Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 1. szám - FIGYELŐ - Bakos József: A vita "retorikája" (próza)

IJ1111 ■ 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111M1111111111111 • 1111II1111111111111111 • 111 ■ 111M111111 .......III!.........mil. 1 BAKOS JÓZSEF: A vita „retorikája” HiiimiiiiiüiiiiiiimiiiiiniiitiiimiiiiiiMiiiiiiimtiiuiüiiiitimmiminiiiimmmiMimimiiiiiuiiiiiiiHiimmimiiiii írásunk címe arra utal, hogy elvi és gyakorlati szem­pontból egyaránt fontosnak és hasznosnak ítéljük a kom­munikációs vizsgálatok szempontjainak s eredményeinek figyelembevételével korszerűsített retorikai nézőpont érvé­nyesítését a szóban vagy Írásban folytatott vitáink nyelvi formálásában: az érvek és ellenérvek felsorakoztatásában, a vitatott, a vitás tételek, vélemények, állítások gondos és elfogulatlan mérlegelésében, a vitában kialakult álláspon­tok egyértelmű és hatásos megfogalmazásában. Eddigelé sokszor és sokat szóltunk a vitáról, a vitá- zás funkciójáról, de csak általánosságokban és elvi síkon, annál ritkábban a vita, a vitatkozás módszertanáról, for­mai követelményeiről. Pedig a vita, a vitázás, a szóharc, a disputa, a polémia, a replika nyelvileg és gondolatilag is sajátosan formálódik. Ennek a formálódásnak folyamatá­ban a következő tényezők játszanak fontos szerepet: 1. a vita tárgyát alkotó politikai, gazdasági, irodalmi, művé­szeti vagy tudományos kérdések, problémák. 2. a vita célját meghatározó szempontok, (álláspontok kialakítása, véle­mények, tételek védelme vagy támadása, a vitafelek meg­győzése, a vitás kérdések eldöntése stb.); 3. a vitatkozók, a vitapartnerek között kialakult interperszonális viszonyok és viselkedési formák jellemző jegyei (a fölé-, vagy alá­rendeltség, a szimpátia, a vonzalom vagy antipátia, az el­lenszenv, a vitázó felek műveltségi és tudásbeli szintje stb. stb.). Mi most azokat az eddig kevésbé ismert retorikai for­mákat, tényezőket állítjuk előtérbe, amelyek a vitázás, a vi­tatkozás „mesterségbeli fogásainak” tudatosabb és követ­kezetesebb felhasználását teszik lehetővé. A korszerű re­torikai nézőpont jól eligazíthat bennünket ezeknek a fogá­soknak a megtalálásában és optimális fokú felhasználásá­ban. Azt külön is hangsúlyoznunk kell, hogy nem a klasz- szikus retorikák ma már valóban elavult s a retorikusság nem kívánatos nyelvi formálását eredményező eszköztárá­ra kívánjuk a figyelmet felhívni, hanem azokat a nyelvi és gondolkodásbeli tényezőket szeretnénk újra eleveníteni, amelyek a vita folyamatában valóban sajátos funkciót vál­lalhatnak. A közös alapról induló vitázás, vitatkozás „mesterség­beli fogásaival” kapcsolatban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy bár a vitában nagyon is személyes, sőt olykor szenve­délyes formákban fogalmazzuk meg az érveket és ellenér­veket, a vitát mégis elsősorban a gondolkodás és a nyelvi formálás fegyelmezettsége teszi elevenné és hatékonnyá. A beszédfegyelem és a befolyásoló erejű megfogalmazás együttható tényezők abban, hogy a vitapartnerek ne csak értsék, hanem higgyék is érvelésünk igazát. A „közös alapról induló" vitáról sem véletlenül szól­tunk. Iskoláinkban a múltban a retorikával együtt oktatták a dialektikát, a vitatkozás, a disputálás tudományát (ars disputandi), s így a vita tárgyáról, a vitatkozók típusairól, a vita módjáról, nyelvi formálásáról bő ismereteket nyúj­tottak. Különösen azt emelték ki, hogy hibás és szofisztikus az a vitaforma, amelyben a vitázók nem az igazságot, ha­nem csak véleményüket, állításukat védelmezik, a lényeges és lényegtelen feltevéseket, érveket nem képesek nyelvileg is megkülönböztetni, megfeledkezve arról az alapvető té­telről, hogy ami lényeges, az egyúttal érdekes is, ami lé­nyegtelen, az pedig unalmas. Az sem lényegtelen szempont, hogy a vita „szakszintű” vagy „közönségszlntű". Mind a nyelvi formálás menete, mind az érvelés logikája eltérő jellegű és minőségű a két szintnek megfelelően. Vitáinkban ritkán tapasztaljuk ezt a tudatos megkülönböztetést. Az ismeretterjesztő szándék­kal, a nagyközönség befolyásolásának céljávai folytatott vitáinkkal szemben mind nyelvileg, mind gondolatilag leg­fontosabb követelmény az érthetőség, s így kerülnünk kel! a nyelvi formákban a feleslegesen használt idegen sza­vakat, s módjával kell élnünk a szakterminológiával is. A rádió, a televízió nyilvánossága előtt folyó viták ebből a szempontból még nem példamutatók. Mindkét formában, mindkét szinten menthető a vitapartnerek tévedése, de nincs mentség a meggyőzhetetlenség, az öncélú, a csak- azértis szembenállás álláspontjáról vitatkozók számára. Gyakran vettünk részt olyan vitában is, amelyet elsősorban a közömbös minősítéssel illethetünk. Különösen a nyelvi formálás árulkodik a sematikus, illetőleg a tudatosan se­matizált vitaformáról. Elszaporodnak a nyelvi sablonok, az egyéni gondolatok nélküli, elszemélytelenített, s nem a vita tárgyához és az elérendő célhoz szabott nyelvi formák. Sem nyelvi igényességet, sem befolyásoló erőt nem tükröznek például az ilyen típusú mondatok: „Az iniciative (?) jól előkészített tervek konkréten realizált (?) célkitűzéseit szem előtt tartva realizálhatjuk (?) a termelékenység vonatko­zásában (?) elgondolásainkat.” A vita folyamán a kommunikáció, a közlés sikere vagy sikertelensége attól is függ, milyen fokú és minőségű a vitapartnerek nyelvi műveltsége. A különböző vitahelyzetek­ben arra is tekintettel kell lennünk, hogy milyen arányban kapjanak szerepet a nyelvi formálásban az értelmi, az ér­zelmi, továbbá az akarati, a mozgósító jelleaű elemek, il­letőleg a nekik megfelelő nyelvi képletek. Egy bizonyos, minden öncélú mozzanatot ki kell iktatni a vitából. Ezzel kapcsolatban a nyelvi követelményeknek is eleget kell ten­nünk, s a párhuzamosan futó ugyanazon jelentéstartalma­kat hordozó nyelvi jeleket, az unalomig megismétlődő kér­déseket, az azonos típusú példák variálását, a fokozó is­métléseket, tehát a negatív jelleqű retorikus redundanciát ki kell iktatnunk a nyelvi formálásból. Ha ezek a formák el­uralkodnak, akkor a vita a skolasztikuson okoskodó vagy éppen a helytelen irányulású agitációs szándékra, sőt a demagógiát is súroló kommunikációs folyamatra nyújt semmiképpen sem követendő példát. A vita folyamatában a közlés, a nyelvi formálás szug- gesztivitása nemcsak a nyelvi képleteken múlik, hanem azo­kon a hatástényezőkön is, amelyeknek hordozói, létesítménye- sei a vitázó felek. A megtisztelő, a türelmes figyelem ak­kor is követelmény a vitapartnerek részéről, ha heves ri- posztok váltogatják egymást a vita folyamatában. Arról azonban sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy ne csak a szavak szikrázzanak a vita hevében, hanem az érvek, a tények is. A vitatkozó felek eleven vitakészségéről s gyors reagálásuk minőségéről is árulkodó nyelvi formák, retori­kai figurák (fokozás, felkiáltás, ellenvetés, szembeállítás, eleven szóképek, láttató hasonlatok stb.) gazdaságos és célszerű felhasználásával nemcsak egyéni színt és ízt, ha­nem optimális befolyásoló erőt is nyer a vita. Arról azon­ban sohasem szabad megfeledkeznünk, hogy a vita nyelvi formája nem önmagában teljesít fontos szerepet, hanem abban a komplexitásban, ami megvalósul a vita nyelvi és gondolati megkomponálásában. A vitapartnereket elsősorban meggyőznünk kell, s nem lenyűgözni a szépen beszélés öncélúan felerősített ténye­zőivel. A szótengerből nehezebb kihalászni a tartalmas gondolatokat, a valóban hatékony érveket. A nem gazda­ságos nyelvi formálás idegeinket is borzolja, s ha öncélúan halmozzuk a retorikai figurákat, a csűrés-csavaráshoz jól simuló nyelvi formákat, a szofisztika ingoványos talajára kerülhet a vita. Ebben az esetben az egészséges szenve­délyt az elítélendő indulatoskodás; a higgadt érvelést a személyeskedő irónia váltja fel. A szómagyarázó jellegű bizonykodás, a tekintélyi érvek felsorakoztatása, a mások­ra való állandó hivatkozás feleslegesen kap domináns sze­repet a vitában. Ilyen körülmények között sem a beszéd­fegyelemre törekvés, sem az intellektuális együttműködésre irányuló készség nem jellemzi a vitatkozó partnereket. A vitavezető személye, felkészültsége, nyelvi műveltsége so­kat tehet abban, hogy a vitát helyes útra terelje. A vitave­33

Next

/
Oldalképek
Tartalom