Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 4. szám - JELENÜNK - Szigethy András: Informáltság, demokratizmus

az Ellsberg és Anderson dokumentumokat, leleplezve a vietnami háború titkos tervét. Ez is tény,

A tények pedig makacs dolgok. Azt nem tehetjük meg, hogy azokat a tényeket, amelyek számunkra kedvezőek, nyilvánosságra hozzuk, azokat a tényeket, amelyek számunkra kedvezőtlenek, elhallgatjuk. Persze arról ne is ábrándozzunk, hogy valami mindenek feletti abszulút objektivitást várjunk el sajtónktól. Szögezzük le; abszolút objektív sajtó egyszerűen nincs. Ha, tételezzük fel, egy újságban csak olyan anyagokat teszünk be, amelyek filozófiai értelemben abszolút objektívek, maga oz újság már akkor sem biztos, hogy kristálytisztán tárgyilagos lesz, hiszen az anyagok sorrendje, a címek nagysága, egymásutánisága és egymásmellettisége irányultságot adhat a lapnak.

Nekünk azonban soha nem is volt a célunk, hoay abszulút objektivitásra törekedjünk. Tömegkommunikációs rendszerünk is természetesen alá van rendelve annak a célnak, hogy a szocialista forradalom kiteljesedését, a szocialista társadalmi rend nemzeti és internacionalista céljait szolgálja. A kérdés az, hoav milyen módon szolgálja a leqjobban és leghatékonyabban. Erre a kérdésre a nap mint nap megjelenő lapokkal, a rádió és televízióadósokkal kell válaszolni.

Tudomásul kell venni, hogy az emberek érzékenyek a negatív jelenségekre, és akkor hisznek nekünk, ha nylivá- nossáara hozzuk a társadalomban lévő kedvezőtlen tüneteket is. Le kell azzal a nézettel számolni, hogy a nem kívánatos jelenségek közlése rossz irányba tereli az emberek aondolkodását. Ha nem közlünk valamit, és a hír kerülő úton jut el az információra váró tömeghez, akkor vált ki negatív érzelmeket A megtagadott információk általában azt az érzést váltják ki az emberekből, hogy tudomásul kell venni, vannak tabu dolgok és tabu személyek, és ezekhez nyúlni nem szabad. Veszélyes ez az érzés, mert óhatatlanul olyan asszociációkra ad alkalmat, mintha a széles tömeget nem méltatnánk arra, hoay beavassuk őket a társadalmat foglalkoztató gondokba, Nekünk pedig célunk, hogy a tömeg aktívan kapcsolódjék bele a társadalmat foglalkoztató gondokba. Azt megítélni azonban, hogy mi társadalmi méretű gond, vagy mi a jelentéktelen pletyka, adandó alkalommal nem is mindig könnyű doloq.

Amikor a Time Magazin kelet-európai szakértője magyar fiatalokkal találkozott és feltette nekik a kérdést: tudja-e, hogy miiven luxuskocsija van egy szocialista vezetőbeosztású elvtársnak (mert ő tudja), egyik magyar fiatal — egyébkén Varjasi Tibornak híviák — íay válaszolt; nem, nem tudom és nem is érdekel. Az érdekel, hoay olyan döntéseket hozzon, amelvek megalapozottak, és mindannviunknak a javát szolgálják. Ezért választották meg vezetőnek.

Valahogy így kellene a lényeget elválasztani a lényegtelentől. Csakhoqy ez nem mindig meay könnyen. És, hoay miért nem, itt kell szólni egy nem kisméretű veszélyről. Arról, hoav nálunk nincs cenzúra, s éppen ezért nagyon sokszor előfordul, hogy rosszul, hibásan működik a főszerkesztő, felelősszerkcsztő és nem utolsó sorban az újsáaíró önkontrollja. Az újsáqíró fejében néha feldolgozhatatlan sokaságú szempont forgolódik. Figyelembe veszi, hogy oz adott konkrét eset éppen aktuális, vagy nem aktuális, figyelembe veszi, hogy a konkrét eset mennyire tipikus, vagy éppen nem általánosítható, mennyire illeszkedik bele egy társadalmi méretű összképbe, töpreng rajta, hogy most használ, vagy nem használ ha megírja az esetet, az újságíró tudja, hoqy írását hivatalos helyen is olvassák, tehát igyekszik a hivatalos álláspontnak is megfelelően írni, és eközben bizony qyakran előfordul, hogy mindenkinek ír, de legkevésbé az olvasónak. A mi társadalmunkban az újságíró a hatalom részese, és éppen ezért alakulnak ki disszonanciák, amikor az újságírónak fel kell lépnie a hatalom, egy adott szintű, negatív jelenségével szemben.

TÁJÉKOZTATÁS ÉS DEMOKRÁCIA

„A szocialista demokrácia . . . úgy is felfogható, mint az állampolgárok egyre szélesebb körének bevonása a kollektívák és az egész társadalom életét szabályozó döntésekbe. Hogy azonban felelősséggel vegyen valaki részt valamely döntésben, ahhoz tájékozottnak kell lennie azokról az adottságokról, lehetőségekről, amelyek alapján dönthet." (Sz. T.)

Súlyos hibát követünk el tehát, ha nem informáljuk az olvasót egy olyan ügyről, amely iránt tömegméretben nyilvánul meg az érdeklő aés. Pedig minden újságíró tökéletesen tisztában van a tömegkommunikáció egyik alaptételével: „Ha a tömeg tájékoztatás — akár csak egy pillanatra is — kiengedi kezéből a kezdeményezést, más információs források kerülnek előtérbe: állítólagos szemtanúk... és más csatornák kezdenek funkcionálni, nem utolsósorban a szóbeszédé.”4 Azt is tudjuk, hogy szinte behozhatatlan helyzeti előnye van annak, aki elsőként közöl valamilyen információt, mivel azt úgy tálalja, kommentálja, ahogy azt pártos elkötelezettsége, felkészültsége, hivatásbeni becsülete, közéleti érzékenysége és felelőssége engedi.

Az sem lehet közömbös, hoqy mennyire bíznak olvasók, rádióhallaatók, televíziónézők hazai információs szolgálatunkban. Egy-egy eset évek hosszú során végzett, becsületes tájékoztatómunka hitelét ingathatja meg, és a presztízs visszaállítása már sokkal bonyolultabb, lassúbb folyamat.

Bár a helyzet ugrásszerűen sokat javult az utóbbi esztendők folyamán a tömegtájékoztatási munkában, mégis azt kell mondani, hogy a mindennapok gyakorlatában nem tudjuk kellő rutinnal és magától értetődő természetességgel alkalmazni azokat az elméleti eredményeket, amelyeket már számtalan esetben fogalmaztak meg a tömeg- táiékoztatással foglalkozó szakemberek és politikai vezetők.

A szocialista sajtó kerüli a szenzációhajhászást. Ezt az alapvetően meghatározó és lényegileg teljes mértékben helytálló elméletet azonban ne merevítsük dogmává, és ne használják fedezékként a tömegtájékoztatás irányításáért felelős személyek, ne bújjanak e mögé az elv mögé, amikor megtagadnak információt a nagyközönségtől, vagy éppen késve juttatjuk el azokat a befogadókhoz. Egyaránt súlyos hiba mind a kettő. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a tömegtájékoztatási eszközök állandó fejlesztése önmagában még nem biztosíték arra, hoqy maga a táiékoztatási munka is magasabb szintre emelkedik. Az eszközök fejlesztésével párhuzamosan, pontosan ugyan olyan fontos és lényeges oldal a módszerek fejlesztése, tökéletesítése, a valóság követelményeihez való igazítása.

Ne kerüljük meg azonban a legkényesebb és leglényegesebb kérdést: melyek azok az információk, amelyekei feltétlenül el kell juttatni a tömegkommunikációs eszközökön keresztül a tömegekhez, és melyek azok, amelyeket nem.

A kiinduló pont nem lehet más, mint a tömegtájékoztatás elméleti kérdéseiben kialakult marxista álláspont, történetesen az, hogy a tömegtájékoztatási eszközöknek a valóságos világ valóságos szerkezetét kell visszatükrözni pártos és objektív szellemben. Ezzel az iránytűvel a kezünkben bátran adjunk közre olyan információkat is, amely társadalmunk belső helyzetének gondjaira esetleges ellentmondásaira hívja fel a figyelmet, hiszen a mi társadalmunk nem probléma- és konfliktusmentes. A szocialista társadalom csak a struktúrát meghatározó alapvető osztályok alapvető érdekellentét szüntette meg. Továbbra is léteznek, létezhetnek csoport- és személyi érdekellentétek, s ezek megoldásának első lépése a nyilvánosságra hozás, mint ahogy a demokráciái alapvető és elengedhetetlen feltétele a nyilvánosság. Érdemes eqy pillantást vetni Marx Neue Rheinische Zeitungban írt cikkére, amely e kérdéskomplexummal foglalkozik: ,,A legjobb államforma az, amelyben a társadalmi ellentéteket nem kenik el, nem béklyózzák meg erőszakkal, tehát csak mesterségesen, tehát csak látszatra. A legjobb államforma az, amelyben ezek az ellentétek nyílt harcig és ezáltal megoldásig jutnak el."

Nagyon fontos ez az elméleti útmutatás számunkra, hiszen e problémakör mentén sorakoztathatok fel a közöljük, ne közöljük viták többsége, amelyek sajnos igen sokszor még ma is a ne közöljük zárszóval érnek véget. Itt szeretném még megemlíteni, hogy véleményem szerint a sajtó, rádió, televízió munkatársai túlságosan is átérzik pályájuk, hivatásuk rendkívül nagy politikai felelősségét.