Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám - HAGYATÉK - Remenyik Zsigmond: Don Quijote (tragikomédia) III. fejezető
uiuuuuiiiii s s TmiiiiiiiiiiiiT DON QUIJOTE: (a dombtetőn, akár a végveszedelem) Sancho! Alid el az utatl SANCHO: (mögötte SZAMÁRHÁTON, kétségbe esve) Mit nem kívánna tőlem, jóuram I Hát nem látja, hogy a halál közeledik? Szőröstől, bőröstől maga a haláll DON QUIJOTE: Annál inkább el kell pusztítanunk! Épp elég ideje, hogy rettegésben tartja az emberiséget! SANCHO: És engem vetne oda áldozatul? Nekem is csak egy életet adott a Mindenhatói DON QUIJOTE: Állj az út közepére! Ne félj! Én majd végzek vele! SANCHO: (lekászálódik a SZAMÁRRÓL és mögéje bújik, minden ízében remegve) Én mán pedig ebbe csak nem avatkozok bele! Hát nem látja milyen kísérettel jön? Akár a végítélet napján! Ne kísértse az Urat, jó gazdám! DON QUIJOTE: Minden szavadból kicseng a gyávaság! Hát akkor majd én! (a Rocinante hátán leüget a dombról és megáll az út közepén, dárdáját maga elé szegezve) Állj meg, halál! (Balfelől különös csapat jelenik meg: KOMÉDIÁSOK. Néhányon gyalogosan, mások fenn ülnek az öszvérvontatta szekér tetején. Az egyik ÖSZVÉR hátán BOHÓC, színes hólyagokkal kezében, majd a szekér tetején csontfejével, kezében hosszú kaszával a HALÁL. A szekér végiben nagyméretű ketrec, benne OROSZLÁN. A kocsis, aki hajtja az öszvéreket, maga az ÖRDÖG, szarvakkal és vörös ruhában. Mellette a bakon egy hosz- szúhajú APRÓD, pengő citerával kezében, mögötte egy KAMZSAS ALAK, hosszú pikulával. A menet hirtelen és meglepetten megáll) DON QUIJOTE: (harsány kiáltással) Átkozottak! Kik vagytok és hová mentek? Feleljetek! ÖRDÖG: Hagyjon minket békiben az úr! Nem látja, hogy komédiások vagyunk? DON QUIJOTE: (gúnyosan) Komédiások? (az ég felé, kiáltva) Vesztettél, Merlin, átkozott varázsló! (fenyegetően a KOMÉDIÁSOK felé) Vége a komédiának! HÁLÁL: (remegve) Kíméljen bennünket, uram! Nyissa ki a szeméti DON QUIJOTE: (felemelt lándzsával) Ezen a világon nem pusztítod többé az életet! HÁLÁL: (kezét összetéve, könyörögve) Az isten szerelmére! Ártatlan komédiások vagyunk! ÖRDÖG: Itt, a szomszédban játszottuk a „Halál udvarát”, — estére meg lenn a faluban játsszuk ugyanazt! így hát abban a ruhában utazunk, amiben játszani fogunkl DON QUIJOTE: Vándorló komédiások?! Haha! Varázslat ez megint, varázslati (dárdáját a HALÁL mellének szegezi, nagy jajgatás) ütött az órád, halál! (az OROSZLÁN egyet bődül és megriasztva a nagy tumultustól, félelmében a ketrec sarkába húzódik) Halljátok? Már itt is a varázsló! ÖRDÖG: (lekászálódik a szekér bakjáról) Varázsló? Oroszlán ez, jó uram! Menüzsériánkhoz tartozik! DON QUIJOTE: (hátraugratva lovát, dárdáját feje fölé emelve, diadalmas kiáltással) Oroszlán? Hahal Inkább tán Merlin saját magal Nyissátok ki a ketrec ajtajátl Mozogj, alvilági sátánivadék! ÖRDÖG: Kímélet, jóuram! Hagyja ezt az állatot békiben I HÁLÁL: (még mindég a szekér tetején) Segítség! Tönkreteszi a társulatomat! ÖRDÖG: (szinte testével védelmezve a ketrecben az állatot) Fogatlan, öreg jószág ez móri Könyörüljön meg rajta, nagyságod I DON QUIJOTE: Nyisd ki az ajtót, ördögivadék! Egy szót se tovább! SANCHO: (a SZAMÁR háta mögül) Nem akarja tán az oroszlánt szabadon bocsátani, nagyjóuram!? DON QUIJOTE: Hallgass, te gyávái Nem egy, de száz oroszlánnal is megvívok énl Nyisd ki a rácsot, te pokolivadék! SANCHO: (hangos ordítással) Mindnyájunkat széttép, nagyjóuram I DON QUIJOTE: Egy szót se tovább! Húzd fel a rácsot, ha még egy percig élni akarszI (Dárdájával a ketrechez szorítja az ÖRDÖGÖT, ak imost riadtan felhúzza a ketrec ajtaját) SANCHO: (kétségbeesve hátrál, maga után húzva SZAMARAT) Széttépeti magát! Győjjék meg az esze! Mozogj, szürke, egy minutát se maradok itt tovább! (nagy jajgatással eltűnik, mindenki a szekér mögé lapul) DON QUIJOTE: (most hátraugrat és dárdáját a ketrec nyílásának szegezve) Mozogj, átkozott! Don Quijote de la Mancha, a Búsképű Lovag áll szemben veled! Vagy már Afrika királyának szívében is tanyát ütött a gyávaság? Sarokba húzódsz? Elfordítod a fejed? Farodat mutogatod? Állj szembe velem! (Az OROSZLÁN, ahelyett hogy a ketrecből kiugrana, a sarokba húzódik. Majd körbe forog és farát mutatja a LOVAG felé- Majd lefekszik megint.) DON QUIJOTE: (az ÖRDÖGRE kiált, aki remegve lapul a ketrec ajtajához) Hajtsd ki a ketrecből! Hadd szálljak szembe vele! (Az OROSZLÁN most lustán kikászálódik a ketrecbői és a színpad közepén megöli. A KOMÉDIÁSOK a szekér mögé húzódnak) DON QUIJOTE: (lándzsával feléje) Mit tegyek veled, te gyávaság? A folyóba dobjalak? BOHÓC: (késtégbe esett ordítással) Az isten szerelmére! Meg ne tegye! Tönkre ne tegye a társulatunkat, lovag uram! (Az OROSZLÁN most ritmikusan jobbra-balra ugrál, szinte táncot lejtve a színpad közepén. Majd a LOVAG háta mögé kerül és ott leheve- redik) DON QUIJOTE: Haha! Meghátrálsz, szörnyeteg, a Búsképű Lovag előtt?! BOHÓC: Az ellenfél meghátrált! Lovag uramé a győzelem! (az OROSZLÁN felé csapkodva a színes hólyagokkal) Vissza a ketrecbe, Leon! (térdet hajtva a LOVAG felé) Győzelem, lovag uram! Győzelem! (Az OROSZLÁN tánclépésben visszakot- ródik a ketrecbe, az ÖRDÖG hirtelen lehúzza a ketrec ajtaját) DON QUIJOTE: faagy kiáltással) Sancho! Sancho! Győzelem! (SANCHO hátul a SZAMÁRRAL együtt megjelenik) SANCHO: (még mindig nagy körültekintéssel) Hé, testvér... te ördögfaj- zat! Lezártad mór a ketrecet? (Az ÖRDÖG bezárja a ketrecajtót és a szekér bakjára telepedik) DON QUIJOTE: Sancho! Adj ezeknek az elvarázsolt lelkeknek négy aranyat! Hadd mulassanakl SANCHO: (tarsolyából néhány aranyat vet a KOMÉDIÁSOK felé, majd morogva) Ne nagyon dobáljuk a pénzt, jóuramI Több nap mint kolbász! Győzelem ide, vagy oda! fa KOMÉDIÁSOK felé) Ti meg szedjétek a sátorfátokat, igyekezzetek! Látni se tudom a pofátokat! (A KOMÉDIÁSOK nagy óbégatással elvonulnak a szekéren. SANCHO hátra vezeti a SZAMARAT, közben kendővel homlokát törölgeti) DON QUIJOTE: (telkesen) Oroszlánölő lettem, Sancho I Már nem vagyok Búsképűi Mától kezdve a nevem: dón Quijote, az Oroszlánölő Lovag! Terjedjen szét a világban a hír! Legyen félelmetes ez a név a gyáva meghunyászkodók előtt! Sancho! To- bosóba megyünk! Dulcineóhozl SANCHO: Hát mán nem ott jártam én? Nem szégyelli magát, meglett fejjel kerülgetni Miquel komám lányát, Aldonzátl DON QUIJOTE: Szívem királynőjét, Sancho! A szépséges, ártatlan Dul- cineát! Hódolattal tisztelni és szolgálni őt messziről! Most pedig vinni neki győzelemről a hírt! Nyeregbe, Sancho! Repüljünk, akár a szél! Nyomunkban por kavarog! Repülünk, Sancho, hegyeken, erdőkön, mezőkön átl Már látszik a templomtorony! Lassíts, Rocinante, ez itt már Tobosó! Itt vagyunk! . . . "fiiimiiiitn hsj Tiiiiimuifiü (Közben hatalmas, száguldó, iramló zene és mint már egy Ízben, most balleiől betolódik a színpadra, vagy kiemelkedik a színpadból a már ismert tobosoi udvarkép, ai alacsony kögaráddal, lépcsőfeljá- rattal, durva paraszt-erkéllyel. A LOVAG és SANCHO a garád mögött állnak) SANCHO: Hát ittlenni mán itt lennénk, de előre megmondom nagyságodnak, hogy bánjék csínján ezzel az Aldonzával . . . vagy ha mán fejtbe 17
