Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 3. szám - HAGYATÉK - Berend T. Iván - Szabolcs Ottó: Történettudomány - történelemoktatás

I Ul I It t It II Mill llltltllllil llllllltit Hill IIIIIIII KI 1(11 lllllttt 11 ■lllllllllllllllllflllllllllltlllllllllllllllllllllllllll •lltlHIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIiMllllllllltlMlllllllllllllllIllllllllllllllllllllllllllllllllillltllllllllllllllllllUlllllilllllllllllllltllllllllllllll

BEREND T. IVAN -SZABOLCS OTTÓ: I

Történettudomány - népszerűsítés - történelemoktatás

itiiiimiiiiHiiiiiiiiiiiiniitiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiimmimiimiiii.:

5

IlIflIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItlIIIIMIIIIIIIIItliMIIIIIIIIIIIIIIItlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIItlIllllllllllllllllllllllllllllllllllllllir

A történelem iránti érdeklődés hazánkban hagyományosan élénk. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy nálunk gyakran a filozófia is a történelem formájában jelentkezik, világnézeteket, eszméket, társadalmi és politikai célokat is a történelem nyelvén fogalmaztak meg. Az aktualitásokról nem egyszer úgy ütköztetünk véleményt, hogy a történelemről vitázunk. Az írók már a múlt század első fele óta előszeretettel úgy fejtették ki véleményüket jelenükről, hogy azt történelmi dráma vagy regény formájába öltöztették. Ez — anélkül, hogy jelen, szükségképpen szűkre szabott keretek között okainak vizsgálatára vállalkozhatnánk — mai irodalmunkban sem ismeretlen jelenség. S mivel így a történelem nem csak mint napjaink története, de mint szemléleti kulcs is a jelen kor, mindennapi életünk izgató kérdéseinek megoldásához látszik segítséget nyújtani, nem véletlen, hogy a fiatalság történelmi érdeklődése is nagy. Talán azt is jelzi, vagy éppen az egyik oka annak ami az egyik nem régen Magyarországon is végzett nemzetközi (UNESCO keretekbe illeszkedő) felmérés során kiderült: az iskolai tanulóink kedvenc tárgyai között első helyen ma is a történelmet jelölik meg. Minél idősebb korosztályt vizsgáltak, annál inkább. De építhetjük ítéletünket a népszerű történeti tárgyú munkák iránti rendkívüli érdeklődésre, „száraz” dokumentum kötetek elkapkodására és számos más hasonló jelenségre is.

A történelem iránti érdeklődés és „történelemben gondolkodás" a történettudományt évtizedek során mintegy hagyományos nemzeti tudományággá avatta. Ez mindenesetre ma is kifejezésre jut a történetkutatók nagy számában, a kutatási intézmények kiterjedt hálózatában; s hozzátehetjük: a történettudomány rendkívül nagyarányú teljesítményeiben. Ez utóbbiak áttekintésére, összegezésére természetesen nem vállalkozhatunk, mert ez nem csak önálló előadást, de egy erre a_célra szánt önálló konferenciát igényelne. Meg kell azonban jegyezni, hogy aligha volt még korszaka a magyar történettudománynak, amikor évtizedünkhöz hasonlóan az őstörténettől egészen napjaink történetéig, minden korszakra kiterjedt kutatások, s nem egyszer élénk szakmai viták folytak. Rendkívül sok újat

tudtunk meg középkori történetünkről, s megteremtettük a két évtizede még hiányzó jelenkor történeti kutatását. Új történettudományi ágazat bontakozott ki forradalmi mozgalmaink, munkásmozgalmunk kutatásából, s kialakulóban van a Kelet- Európa kutatás. Feltártuk modern kori diplomáciatörténetünk gazdag dokumentum anyagát, s a gazdaságtörténeti kutatás felhasználása polgárjogot nyert a közgazdasági tervezésben. De még az illusztráció igényével sem sorolhatók fel a történetkutatás teljesítményei, melyeknek nagyvonalú összegezése, a tíz kötetre tervezett összefoglalásban — a történészek e nagy kollektív, s természetesen határidőket is elmosó vállalkozásaiban — most készül mintegy összefoglalni az eddigi teljesítményeket, felpezsdítve elhanyagoltabb területek kutatását (különösen a társadalomtörténet és kultúrhistória terén) és mintegy megjelölve a feladatokat, a jövő kutatási feladatait.

Mindezzel azonban csak utalni szeretnénk arra, hogy az intenzív történeti érdeklődéssel szemben, a mérleg másik serpenyőjében soha nem látott intenzitású történelemkutatás és publikálás helyezhető.

Ami a teljesítmények értékét, színvonalát, metodikai korszerűségét illeti, nyílván nem egy munka esetében van (vagy lenne) mit vitatni. (Bár az is igaz, hogy olyan horderejű új kutatási metodika van meghonosodó- ban, mint az összehasonlító módszer, szép új eredmények ígérkeznek a kvantifikáció alkalmazása révén is stb.)

Az igazi, s számunkra mégis legfontosabb kérdés az, hogy vajon a szellemi kereslet és a tudományos kínálat találkozik-e közéletünkben!

E kérdésre egyáltalán nem egyszerű a válasz. Egyrészt ugyanis magától értetődőnek tűnik a találkozás. A nagy, szerteágazó, tudományos termés, ha késéssel és részlegesen is, de fokozatosan felszívódik az ország szellemi közéletének pórusain. Egyetemi kötelező olvasmányok és tankönyvek (hadd utaljunk csupán az egyetemi tankönyvből legutóbb megjelent és méltán akadémiai díjat nyert negyedik kötetre, az abszolutizmus és dualizmus 1849—1918 közötti évtizedei Hanák Péter szerkesztésében és további tíz történész közreműködésével bemutajtó tankönyvre, kézikönyvre,

ami kiválóan szintetizálja a legutóbbi hat évtized monográfikus kutatási eredményeit) új történelemtanárok generációkat nevelnek, s természetesen szemléletként, alapismeretanyagként ültetik beléjük, s rajtuk keresztül a következő generációkba azt a már a megjelenés számszerűségei miatt is látszólag elzárt ismeretanyagot is, amit akár 800 példányban kiadott, sok száz, vagy ezer oldal terjedelmű „száraz” monográfiák tártak fel. Az általános és középiskolai tankönyvekben ma sokkal közvetlenebb a kutatási eredmények kicsapódása, s úgy gondoljuk, hogy vitatni nem lehet, hogy tömegtudatformáló hatásuk az írott történelem összes műfajai között a legnagyobb, hiszen az egész ország fiatalsága a legfogékonyabb 10-18 éves korban elsősorban ezeken keresztül szerzi be történelmi ismereteit, ezek vannak hivatva kialakítani történelmi szemléletük alapjait. Ezért mondhatni nemzeti közérdek, hogy ezek az iskolai tankönyvek milyenek legyenek, mit és hogyan tartalmazzanak, milyen gyorsan és milyen módon vegyék át és alkalmazzák a tudomány eredményeit. Ügy gondoljuk, erről is érdemes lenne egy külön ülésszakon beszélgetni.

Természetesen a tankönyvek korszerűsége mellett döntő kérdés, hogy az egész magyar ifjúságot tanító történelemtanári kar könyvből, vagy folyóiratokból, tanároknak készített kiadványokból, a továbbképzés különböző formái keretében és az önművelés útján mit ismer meg az új kutatási eredményekből. Ha korántsem lehetséges, hogy tömegesen lépést tarsanak a tudomány valamennyi új eredményével — s tudjuk, hogy ennek is igen sok és bonyolult oka van, mindenesetre jóval több és bonyolultabb, semmint egyszerűen bárki is summásan ítélkezhetne elmarasztalva a tanárok nagy részét amiért nem, vagy nem eleget olvassa az új szakirodalmat —, arról is rendelkezünk tapasztalati adatokkal, hogy sok minden szívódik fel az előbb említett úton-módon a történelemkutatás új eredményeiből a tanári köztudatba, s ezen keresztül a tanítás mindennapi gyakorlatába.

Egyszóval megismételhetjük: a tudományos kutatás mégoly szűk kör számára megfogalmazott eredményei is eljutnak bizonyos késéssel, részlegességgel és áttételekkel a széles közvéleményhez.

18