Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)

marónk semmit sem vitt magával, egy szál ruhában lépett le.

NONNA: Most voltam a lányoknál a munkásszálláson, mindenki Vityá- val érez. Kigondoltunk egy jót, Pe- lageja Filatovna: egy új kislányt fogunk bemutatni Vityának.

PELAGEJA FILATOVNA: S kit?

NONNA: Fital, csendes kislány, nemrég jött faluról.

PELAGEJA FILATOVNA: Minek neki egy falusi lány?

ANTON: Polja néni, vajon meg lehet-e mamár ítélni, ki a városi, s ki a vidéki?

PELAGEJA FILATOVNA: Láttad már ezt a lányt?

NONNA: Lídiát? hogyne láttam volna.

PELAGEJA FILATOVNA: Lídiának hívják?

NONNA: Igen.

ANTON: Nem rossz, olyan kis üde virág.

PELAGEJA FILATOVNA: A természete?

NONNA: Ezt nem tudom, csendesnek látszik.

PELAGEJA FILATOVNA: Mind ilyen csendes, mikor a faluról a városba jönnek, aztán elszemtelenednek. Hány tanulólány ment keresztül a kezemen. A szerzési ösztönt próbálod kigyomlálni belőlük, proletár szellemben neveled őket, de ők, lám mindent csak maguknak akarnak. Az igazi munkásokat is megfertőzik. S menynyi ilyen van, csak a pénz az Istenük.

ANTON: Miért mondja el mindezt?

PELAGEJA FILATOVNA: Ez így van! Még meg sem melegedtek, s már lakást kapnak, magas fizetést, sőt még nyaralót is. Én pedig csak öregkoromra jutottam lakáshoz, pedig moszkvai vagyok. S a főnökök között is vannak rokonaik, barátaik, akik őket támogatják. A város már nem is város, hanem egy nagy falu levegőjét árasztja.

ANTON: Ilyen általánosításokat

tenni, Polja néni, kockázatos dolog.

PELAGEJA FILATOVNA: Nem általánosítok, csak a szimptómákat sorolom. Az igazi falusi embereket jobban ismerem nálad és tisztelem őket. A tanulólányaimból mennyi megbecsült mester lett.

ANTON: Bármit is tennénk, Polja néni, megindult egy folyamat.

PELAGEJA FILATOVNA: Igen, tudom! Ügy mint te. Ez egy folyamat. Csakhogy több figyelmet kellene rá fordítani, hogy valanv nagyobb baj ne legyen.

NONNA: Az a legfontosabb, hogy Vitya szeme megakadjon egy lányon. Akkor minden jóra fordul. Aztán majd meglátjuk.

PELAGEJA FILATOVNA: Igen, ha valaki megtetszik neki, már bele is bolondul.

NONNA: Mindjárt jönnek a gratulálok.

PELAGEJA FILATOVNA: Már várjuk őket. (Kinyitja a másik szobába nyíló ajtót.) Nézd csak milyen nálunk.

(Kedveskedéssel.) És a gyárban nagy visszhangot keltett a dolog?

ANTON: Igen.

PELAGEJA FILATOVNA: Ez így jó. Hadd tudja meg mindenki! íme Filatovna micsoda fiúval ajándékozta meg a gyárat.

VIKTOR (bejön): Elég az ajnározás- ból. (Atonhoz.) Írjuk csak össze, kit mivel ajándékozzuk meg. ülj le és írd. (Anton az asztalhoz ül.)

PELAGEJA FILATOVNA: Ne felejtsetek ki senkit, mert sértődés lesz. Nonna, segíts nekem a háziasszonyi teendőkben. (Pelageja Filatovna és Nonna kimennek.)

VIKTOR: Voltál nála?

ANTON: Voltam. Átadtam a cédulát.

VIKTOR: Nem mondott semmit?

ANTON: Semmit.

VIKTOR: Na, akkor írd... Az első, Ignat Vasziljevics.

ANTON: Mit adjunk neki?

VIKTOR: Már kigondoltam. Mikor nemrég meglátogatta az anyámat, melátta a japán táskarádiómat, eltátotta a száját. Álmélkodott, sóhajtozott. Egy ilyennel lepjük meg.

ANTON: Oh, jellem vagy te, Vi- tyek. S tudunk ilyet szerezni?

VIKTOR: összejártam az üzleteket, egyelőre nincs. Végső esetben — ezt adjuk oda neki. Magamnak meg veszek egy másikat.

ANTON: Nem túlzás?

VIKTOR: Ha nem róla lenne szó, ki tudja, lehet, hogy eszembe se jutna.

ANTON: Na, rendben van, ő megérdemli — belevaló fej.

VIKTOR: A műszaki osztály vezetője következik. Emlékszel, mennyi időt szentelt nekünk, mikor találmányunk sorsa felől döntött.

ANTON: Nincs ellenvetésem. (Nevet.) A főnöknek kell, egy főnöknek mindig jár. S mi legyen az?

VIKTOR: Megtudtam, hogy az öngyújtókat gyűjti. Az egyik bizományi boltban kinéztem egyet, olyan viccesfigurás, csak egy csipetnyi. Valami különc hozhatta külföldről.

ANTON: Mennyibe kerül?

VIKTOR: Harminc rubelbe.

ANTON: Rendben van, túl éljük.

VIKTOR: A főtechnológusnak?

ANTON: Vele légy egy kicsit óvatosabb. Ő intelligens, még megsértődik. Még azt mondja, mire való az ajándék. Hízelkedésnek veszi, még jó, ha nem megvesztegetésnek.

VIKTOR: Miféle vesztegetés, miket beszélsz? Ö nem egy aljas ember. Ilyen az eszembe sem jut. Ravaszul fogjuk megoldani. A kisfia már vagy tizenkét éves. Veszünk neki egy szellemes futball labdát, s a tréfa kedvéért ráírjuk: Anton Kopalin és Viktor Leszikov, a feltalálók.

ANTON: Várj csak. Először állítsuk össze a megajándékozandók névsorát.

VIKTOR: Adjunk mindenkinek.

ANTON: Hogy-hogy mindenkinek? Az egész gyárnak csak nem?

VIKTOR: Nem, csak a mi üzemrészünknek.

ANTON: De ott nagyon sok az ember!

VIKTOR: Na és aztán. A férfiak egy-egy csomag jófajta cigarettát kapnak, a nők meg desszertet.

ANTON: A könyvelőnek is kell, ő állította össze a költségvetést. Volt úgy, hogy már sötétedett és még nem mozdult, a számológépen kattogott miattunk.

VIKTOR: írd: a könyvelőnek. A kapusoknak, Kuzmának és Szima néninek.

ANTON (Nevet.): Szima néninek fejkendőt adunk — boldog lesz.

VIKTOR: Nem tudom eldönteni, hogy a nagyfőnökkel hogy s mint legyen. Itt van a főmérnök, az igazgató. . .

ANTON: Nekik nem illik ajándékot adni. Hasonló a helyzet a pártszervezet titkárával is. . .

VIKTOR: És a komszomol titkárának lehet? Úgy tudom, egy elektromos gitárra fáj a foga.

ANTON: Gitárt szerezzen magának ahogy tud. Elég neki egy nyakkendő és kész. Kopognak az ajtón.)

PELAGEJA FILATOVNA: (Bemegy a szobába, majd kimegy.) Nincs bezárva, fáradjanak be! (Galina, Lidia, Zinaida és férje, Filipp bejönnek. Általános üdvözlés.)

ZINAIDA: Vitya, gratulálok. (Nagy virágcsokrot nyújt át.) Mindhármunk nevében. Anton neked is!

ANTON: Én nem sokat számítok. (Pelageja Filatovna elveszi a fiától a virágot, s vázába teszi.)

VIKTOR: (A lányoknak.) Köszönöm!

ZINAIDA: Ismerkedjél meg, Lídia, ez itt Polja néni, Pelageja Filatovna, Vitya mamája.

ZINAIDA: Polja néni, az új kislány, Lídia Mescserjakova, egyelőre csak kisegítő nálunk. Azért hoztuk magunkkal, hogy Vityának megmutassuk.

LÍDIA: Jó napot kívánok.

PELAGEJA FILATOVNA: Hallottam már rólad, hallottam, légy üdvözölve nálunk, libapásztorlány.

ZINAIDA: Lídia nem libákat legeltetett, hanem a könyvtárat vezette.

PELAGEJA FILATOVNA: No nézd csak, szóval tanult lány!

LIDIA: Egyáltalán nem vagyok az. Itt szeretnék beiratkozni az egyetemre.

PELAGEJA FILATOVNA: Mégis csak könyvek között éltél.

LIDIA (Mosolyogva.): Az iskolában azt tanítják — a könyv a legjobb barát, ezért olvass sokat. Én már tudom, aki sokat olvas, annak kevés a teendője. Nálunk otthon a legtöbbet a pásztor olvas. Csak járkálnak, másnaponként váltják egymást, s ha beszélsz velük, rájössz, hogy nincs egy saját gondolatuk, csak az olvasottakat szajkózzák. Annyira sokat olvastak, hogy idézetekkel sziporkáznak válaszként. Például megkérdezed: Bejött már Darja a mezőről? A pásztor így felel: „Darja álldogált és kihűlt bűvös álmában". Vagy: hallottam, hogy Kovriginéknál állítólag megdöglött az üsző? A pásztor így