Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Sereg József: Forradalmak a Mátra alján
X., Pongrác utca 9. 16. épület C lépcső 635. sz. alatti lakos 1957-ig a Művégtaggyár kötszerész munkása, 1958-ban még élt.) Két fiatal, a szolnoki út melletti mocsárnál kivégzett vöröskatona hozzátartozóit sikerült felkutatni. Szilágyi Endre üvegkereskedö segéd 22 éves vöröskatonáról öccse, Szilágyi József emlékezik: ... öten voltunk testvérek. .. apám szabómester volt. A világháború harcterein apánkkal együtt hárman szenvedtek. Közülünk Béla bátyám 1915. augusztus 31-én Galíciában elesett. Bár különböző szakszervezetekben voltunk tagok, de szinte mindannyian a Mémoszba jártunk szemináriumra... Ide járt Endre is velünk együtt a háború előtt. Fiatalok voltunk és nagyon szegények... Endre bátyám a proletárdiktatúra napjaiban lett vörösőr, vonatellenőrzésre osztották be. Parancsnokai közt néhányon visszaéltek a rájuk ruházott hatalommal, maguknak rek- viráltak a kofavonatokon, ezt az én bátyám igazságérzete nem tűrhette, nem tehetett semmit, jelentkezett a frontra... Az Ipoly melletti harcokban megfázott és így került Mezőkövesdre a kórházba. A családból hárman voltunk vöröskatonák, magam, Mihály bátyám és Endre. . . Mi ketten az összeomláskor civil ruhát szereztünk és hazasiettünk anyánkhoz ... Endréről semmi hír... Anyánk különösen szerette szerencsétlen sorsú bátyánkat. . . Álmodozónak, túlságosan jónak, nem e világra valónak tartotta. . . Nem bírta már a bizonytalanságot. Kiment hát augusztus 7-én a Garay piacra, hátha találkozik kövesdi kofákkal, és hírt hall. . . Rossz híreket kapott. . . azonnal Hatvanba utazott és megőszülten tért haza, ... szavát is alig tudtuk venni... Haza hozta bátyánk óráját és utolsó nekünk címzett levelét... Azóta amíg bírta magát, minden évben augusztus elején elutazott Hatvanba, erről lebeszélni nem tudtuk. Szatmári Zoltánná, Juni Erzsébet írta testvéréről, Juni Pálról Isaszegről. (Bajcsy Zsilinszky út 25.) ...Fivérem 1918—19-ben a Ganzban dolgozott. A vagongyáriak vezették be mozgalomba. Gyakran eljárt munkásgyűlésekre. . . Rajongott Kun Béláért, Szamuellyiért és a könyvekért. . . Sok kedves könyvét sokáig őrizgettük... Az 1919-es májusi felhíváskor mint kommunista ifjúmunkás jelentkezett vöröskatonának. Besorozták. A 7. sz. vörös munkásezred 2. zászlóaljának 5. századában a 2. szakaszban szolgált. Velünk a 417-es táboriposta számon levelezett . .. Sátoraljaújhely, Miskolc és Mezőkövesd környékén harcolt. 1919 júniusának első napjaiban átfázottan, betegen támolygott haza, de csupán egy napig tudtuk otthon tartani.. . Várnak a bajtársak, becsületszavamat adtam, hogy visszajövök, nem hallgatott ránk, elment... ekkor láttuk utoljára... 1919. június 19-én kelt levelező lapján már újra írt: „Kedves Anyám I Egészséges vagyok, mit maguknak is kívánok. Kedves Anyám, most szépen megyünk előre. Áttörtük a cseh és a román frontot, nemsokára győzünk és megyünk haza. . . Addig is csókolom mindnyájukat. Pali” Jött még vagy három levelező lap, de augusztus elejétől elfogytak a levelek. Egyszercsak Hatvanból kaptunk az elöljáróságtól hivatalos értesítést, hogy Juni Pált 48 társával 1919. augusztus 3-án a megszálló román csapatok Hatvanban kivégezték, hátramaradt értékeikért hozzátartozói jelentkezhetnek az elöljáróságon... Először anyám ment le Hatvanba, majd néhány nap múlva mindketten odautaztunk, és a városszéli lakosoktól szörnyű részleteket tudtunk meg. . . Rákérdezésekkel ráismertünk Pali testvéremre, aki, ahogy mi azt akkor megtudtuk a legfiatalabb volt, szinte alig töltötte be a 18 évet.., Sokszor mentünk testvérem sírjához anyámmal ezután oda. A környező földek gazdái nem jó szemmel néztek ránk... néha durva megjegyzéseket tettek ... kórt okozunk, letapossuk a vetést... A kutatás folyamán néhány még élő, megmenekült elvtárs jelentkezett. írásaikból, elbeszéléseikből állt össze a szomorú valóság. Egymástól függetlenül írták le és mondták el az eseményeket, és leveleik igazolták, nem túlozták el, nem költöttek hozzá. Egy volt ápolónő Csepelről, egy volt kórházi raktáros Budapestről, egy hidász Érsekújvárról, egy másik vöröskatona Aradról, ismét másik Temesvár mellől írta meg a szörnyűségeket. És visszaemlékezésüket igazolta a tömegsír 1958 szeptemberében. Feltárásakor még mindig voltak nyomai a kegyetlenkedésnek. Előkerültek női ruhadarabok, női táska, sok katonai lábszárvédő tekercs, nadrágszíjak, katonai bakancs maradványok, szövetfoszlányok, még mindig csomósodó vérlepények és csontok és csontok. .., 49 halott feküdt a közös sírban sorba egymásra dobáltan. Törött karok, lábak, beütött mellkasok, betört koponyák tanúskodtak. . . Érték a sírból nem került elő, néhány zsebóra a nadrágszíj alatti órazsebből, egy-két orvosságos üveg, és egyetlen elmosódott olvashatatlan szakszervezeti könyv.. . A nyitott sír a holtak neveit már nem árulta el. A sírdomb felett egyetlen névvel állott a kőkereszt a hatvani határban, rajta az írás, Rolik Zoltán és 48 társa, 1919. augusztus 3. (Egy volt egyetemi orvostanhallgató neve.) A visszaemlékező életben maradt társak és egyéb dokumentumok alapján megállapíthattuk 20 mártír személyazonosságát, s nevük most sorban egymás alatt ott áll a főtéri emlékmű márványtábláján: Braun Miklós, Máramarossziget, Pacsirta út 72. Bródi Elemér, fogtechnikus, Budapest, Murányi út 38. Farkas István, mészáros, Mezőkövesd. Fleischmann Zsigmond, Budapest. Fischer Mór, Budapest, Kertész út 18. Fanthó Dezső, műszerész, Budapest, Dembinszky út 46. Glöckner István, Budapest, Salvator Kötszergyár. Gregor Gyula, fogtechnikus, Budapest, Baross tér 3. Gyevaj Pál, Békéscsaba. Hoch Izsó 18 éves ifjúmunkás, Budapest, Csenged utca. Juni Pál 18 éves ifjúmunkás, Budapest, Ganz- Vagon- és Gépgyár. Kábái László huszár, Nagykálló. Késmárki József, Torda. Rolik Zoltán orvostanhallgató, Szeged. Szilágyi Endre üvegkereskedő-segéd, Budapest. Trepper Géza, Hatvan. Unghy József. Usz (ismeretlen). Vonek Miklós, Szerencs, Cukorgyár. Vlasits Gyula Budapest, Fő út. 49 halottból 20 név, egy közöttük névtöredék. . . 29 ismeretlen, s már nem is lesz nevük többé. . . 1919. augusztus 15-én temette el az öreg hatvani kántor a már-már bomlásnak induló hullákat. A sír egy dűlőút mentén akácfák alatt 40 esztendeig sajnos elhanyagolt állapotban, elfeledten állott a hatvani határban. A hatvani plébánia anyakönyvébe 1919. augusztus 15-én jegyezték be a következőket: — „49 vöröskatona temetése név nélkül". 1921-ben küldte meg hatvani községi elöljáróság a Magyar Királyi Statisztikai Hivatalnak Budapestre az esetről a jelentést, amely ott 1387 sorszám alatt nyert iktatást. Ez a hivatalos jelentés 53 egyénről, 3 asszonyról és 5 megmenekültről beszél. A nyomozást hitelt érdemlően a Hatvanban elfogottak közül hét életben maradottat derített ki, köztük egy ápolónőt, egy szanitészt, öt vöröskatonát. Mindösszesen a Hatvanban elfogottak száma visszakövetkeztetve 63 főre volt tehető, kik közül 57-en kerülhettek a kivégző osztag fegyverei elé. A közös sírban 49 halottat találtunk, amely megegyezik a plébániai bejegyzéssel. Beszélnek a túlélők még egy nyolcadik megmenekültről is,
