Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
á Szemle KÖNYVESPOLCA ItUMMHtM'IIÜWICSIIIIIItMIIIIUII NAGY LÁSZLÓ Versben bujdosó Furcsa paradoxon: hiszünk a költőnek, hogy ma Is mítoszt formál az értelem! A világ teljes megismerésére törő, tudománnyal felvértezett ember a gazdag ismeretek — képletek és egyenletek — csúcsán döbben rá gőgös önbecsülésének ingatag voltáfa, és ijedten retten vissza a megismerés végtelenségének titokzatosságától. Mert felismeri, hogy nem mondhat le a küzdelemről, a titok megfejtéséért vívott cselekvő harcról, nem adhatja fel fenntartó lényegét. A harmóniát ma is küzdelemmel lehet megteremteni, az élet és halál, az anyag és szellem, a jó és rossz, a virágzás és az enyészet örök dialektikája talán soha nem engedi megnyugodni a tiszta észt és a lázas lobogású érzelmet. A létezéssel kapcsolatos kérdéseket minden felnövekvő ember újrafogalmazza, s a gyarapodó, táguló értelem fényénél ma is gyötrődve akarja megteremteni a koiához illő teljességet. Évszázadnyi a küzdelem — a táguló tudományos világkép huszadik századi kísérője —, amely oly rangossá teszi a mindenség-vágyat közvetítő igaz költői szó értékét! Nem új megállapítás, hogy Nagy László költészetét éppen er- ro -3 modern mitológiára történő érzékeny reagálás teszi vonzóvá és jelentőssé. A költő verseinek ismerői már a hatvanas években ünneplő szóval dicsérték e küzdelmes gyötrődés mélyséqét és emberi tisztaságát. Az 1965-ös kötet a Himnusz minden időben, ma d az azt követő gyűjtemény, jz Arccal a tengernek nagy versei már feltárták Nagy László egyre terebélyesedő látomásainak Igazi tartalmát. A Rege a tűzre! és a jácintról jelezte lírájának ősforrásait — elkötelezettségét és népi ritmusokat pergető jajongását — -, a Menyegző folklórelemeket a modern kor kavalkádjává növesztő víziója pedig elkomoruló látását, aggodarnait. Ott sem villant már fény, lefejezett rózsáit fagy dermesztette meg . . . Hét év után új kötetben, gazdag hangszerelésű lírával jelentkezett Nagy László, de világképének komor színei még mélyebb tónussal sugározzák önmagához hű kételyeit. Mert a Versben bujdosó című kötet versei ma sem csillognak derűvel vagy bizakodással. Az egykor, fiatalon „tündérkedő” költő mosolvát most gondok felhőzik, vágyainak piros őzike-csillagait kintről ordasok fenyegetik. Nincs már ragyogás, csak a kérdések és a nehéz álmok kavarognak, s már „nincs Isten, hoav fölrázna álmunkból, amikor a legszörnyűbb következik”. Az eddig is ismert versmotívumok ellentétekkel feszülő szimbólumvilágot építenek fel: a rózsa szirmaira hó szitál, deresednek az érzések, s a tűz melegét a tél hideg lehelete, a fagy száműzi. A csillagos, bársonyos orrú lovacskák keservesen pusztulnak, az ostor-suhintások alatt „vértanú arabs kancák” oldalában nyilall a fájdalom. Honnan e sötét kép, a kínzó gyötrelem? Nagy László nemcsak a saját bánatát dalolja: személyes hangján távlatot kap az időben, a döntések kemény válaszokat várnak. Társak nélkül mit tehet a költő: .ilyen időkről soha / nem csikorogtak atyák / a holnap kőikéinek / ilyen időről magam / vérhóiyag-ajkú diák / dadoghatnék de kinek” — panaszkodik a Krónika-töredék soraiban. A változó idő sivár térben nyílik kollektív felelősséggé: a látomások szörnyű lehetőséget hordoznak! Elveszhet a hit, városok pokla emésztheti fel a bárányok ártatlanságát, és az ember nélküli pusztulás az „egzakt-aszály” irtóztató jövőjét láttatja: „de él a szuper-anyag é! a / szilikát kvarc dolomit / karszt és rlolit rodo- nit / rekord-kőzet sivár moréna”. A tudomány megmentí-e majd a saját elveszésének lehetőségeit is kimunkáló embert? . . . Téved az, aki lemondásnak, szkepticizmusnak véli Nagy László következetességét! Inkább a tények által kínált utat járja végig a költő, és burjánzó látomásaival mindannyiunk helyett kérdez rá a jövőt kimunkáló jelen kételyeire. Kulcsverset is kínál a kötet: a címadó költemény önmegszólító gyötrődése a fohászok, gondok iszalagos bozótjából, űzött haramiaként a legigazabb életet vállalhatja vele: hogy léted értelmét el ne vetéld koszorúzd lombba! és tartsd magad, versben bujdosó haramia vagy. A megtartó erőt honnan meríti a költő? Szellem-ősei, rokonai, századunk nép- és emberiség-sorsának nagyjai éltetik benne a reményt: a disszonancián fegyelmével diadalt vevő Bartók, a hoKj csatázó Ady Endre, a teljes életet szomjazó Szinbád-álmú Krúdy Gyula, a kék-ragyogású színekkel bánatot oldó Egry József, és Fe- renczy Béni, aki jéggel mögötte, kezéb'.n rózsával indult a tűznek, majd a gyönyörű páva-palástját örökül hagyó megtépett álomkirály, Tamási Áron. De mindenik között a legkeményebb ős a „minden-titkokat” vallató Ady, aki jelbeszédbe építette a világot, a teljességre tört, és az élet-halál kérdéseit legmerészebben fogalmazta meg. Nem egyszerűen a jelképes költői beszéd a fontos ebben a rokonságben, hiszen Nagy László egybeszerkesztett mitológiája lehántotta o világról a szellem metafizikáját, s tovább lépett a dialektikus mozgásban létező egyetemesség anyagiságához, de felajzott min- denség-vágyával letörölhetetlenül magán hordozza a költő-előd örökségének hímporát. Ki tagadhatná, jelentős, nagy költészettel találkoztunk?! Lemondásokkal birkózó, a Reményt „ég és föld” között szárnyaltató költészet a Nagy Lászlóé (gyönyörű oratóriuma, az Ég és Föld is helyet kapott a kötetben), s ha ritmusaiban a kántáló népi ráolvasok lüktetésére ismerünk, ha metafora-rétegeket fölfejtő kompozícióját felfedezzük, vagy ha magával ragad bennünket a szürrealista vers központozás nélküli puritán szimultanizmusa — mindig egyetlen költészetet csodálunk: a megbonthatatlan teljességet, alighanem a modern megyar líra összegező és továbblépést mutató korszerűségét. (Szépirodalmi, 1973.) E. Nagy Sándor FABRY ZOLTÁN Egy ember megszólal Fábry Zoltán művének szüntelen időszerűségét példázza ez a mostani kötet, amely válogatás a csehszlovákiai magyar írás legnagyobb mesterének életművéből. Szólni róla pedig épp a válogatás s a válogató személye okán szükséges. A könyv belső címlapján ez áll: „összeállította és jegyzetekkel ellátta Balogh Edgár”. Valójában tehát nem csupán Fábry-műveket kap kézhez az olvasó, hanem a legavatottabbak egyikének Fábry-interpretációját is, mely egyrészt a szövegek kiválasztásában, másrészt az olvasónak szóló szép bevezető írásban ölt testet. Mintha csak Intelmek c. könyvét óhajtaná folytatni a jeles, romániai tudós magyar publicista, ahol is továbbadni kívánta sajátos, a nemzetiségi létforma keretében zajló életútja gazdag tapasztalatait. Itt és most azt tudatja olvasóival: mit is jelentettek a kötetbe felvett Fábry-cikkek megjelenésük idején s mit a Magyarországon kívüli magyarság baloldali szellemi formálódásában. S ete- kintetben Balogh tdgár már egy nemzedék nevében szólhat: az egykori Sarló mozgalom mely a csehszlovákiai magyar ifjúság színe- javát kötelezte el a kommunista mozgalommal — részesei jórészt Fábry Zoltán írásai s programja nyomán indultak el a közösség szolgálatát vállalók útján, azon az úton, amely a nacionalizmusok ellenében az internacionalista humánumhoz vezetett s amely egy volt a Fábiy Zoltán-i úttal, ahogyan ő fogalmazta: a „vox humana" utjával. Balogh Edgár Fábry-interpretációja így és innen, ebből az alapállásból ítélhető meg igazán, s innen érthető meg a lényege is, melyet egy helyütt így summáz: „Történelem zúg át rajtunk a Fábry- cikkek oivastára. A tiszta emberségen, reális tájékozódáson, őszinte kölcsönösségeken alapuló, szocialista magyarságtudat, pontosabban — s ez a lényeg — egy másokkal egtyüttélő nemzetiség tudatából fakadt küldetésvállalás és életigenlés kap itt veretes megfogalmazást, kiáltványszerűen szólva azokhoz is, akikkel közösen akarunk jövőt alakítani, emberséget biztosítani. Hazafiság és nemzetköziség, anyanyelv és többségbságyazódás, szocializmus és béke kiskátéja ez.” S ezzel a citátummal eljutottunk e kis könyv másik fontos momentumához is: Balogh Edgár ugyanis a Fábry-mű prognosztikon-jelle- gét hangsúlyozza, azaz: Fábry írásainak időszerűségét, jövő felé vivő érvényét. Ez pedig igencsak figyelemre érdemes tény. Még akkor is, ha kilátásaink e jövőt illetően ma szebbek, jobbak, mint valaha is. Fábry is, Balogh Edgár Is a történelem tapasztalásaiból tudja jól, hogy „az otthonért, a szülőföldért, a hazáért . . . éberen aggódni kell: a háború ellen mindig hadakozni kell”. Valójában a Fábry-örökség vállalásának megfogalmazása ez, annak hangsúlyozása, hogy a stószi „őrhely" nem maradt és nem maradhat gazdátlanul, a ma és a jövő nemzedékeinek kell vállalni a „stószi remete” békéért, humánumért, szocializmusért kiáltó és küzdő szellemi örökségét . . . (Kriterien, Bukarest, 1973.) Lakos István SUKÖSD MIHÁLY Vizsgálati fogság Hasztalanul menekülünk a gondolat elől: a szépíró Sükösd Mihály mögül mindig kitekint a regényteoretikus, és arra kényszerít bennünket, hogy izgalmasan érdekes új regényét elméletet kikísérletező vállalkozásnak tekintsük. Nem is azért, mintha a modern magyar regény — különösen a legutóbbi évtizedben — nem alkalmazta volna a műfaj korszerű eszközeit, de nem ismerünk olyan mogyai 62
