Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Új román líra
Betegség Valami halálosat érzek, doktorom, itt valahol a létem táján. Minden szervem sajog, nappal fáj a nap, éjszaka a hold s a csillagok. Szaggatást érzek az égen a felhőben, melyet mostanig nem észleltem, és minden reggel telet érezve ébredek. Hiába vettem be mindenféle gyógyszert: gyűlöltem és szerettem, megtanultam olvasni, valami könyveket is olvastam, emberekkel beszélgettem, gondolkoztam, voltam jó és voltam szép ... De mindennek semmi hatása, doktorom, pedig iszonyú-sok évem költöttem rájuk. Azt hiszem, halaitól betegedtem egy napon, amikor megszülettem. Ana Blandianu, a triumvirátus harmadik tagja, parabolisztikus jellegű költészetének köszönheti nagy népszerűségét Romániában. Az egyetemen ö is irodalmat tanult, meg is szerezte a tanári diplomát, de szertelen, nyugtalan természetének nem felelt meg az a pálya... Egy bukaresti ifjúsági lapnál helyezkedett el, ahol több kötetlenséget, szabadabb mozgást élvez. Blandianu sokat járt külföldön, megjelent három kötete őrzi, is eme utazások számtalan versbe öltözött élményét, tapasztalatát. Munkái, versei Románián kívül a Szovjetunióban, Franciaországban, Belgiumban jelentek meg, s tanúskodnak kiváló megjelenítő erejéről, olykor meditativ hangot érintő, érzékletes nyelvéről, gondolatvilágáról ... Itt következő versei, úgy véljük, méltóan képviselik a rendkívül szép, ráadásul tehetséges költőnő líráját, e líra szellemiségét. • • Öregnek kellene... Felnőttünk? öregnek kellene születnünk, bölcsen érkeznünk, hogy meghatározhassuk helyünket a világban, hogy tudjuk már az első elágazásnál, melyik út merre visz, és csak a menni-vágyásunk legyen felelőtlen. Aztán egyre fiatalodjunk, fiatalodjunk mentünkben, hogy éretten s erőben érjünk az alkotás kapujába, átmennénk rajta, s kamaszként lépnénk a szerelembe, lennénk gyermekek magunk is fiaink születésekor. Valamiképpen öregebbnek kellene lenniük, mint mi vagyunk, beszélni tanítanának, álomba ringatnának, mi meg egyre kisebbnek látszanánk, egyre kisebbnek, mint egy szőlőszem, mint egy borsószem, mint egy búzaszem. Felnőttünk? érett emberek vagyunk? Hány ezer árnyalat rohaszt el egyetlen szint... Kedves és nevetséges, messzi már az idő mikor még jóra és rosszra osztottuk a világot. Erősek lettünk megfürödvén a tévedésben, mint Achilles a Stix vizében, de sebezhető soroktól függ még sorsa az egész Mindenségnek. Súlyos minden. Es értünk mindent! Mostantól változatlan halad az idő: csupán a bölcs halálfélelem hiánya mutatja még, mennyire kamaszok vagyunk. ■iiimifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii „A halálfélelem hiánya mutatja, mennyire kamaszok vagyunk” — mondja a költőnő. S ez így igaz. A kép, amelyet a román líra „új hulláma", annak is vezéralakjai magukról s magukból mutatnak: ifjúi, előre tekintő, bárha számol minden buktatóval, amely törvényszerű kísérője az emberi létnek Alexandru, Sorescu, BlandianuI Három román lírikus, alig innen, vagy túl a harmincon. Ha csak e verseket tekintjük, akkor is feltétlen figyelmet érdemelnek. De ők már túljutottak a must forrásidején, ők már feltarisznyáit, otthonos utazók a költőiét labirintjában. Mostani verseikkel már reprezentálnak! Reprezentálják azt az új román lírát, amely mindinkább belopja magát Európa irodalmi köztudatába. 7
