Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

2020-12-05 / 285. szám

.TTTTTTT. helyőrség 5 könyv RÁNK RAKÓDIK A TÖRTÉNELEM TERHE? „Mert bár a kitelepítés egyetlen közvetlen hozzátartozójukat sem érintette, áttételesen így vagy úgy mindenkire hatott.”(175.) Jaan Kross prózai világában az 1950-es éveknek van kitüntetett szerepük. Sokaknak történelem ez a korszak, másoknak azonban - és ők a kevésbé szerencsések - meg­tapasztalt valóság, ami Jaan Kross megfogalmazását kölcsönözve, így vagy úgy mindenkire hatott. De nem ezért aktuális A szökés című válogatott elbeszéléseket tartal­mazó kötet, amely idén bővített kiadásban jelent meg a Szépha­lom Könyvműhelynél, a szerző születésének századik évfordulója alkalmából. Az idei év tapasztala­tai adnak számunkra kellő alapot ahhoz, hogy újra érdeklődéssel és közelséggel olvassuk a lehetetlen élethelyzetekbe került, megtört életutakról szóló elbeszéléseket, melyeknek szereplői egyre csak azt várják: vajon mikor halad a helyzet a normalizálódás felé. Párbeszédbe lépünk a novellákban megjelenő (kollektív) emlékezettel most, hogy újra ránk rakódik „a történelem terhe.” (Vö. Hayden White, Osiris, 1997) Jaan Kross a magyar irodalmi és kulturális köztudatban is jelen van, művei magyarul is megjelentek, és az író sok más elismerés, díj - és többszöri Nobel-díjra jelölés - mel­lett 1992-ben a Magyar Köztársasá­gi Érdemérmet is megkapta. Talán véletlenszerű, hogy 2007-ben ép­pen Mihkel Mutt volt a pécsi rezi­densprogram vendége, aki maga is sokat foglalkozott az épp abban az évben elhunyt író munkásságával, ráadásul egy ideig egy tömbház­ban lakott vele. A Nemzeti Színház Magazinjának 2018. december -2019. januári számában olvashat­tunk egy cikket a szerzőről mint Az ember tragédiája fordítójáról, aki „hozzájárult ahhoz, hogy Madách műve ma is érvényes kérdések felől is értelmezhető legyen. Tragédia­fordítása - Inimese tragöödia - a szabadság, az egyén és közösség, az emberi döntésekkel összefüggő er­kölcsi kérdések, a történelem prob­lémáinak (haladás? fejlődés? vagy körbejárás és visszatérés?) olyan hálózatát mutatta meg, mely a 20. század második felének embere és az európai nemzeti kultúrák számá­ra is érvényesnek bizonyult.” Jaan Kross számára az irodalom nem fikció, hanem megélt való­ság. Munkásságának tartópillére a közös történelmi tapasztalatból kimetszett saját múlt, a letartózta­tások és a nyolc év Gulág emléke. Ezeket integrálja műveiben, ezzel a tudással válik ő is a kánon meg­határozó alakjává - Szolzsenyicin mellett, akit a Gulág legismertebb foglyaként tartanak számon, Sala­­mov mellett, aki szintén jelentős képviselője a lágerirodalomnak. A szökés novelláiban a történelem el­beszélése hangsúlyos, de az írások kettős kódolásúak: egyrészt a tör­ténelmi reprezentáció és narráció dokumentumai, másrészt önélet­rajzi jelleggel megírt szépirodalmi művek, mivel „emlékiratok helyett legtöbbször prózáiban örökítette meg börtönélményekben és de­portálásokban gazdag élete ese­ményeit” (Jávorszky Béla, borító). Mint ilyenek, méltán kerülhetnek az elméleti és tudományos érdek­lődés középpontjába. S éppen ez adja a Gulág-irodalom erejét, amint arra Sofi Oksanen 2014-ben meg­jelent Az irodalom ereje című cik­ke (Magyar Lettre Internationale, 2014 tavasz) is utal. A nélkülözés, a kolhozok belső életvilága, az alul­tápláltság, depresszió olyan lelki folyamatok, melyek sokszor az iro­dalmi megszólalás létjogosultságát is kikezdik, nem véletlenül fejti ki a szövegekben többször is azt, miként próbálta meg titkolni „szánalmas értelmiség voltát”. Az üldözések, letartóztatások idő­szakára harminc év távlatából tekint vissza, narrációs szempontból eze­ket a szövegeket betoldások teszik színesebbé (ilyen az emigráns által mesélt történet (60.), vagy egyéb irodalmi alkotásokra történő utalá­sok (96.), Miskin herceg alakjának felidézése Dosztojevszkij A félke­gyelmű című művéből, de megjele­­nik'Schopenhauer és Svejk is. A novellák fő helyszíne Tallinn, az észt főváros és Tartu, Észtország második legnagyobb városa (az író a tartui egyetem jogi karán taní­tott). A fő cselekményszálat a megfi­gyeltek írják, az orosz megszállások és a munkatáborok, deportálások elszenvedői. Olyan emigráns ész­tek a főszereplők, akik próbálnak kitörni a fogolylétből; a címadó no­vellában az elbeszélő szökésre tett kísérlete kapcsán megtudjuk pél­dául, hogy klórmészt használtak a járvány enyhítésére (58), A nászút című novellában pedig ráismerhe­tünk, mit vonhat magával például egy esküvő mint rendezvény tiltá-Pál-Lukács Zsófia sa. Vagy, hogy A szökésben olvas­ható művek szereplői a deportálási hullám megismétlődésétől félnek, miközben azt várják, mikor fognak a régi rend szerint működni a hiva­talok, s áll helyre az élet. Ezekben a szövegekben mint korrajzokban joggal kereshetjük tehát a jelenre is érvényes következtetéseket, aho­gyan azt a Wikipédia Jaan Kross szócikke is ígéri. Jaan Kross: A szökés. Széphalom Könyvműhely, 2020 ÁLLJUNK SZÓBA AZ EMLÉKEINKKEL! Ágoston Szász Katalin „A tükörből gyerekarcom nézett vissza. [...] Elég csúnyán elbán­tam vele annak idején, azt hiszem. Kirekesztettem őt mindenből, és még csak nem is hiányzott. Évek óta nem gondoltam rá egyálta­lán, mintha nem is lenne múl­tam, gyerekkorom, vagy ha volt is, csak azért, hogy megtagadhassam mindkettőt - vele együtt. Ottfelej­tettem valahol az utam mentén, és ő azóta is ott vár rám, pedig fel kel­lett volna növesztenem rendesen, magammal kellett volna vinnem őt, ahogy az összes évemet, nem csak venni kalapot, kabátot, és fütyörészve átsétálni a felnőttkor­ba. [...] így nem szabad. Talán me­sélnem is kellett volna neki-ma­­gamnak sokat, segíthettem volna mindkettőnknek ezzel.” - így kez­di történetét az elbeszélő Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör című kötetében, és tartja is magát elhatározásához: tizenhárom me­sét hoz el nekünk, felnőtteknek, és arra buzdít, hogy ne féljünk újra gyerekké válni. Mirtse Zsuzsa író, költő, szer­kesztő versei, esszéi, novellái és publicisztikai anyagai különböző hazai és irodalmi újságokban, an­tológiákban láttak napvilágot. Hét önálló kötete jelent meg, melyek között találunk verseskönyvet, re­gényt és mesekötetet is. Az évek so­rán több irodalmi lap és műsorso­rozat munkatársaként is dolgozott, 2019-től a Magyar ATapZó’irodalmi folyóirat kritikarovatának szer­kesztője. A Magyar Napló Kiadó szerkesztősége a 2020. november 24-i Oláh János-emlékesten Mirt­se Zsuzsát legújabb mesekötetéért Az év legsikeresebb szerzője 2020 elnevezésű díjjal tüntette ki. A kötet koncepciója a szabad, élőbeszédszerű meseszövést idézi: az elbeszélő saját tizenhárom éves, gyerekkori önmagával osztja meg történeteit, melyek különböző me­sék alakjában egyetlen élet viszon­tagságos érzelmi utazását fedik fel. Gyakran él a mese a mesében eszközével - az összekötő szimbó­lumok és a teremtő képzelet révén a különálló világok is átjárhatóvá válnak. Megszólalása egyben se­gélykérés is: „...felnőttnek lenni borzasztó dolog lehet, csupa kö­telesség, feladat. És azt is gondol­tam, hogy ha felnőtt leszek, akkor valamilyen nagyon fontos dolog meghal bennem végérvényesen.” Elveszettségéről, magányáról mégsem sajnálkozva, de nyíltan, némi rezignáltsággal és öniróniá­val beszél. Mirtse Zsuzsa meséi hagyo­mányos és formabontó elemek különös elegyéből épülnek fel. Az ismert mesei szimbólumok új kontextusba kerülnek, kiforditja a szokásos alaphelyzeteket és fel­villantja a karakterek, helyzetek árnyoldalát is: a királylányok le­hetnek sekélyesek és akaratosak, a tündérek nagyravágyóak, az apák ignoránsak, viszont a gonosz varázsló lelke mélyéről is felbuk­kanhat a vágy, hogy őszintén sze­ressen. Gyakori témája az önzés, a hiúság, a férfi-nő kapcsolatok mibenléte és az érzelmi kötődésre való képtelenség. A kik is vagyunk valójában? válaszkeresés sajnos néhol a túlírásnak, fölös magyará­zásnak is teret ad. A kötet vezető alapmotívuma, a tükör az emléke­zés és az elfojtás toposzaként jele­nik meg, a feldolgozatlan gyerek­kori és fiatal felnőttkori traumák felszínre bukkanását katalizálja: „Ezek a te képeid, a te árnyaid és szörnyeid, neked kell legyőznöd őket, a képek pedig csak előtted nyílnak meg. [...] Állj szóba az emlékeiddel, merj szóba állni ve­lük, és akkor maguk közé fogad­nak. Beengednek majd a képeid. Átfesteni utólag nem tudod őket, ám nem fogod megbánni így sem a találkozást. Ne feledd: ezek csak árnyéksárkányok. Ha érzik, hogy elég erős vagy, visszabújnak mö­géd, és továbbengednek.” Mirtse Zsuzsa mesekönyvét Békés Rozi rajzai díszítik, a szó legnemesebb értelmében. Az il­lusztrátor, grafikus a MOME könyvművészeti szakán 1980-ban szerzett diplomát, majd 2017-ben doktori fokozatot. Számos mese- és ifjúsági kötetet illusztrált, va­lamint saját művészkönyveket és animációs filmeket készít. A Ti­zenhárom bűvös tükör álomszerű képein testet ölt a történeteket át­szövő lágy melankólia, a magány és az elvágyódás. A karakterek gyönyörű arcán, előkelő vonásai­ban felsejlik mindaz a céltalan lebegés és egyúttal végtelen lehe­tőség, mely természetüket és kör­nyezetüket jellemzi. Ami leginkább aktuálissá és jelentékennyé teszi ezt a felnőt­teknek szánt mesekötetet, hogy nem fogalmaz meg konkrét vála­szokat - nem teheti, hiszen kér­désfelvetése eleve a válaszadás lehetőségének megkérdőjelezésén alapszik. Ugyanakkor mégsem hagyja magára olvasóját, utat mu­tat gyermeki valónkhoz, ahogy vé­gül az elbeszélőnek is tizenhárom éves önmaga válaszol: „Mert nem engem kerestél, hanem külső tá­maszokat, megszabadítókat, akik mindent megoldanak helyetted, és közben megint elfeledkeztél ma­gadról, rólunk - pedig én itt va­gyok veled. Nem hagylak cserben. [...] én még nem ismerem az időt. Illetve, ismerem, de nem félek tőle. Végtelen időm van. [...] Te már fel­nőtt vagy, ezért félsz az időtől. Minden felnőtt titokban fél tőle. Nem tudsz belesimulni. Türel­metlen vagy, hogy nem leszel kész, kapkodsz, nem élvezed a haszon­talan órákat, csak mindig el akarsz jutni valahová. Én még ráérek. És gazdag is vagyok, ahogy mondod. Mindenem megvan. Nem tudom, mit jelent a hiány, miből táplálja magát a sötétség. [...] Én még örül­ni tudok minden pici dolognak, és hatalmas álmaim, vágyaim van­nak. Ha nem ölsz ki magadból, akkor mindezeket te is újra érezni fogod.” Mirtse Zsuzsa: Tizenhárom bű­vös tükör - Mesék felnőtteknek. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2019 LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Csikós Szilvia (1964) költő, televíziós szerkesztő Farkas Wellmann Éva (1979) költő, szerkesztő, kritikus Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Marcsák Gergely (1990) költő, író, zenész Nagy Balázs (1983) író, könyvtáros Nagy Lea (2000) költő Pál-Lukács Zsófia, dr. (1985) irodalmár, az Előretolt Helyőrség íróakadémia mentora Szalai Klaudia (1998) kulturális újságíró Szeder Réka Henrietta (1996) író, költő, műfordító Vöröskéry Dóra (1995) író 2020. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom