Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 3. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Soós Imre: Az egri "vitézlő rend" (1688-1711)
hagyott Szent Miklós templomot nekik ajándékozta „s az utca is, mely különben Szent Miklós utcájának neveztetett, már a török világban Rácz utcának hivattatott” - moncfja egy száz évvel később kelt okmány. Evlia Cselebi 1664 körül ezért nevezte Martalóc kapunak a korábbi Szent Miklós — a mostani Rácz — kaput. A török előtt 270 ház, a török távozásakor pedig 810 ház volt Egerben. A török alatt tehát megháromszorozódott a házak száma. De ezek a házak a török után Egerbe lépők tanúsága szerint jobbára viskószerű, apró faépítmények. A későbbi jezsuita rendház helyén például egy közös udvarra nyíló, 17 kamraszerű török házacska állott. Ezekbe az utcáról csak akkor áradt fény és levegő, amikor az új tulajdonosok a török házacskák közfalait eltávolítva, az addig sötét helyiségekbe az utca felől ablakokat vágtak. Sokszor csak egy másik ház bejáratán át lehetett megközelíteni az udvarba összezsúfolt, szűk házacskákat. A török faházakat nem egy esetben rabságba került magyar asztalosok, ácsok építették. Ennek a sok apró faháznak kell tulajdonitanunk, hogy a török alatt nagyjából beépültek a városfalon belüli utcarendszer azon hézagai, amelyeket a XVI. század üresen hagyott. Eger-belváros mai utcarendszerét tehát nagyjából a török korszakban megháromszorozódott, túlnyomóan török és csak harmadrészben magyar lakosság hozta létre. 1687 december 17-én a felszabadító magyar és császári hadak féléves ostromayűrűiében halálosan kiéhezett törökök megegyezés alapján kivonultak a városból, teljes fegyverzettel, 300 szekérre rakott ingóságukkal. Az eltörökö- södő egri magyarokat arra kényszerítették, hogy az akkor még török kezén levő Nagyvárad felé tartó társzekereket kísérjék. Az egri magyarok egy része később Nagyvárad felől szállingózott vissza. Bár vérengzés ezúttal nem történt, s a város házai is megmenekültek a pusztítástól, mégis megdöbbentően sivár kép tárult a városba elsőkként belépő császáriad és magyarok szemébe: első benyomásként azt jelentették mindjárt a vár átvételének másnapján, hogy Eger város majdnem teljesen néptelen, üres, de az egész környék is öt mérföldnyi körzetben puszta, lakatlan. A várban mindössze az újonnan beszállásolt 75 német muskétás tartózkodott, a városban pedig csak 53 olyan török család maradt, melynek tagjai később felvették a kereszténységet, s ettől kezdve az újkeresztény megjelölést alkalmazták rájuk. Az egri plébánia anyakönyve 1688 tavaszától 1693-ig 58 török megkeresztelkedéséről számol be. Téves tehát egyes történetírók azon állítása, hogy 600 török maradt volna Egerben. A város életének elindításával megbízott Fischer kamarai adminisztrátor nem bízott az újkeresztényekben. Ezért a város biztonsága érdekében elhelyezte itt azt az egy századot kitevő — szám szerint 103 — magyar hajdút, akinek szolgálati helyét, Fülek várát a török felégette. Zsold helyett szőlőket és üres házakat kaptak, tizedekre osztva a várban teljesítettek katonai szolgálatot, de a városi házaikban laktak maguk és később családtagjaik. Betelepítésük 1688 tavaszán megtörtént. Fischer a vár visszavételét követő napon mindiárt közhírré tette, hogy aki Egerben akar letelepedni, a kincstártól házat és szőlőt vásárolhat, a polgárságra jelentkezők a számukra kiosztott házak és szőlők árát részletekben törleszthetik. Az itt talált 810 házat kincstári tulajdonnak nyilvánította, felértékeltette. A környékbeli elpusztult falvak egykori jobbágylakosai csak átmenetileg telepedhettek az üres egri házakba, mert földesuraik hamarosan nyomukra bukkantak, visszavitték őket. De jöttek az ónodi, szendrői, putnoki, ajnácskői lovas és gyaloghajdúk, tisztjeikkel, zászlóstul, dobostul. Zsold helyett azonnal kaphattak házat, hiszen az üres házak bőségesen álltak rendelkezésre. 1688 tavaszán megalakult a városi tanács. Az 1690. évi házösszeírás már említi a városházát a mai Széchenyi u. 12. sz. alatti, régi városházának megfelelő helyen. Civilek, városi polgárok betelepedése kezdetben lassan, vontatottan haladt. Fischer tehát abból a célból, hogy földesúri hatalom alatt nem álló polgároknak is kedvet adjon a betelepedésre, másrészt hogy a hajdúk a katonai szolgálatukból eredő korlátozott mértékű szabadságukat a kilátásba helyezett polgári életükbe is átmenthessék, 1688 január havában további kiváltságokat, majd a tavasa hónapokban Butler várparancsnok útján a szabad királyi városi rang megadását kérte. Lipót király tehát 1688 augusztus 6-án Egert, mint fegyverrel meghódított kincstári birtokot szabad királyi várossá nyilvánította, s bár Eger két régi földesura, a püspök (Fenesy György), meg a káptalani testület azonnal tiltakozott e rangemelés ellen, mégis a város 1694 végéig, hat éven át élt a szabad királyi városi jogokkal és pecséttel. A rangemelés Eger új lakói számára a földesúri hatalom alól való felszabadulást, a földesúri adózásoktól való mentességet jelentette s ez a serkentés néhány éven belül meg is hozta a kívánt eredményt: Eger tüneményes gyorsasággal benépesült. 1690-ig a török által üresen hagyott 810 ház közül 518 ház lakottá vált. 1695-ben az ösz- szeírt 1182 háztartásból 50 újkeresztény, 120 rác, 70 német, 982 pedig magyar családnevet viselt. A török távozásával teljesen néptelenné vált Egert tehát nem németek, nem rácok, nem ittragadt törökök, hanem túlnyomóan magyarok népesítették be. 1697-ben pedig a hadba szálló egri hajdúk száma: 550, vagyis a város lakosságának felét hajdúk tették ki. Az egri vitézlő rend tagjai, a hajdúk saját tisztjeik, illetve Butler várbeli kommendáns parancsnoksága alatt álltak, s a várőrség egy részét alkották. A város közigazgatásiterületi beosztása is alkalmazkodott a hajdúk katonai szervezetéhez: a város utcáit a hajdútisztek vezetése alatt álló 46 tizedkerületre osztották be, egy-egy tizedkerület 10-12 házat foglalt magában, benne a tizedes, a decurio, a későbbi fertálymester őse látta el a közigazgatási-rendészeti teendőket. A rácok telephelye is tizedekre oszlott, csupán a 70 német háztulajdonos alkotott egy külön tizedkerületet, a decurio Germanicus, német tizedes alatt. A hajdúk nagy része kálvinista volt s miután az üres helyek mielőbbi benépesítése érdekében Lipót király engedélyt adott arra, hogy a töröktől visszafoglalt városokban és falvakban protestáns egyének is megtelepedhetnek, azért számos kálvinista hajdú költözött Egerbe, köztük Re- gáli — Ragályi — György prédikátor és hajdúkapitány, akinek ösztönzésére nyíltan is református vallásgyakorlatot folytattak s már a Szent Mihály plébániatemplom elfoglalásáról álmodoztak. Ugyanakkor önkényesen foglalták el az egri házakat, a tulajdonosokat elűzték Erre feljelentették őket a várparancsnoknál, aki eltiltotta őket a további jogosulatlan házfoglalásoktól. Miután zsoldot nem kaptak, Re- gáli halála után a kálvinista hajdúk egy része elszéledt Egerből. De az ittmaradottak császárhűségét sem tartották szilárdnak, ezért Butler keze alá a várba német muskétásokat is szállítottak. 1690 után megkezdődött a magyar hajdúknak a katonai szolgálatból való elbocsátása, leszerelése. Az 1690. évi házösszeírás nagyszámú háztulajdonosról azt jegyezte fel, hogy korábban hajdú volt, de már polgárrá lett. A törökkori Egerből ittragadt újkeresztények nem tudtak beilleszkedni a számukra merőben idegen világrendbe, elzárkóztak az új lakók elől, akik megvetették őket, s amikor 1699-ben a karlócai békekötés folytán elvesztették titkon táplált reményüket arra vonatkozóan, hogy a török hatalom még visszatér Egerbe, akkor eladogatták ingatlanaikat és Törökországba szökdöstek, élükön a Báthory Lászlóvá átkeresztelt és Lipót császár által is megjutalmazott Olaj béggel. A szabad királyi városi jelleg jogilag kétes értékű, rövid életű vívmány volt azért is, mert a törvény a szabad királyi városok számának emelését az országgyűlés engedélyétől tette függővé. Eger ezt az engedélyt sohasem kapta meg, így Lipót király 1694. augusztus 14-én elrendelte, hogy a szabad királyi városi rang hatálytalaníttassék, a várost vissza kell bocsátani a püspökség és káptalan földesúri joghatósága alá. 1695. január 4-én Kassán létrejött az ún. Fenesy-féle egyezmény, ebben a város kötelezte magát, hogy többé nem használja a szabad királyi városi címet és pecsétet. A városi címerbe ekkor került bele a két 37
