Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Varga András: Az iparszerű cukorrépa-termesztés (próza)
Persze, ezt a módszert még csak néhány gazdaság alkalmazhatta, mert a feltételek még nincsenek meg hozzá teljes mértékben. A technológiai lánc leggyengébb pontja jelenleg a megfelelő minőségű és mennyiségű vetőmag. Az egyelés nélküli cukorrépa-termelés ugyanis csak ennek teljes mértékű biztosításával valósítható meg. A selypi cukorrépavetőmag-feldolgozó és -drazsézó üzem jelentősége éppen abban van, hogy rövid időn belül képes lesz ellátni a hazai cukorrépa-vetésterületeket korszerű vetőmaggal, s ezzel az iparszerű cukorrépa-termelés minden feltételét megteremtettük. Ennek a kérdésnek genetikai, biológiai és technológiai vonatkozásait érdemes kissé részletesebben áttekinteni. A kultúrrépa kétéves növény. Az első év a vegetatív, a második a generatív fázis, vagyis az első évében csak gyökeret nevel, majd a szükséges téli pihenés és lehűlés hatására a második évben hajt magszárat és terem magot. A cukorgyártás lehetősége éppen abban van, hogy az első évben a répa „gyökere" megvastagszik, az ismert, jellegzetes formájúra növekszik és a gyökér sejtjeiben felhalmozódik a kikristályosítható cukor, a szaharóz. Az első évben nem is kívánatos a felmagzós, mert az a gyökér növekedésének rovására megy, elrostosodása miatt ugyanakkor a gyári feldolgozást is megnehezíti. A céltudatosan nemesített cukorrépafajta csak a természetes jarovizáció után, a második évben hajt magszárat. A cukorrépamagként közismert termés a hagyományos fajtáknál 3—5 virágból forr össze úgynevezett gomolytermés- sé, s egy-egy gomolyban ugyanannyi csírázóképes mag lehet, s ugyanannyi cukorrépa-növényke kelhet ki belőle. Ezek a növénykék kb. egy cm2 területen gyakran összefonódva helyezkednek el, tehát egyeléssel kell eltávolítani a fölösleges növénykéket, hogy a megmaradóknak biztosíthassuk az optimális 1000 cm2-nyi tenyészterületet. Ezt csak figyelmes és rendkívül nehéz kézi munkával végezhetjük el megfelelően. A számtalan, különböző elvek szerint szerkesztett „egyelőgépek” kipróbálása után ma már tudjuk, hogy a sokmagvú „multikarp”, hagyományos fajták megfelelő gépi egyelése gyakorlatilag megoldhatatlan. A megoldást más irányban kellett keresni, s ez az egy- csírájú cukorrépa-vetőmag előállításával látszott elérhetőnek. A multikarp mag szegmentálásával, széttördelésével és megfelelő osztályozásával olyan vetőmagot lehet előállítani, amely már körülbelül 70 százalékában egycsirájú. Ha ezt a magot a sorban ritkábban vetjük, az egyelési munka lényegesen könnyebben, kényelmesebb testhelyzetben, hosz- szú nyelű kapával és kb. negyedannyi idő alatt elvégezhető. A mindennapi szóhasználatban ezt már nem egyelésnek, hanem „áiiománybeállító kapálásnak" nevezzük. Ez a módszer Nyugat-Európában széles körben el is terjedt, s a hazai földeken is megjelent a szegmentált mag. Azonban az ily módon előállított vetőmag csírázóképessége is csak 75 százalék körül mozog, tehát sem egycsírájúság- ban, sem csírázóképességben nem felel meg teljes mértékben az iparszerű cukorrépa-termelés követelményeinek. A poliploid fajták megjelenése ugyancsak könnyített valamit az egyelés nehéz munkáján. A poliploidiával ugyanis genetikailag kapcsolt tulajdonságként jár együtt a generatív képesség csökkenése, sok az abortiv mag, s ennek következményeként a sokmagvú poliploid répagomolyok közel egycsírájúak. A répamag koptatásos módszerének kidolgozása és bevezetése különösen a poliploid multikarp vetőmag vetéstechnikai minőségét javította. Az eljárás során a gomolyokról ledörzsölődik a külső, párás rész és a mag nélküli, üres gomolyok nagyobbrészt szétmorzsolódnak. Ezzel nem csupán a vetőmag esi rázóképessége javul, hanem alkalmasabbá válik a precíziós vetőgépekkel való, úgynevezett laza állományú vetésre is. Mindez azonban csak enyhített az egyelés szorongató gondjain, s csak részben oldotta meg azt. A végső megoldást az örökletesen egymagvú, monokarp fajták előállítása jelenti. Már évtizedekkel korábban felmerült a gondolata olyan cukorrépa előállításának, amelynek hajtásain a virágok nem csoportosan, hanem egyenként, egymástól elkülönülten alakulnak ki, s így a termések nem forrnak Össze többcsí- rájú gomollyá, hanem virágonként külön-külön fejlődnek terméssé, amelyek mindegyikében csak egyetlen mag van. A répa vad fajai között vannak egyviráguak, monokarpok, de ezek egyévesek és nem fejlődik iparilag hasznosítható, megvastagodott gyökerük. A növénynemesítók a kultúrrépa és az egyvirágú vadrépafajok keresztezésével szándékoztak előállítani a monokarp kultúrrépát. A hibridálási munka alig hozott némi eredményt, egyrészt, mert különbözőek a kromoszómaszámuk, másrészt az alap génomok származása is különböző. Ha pedig sikerült is felnevelni hibrid utódokat, azokban a vadrépa gazdaságilag káros tulajdonságai is öröklődtek. A spontán mutációk elmélete alapján a növénynemesítók feltételezték, hogy a kultúrrépában is előfordul egyvirágú mutáns, tehát azokat kell felkutatni. Mintegy három évtizede a Szovjetunióban és az USA-ban meg is találtak ezeket a mutánsokat, s az ötvenes evek elején a hazai fajták közül is sikerült szelektálnunk egyvirágúakat. Az ilyen mutánsok előfordulása rendkívül ritka: 3—6 százezrelék. A monokarp mutánsok terméselemző vizsgálata során kiderült, hogy a kultúrszempontból előnyös egyvirágúsághoz kapcsolódva több, gazdaságilag előnytelen tulajdonság is öröklődik. A növénynemesítésben klasszikus szelekciós módszerekkel a tulajdonságok javítása hosszan tartó folyamat. A gyakorlati cukorrépa-termelés igényei pedig mind sürgetőbbek lettek. Ugrásszerű javulást jelentett a triploid hibrid monokarpok előállítása, de még maradtak kívánnivalók. A vegyszeres hímsterilezés felhasználásával végzett vissza- keresztezéses eljárással viszont olyan nemesítői alapanyagot állítottunk elő, amelyek kielégíthetik a szigorú követelményeket. A monokarp fajtáknak mind termelési, mind gyártástechnológiai tulajdonságaikban legalábbis egyemo érté- kűeknek kell lenniük a hagyományos, multikarp fajtákkal, következésképpen a vetőmag minőségének is legalább ugyanolyan jónak kell lennie. Ez fontos követelmény. A vetőmag minősegét egyrészt nemesítéssel, másrészt a mag feldolgozása során lehet tovább javítani olyan mértékben, hogy alkalmas legyen az úgynevezett „helyre vetésre". a cukorrépamag vetésére kialakított, specialis vetőgépek alkalmasak a szemenkénti vetésre. Nagyobb részük a cellás elv alapján működik. Ezeknél a gépeknél egy forgó henger palástjában megfelelő méretű, félgömb alakú mélyedések vannak, s a henger fölötti magládában levő vetőmag közül ezekbe a cellákba illeszkedik bele egy-egy mag. A henger forgásával a cellákból a talajfelszín közelében szabályozható távolságban hullik bele a mag a közvetlenül előtte megnyitott barázdába, s a gép a barázdát azonnal be is takarja. Vannak pneumatikus rendszerű gépek, amelyeknél a forgó tárcsa megfelelő méretű nyílásaiba vákuum révén tapadnak egyenként a magok, s ugyancsak a talaj- felszín közelében, szabályozható távolságban ejtik a barázdába a magot. Ezek a vetőgépek csak megfelelő alakúra megmunkált és méretre osztályozott vetőmagot képesek pontosan vetni. Az egyelés nélküli cukorrépa-termelés csak helyre vetéssel valósítható meg. Ennek egyik feltétele a kifogástalanul előkészített, sima talaj és vetőágy, mert a szemenkénti vetó- gépek csak így képesek pontos munkát végezni. Másik feltétele a fent mar leírt vetőmag. A talaj előkészítése agrotechnikai feladat, és gondos szervezéssel megvalósítható. A precíziós vetőgépek szériában készülnek és a szükséges mennyiségben rendelkezésre állnak. A megfelelő minőségű vetőmag előállítása a selypi magüzem feladata. A szemenkénti vetésre a gömb alakú vetőmag a leginkább megfelelő. Az ilyen magok egyenként illeszkednek a vetőcellákba, illetve egyenként tapadnak a vákuummal megszívott résekbe. A természetes répamag, de különösen az örökletes egymagvú mag nem alakítható gömb alakúvá a mag sérülése és csírázóképességének romlása nélkül. Ha a vetőmagot mégis gömb alakúvá akarjuk formálni, a természetes magot egy mesterséges masszával kell bevonni, drazsézni kell. A feldolgozás során a nyers magot erre alkalmas gépekkel megszabadítjuk a külső, párás rétegétől és egyúttal a kiálló sarkait is letompítjuk, majd külső méret szerint 46
