Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Út a tengerig (vers)

• IKIMIlllllllItlf ■llttttllllllllltltlllllltllttllllllllllllllllll I

Lám, ez a sőrs hát!

Bosznia mélyzöld,

Vad hegyein már Készül az alkony, Messzi nyugatról Robban a lénylő Nap, de lenyugszik. Hűvösek itt az Éjek, a hajnal Köddel adózik Annyi — de annyi Alomi képnek.

Bosznia — erdői Bárhova nézek,

H egymeredeknek,

Völgyi világnak,

Csak buja erdő Pántlika-módon,

Mint túra játék Törtet előre Félve, alattunk Minden — A sorsunk Nagy figyelés most, Senkise szólal,

Vad meredélyek Szélein olykor, Vizslaszemünkkel Járva alattunk,

Számokat írunk Képzeletünkkel Sziklafalakra,

Hogyha a nagy busz Megcsuszamolna,

Csepp patakocska Lendületünket Merre siratná —

Bosznia — szépség! Marcona térti Fenn a hegyoldalt Méri kaszával,

Mert az a kis tű Kell a tehénnek,

Mert kicsi falvak Élete töppent Várakozással ül meg a csendes Völgyi kanyarban, Csúcs, meredély közt,

llllllUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIllllHIMIIIIIIIIlUUIIlIHllllllIIIIIIIIintHIIIIIIIIIIIIIEIMIIIIIIIIIM

FARKAS ANDRÁS;

r

Ut a tengerig

iiiiiimiMHiiríKmiiMiiiiiiiiiimmHimimiiMHtumiiiiiiiiiimimmniii

Bosznia — béke.

Ebben a csendes Napban, a régi Pillanatoknak Tört a varázsa.

Hol van a Hollós,

Egykori Mátyás Fürge hadával,

Nagy török ellen?

Es az az oszmán Merre futott el Sirjai útján?

Bosznia — béke.

Nékem, akit most Nyári mulatság Hív odalentre,

Hol csak a tenger Tükre világit Vissza a napnak,

Jutna eszembe — Mért, hova tenném? — Ott az a másik,

Lágerek űzött Álmodozója,

O, aki végül Otthoni porban Kapta a gyászos Rekviemet már,

Tudja valóban,

Mennyire nincs meg Senkiben itt, ma Holt-bizonyosság,

Hogy mi, miért van,

Csak kutakodnánk,

Mint, akik érzik,

Fényre homály jön,

Es a homályra Fény szakad újra,

Mint ema völgyi Ködre lesütve Rendet igazgat Nappali fénnyel Itt, ez a forgás,

Melyben az éj s nap,

Mint a jövendő,

Egyben a múlttal Mát megölelve,

üffiifiriiiiiftvitiiitiiiif itivitiiiiiiiiitiiiiHiiifiiuiiiiiifiiiiiiiiiiiiifiiifiiiifliittii

miiiumimniiiiiiiimiiiiiiiiiiiiitmimiitiiimiiiuiiiniiiiHiiiiiiiiiiHiiiiiT

Játszik előttünk,

S mint a halálos Színpad a folyton ölre-menőnek, ügy alakul itt Emberi módra,

Táj meg a gazda. Táncol alattunk Minden, a szempár Fenn, a hegyekben Még kifigyelné, Mennyi az árnyék,

Mennyi a kósza Kínok igéje,

Emberi, fáradt Sóhaj, az arcok Szánakozása, Rezzenetekben,

Mit csak a lélek írhat a testre Uj üzenetnek,

Távoli tájra:

Mennyi a mennyi,

Hol van a mérce?

Nem tusakodnak Itt, ma. E földön Szálfa a tartás,

Mint ahol értik,

Itt elevenre Megy csak a játék. Bosznia — béke. Nékem, a vándor Lelkületének Csendes igézet, Hogyha kimondom: Bosznia — béke.

Lám, ez a sors csakI Bosznia mélyzöld,

Vad hegyein már Eljön az este.

Még kiviláglik,

Hogy minek élünk, Még ma örömmel Majd lenyugodnánk Bosznia táján,

Am ez a szó szűk, Hogy belezárjuk Mind, ami itt van.

12