Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - JELENÜNK - Tóth Árpád: A falusi életvitel és művelődés változásai Borsod megyében
28 t iiiiMitinnimiiiim ii mimitm ihm tniiMi nun mm iHMMimmii'util tintttt4 hm | TÓTH ÁRPÁD A falusi I életvitel I = £ s : f és művelődés I | változásai | Borsod j megyében 1 1 I £ | l I HiiiiiitMiiiiiMiiiiiiiimiiiiiiiiiiiuiiiiiitniiiiiimim min iiiimmiiHitmiiiiHiiMiiiiiiiiiitFiiiiiiuiiiiiiimiiin! inniüT Az iparosodás, az ipari fejlődés n)unkaerő utánpótlásénak bázisa a falu. A társadalmi-gazdasági haladás nyomán átalakul a falvak társadalmi szerkezete, s a falun élő lakosság mind nagyobb számban helyezkedik el az iparban, a kereskedelemben s a szolgáltatások területén. Az elmúlt negyedszázadban az extenzív iparfejlesztés következtében az ipari munkásság arculata lényegesen megváltozott. Az iparban dolgozók száma jelentősen emelkedett, s ez együtt járt a bejáró és a falvakból városba, városközeibe áttelepült dolgozók számának növekedésével. Ennek az új munkásrétegnek ez ipari üzemek munkájába való beilleszkedése komoly nehézségekkel, nem egyszer konfliktusokkal járt. Az új munkakörülmények mellett igen lényeges, hogy ezek a rétegek magukkal hozzák kialakult szokásaikat, tudati állapotukat, műveltségüket. Művelődési szokásaik azonban eltérnek a várositól. Az ipar fejlődése, s ezzel szoros összhangban a falvak társadalmi szerkezetének változása, az ország egyes területein eltérő módon megy végbe. Az egyes megyékre, tájegységekre jellemző vonások alapvetően meghatározzák a társadalmi fejlődést, a tudati, művelődési tényezők alakulását. IIMIIIIIIHICH BORSOD MEGYE IPARÁNAK FŐBB VONÁSAI Borsod-Abaúj-Zemplén megye természeti, társadalmi viszonyait tekintve rendkívül változatos. Találunk a megyében eimaradt, kedvezőtlen természeti adottságokkal rendelkező körzeteket (encsi, sátoraljaújhelyi), s világhírű bortermelő vidéket. A megye meghatározó tényezője azonban az ipar. Borsod megye nehézipari központ. Számos nagyüzemmel rendelkezik. Már 1945 előtt is jelentős ipara volt. AvZ eimúlt negyedszázadban ipara erőteljesen fejlődött és koncentrálódott. Az ipari koncentráció — mely a termelőerők fejlődése következtében általános tendencia — tovább tart. Azok a hatalmas ipari beruházások, melyeket a IV. ötéves tervben kezdtek el a megyében, továbbra is a borsodi ipari központba, vagyis Ózd—Kazincbarcika—Miskolc— Leninváros körzetbe települnek. E terület sajátos fejlődése következtében mondja ki a megye településhálózatának fejlesztési terve, hogy: „Az egész ipari koncentráció területét egyre inkább egy szervezeti egységnek kell tekinteni." Tény tehát, hogy Borsod megye ipari körzete egyre egységesebb szervezetet kap. Éppen a fejlődés tudatos irányítása érdekében szükséges ismernünk az ipari körzeten belül az egyes ipari központok sajátos helyzetét, vonásait. Lényegesen eltér Miskolc pl. Leninvárostól. Míg Miskolc régi ipari város, Leninváros új szocialista városaink egyike, mely az utóbbi 20 évben mezőgazdasági körzetbe települt. Minden más körzettől eltérő képet mutat Ózd. A várost körülvevő hegyek meghatározzák természetföldrajzi helyzetét. Ózd ipara több mint százéves. A lakosság jelentős része generációk óta ipari munkás, meghatározó ipara a nehézipar (kohászat). Borsod ipara a környező megyékre (Szabolcs, Hajdú, Heves), de az ország más területeire is jelentős hatást gyakorol. A megye vonzáskörzete az 1970. évi vizsgálataink szerint 150—160 kilométer. Az ipar további fejlesztése és koncentrációja következtében más megyékre kiterjedő hatása a jövőben is fennmarad. A MEGYE IPARÁNAK ÉS A FALVAK TÁRSADALMI VÁLTOZÁSAINAK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE A falusi lakosság átrétegződése a megye iparával kapcsolatos, s mintegy száz éve tartó folyamat. Ezen idő alatt természetesen a falusi lakosság iparba áramlása nem volt egyenletes, s ha csupán nagyvonalakban tekintjük is át ezt az időszakot, több fejlődési szakaszt különböztetünk meg. 1848 után Borsod megyében túlnyomórészt törpe és középparaszti gazdaságok alakultak, melyek a XIX. század végére kisárutermelő gazdaságokká váltak. A falusi népesség számának növekedése, a piaccal összefüggő gazdasági verseny rövid időn belül megteremtette az iparosodás munkaerő feltételét, a szegényes kisparaszti életformát. A mezőgazdaságban feleslegessé vált munkaerő először a bányászatban talált munkaalkalmat. A bányászat fellendülése után indult fejlődésnek a nehézipar, mindenekelőtt a kohászat. (Ózd, Diósgyőr). Mind a bányászat, mind az ipar külföldről hozott szakemberek vezetésével kezdte meg a termelést. A nehéz fizikai munkát igénylő segédmunkásokat a falvak adták. Az ipari fejlődés ezen első szakasza lehetővé tette az agrártúlnépesedés egy részének foglalkoztatását, átrétegződé- sét, de a falvak többségére lényeges hatása nem volt. A századfordulón a bányászat és a vasipar munkaerőproblémákkal küzdött, munkaerőt, elsősorban segédmunkásokat keresett. Mégis vándoroltak ki Borsod megyéből is Amerikába. A bányászatban, az ipari nagyüzemekben munkát kereső paraszti rétegek, éppen úgy mint az Amerikába indulók, azzal a szándékkal változtattak munkahelyet, hogy ott az általuk legfőbb célnak tartott néhány hold földet megszerezzék. A századforduló táján az agrárlakosság már világosan látta, hogy az annyira óhajtott földet sem a bányászat, sem a nagyipar nem biztosítja számára, s inkább a kivándorlást választotta. Az ipar fejlesztésének, és a falusi lakosság átréteg- ződésének második szakasza a trianoni békeszerződés után következett be. A határokon kívül maradt ipar pótlására a borsodi ipari üzemeket is fejlesztették. Az ipar a munkaerőt ebben az időszakban részben a felvidékről átköltözött lakosságból, részben az elszegényedett paraszti tömegekből kapta. Már ekkor megkezdődött a városi munkás-nyomornegyedek kialakulása. A harmincas évek kezdetétől a II. világháború kitöréséig az ipar fejlesztése nem volt jelentős. Lényegesen nagyobb ebben az időszakban a munkaerő-kínálat, mint a kereslet. Ezrek vártak napról napra felvételre a gyárak kapui előtt. A falvak társadalmi szerkezetének változása szempontjából azonban igen lényeges, hogy a bejáró munkás típusa, Borsod megyében a két világháború között alakult ki és stabilizálódott. Az ipari nagyüzemeket körülvevő községekből, többnyire gyalog jártak be a dolgozók. A vasútvonalak mellett fekvő községekben a munkát kereső lakosság részben az ipari nagyüzemekben, részben a vasútnál helyezkedett el. A bejáró munkás életmódjának elfogadása mindenekelőtt annak a következménye, hogy kiutat mutatott az agrártúlnépesedés számára. Á kevés, többnyire 2—4 hold föld és az ipari-segédmunkás kereset biztosította a lét- fenntartást, takarékos életmód mellett némi gyarapodást is (házépítés, ruházat). A „bejáró munkás" lassan elfogadott életforma, megbecsült társadalmi státus lett falun. Minden esetben többet jelentett a falusi nincstelennél, aki alkalmi munkából, időnként napszámból, vagy mint mező- gazdasági cseléd tengette életét. 1939-től a háborús konjuktúra következtében fejlesztették az ipari nagyüzemeket. Ekkor már jobbmódú paraszti rétegek is szívesen vállaltak munkát az iparban, hogy a frontszolgálat alól felmentést kaphassanak. Ezek jelentős