Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 1. szám - NÉPEK VILÁGA - Ana Ralcseva: Az el nem küldött levél (próza)
immtiimiiiiiiiiiimimitiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiii hihi 111111111111111111111111111111 huh iiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiii n i ANA RALCSEVA: I Az el nem küldött levél* ! = - = Timi mim m unni miiiiiiiitiiiiHiiiiiiiiiiiitiiiiniiiimii n m mii niiin n m mii mmmmmmimiimmmimmmmií A PALACK NAGYOT durrant. A hosszú hajú festő pezsgőt töltött a poharakba.- Egészségedre - mondta. - Ne próbáld becsapni a barátodat. Valami nincs veled rendjén, öregem! Petrov mély hangon belenevetett sűrű bajuszába. Valahol a belsejében egy hang mocoraott; akár a palackból a duqó, nagy pukkanással akart kitörni az is: „Minden rendben, kitűnően érzem magam. De úgyse hinnéd el, ha mondanám!" Ehelyett azonban csupán ennyit válaszolt:- Csak úgy tűnik neked, testvér, öregszem egy kicsit... A festő nem üldögélt sokáig, fizetett és ment. Drága az ideje: kiállításra készül. Petrov viszont úgy döntött, hogy marad még egy darabig. Teheti, ma szabadnapja van. Hála istennek, az osztályfőnöki teendőkkel is már régen elkészült. Otthon amúgyis csak a magány emésztené; Marija ilyenkor még az unokáinál van. A vendéglő teljesen üres. Csak a filigrán pincérnő ír egy hosszú-hosszú számlát a sarokban. Petrov körülnézett és elővette zsebtükrét. Nem, külsőleg minden a régi. Talán csak a szeme árulkodik. Az árulja el, mi ment végbe odabent, a lelke mélyén. Egy hónapja történt... ... Ősszel a tanév szokatlan módon kezdődött. Közvetlenül a legelején ismeretlen fájás jelentkezett a térdében, amely órák hosszat gyötörte. A szive is rakoncátlankodni kezdett. Kalapált, kalapált, aztán egyszerre csak váratlanul nagyot ugrott. Különösen az eset nehezére, amikor az iskolában fel kellett kapaszkodnia a harmadik emeletre. Kérte, hogy mentsék fel az osztályfőnökség alól. Senki sem emelt kifogást. Egy idő múlva azonban űrt érzett az életében. A tanítási órákon igyekezett tartani magát. A gyerekek figyelmesen hallgatták magyarázatait lavorov bonyolult drámájáról, igyekeztek utánozni a hanghordozását, amikor Vapcarov verseit szavalták. Ám egy alkalommal, amikor a csökönyös fájdalom az óra vége felé jelentkezett, és dörömbölni kezdett a halántékában a vér, le kellett ülnie. Az egyik gyerek felugrott és szélesre tárta az ablakokat. „Ügy látszik, kitelt az időm“ - gondolta keserűen Petrov. Csüggedés vett rajta erőt, s kezdte elhagyni magát. Ő, aki addig mindig a legválasztékosabban öltözködött, nem törődött többé a külsejével. Borotválatlanul járt az iskolába. Egyszer Marija meg is dorgálta miatta:- Úgy nézel ki, mintha most másztál volna le az ikonról. Az embernek az jut eszébe, hogy keresztet vessen előtted.- Tói van igy is. Megöregedtem . . .- Az ember minden életkorban adjon magára. „Te is hibás vagy — akarta mondani neki Petrov. - Folyton csak a lányaidhoz futkosol. Hónapok óta nincs kivel szót váltani odahaza.” De aztán nem szólt egy szót sem. A tavasz, amely sok viharral, záporral érkezett, különösen meggyötörte. Elhozta neki az álmatlanságot. Petrov háza a városszéli parknál állt, amely telisdeteli volt madárral. Esténként. a madarak megbolondultak^ s Petrov alig hunyta le a szemét, a szobát betöltötte a zsivajuk. Petrov álmatlanul forgolódott az ágyban. Egyszer már odáig jutott, hogy azt gondolta: „Felkelek és lepuffantom az összes csalogányt mind egy szálig!" Persze rögtön az eszébe villant az is, hogy már régen eladta a puskáját. AZT TANÁCSOLTÁK neki, hogy lefekvés után gondoljon valami kellemesre, úgy könnyebben elalszik. Ám egyelőre nem volt semmi olyasmi, amire kellemes lett volna gondolnia. Ez a valami váratlanul lépett be az életébe.- Petrov elvtárs, szeretnénk ma estére meghívni a klubba - mosolygott rá szívélyesen a nagyszünetben a 10. A. osztály titkára. — Egy fővárosi művésznőnek lesz az előadóestje. Petrov erre az alkalomra ünneplő ruhát öltött, meglé- sülte megritkult fehér haját és elment az ifjúsági klubba. Az irodalmi szakkör tagjai megkérték, hogy üljön oda hozzájuk. Alighogy kinyitotta a műsort, a fájdalom máris jelentkezett a térdében. Szétment a függöny, hosszú, fekete estélyiben törékeny, szőke lány lépett a színpadra. — Pausztovszkij néhány elbeszélését fogom elmondani önöknek. Elsőnek hallgassák meg A HEGEDŰ-t. Meleg, dallamos volt a hangja. Petrov nem akart hinni a szemének. „Ez nem lehet igazi — gondolta, miközben feltette a szemüvegét. - Ilyen kegyetlen lenne az öregség? Régi ismerősöket juttat eszedbe egy-egy hasonló vonás láttán?" Az a lány azzal a nagy, gyermekien csodálkozó szemével és alt hangjával megdöbbentően hasonlított őrá - arra, aki (Petrov úgy hitte) annyi év után teljesen elmerült az emlékezetében. A MŰVÉSZNŐ egy hegedűsről mesélt, aki éjszaka a frontvonalban hegedült a bajtársainak, másnap pedig elesett egy súlyos ütközetben. Á szavak azonban nem hatoltak el Petrov tudatáig. Gondolatban visszarepült a szülővárosába, ahol egy szakasztott ugyanilyen leánnyal találkozott. Matematikát tanított. Valahonnan messziről, az ország túlsó végéről került az iskolába a tanév derekán. Mint egy fénysugár vonult át Petrov életén, aztán eltűnt. Az emberek egy darabig még emlegették, oztán elfelejtették. Es a múltból, az emlékekből most ő tért vissza Petrovhoz. Az öreg tanár olyannak látta, mint akkor, huszonhárom éves korában. Magas volt, karcsú, szőke copfja akár egy iskoláslányé, a szeme sötétkék. És mindig kékbe volt öltözve. Kék blúz, kék kendőcske a nyakán.- Ha valaki el találja fújni a földről a kék szint, mit fogsz csinálni? — Az égtől fogom megkaparintani. Egy reggel Petrov arra ébredt, hogy nem tud nélküle élni. Folyton a nyomában járt, akár az árnyék. Az iskolában mindenki tudta, hogy ahol a matematikus, ott kell Pet- rovot is keresni. Ám egyszer Petrov meglátta a moziban a történelemtanárral. Es akkor elhatározta, hogy bosszút áll a lányon. A hagyományos tavaszi bálon csak az igazgatója húgával, egy ostobácska lánnyal táncolt. Sétált vele a parkban, moziba vitte. Akkoriban történt az az esemény. Közeledett a szláv kultúra ünnepe. Az iskolában lázas előkészületek folytak. Az ünnep előtti este virággal díszítették az egész iskolát. A tantermekben zöld koszorúval övezték a cár arcképét. Reggel azonban, mire a tanulók beözönlöttek az iskolába, a falról a cár helyett Hriszto Botev, a forradalmár költő nézett le rájuk, akinek a portréit a hatalom néhány hónappal ezelőtt eltávolította az intézetből. Hosszú nyomozás kezdődött, melynek során a rendőrség Petrovot sem kímélte. Ám a csomó, úgy látszik, kibogozásán maradt, mert a letartóztatott tanárokat és diákokat szabadon engedték. Az új matematikus azonban nem várta meg a tanév végét, otthagyta az iskolát, állítólag visszament a szülővárosába. EGYSZER PETROV a házi feladatok javítása közben az egyik füzetben érdekes bejegyzést talált: „Az ember akkor boldog, ha áldozatot hoz a szerelemért, nem pedig, amikor a bosszúvágy hajtja" — mondta a matektanárnő. ..Evekkel később egy új történelemtanár, a gimnázium múltját kutatva, felfedezte, hogy azután a május 24-e után az iskolában az ifjúmunkás szövetséget a lebukás veszélye fenyegette. Petrov irodalomtanár is gyanúba keveredett. Egy fiatal matematika-tanárnő mentette meg őket, akinek aztán el kellett hagynia az iskolát. 15
