Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
miimimmiiitmnimiuiinfiiiiiniiimiiMiiiiiiimmiiiiiimiiimmHniuiiiiiiMiiiimiiiiiiimm mi un imiiiimmm I DR. DI'MÉNY IMRE | Mezőgazdaságunk és a műszaki fejlesztés HIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIlllllllillllllUIIKIillllllllllllilllllllllllllllllllillllliUllllllllllllllllllllUlillllllllllllllillillllIllllllllllT Felgyorsult fejlődésű korunkban elég gyors egymásutánban kellett megismerkednünk a mezőgazdasági termelést jellemezni kívánó fogalmakkal. Alighogy otthonossá vált az iparszerű mezőgazdaság fogalma, máris a tartalmasabb élelmiszer-gazdaság szervezésén dolgoztunk, amely a nagyüzemi mezőgazdaság kereteivel számoló társadalmi munkamegosztásnak egy egészen új szakasza, tehát kétség nélkül nevezehetjük egy új történelmi szakasznak, s most már egy még újabb fogalom, a biológiai ipar megalapozásán és kialakításán kell munkálkodnunk. A mostani időszakban az élelmiszer-gazdaság továbbfejlesztése a feladat, ami korunk, illetve évszázadunk hátralévő harmadának legmodernebb élelmiszertermelési rendszere. Ezt a jelenleg zajló tudományos-technikai forradalom teszi lehetővé, amelynek eredményei tömegesen hatolnak be a termelésbe. A mezőgazdaságban az egész munkát, a termelési folyamatok sorozatát alakítja át a tudományos-technikai forradalom, amely komplexen jelentkezik, nem egyszerűen az agrárkutatások eredményeképpen, hanem az ipar új kutatási eredményeiben, új termékeiben is. Egészen más — sokszor a mezőgazdaság hagyományos témáitól és ágazataitól távol álló — kutatási irányzatoknak a be- nyomúlásával is érvényesül, aminek az alapja az, hogy a biológiai kutatások programozottá és ipari értelemben vett üzemszerű termeléssé, technológiává válnak. Az egész mezőgazdasági termelési környezet alakul át és válik iparszerűvé, és ennek keretében jelentkezik a termelés fejlesztésének üzemi témájaként a kutatás. Ezzel a legtágabban értelmezett mező- gazdasági kutatás válik közvetlen termelőerővé. Ilyen értelmezésben azonban nem arról van szó, hogy pl. új növény-, vagy állatfajtát állítunk elő, hanem hogy új termelési rendszereket alakítunk ki, hiszen a rendszernek csak egy része az új növény-, vagy állatfajta. A jövőt komplexül, az egyes termelési tényezők jövőbeli optimumát alapúi véve úgy tervezzük, úgy programozzuk, hogy az üzemet is, amely azt megvalósítja, eleve ahhoz kell méretezni. Magával hozza ez a falu városiassá válásának folyamatát is anélkül, hogy a települések nagysága változna. Lényegét tekintve már nem a sár és az elmaradottság leküzdése a feladat, hcmem a legmodernebb nagyüzemi termelés feltételét kell a faluban megvalósítani, miközben a termelési tényezőket is, mint pl. a gépsor slb., szinte forradalmi lépésekben tudjuk a termelés rendelkezésére bocsátani. Ez a felfogás tehát azt hozza magával, hogy a mezőgazdaság biológiai iparággá fejlődik, s ez az átfejlődés a következő 30—50 év során fog végbemenni. A biológiai termékelőállítás ekkor már jellegzetesen ipari technológiai módszerekkel és koncentrált ipari jellegű fejlesztési apparátussal történik. A termelésfejleszlés természetes velejárói a kapcsolódó kutató intézetek a különböző, alkalmazott kutatási témáikkal. A fejlődés trendjét tekintve megalapozottnak tekinthető az a prognózis, hogy a jövő évezred mezőgazdasága már biológiai iparág, amelyhez a legrövidebb utat — természeténél fogva — a szocialista típusú mezőgazdasági nagyüzemek tudják megtenni. Ennek a messzelátó gondolatnak fő zászlóvivője, és az ebből napjainkra eső feladatok megvalósításának inspirálója és szervezője Dirnény Imre, aki áttekintő irányítókészsége mellett a téma részletes munkáiban is példamutatóan és sz ikértően otthonos. Ez a könyve is ezt bizonyítja, ugyanúgy, mint korábbi írásai, vagy az utóbbi hetekben megjelent másik könyve (Az állattartás gépesítésének ökonómiája). Dimény Imre azzal a szándékkal írta meg könyvét, hogy a magyar közvéleményhez közelebb hozza a mezőgazdaság korszerű szemléletét. Méghozzá olyan felépítésben, hogy elsősorban az összefüggések elemző feltárásával a szakembereknek — tehát a mezőgazdászoknak, kertészeknek, gépészeknek, agrárközgazdászoknak — is tud újat, érdekeset nyújtani. Az úttörők közé sorolható a kötet abban a tekintetben is, hogy a tudományos igényt a közérthetőségqel ötvözi egybe és nem követi a szakirodalmi szerzők körében — sajnos — érvényesülő felfogást, hogy az olvasmányosság a színvonal rovására megy. És a szerző ezt nem csupán nyelvművelési jószándékból teszi, hanem hogy a megfelelő irodalmi aláfestéssel megkönnyítse az elméleti igazságok felfogását, értelmezését, érvényesítését, az ökonómiai gondolkodást közelebb vigye az üzemi valósághoz. Ám Dimény Imre még ennél is tovább ment, és éppen e re cenzió elején vázolt fejlesztési koncepció, az integrált gazdálkodás szemléletmódja érdekében: igyekezett a mezőgazdaság műszaki fejlesztésének sajátos problémáiba beavatni a más népgazdasági ágakban érdekelt olvasót is. Mindenképpen megéri a fáradságot ez a törekvés, hogy tegyük méltó helyére a mezőgazdaságot az ország közvéleményében, oszlassuk el a vele kapcsolatos — nem ritkán — téves elképzeléseket. A könyv szemléletesen mutatja be a mezőgazdasági termelés fejlődését az őstermeléstől az élelmiszer-gazdaságig és erről az alapról fejti ki az élelmiszer-gazdaság szerkezeti összefüggéseit. Alapvető kívánalom, hogy az ágazati elfogultság veszélyének óvhatatlanui kitett szakirányító megfelelően tájékozódjék a kapcsolódó területek nyújtotta lehetőségekről, a termelés valamennyi fontos tényezőjéről. Ez a gondolat vonul végig a könyv logikus rendben sorakozó fejezetein, amelyek a műszaki fejlesztési « biológiai, kémiai,. technikai és emberi tényezők dialektikus egységében mutatják be. Ezek a tényezők együttesen hatnak, amikor akár a növényi, akár az állati hozamok gazdaságos gyarapításáról van szó. Ennek a kölcsönhatásnak a jegyében lehet dönteni, hogy mennyiben alakalmaz- kcdjék a növénynemesítő, vagy az állattenyésztő munkája a kémiaitechnikai lehetőségek kereteihez, illetve milyen mértékben adaptálja a vegyész, a konstruktőr, az építész a maga tevékenységét az eleven alapanyag adottságaihoz, s hogy miképpen illeszkedik bele a folyamatba az anyagi termelés fő célja és egyúttal legmagasabb szintű kivitelezője, magc: az ember. A munkaerő szerepével foglalkoz0 fejezetek különös értéke, hogy a munkaerő belső oldalára világítanak rá, túl a számok és adatok egyszerű értékelésén. Vagyis az embert nem úgy láttatják, mint a technika, kémia, biológia egyszerű kezelőjét, hanem méltóképpen központi helyére téve. Ez nyilvánul meg mindenek előtt az ergonómiával foglalkozó, rendkívül érdekes és tömör oldalakon. Dimény Imre a legtágabb teret a mezőgazdasági gépesítés ökonómiájának szenteli. De szükség is van erre a terjedelmi többletre, mert ez a legkevésbbé ,.feltérképezett" terület. A mezőgazdasági üzem szerkezeti változásai ezen a területen igényelnek és sürgetnek gyors egymásutánban változásokat. Ma már szinte mindennapi kérdés, hogy a műszakilag még kifogástalan, de ,.erkölcsileg elkopott" gépek kikapcsolása a termelésből nem gazdaságosabb-e a műszaki fejlesztés oldaláról nézve. A könyv „hibája" — ha ugyan ezt hibának lehet tekinteni — ugyanebből fakad. Mert a megírástól a megjelenésig terjedő rövid idő is elegendő ahhoz, hogy egyes részletei már ne hassanak oz újdonság erejével. De ez csak a mű tárgyára vonatkozik. A műszaki fejlesztés ugyanis forradalmi jelenség, amely az igen gyors változások jegyében zajuk. A ma még legkorszerűbbnek ítélt fajtát, készítményt, gépi berendezést, vagy épületet holnapra még korszerűbb váltja fel. Ennek tudatában viszont elismerés illeti meg a szerzőt, hogy anyagát a maradandóság igényével állította össze. Ezért érezzük frissnek, ötletgazdagnak következtetéseit, megállapításait, és érdekesnek, sokatmondónak az olvasás közben levonható tanulságokat. Azt viszont tudnunk keli, hogy — sajnos — az új eredmények, tudományos vívmányok kialakulása sokkal gyorsabb iramú, mint behatolása a gyakorlatba. Ezt a behatolást, elterjedést keil erősen meggyorsítanunk, hogy a tudomány csakugyan közvetlen termelőerővé váljék. Ezen munkálkodik a könyv szerzője és ezt szolgálja könyve is. (Kossuth Kiadó, Budapest.) (Varga András) Miiiiitiiimn iiniiiiiiiimiiimfiiiiiiiiimmiiiuiiiiiiiiiiiMiHiHHiiümiümimtimniirHinmiiiiimHiiiiiiimimimH I REMENYiK ZSIGMOND 1 „Vén Európa” Hotei Ti miimiii ii ii un iiiiiiiiii!i ii i iiiiuiimi mim mii Kiiiiiniiiimi ii mii ii minmiiiiii 1111111:11 mm ni ii min iimiiiiiiiiimi Még az író műveinek ismerői is kellemes meglepetéssel vehetik kézbe Remenyik Zsigmond drámáinak kétkötetes gyűjteményét, amit a Magvető Könyvkiadó „Vén Európa" Hotel címmel jelentetett meg. A meglepetés nemcsak annak szól, hogy a gyűjteményben helyet kapott a sokáig kéziratban lappangó Remenyik-dráma, a Don Quijote is, — amit éppen a Hevesi Szemle múltévi számaiban olvashattunk először nyomtatásban —, hanem annak a lenyűgöző élménynek elsősorban, amit az Apocalipsis Humana életmű-ciklusba épülő drámák gondolatvilága és dramaturgiai modernsége nyújt számunkra. Sokan leírták már, hogy az író munkássága páratlanul gazdag kísérletezésekben és jelentős esztétikai értékeket felmutató művekben, de ez a kiadvány újra meggyőz bennünket arról, hogy Remenyik Zsigmond drámaíróként is előkelő helyet íoglcl el századunk magyar irodalmában. Drámaírói és színpadi kísérletei szinte egyedülállóan törték az utat a nem túlságosan gazdag magyar drámairodalom, valamint a két világháború között különösen lassan mozduló magyar színház korszerűsítése felé. Nem Remenyik Zsigmondon múl- iott, hogy máig oly nehezen jutnak színpadra művei . . . Gazdag élményanyagra támaszkodó műveinek eszmei-gondolati rendszere átíveli az író egész pályáját, és jól követhető kronológiával tárja az olvasó elé századunk egyik legizgalmasabb „szellemi kalandjának" alakulását. A drámák közül a Blőse úrék mindenkinek tartoznak (1934) a legkorábbi, de mondanivalójával szorosan hozzákapcsolódik a Saroküzlet (1936) is. Mindkettő Remenyik Zsigmond egyik „ősélményéből" — ez eszmékkel és a gyorsan változó történelmi eseményekkel szemberült polgári társadalom erkölcsi züllésének felismeréséből — fakadt. A gazdasági válság szorító bilincsében vergődő, majd dicstelenül elpusztuló Blőse úr ugyanúgy ezt a züllést éli át, mint John Moran, a „nagy kombinátor", a Polár Részvénytársaságot, a légből kapott „saroküzletet" megszervező szélhámos. Remenyik Zsigmond törvényszerűnek látta, hogy a kisszerű áldozatokat és nagystílű szélhámosokat felvonultató polgári társada