Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - LEVELESLÁDA
A substantivumok közzül sokon eredtek a deák nyelvből, miné- művek imezek: répa a rapa, kémény a camin, tanistra a canist- rumból. Ö még tanistrának Ismerte a tarisznyát. Elgondolható, mennyi félreértés, félrehallás történt, míg a latin nyelvet beszélő köznemesség szókészletéből a köznép szókincsébe került a canistrum, ez a kis kosár, vagy szatyorféle, amelyet valószínűleg kutyabőrből készítettek annak idején (canis — kutya latinul). Vannak szavak, amelyeknek története most van alakulóban s nem is szerencsésen. Az új helyesírás szerint a félszert, a fél hajas tető alatt meghúzódó teret ma már csak fészer-nek kell írni s ezzel sikerült ebből az ízes szóból kiiktatni a logikai elemet, amely csupán csak lényege s amelynek létét köszönheti. Mint ahogy egy különös dallamtalanítási eljárás következtében a terrasz és perron elveszítette egyik r hangját, s ezzel a föld dübörgő erejét, a bar- rikád harcos robaja barikává jámborodott, a te barikád lett jámbor olvasó, a porcellánt megfosztották fénylő rugalmasságától, amit a két I hang fejezett ki, a grammnak a súlya lett kevesebb, hiszen egy m hangot leoldottak róla. És mindezzel nem lettek rövi- debbek és tartalmasabbak az írásművek, nem lett gyorsabb az ügyintézés. Bár nem lehetetlen, hogy előzetes statisztikai számlálás során sikerült kimutatni, hogy a magyar nyomdaipar egyévi r betűtermelése megfelezve kiegyenlíti időben azt a veszteséget, amit e betűk, hangok kiirtása okoz azzal, hogy szürkébb, fakóbb, dal- lamtalanabb lett a magyar beszéd. Előfordul, hogy évszázadok múlnak el, míg egy-egy szó felfényi ile eredeti épségében és igazságában. Ilyen az ocsúdni, felocsódni ige. Pedig nem is jövevényszó, mint a canistrum, és társai. Ezzel a szóval mindig hadilábon álltam. Pedig a többit úgy szerettem és szeretem, mint hajdani ősök eleven húsú gyermekéit amelyet népem és a népek alkotó művészete szült és dajkált. Megborzongtam zord szépségüktől, megszikráztattem őket napsütésben, vagy lámpák fényében, ha arra adódott alkalom, hagytam, hogy cirógassák borús kedvem, kóstolgattam sokféle ízüket, kitapogattam levegőben elhangzó idomaikat, elaludtam szelíd árnyékukban, vagy eliramodtam rajtuk, mint paripáján a táltos. Ez előtt a szó előtt szegett fővel álltam meg mindig. Mi ez? A rokonszenv, vagy ellenszenv szálai gyakran rejtélyes területekre nyúlnak vissza, utánuk kell bogozni, magyarázatot keresni, miért tetszenek, vagy nem tetszenek emberek, dolgok. Az ösztön gyorsan jelentkezik, melléjük állít, vagy ellenük hangol. Gyanús volt ez a szó. Valamikor homályos ügybe keveredhetett, hogy mikor, sejtelmem sincs, kisiklott, vagy eltaposták, félrebeszélnek vele. Lássuk csak, miért nem tetszik? Benne van az ócsárolt, az ócska, ocsmány szavak kezdete, benne van a csúnya szó első szótagja, egészen. De mi köze van ennek a fogalomcsoportnak ahhoz az állapothoz, mikor az álom öntudgtlanságából a tiszta eszmélet világába érkezünk? Miért illetéktelenkedik ébredésünknél ez a komisz és tisztátalan szó, bakugró magánhangzóival? Nézzük a szótárakat, hátha mondanak valamit. A múlt század második felében egymás után jelentek meg a magyar nyelv szótárai. Először 1872-ben Ballag! Móré. Ebben a szótárban ez olvasható: Ocsódik: alvásból ébrenlétre kezd jutni a) tápászkodik, heverő helyzetéből fel akar kelni, b) öntudatra ébred. Két év múlva 1874-ben Czuczor Gergely és Fogarassy János szótára már a bővebb magyarázatok igényével jelentkezik. Az F- betűnél ez áll: Felocsódik: (fel-ocsódik). Álmából felnyitja szemeit, de teljes éberségre nem jut. Álma ideiglenesen megszakad. Csendesen, hogy fel ocsódjék az elszunnyadt beteg. Legkisebb neszre felocsódik. V. ö. ocsódik. Vessük össze. Ocsódik. Álmából felébred, vagyis mind a testnek, mind a léleknek nyugvó s mintegy lekötött tehetségei szokott mozgékony állapotukat visszakapják. Minthogy ezen ige különösen és egyedül a fel igekötővel egyesül, innen is kitetszik, hogy az ocsódó állapot mc-zgással jár. Átvitt értelemben az elfogult, vagy öntudatlan állapotban létezett elme valamit észrevenni s a dolog mibenlétéről eszmélni kezd. De ezzel még nincs vége a magyarázatnak. Véleményünk szerint az ocsó eredetileg alsó, vagyis 1. értelemben a gabonának aljasa, aljas része, valamint olcsó is hasonló eredetű. A 2. értelemben pedig al -os -o, azaz alvásból osonó azon,,os’' gyöktől, melyből „on" utótéttel oson származott, mint tesz-teszen, visz-viszen. Az oson igében alapértelemben az elsuha- nás, eltávozás, melyet különösen alattomos, elsuttyanó menésre alkalmazott a nyelvszokás. Innen ocsódni, annyi mint álomból, nyugvóhelyről föleszmélni, mintegy felosonni stb . . . stb . . . Ocsódás. Állapot, midőn az alvó állat, nevezetesen az ember felébred . . . Mikor mindezt végigolvastam, nyugtalanabb lettem, mint valaha. Erőszakot éreztem, jóhiszemű tévedést, a magyarázatok tá- voliak, valószínűtlenek. Aztán jött a háború, hadifogság. Ott találkoztam egy marosvásárhelyi hentesmesterrel, aki egy alkalommal erdei történetbe kezdett. Kimentek az erdőre, rájuk esteledett, elaludtak. Azt mondja: Hajnaltájban, alighogy fellocsódtunk . . . Akkorát kiáltottam, hogy abbahagyta: Mondja mégegyszer! Mondhatom, válaszolta. Alighogy fellocsódtunk . . . Tisztán szólalt meg ajkán a szó, a maga valóságában, igazi mivoltában. Nincs többé ocsu és ocsó, azaz hogy van, most is mondják vidéken, vásárban, hogy ócsó, ami olcsót jelent, csak éppen egy l-hang mosódott ki belőle. Aztán a vége u-vá változott s lett belőle főnév: ocsu, a búza alja, olcsója. De felocsúdni, olyan nincs. Locsolás van. Persze hogy felébred az alvó, ha friss vízzel fellocsolják. S a székely magától cse- lekedteti a dolgokat: erődünk, ivódunk, locsolódunk, Történelmi igeHarminc évvel ezelőtt hazánk és megyénk történetének új fejezete kezdődött el. A felszabadulás nyomán kibontakozott a népi demokratikus forradalom, amely szocialista forradalomba nőtt át. A forradalmi átalakulás az élet minden területét áthatotta. A régi kulturális felépítményt is alapjaiban érintette. A kezdeti időszakban arról volt szó, hogy a magyar kultúrát demokratikus tartalommal töltsük meg. Itt azonban nem lehetett megállni, a társadalmi forradalom többet követelt, meg kellett teremteni a szocialista kultúrát. A kulturális élet kibontakozásának alapvető követelménye az iskolai oktatás talpra állítása volt. Az iskolaépületek nagy része a háborús események következtében megrongálódott, a bútorzat és a felszerelés jelentős része megsemmisült. Az iskolák újjáépítése, rendbehozatala hosszú és kitartó munkát igényelt. Az újjáépítésben kiemelkedő érdemeket szereztek a nemzeti bizottságok, a kommunista párt helyi szervezetei és a falujáró munkások. A széles körű társadalmi összefogásnak köszönhető, hogy 1947 májusára a megye területén már helyreállítottak 64 iskolát, 10 tanítói lakást és 5 kántortanítói lakást. Az iskolai oktatás tárgyi feltételeinek megteremtése mellett meg kellett oldani a személyi problémákat is. Sok iskolában nem volt elegendő nevelő. Pótlásuk rendkívül nehéz volt. Súlyosan gátolta a működő nevelők munkáját a rendszertelen javadalmazás. Gondot okozott a külterületi gyerekek beiskolázása, a tanulók ruha- és tanszerellátása. Az iskolai oktatás gyökeres átalakulását hozta magával az általános iskola megteremtését kimondó törvény, amely 1945 nyarán jelent meg. Az általános iskolák kiépítése megyénkben 1945 őszén indult el. Az új típusú iskola népszerűsítéséből kivette részét a megyei sajtó is. Több cikket közölt arról. Igen értékesek Darvas Andor és Tanner József cikkei. így 1947 áprilisában a megye 199 népiskolájából már 87 általános iskola lett. Nem kis problémát jelentett a megye tanügyi szerveinek az egy tanerős iskolák továbbfejlesztése. Ezek az új nevelési követelményeknek már nem feleltek meg. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1946 folyamán hozzájárult több megyei egy tanerős iskola továbbfejlesztéséhez. Ott, ahol az egy tanerőre eső létszám az 50-et .meghaladta, második tanítói állás megszervezését engedélyezte. A tehetséges munkás és paraszt gyerekek továbbtanulása biztosítására a kormányzat elindította a népi kollégiumi mozgalmat. Megyénkben a különféle szervek a belügyminiszter 4747/1946. sz. rendelete alapján kapcsolódtak be a népi kollégiumok szervezési munkálataiba. 1946—1948 között Egerben, Hatvanban és Gyöngyösön nyílt népi kollégium. A kollégiumok szervezéséhez csak csekély állami támogatás állott rendelkezésre. Majdnem kizárólag a megye népének áldozat- készsége jelentette azt az anyagi erőt, amellyel ha nehezen, súlyos akadályokba ütközve, de létre lehetett hozni minálunk is a népi demokráciának ezt a fontos nevelési intézményét. A népi kollégiumok a megyei munkás- és parasztfiatalok sokasága előtt nyitották meg a művelődés és tanulás lehetőségét. Míg a népi kollégiumokban az új világnézet alapjait rakták le, addig a falusi népiskolákban, illetve középiskolákban a szellem lényegében a régi maradt. Különösen vonatkozott ez az egyházi iskolákra. A régi tankönyveket továbbra is használták és folyt a kötelező vallásoktatás. így az iskolákba az új világ szelleme csak nehezen találhatott utat. A tanítók és tanárok egy része a felszabadulás után még bizonyos ideig tartózkodva fogadta a népi demokratikus rendszert. Heves megye kulturális élete | a népi demokratikus forradalom időszakában alak ez a székely nép használatában, amelyet ho! az erdélyi fejedelmek vertek, hol az osztrák császár és megtanulta, hogy cselekedni felelősséget jelent, a felelősség pedig derest, vagy börtönt. A legújabb, 1970-ben megjelent történeti-etimológiai (szófejtő) szótár így ír: Ocsúdik 1508. (ami azt jelenti, hogy kódexeink akkor említik először). Ismeretlen eredetű szócsalád. Tagjainak képzése nem árulja el, hogy a feltehető alapszó névszó-e, vagy ige. Az ocsúdik költők, írók — köztük kimutatotton Csokonai Vitéz Mihály szóhasználata révén emelkedett fel a nyelvjárások szintjéről. Közel ötszáz éve beszélünk félre ezzel a szóval, keverjük az ocsut az ébredéshez. Erdélyben nyugodtan, szépen él az eredeti hangsor, amely pontosan fedi a fogalmat. Valamikor elindult a félrehallások útján, mint szegénylegény, ruhája megfoszlott, saruja félretaposódott, tüske tépte tiszta harisnyáját. Torzonborz mivoltában középkori kódexíróink már nem ismertek rá. Persze, hogy köze van a locsódásnak ahhoz az állapothoz, „midőn az alvó állat, nevezetesen az ember felébred”. Nem kell hozzá csak egy korsó tiszta víz. Amivel ideje volna tisztára mosni az ismeretien szócsaládnak ezt az ismerős, jókedvű tagját. Apor Elemér Eger
