Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-21 / 273. szám
Szentmártoni János AZ ELSŐ MAGYAR ABSZURD EMBER Idén (márciusban volt) 160 éve annak, hogy Madách Imre kitette a pontot csúcsműve, Az ember tragédiája végére. írók, dramaturgok, rendezők, filozófusok, tanárok azóta is birkóznak ezzel az elementáris drámai költeménnyel, amely már kortársait is megosztotta. Nem tudom, hogy Albert Camus (1913-1960) olvasta-e Madách remekét, amely francia nyelven 1881- től napjainkig számos - hol csonka, hol majdnem teljesnek mondható - formában megjelent, legutóbb például Camus nemzedéktársa, Jean Rousselot (1913-2004) jóvoltából, először 1966-ban (újabbról nem tudok). De ha olvasta volna, biztos rajongott volna érte, és irodalmi nyoma volna a munkásságában. Madách Ádámját az abszurd ember egyik előképének tarthatta volna. Annak idején, amikor rádöbbentem a párhuzamra, katartikus élménnyel töltött el, holott lehet, hogy evidencia. Mindenesetre még korábban egyik legnagyobb drámaírónk, Hubay Miklós már értekezett róla, aki egy életen át fejtegette Az ember tragédiája titkait. Erre csak a minap bukkantam rá, de már nem vehetett el a hosszú évekkel ezelőtti katarzisomból. „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére” - írja a Sziszüphosz mítosza című esszéjében Albert Camus. Meglátása szerint az ember, amikor rádöbben a világ idegenségére s benne a maga számkivetettségére, attól válik abszurddá, hogy nem az öngyilkosságot választja, hanem visszafordul a szakadék széléről, szembenéz akár még az értelmetlenséggel, a hiábavalósággal is, és értelmes építkezésbe kezd. Az öngyilkosság csupán menekülés volna a felelősség elől, feladása mindannak, amiért addig küzdött az ember. Épp küzdésének a lényege, a lázadása, az (abszurd) élete válna így megkérdőjelezetté. ,A csúcsokért vívott küzdelem maga is betöltheti az ember szívét” - fogalmaz a tragikus sorsú francia zseni. És mit olvasunk Madáchnál?: „A czél halál, az élet küzdelem, / S az ember czélja e küzdés maga.” (Tizenharmadik szín, 115-116. sor) Ugyanebben a gondolatban erősíti meg a mű zárójelenetében az Úr hangja is Ádámot, aki, miután végigjárta álmában az emberi történelmet, s megtapasztalhatta, mint buknak vagy torzulnak el majd jó eszmék is, s korról korra mint vonaglik az emberiség önnön végzete felé - öngyilkos akar lenni, hogy elejét vegye az egésznek. De ekkor lép közbe Éva, aki már gyermeket vár, késő minden, a történelem elkezdődott. Szeretem Madach Adamjat úgy látni ott a sziklaszirten, ahonnan levetni készült magát, mint Camus abszurd emberét, aki nem csupán Éva bejelentésétől határoz másképp, hanem önmagáért is, a küzdésért, becsületből, felelősségből, dacból, lázadásból: szembefordulni a rettenettel, s még akkor is megpróbálni tartalommal, értelemmel, humánummal átformálni, ha tudjuk, hogy az ügy eleve bukásra ítélt. Ha körbenézek ma a világban, bizony nagyon sok ilyen visszaforduló emberre volna szükség, s a hitükre ahhoz, hogy az emberiség megtorpanjon végre, és ne meneteljen tovább madáchi verme felé. tare a FÜGÉRŐL FUGERE Bambán repdestek egy helyben a fügefa levelei. Talán a nyár soha meg nem érkező végét várták csendben, rezegve, a fa maradék gyümölcseit takarva a szél elől, ám közben ügyesen a nap sugarai elé is tárva azokat. Hátha még a kis nyamvadtak is beérnek a vénasszonyok óvó pillantásai alatt. Bár a tavalyiak tavasz elején még ott éktelenkedtek sötétre aszódva a csupasz ágakon, a vetési varjakon nevetve. A megérettek az üvegek belsejéből figyelték a lopakodó ősz lépéseit. Fejükön kockás sapka sodort madzaggal kötve. Sorban ültek a felső polcon, telt pocakjukban némi cukorral. Csak semmi tartósítószer! Na meg vegyszer! És adalékanyag se! És gyerekzsivaj se, és gyereksírás se, és sikítozás se, és autódobálás se, és szomszéd gyerek se, és anyukaordítás és apaüvöltés se. Csend van benne. Mérhetetlen, kimeríthetetlen biocsend, némi cukorral. Kínosan ügyeltem, hogy a fügét akkor szedjem, amikor a szomszédok nincsenek. Amikor üres az udvar, gyerekmentes, szülőmentes. Nem akartam az üvegbe zárni egy darabkáját sem a zajongó gyerekek vibrálásának és a szaftos gyümölcseim által közösen létrehozott rezonanciájának. Nem akartam sem magamnak, sem a növényeimnek befogni a túl közelről pulzáló jeleket a menynyei fügedzsem magvacskái közé, nehogy az üvegben induljon csírázásnak az elviselhetetlen gyereklárma, szétroppantva a befőttesüveg vastag falát. Nyugalmat, csendet palackoztam. Fügéről fügére. A hatalmas fazekat majdnem csordultig vág-Bad Booklet (olaj, farostlemez, 60 * 80 cm, 2017) tam a mézédes gyümölcshússal. Néztem, ahogy az anyag először felrottyan, középen el nem apadó buborékforrást növeszt és aláveti magát a gázrózsa önző akaratának. A gondosan darabolt gyümölcsök kényelmesen elnyújtóztak, aztán a hirtelen hő hatásának köszönhetően az enyhén cukros nedűben kéjesen szétterülve apró finom darabokra hulltak. így a tökéletes. A zubogó massza illata hamar elárasztotta a konyhát, a nappalit, a nyitva felejtett ajtók mögötti szobákat. Belecsimpaszkodott a lágyan lengő függönyök leheletnyi szálaiba, hogy egy kis hintázás után a kinti szellőnek is bemutatkozhasson. Meglepte az ablak alatt kódorgó kutyát, akinek szaporán szimatoló orra hamar elárulta, ő is megkóstolná. Az ősz sokáig a tenyerén hordozta a nap gyengülő sugarait. Ahogy a vénkisasszonyok ereje fogyott, úgy vette át a hatalmat az északi szél. Katonái minden bokorba, lombos fakoronába belefújták rezes dalukat. Hűvös leheletüktől a növények levetkőztek. Ruhájuk leterített halmokban vigyázta megannyi apró élet pihenését az udvar dermedt csendjében. Én egyre több ruhát vettem magamra, a kazán egyre mélyebben duruzsolt, az ablakokat csak szellőztetni nyitottam ki. A házban, az udvaron nyugalom honolt. Ám a kamra a nyári rendet már csak poros emlékezetében őrizte. A polcok rogyásig teltek a befőttek és lekvárok, dzsemek és savanyúságok tömkelegével. De jó volt rájuk nézni! Szépen feldíszítettem valamennyit, kockás vagy pöttyös sapkákat, kendőket kötöttem rájuk, és címkével ékesítettem. Öröm volt látni őket. Valamin megakadt a szemem. A legfelső polc hátsó sorában bújtak el a sodort madzagos kis üvegecskéim. Rögtön eszembe jutott a fügefa rezegve érő édes Vass Veronika gyümölcse, ahogy a fán nőttek és nőttek és értek. Aztán én fügéről fügére palackoztam valamennyit gondosan ügyelve arra, hogy csak a nyugalom rezzenéstelen elegyeivel keveredhessenek. Most eljött az én időm. Lekaptam a tetejéről a legnagyobb üveget, és kéjesen tekerni kezdtem a kupakját. Számban összefutott a nyál, verejtékezni kezdtem. Gyorsan egy kanál után nyúltam, hadd kóstoljam rögvest, ahogy a kupak a kezemben marad. És ott maradt! A kanál könnyedén siklott a néhai fügék apró magvai között. A nagyobb gyümölcsdarabkák sem állították meg elszántan tolakodó lendületében. Amint feje megtelt, azonnal számhoz emeltem a végre beteljesülni látszó kóstolás reményében. Ebben a pillanatban harsogva özönleni kezdtek a szomszéd udvarra a vinnyogó gyerekek! Legalább tizenöten lepték el a szomszéd tenyérnyi kertjét. És sikítoztak és ordítoztak, jajgattak, veszekedtek, vonyítottak. Zsivajuk rátekeredett a kerítésre, a ház falára, a tetőre, a fákra, a kedves kis gyümölcsfáimra. Tekergőzött az udvarunk felett, míg meg nem találta az én gyönyörű, most viszont csupasz mediterrán fügefámat. Az iszonyú lárma ott fityegett az ég felé nyúló hosszú ágain, és rezgett vele együtt, úgy, ahogy a szél fütyülve fújta. Néhány kis nyamvadt nem érett be, ők öszszeaszódva ringtak a rátelepült zsivaj roppant súlya alatt. A kóstolás nem maradt el. Az ablakhoz mentem. A széket a fa felé fordítottam és ölemben az üveg fügelekvárral, kezemben a hosszú nyelű kanállal mélán ízlelgetni kezdtem a vegyszer- és tartósítószer-, adalékanyag- és gyerekzsivajmentes biolekváromat, némi cukorral. Eszembe jutott a kutya, félretettem néhány falatot. Jövőre aszalni fogom, fügéről fügére. helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Weilmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET Helyőrség.ma, e-mail: helyorseg.szerkesztoseg agmail.com, postacím: Petőfi Irodalmi Ügynökség, 1394 Budapest 62. Pf. 394. 2020. november Egy birkapásztor élete (olaj, vászon, 60 « 80 cm, 2020)
