligenciát, az eszes, okos érte!- mességet szimbolizáló emblémáin ezek a jelmotívumok szerepelnek: a szemlélődő, gondolkodó női alak, a lába előtt kígyó, kezében a földgolyó, az Universum (Vö. 4. kép). Ehhez a jelképhez társul gyakran a következő jelmondat: Prudentia regatur or- bis vei mundus: az okosság, a bölcsesség kormányozza a világot. Merész gondolattársítással ebbe a rokon értelmű gondolatkörbe vonható ez a közmondásunk is: Okosnak áll a világ. (Erdélyi). Beniczky Péter verssorai is erre az összefüggésre vonatko- nak: „Az elme nem nyugszik, Újságra vágyódik, Futja világ határit." (Magyar Rythmusok)
