Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - HAGYATÉK - Vizitáció (Népi játék)
illyik az a mondás, hogy a vén kecske is mennyajja a sót! Mé magam is elnézném fenapokig! A múlt héten is valamellyik éccaka veleámottam, oszt az ember ódalba lökött, hogy mit nyöszörgők, mondok semmit, olyan vöt mintha a boszorkány mennyomott vóna I MIND: (Nevetnek.) JÁNOS: Oszt mit szót hozzá az embered? BOROSA: Semmit, megijett, csakúgy húzódott hozzám, beszorított a falho, hogy máj meffúttam. MIND: (Nevetnek.) KÁROLYBÁ: No, de százszónak is egy a végi, most má gyerőnk! mer elosztogattyák az éccakát, oszt nem jut idő az ivásra! MIND: Gyerőnk, gyerőnk! ANDRÁSBA: Mennyőnk bijony. Te meg Máli ereggy haza, végezd el a jószág baját, oszt feküggy le! MALINÉNI: Igaza, neféjjék, tun- nék-e alunnyi, mi má haza nem gyön! JÁNOS: Nem fétyi tán András- bátyámot? JÓSKA: Nem vesz má ő el. PESTA: Majd hazatanál éccakára. GYURI: Otthon lesz, mire az ágyat meg meleg ítyi. NÁCI: Máj hazamenőnk mink együtt. ÖRZSI: Igaz a, máj teveled megy ő egyúton, olyan is mé ő, nem olyan szemérmetes akar te vagy. MIND: (Nevetnek.) JÁNOS: Gyerekek, hogyis van az- anóta, hogy: MIND: A víg egri nagy kaszárnya dombon van, Akar honnan fújja a szél. hideg van, Engem anyám ne sirass, értem könnyet ne hullás, Beírták a nevemet a nagykönyvbe, Három évig ki se húzzák belőle. KÁROLYBÁ: Hát bijony én se vó- tam itthon háromesztendeig még szabaccságon se. GYURI: Hol szógát maga? KÁROLYBÁ: Bécsbe. Ferencz Jóskának vótam a házi ezredébe. Mer mikor válogatták oda a regutákot, hát én is belesetem, mer mé abba az üdőbe, jó vágású gyerek vótam, bajúszom is mevvót hozzá, mer oda csak olyan kellett. PESTA: Oszt csakugyan nem vót itthon három esztendejig? JÓSKA: Szabaccságra nem bocsáj- tották haza? ANDRÁSBA: Nem érdekes lett vóna onnan hazagyönnyi egy-két napra gyalog, mer mé akkor nem vót vonat csak pestyig. Én eccer vótam itthon tambelyikoromba, másoccor amikor az obsitot mekkaptam. JÁNOS: Maga is olyan messzi vót? ANDRÁSBA: Bijony olyan, Klágen- furba, közös huszárokná. JÁNOS: Hol van az a Klágenfurt? ANDRÁSBA: Tuggya a kórság, amott az istenháta megett-e, galiciá- ba valamerre. MARI: Megösmerte-e Máiineném mikor hazagyött? ANDRÁSBA: Nem nagyon, be se akart bocsátanyi, mé fekütt, ahogy hazaértem. MÁLINÉNI: Mer nem ösmertem meg a hangjáró, ahogy elősször szót. Csak mikor másoccorra monta, hogy bocsá be me Máli, hogy a tályog dőccsön el! MIND: (Nevetnek.) MÁLINÉNI: Akkor oszt megösmer- tem, mer mi el nem ment is avvót a szavajárása, ha huncutkottónk, hajaj, amikor mé jóesett, mer fijatalvótónk. MIND: (Nevetnek.) ÖRZSI: Oszt meccsókolta-e Máiineném, hogy bement? ANDRÁSBA: Meg de nem mingyá! TERA: Én má nem tuttam vóna megállanyi. KATYI: Hát ménem mingyá csókolta meg? ANDRÁSBA: Hát majd elmondom, hogy hogy vót az eset. Ahogy Pestre beértőnk, mint ahogy az imént mondtam, mé akkor csak Pestyig járt a vonat. Hát elindótónk mink toronyirányba, evvel a bekőcci karbolya Janival, mer az is ott szógát. Oszt hogy hogy nem, mekkísértettek, vagy mi a csuda lett velőnk, pegy aszony- gyák, hogy a pályinkaszagot a boszorkány nem ájja, merhogy beértőnk Péterkére, megittónk ketten három féliter bundapályinkát. Oszt, hogy mi az isten csndája lett velőnk a maji napig se tugyuk, de elég abbó annyi, hogy hajnalkor mikor pitymallanyi kezdett, hát Bekőcce végin jukattónk ki. MIND: (Nevetnek.) JÁNOS: Szóval, elmellőzték Domonkost? ANDRÁSBA: El az ebatta. MIND: (Nevetnek.) ILKA: Oszt mongya má, hogy mé nem csókolta meg mingyá Málinené- met. KÁROLYBÁ: Bijony mongyad, oszd gyerőnk, kihígó má itt a bélőnk szom- jan-e. MIND: Gyerőnk ám! NÁCI: Mer a cigány im elunnak várnyi, oszt hazamennek! ANDRÁSBA: Várjatok má, hamá belefogtam, hát hadd mongyam el! BORCSA: Mongya, mongya, mer má kifúrja az ódalamot, hogy mé nem csókolta meg Málinéném, ahogy hazaért mingyá. ANDRÁSSÁ: Flát ahogy osztón Janival tájékozóttónk, hogy more is esik Bekőccérő Domonkos, hát elvátónk egymástó. Ö ment Bekőccefele, én meg elindótam vissza Domonkos fele. S hogy kiértem nagyberekfőre. melláttam a templomtornyát, mer má akkor kezdett virannyi, hát örömömbe elkáronkottam magom, oszt elmondtam egy miatyánkot. A pipát kiástam, oszt bebagóztam. Mire hazaértem mé félázásába vót a bagó. Sajnátam kivety- nyi, hát szé kellett mé várnyi körő- belő egy fertályórát Máli nenéteknek a csókval. MIND: (Nevetnek.) BORCSA: Hogy mettutta állanyi, hogy mingyá ki nem vette ászt a csintalan bagót. KÁROLYBÁ: (Közben előkészíti a bagót, beteszi.) De mebbijony, én se vetném ki fáázásába, százcsóké se. MIND: (Nevet Andrásbá, Károlybá kivételével.) ANDRÁSBÁ: No most má én is ammondó vagyok, hogy timojjatok össze egy jó nótára, oszt gyerőnk, te meg Máli ereggy haza, végezd el a jószág baját, oszt majd elgyöhecc lesnyi, elgyössz-e? MÁLINÉNI: De elbijony, éntőlem lesz ott mé vénebb is! JÓSKA: Na mellyik legyék az a nóta? PESTA: Valami jó pattogós. GYURI: Akit mindenki tud. Jó lesz, ha nem katonanóta is. JÁNOS: Ászt, hogy: MIND: El kell menni katonának messzire, Itt kell hagyni a babámat, nincs kire. Terád hagyom, legkedvesebb pajtásom, Éljed véle világodat, nem bánom! Majd, ha kitelik a három esztendő, Kedves pajtás. add vissza a szeretőm! Élted véle világodat odáig, Én maid élem koporsóm bezártáig. Katona vagy rózsám, az lettél. Nékem nagy bánatot szereztél. Ha felkötöd rózsám kardodat, Viselje az Isten gondodat. (Tánc párosával.)
