Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kapor Elemér: Csapda (regényrészlet)

levél elegendő ahhoz, hogy néhány nagy birtoké úrnak a feje vétessék, de Nagy Miklósnak el kell vinni János Zsigmondhoz, hogy megtudjuk, mi van a másik oldalon.

— Ravasz ember kend, annyi szent!

— Ne emlegesse a szenteket főkapitány uram, azokat próbálom engesztelni.

— Mi baja van kendnek a szentekkel?

— Bevallom, pap voltam én ifjúságomban, de elcsábítottak a világ hiúságai s a hiúságok gyönyörű összessége: az asszony. Nekem most már minden vágyakozásom, hogy a leleszi kon- vent prépostja lehessek.

— Ahá — bökte fel a fejét Ruber — a leleszi prépostság, a tizenöt falujával. brtem már a kend szorgalmatossá- gát.

— Itt kerül össze az összeesküvés az én alázatos kérésemmel. Amiket itt látott és hallott, főkapitány uram, arról en levelet bátorkodtam írni őfelségének. De őfelsége nem ismeri az én szerény nevemet.

— Ha ezen a levélen néhány sorral beajánlaná őfelségének alázatos személyemet.

Ruber megint mérni kezdte a szoba padlatat. tnnek a gyehennára való szökött papnak levél van a kezében egy összeesküvésről, tz kemény bizonyí- teK. Nem lehet artalmara, ha támogatja. lisztbéli kötelessége is támogatni.

Odalépett Kenderesihez, aki már az asztalra helyezte a levelet. Megnézte. Rá voltak írva a hátára az ajánló sorok: — A level íróját Fölséged különös figyelmébe ajánlom.

Azt mondta:

— Ez a levél magában is elegendő, hogy a kend személyét megösmertesse őfelségével, de azért aláírom. S odaírta: Ruber János.

Háromszor hajolt földig Kenderesi:

— Hálámat érezni fogja főkapitány úr.

S ahogy jött, kisurrant a külső városban levő szállása felé.

Ruber János nem is sejtette, hogy ez az ember olyan tekete, mint a novembervégi éjszaka, amely lassan feloldotta imbolygó alakját. Mint a sötétséget a sötétség.

Miksa, Magyarország és Csehország királya, Ausztria császára félt. Félt eljönni a pusztuló országba és igyekezett kívülről megtudni, mi forr, vagy lappang belül. Ezekben az időkben sűrűn kért értesítést konstantinályolyi követétől, Wyss Alberttól.

Harrach Leonard titkos tanácsos állt éppen előtte 1569 februárjának egyik napján.

— Kedves Harrach, mit jelent Wyss úr nekünk a portáról?

— Mosolyogni való Felség! János Zsigmond küldötte, Gyulai Mihály, aki az erdélyi adót szállította a szultán udvarába, Mehmet pasának azt jelentette, annyira el vannak telve Magyar- ország urai a német ellen — ellenünk — való gyűlölettel, hogy készek hozzá pártolni, csak adjon erre engedélyt a szultán.

— Es Mehmet?

— Mehmet azt válaszolta, hogy intse az urát békére, s a magyar urakat utasítsa vissza, mert a szultán nem szegheti meg a velünk kötött békét.

Miksa mosolygott:

— Diplomáciánk jó lépése volt, hogy az elmúlt esztendőben nyolc évre bekét kötöttünk a szultánnal.

— Ha a szultán hű marad szavához, 1576-ig nyugodtan lehetünk. De János Zsigmond mindenáron magyar király akar lenni. Egyesíteni akarja az országot a jogara alatt. Még Székesfehérvárt is odaígérte ezért a szultánnak.

— Mondja, kedves Harrach, valamiféle összeesküvésről nem hallott, ami a felvidéki urak közt készül?

— Szállongó hírek, minden alap nélkül.

— Hát akkor ez mi? - kiáltott elvörösödve hirtelen támadt dühében Miksa. — Mi ez a levél?

Felugrott és egy levelet rázott nagy indulattal a meglepett Harrach orra előtt.

— És ki ez a Kenderesi, aki többet tud, mint az udvari kamara és kancellária együttvéve? Maguk semmit sem tudnak. Én ezek miatt a szállongó hírek miatt halasztottam el a január hatodikára hirdetett pozsonyi országgyűlést. Nem akarok olyan országba menni, ahol az életemre törnek.

Harrach átvette a levelet. Kívül Ruber János ajánlása. Olvasta.

„Legszentebb Császári Felség. Az Isten tudja, aki a szívek és a vesék vizsgálója, hogy arra, amit előadok, Felséged iránti alattvalói hűségem indít, mert nemcsak papíron, hanem a szívem szerint kívánok az igaz nemesek névsorában szerepelni.”

Harrach idegesen futotta át a sorokat, amelyekben a levél írója figyelmezteti a királyt veszélyekre, amelyek néhány elégedetlen magyar úr részéről fenyegetik. Ne kételkedjék Őfelsége az ő leleplezéseiben, hanem higyje el, amit ő nagy fáradság és utánjárás árán előad. A lázadók, ha az idő itt leszen, biztosan feltámadnak Őfelsége ellen, addig kell csírájában elfojtani az ügyet. Az összeesküvés egyik fejét, ki különben már halálos betegségben szenved, mielőtt meghalna, jó szavakkal kell verembe ejteni. Ily módon, elrettentés által az egész ügynek elejét lehet venni, mi, ha az ő javaslata figyelembe nem vétetik, később sokkal több bajba és költségbe fog kerülni. Ő, aki régóta azon a vidéken tartózkodik, legjobban ismeri az illetők gondolkodását és terveit. Végül arra kéri a királyt a közjó érdekében, hogy ez írását ne tegye idő előtt közzé. Datum. Cassoviae. 5. febr. 1569. Hűséges szolgája, Stephanus Kenderesi.

— Befejezte?

— Be, Felség.

— Azonnal jelentse a kassai főkapitány, ki ez a Kenderesi és miféle értesülései vannak. Dobót pedig szép szóval tőrbe kell csalni.

— Különös véletlen — felelte Harrach — hogy Dobó nemrégen a kezünkben volt.

— A kezünkben? Mikor? Miért?

— A pozsonyi várban. Közel húsz esztendős per volt ez, úgy hívják a magyaroknál, hogy nagyobb hatalmaskodás, amiben a Dobó testvéreket fej és jószágvesztésre ítélték, még 1551- ben. Többször volt ebben királyi kegyelem, de most hogy Perényi Gábor halála után Sárospatak a kincstárra szállott, az öreg Dobó pert indított a kincstár ellen, azon a címen, hogy az az ő anyagi öröksége és azt évtizedekkel ezelőtt a Perényiek erőszakkal foglalták el. Valamelyik kancellár most kiásta a múltból az aktákat és a kancellária elrendelte az ítélet végrehajtását. Több, mint félmillió hold föld, meg két fej a pallos alatt. Dobót elfogták, de a felesége megszöktette.

Miksa hosszan dobolt az asztalon. Arany oroszlánfejek tartották az aszta! lapját.

— Kár volt Dobót elfogni, de ha már elfogták, kár volt futni hagyni. De most már értem, miért mentette ki magát a januári gyűlésből. Betegségét jelentette okul.

Nem sok idő múltán Harrach jelentette a királynak:

— Felséged parancsára Ruber János kassai főkapitány jelentette, hogy a már említett Kenderesi István elfogott egy levelet, amelyben Balassa és Dobó, valamint Homonnay szolgálatukat jelentik János Zsigmondnak és ígérik, hogy Balassa zólyomi, Dobó lévai hadával elfoglalják Nyitrát, majd a füleki és szécsényi török csapatokkal együtt Pozsony ellen fordulnak és kiszorítják Felségedet Magyarországról.

— Dobó a törökkel? Szinte lehetetlen.

— Ruber látta a levelet?

— Látta.

— Ki ez a Kenderesi?

— Szlavóniai, kaproncai születésű. Ifjúságában pap volt, de valami Dersffy Farkasné Paksy Anna nevű vérmes hölgy elcsábította az Ür szolgálatából és a maga szolgálatába édesgette. Aztán, mikor ráunt, kegyelemben elbocsátotta. Most vissza akar térni a papi életre és a leleszi prépostságra törekszik. Szép javadalom. Tizenöt falu.

— Gondoskodjék róla, hogy Balassa, meg Dobó ott legyenek az őszi pozsonyi diétán!

Harrach meghajolt, s ment.

15