Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bitskey István: Könyvek a XVIII. századi Egerben
Huiiiiiiiii un 1111111111111 ni ti in unni ui iiiiiii I mull nun it m ii iiiKiii Iliim ii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiitiiiiiiii 11 iiiiiiiiiiiiini i iiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiuiiiiiiiiii n iiiiiiiiii in iiiiiiiiiiiin mu i mi ■1111111111111111111 i«iiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiini| BITSKEY ISTVÁN: 1 Könyvek a XVIII. századi Egerben riiiiiiiiiiiiiiiiMiiiMiiuiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiihiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiT A művelődéstörténet kutatói az elmúlt korok szellemi életének vizsgálatakor aligha fordulhatnak hasznosabb forrásokhoz, mint éppen az illető korszakban kiadott és olvasott könyvekhez. Mert a könyvek fényképek. Fényképei az olvasói érdeklődésnek, a könyveket használó ember szellemi igényeinek, egy társadalmi osztály vagy réteg világnézetének, a tudományok mindenkori fejlettségi színvonalának. Egy-egy korszak könyvanyagából a társadalom életének fontos mozzanatai rekonstruálhatók, eszmetörténeti tanulságok vonhatók le, sok esetben máig ható művelődéstörténeti tendenciák ismerhetők fel. Ezért tekinthetők értékes történeti forrásanyagoknak a levéltárakban fennmaradt könyvtárjegyzékek, s bízvást állíthatjuk, hogy feldolgozásuk nélkül nemcsak helytörténetírásunk, hanem az egész magyar művelődéstörténet szegényebb maradna. Az intenzívebb könyvtörténeti kutatás szükségességére nemrég Mátrai László akadémikus is utalt, így jelölve meg annak célját: „A könyvtörténet a szó modern értelmében a legmegbízhatóbb módszer ahhoz, hogy kultúrhistóriát műveljünk. A könyv anyaga, a maga fizikai állagával, a possessor nevének feltüntetésével, a kinyomtatás idejének bejegyzésével a legkonkrétebb, legélőbb tanúja annak a kornak, amelyet a kultúrtörténész kutat.” A könyv országos ünnepén méltán fordulhat a városunk múltját vallató figyelem egy régi egri könyvtár felé, hisz ennek bemutatása is könyv és társadalom, tudomány és humánum szoros kapcsolatát példázza. & & % Az egri levéltárban 1777. május 6-i keltezéssel található meg Androvics Miklós (1715—1777) kanonok végrendelete, valamint az ugyanebben az évben összeállított könyvtárjegyzéke. A mintegy 240 tételből álló magánkönyvtár a XVIII. század harmadik harmadában keletkezett, így a magyarországi korai felvilágosodás szellemi légkörét, olvasói érdeklődését tükrözi. Számos irodalom- és eszmetörténeti kérdés merül fel vele kapcsolatban, így elsősorban az: vajon megmutatkozik-e a felvilágosodás hatása a könyvtár összetételében? Milyen tematikai csoportokba, milyen kronológiai csomópontok közé rendezhető a könyvállomány? Mely művek voltak Androvics Miklós könyvtárának legértékesebb darabjai? Ezekre a kérdésekre végső választ a teljes könyvanyag tudományos igényű bemutatásával igyekszünk adni, ennek megjelenéséig is szeretnénk azonban a könyvtár néhány kiemelkedő tételét bemutatni, s ezzel egy tipikus XVIII. századi egri magánkönyvtárba kalauzolni a könyvtörténet iránt érdeklődőket. A meglehetősen gazdag anyag áttekintését megköny- nyíti, hogy a katalógus összeállítója ritka pontossággal dolgozott: többnyire a szerző nevét is feltüntette, valamint a kiadás helyét, évét, a kötet darabszámát és nagyságát is. [gy azonnal megállapítható, hogy az Androvics-bibliotéka a XVII. és XVIII. században megjelent művekből áll, a XVI. századot csupán Josephus Flavius történeti művének (De antiquitate judaica) egy 1580-as frankfurti kiadása, valamint egy 1535-ös, kiadási hely feltüntetése nélküli liturgikus mű képviseli. A könyvek mintegy 80 százalékát a XVIII. század középső évtizedeiben adták ki, így a könyvtár saját korához mérten modernnek, korszerűnek tekinthető, s valóban a magyarországi korai felvilágosodás szellemi arculatát jellemzi. Áttekintésünk első csoportjaként az ókori klasszikusok műveit említjük, melyek — a korabeli műveltség jellegének megfelelően — szép számmal fordulnak elő az egri kanonok könyvei között. Kiemelkedik közülük egy 1747-es paduai Horatius-kiadás, Publius Cornelius Tacitusnak (i. sz. 55— 120 körül), a római császárkor egyik legnagyobb udvari történetírójának műveit összegyűjtő kötet (Lipcse, 1772), valamint Cornelius Nepos (i. e. 100—25 k.) hellenisztikus szellemű történetírónak életrajzgyűjteménye (De viris illust- ribus, Velence, 1751). Ezek a művek évszázadokon át iskolai auktorok voltak; Horatiusnak és Tacitusnak a magyar irodalomra tett hatása is közismert, de még a jóval szerényebb tehetségű Cornelius Nepos is Dugonics András személyében talált magyar fordítóra, a mű hőseiért pedig Kölcsey Ferenc is lelkesedett. Számos könyv képviseli az Androvics-könyvtár polcain a patrisztika irodalmát: Johannes Chrysostomus homiletikys beszédei, Cyprianus és Hyeronimus válogatott episztolái, Irenaeus és Lactantius Firmianus válogatott művei többnyire XVIII. századi, későbarokk szellemű kommentárokkal sorjáznak a kanonok bibliotékájában. Az már szinte természetesnek vehető, hogy a legnagyobb tekintélyű egyházatya, Augustinus fő műve, az egész világirodalomra szinte felmérhetetlen hatást gyakorló Vallomások (Confessiones) nem hiányzik a sorból. , Ami mármost a könyvtár sajátos arculatának kialakításához nem csekély mértékben hozzájárul, az a sztoikus szellemű írások rendkívül erős jelenléte. E filozófiai irányzat legnagyobb hatású római képviselője Lucius Anneus Seneca (i. e. 4— i. sz. 65.), akinek összes művei modern kiadásban (Lipcse 1770) találhatók meg a könyvlajstromban. A VI. századi Boethiusnak „a filozófia vigasztalásáról" írott munkája ugyancsak a sztoicizmus alapvető művének számított, csakúgy mint Petrarca híres dialógusa, a szerencse forgan- dóságáról (De remediis utriusque fortunae). Az Androvics- könyvtárban mindezeken kívül a neosztoicizmus közkedvelt kézikönyve, Justus Lipsius (1547—1606) németalföldi humanistának politikai intelmei is megtalálhatók voltak. A megtért és katalizált Lipsiusnak ez a munkája a XVII—XVIII. század legközkedveltebb művei közé tartozott, mondhatni: e századok egyik legnagyobb könyvsikere volt. Ezt a számtalan európai kiadást és az egyes nemzeti nyelvekre való fordítások is jelzik. A sztoicizmusnak ez a katolikus-barokk szellemű adaptációja természetesen nem véletlen: az asz- tékizmus, moralizáló és keresztény szellemben politikaielméleti kérdésekkel foglalkozó művek jól beleilleszkedtek a rendiség és jezsuitizmus által meghatározott késői barokk eszmerendszerbe. A könyvtár állományának természetesen jelentős hányadát teszik ki a teológiai művek. Mindenképpen figyelemreméltó tény azonban, hogy közülük igen sok az ún. „felvilágosodott reformkatolicizmus” terméke. Ilyen például Lodo- vico Muratori (1672—1750) műve: De vera religione, amelyet 1763-ban Egerben is kiadtak. Muratori a milánói Amb- rosiana-könyvtár vezetője, a XVIII. század első felének egyik
