Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-19 / 271. szám

2020. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Y Megváltoztatta az ismerkedési szokásokat a járvány Óvatos társkeresők Maszkra fel! - megnyugodhatnak a hölgyek, így is átjön a szépség Fotó: Shutterstock Szívmelengető karácsonyi adományozó akciók jönnek JÓTÉKONYSÁG Az Ökumenikus Segélyszervezet „szeretet, éh­ség.” nevű adománygyűjtésé­hez idén is csatlakozik a Tesco. A vásárlók december 24-éig a kasszáknál 250 forintos kupo­nok vásárlásával járulhatnak hozzá a szervezet munkájá­hoz - közölték. Az adomány­kuponok eladásából befolyó összeget a Tesco az Ökumeni­kus Segélyszervezetnek adja át, amely nehéz helyzetben le­vő családokat és gyermekeket támogat. Kovács Koko István olimpiai és világbajnok ököl­vívó idén is a segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként áll a kampány mellé. A Fiatal Családosok Klub­ja is megrendezi adventi jó­tékonysági akcióját 30 ha­zai családszervezettel kar­öltve, amely idén online zaj­lik. Fővédnök Herczegh Ani­ta, az államfő felesége, aki évek óta támogatja a kezde­ményezést. Az idei támoga­tott szervezet az 1999-ben lét­rejött Szent Márton Gyermek­­mentő Szolgálat, különleges gyermekmentőorvosi kocsik­kal segíti az Országos Mentő­­szolgálat munkáját. Az elmúlt 21 évben több mint 53 000 baj­ba jutott kisgyermeken segí­tettek. Az idei kitűzött cél egy 2,5 millió forintos Ml Stryker hordágy, amely felszerelés nélkülözhetetlen a kicsik ellá­tása során. MW Beszűkültek a társkeresé­si lehetőségek a járvány mi­att. Az első randin legtöb­ben nem fognának kezet, maszkot azonban csak min­den hetedik megkérdezett viselne, és inkább a férfiak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu RANDI Nemcsak mindennapi életünket, hanem ismerkedé­si szokásainkat is megváltoz­tatta a koronavírus-járvány. A Randivonal.hu 1000 társke­resőt kérdezett meg erről. Ki­derült, hogy nyáron az egye­dülállók több mint kétharma­da inkább belföldön nyaralt vagy a lakóhelye közelében mozdult ki. Külföldre csak körülbelül 10 százalékuk uta­zott, ugyanakkor voltak jó né­­hányan közöttük - százból ti­zenkettőn -, akik otthonukból is alig merészkedtek ki. A súlyosbodó járványhely­zet miatt egyre kevesebb le­hetőség van közösségi életet élni, ráadásul a rossz idő be­köszöntővel a szabadtéri al­kalmak is szűkültek. Ugyan­akkor a portál kutatásából ki­derült, hogy majd a jelenlegi korlátozó szabályok lazulá­sa után az ismerkedni vágyó férfiak újra szívesen mozdul­nának ki és mennének el ét­terembe, kocsmába vagy mo­ziba. A nők inkább a családi, baráti összejöveteleket része­sítik majd előnyben. Az éjsza­kai kijárási tilalom előtt ké­szült felmérés szerint a fér­fiakat a maszkviselés, a nő­ket pedig inkább a kulturális események, színházak, kon­certek elmaradása zavarja. A társkeresési kedv azonban a pandémia idején sem válto­zott, és minden második vá­laszadó ismerkedik szívesen élőben vagy online is. Talál­kozáskor azonban már óvato­sabbak. A randizok többsége nem adna puszit, de még csak kezet sem fogna első alkalom­mal, maszkot azonban csak minden hetedik megkérdezett viselne. Meglepő módon itt a férfiak közül említették töb­ben a randevú alatti maszk­viselés fontosságát, holott ők azok, akiket egyébként ez lát­hatóan jobban zavar. HÍREK Jó hír a szomolyai cseresznyének Az Európai Bi­zottságjóváhagyta, hogy a szomolyai rövidszárú fe­kete cseresznye felkerül­jön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára. A bizottsági tájékoztatás sze­rint az oltalom a Szomolya és környékén megtalálható cseresznye rövidszárú feke­te és mézédes fekete tájfaj­táiba, valamint a szomolyai fekete államilag elismert faj­tájába sorolt, fogyasztásra szánt gyümölcsökre vonatko­zik. Alakja szívre emlékeztet, héja sötét lilásbordó. Húsa feketés bordóspiros, félke­mény, bőlevű és mézédes. A gyümölcsöt Borsod-Abaúj- Zemplén megye délnyugati részén termesztik. MW Visszakapja bírálati jogát az MTA Visszaadná az Országos Tudományos Kutatási Alap­programok pályázatok bírála­ti jogosultságát az MTA-nak az Innovációs minisztérium - mondta Palkovics László tár­cavezető a kulturális bizott­ságban. „Az alapkutatások a K+F meghatározó részét ké­pezik, és kiegészítik az inno­váció, az ipari, gazdasági, tár­sadalmi versenyképesség tá­mogatását. Közös cél, hogy a tehetséges magyar kutatók számára átlátható, korrekt, szakmai kritériumokon ala­puló támogatási rendszer jöj­jön létre Magyarországon” - mondta Palkovics. MW Cikinek érzik a kopaszodást Tízből egy embert „átver­tek" már a randiappokon a kopaszságukat elrejtő fér­fiak. Az amerikai köznyelv­ben „hatfishing”-ként (kala­pozás) emlegetik azt, amikor a kopaszodó férfiak kalappal vagy más módon takargatják a problémás testrészt. Egy fel­mérés szerint a nők 56 száza­léka a dús hajú férfiakat része­síti előnyben. A nők 45 száza­lékát visszariasztja, ha az ol­dalt hosszabbra hagyott ha­jat rásimítják a kopasz részek­re, és 40 százalékuk faképnél hagyta a férfit, amikor kide­rült a turpisság. A válaszadók 39 százaléka szerint a televízi­ós randiműsorok nem válogat­nak be kopaszodó férfiakat, 45 százalékuk szerint pedig a nem túl dús, vagy vékony szálú hajú nőket is diszkriminálják. Segítjük az üldözött keresztényeket Szijjártó Péter X. János antiochiai görög pátriárkával Fotó: MTI Az ipa elengedése után jönne a befagyasztás? Parragh bekeményített Parrag László: A kkv-k 97 százalékát tudnánk megsegíteni Fotó: MTI SZOLIDARITÁS A kormány a Hungary Helps Programban több mint 100 ezer üldözött keresztényt segített 27 or­szágban a Közel-Keleten, Af­rikában és Ázsiában, lehető­vé téve szülőföldjükön mara­dásukat. A kormány 44 millió dollárt különített el a lakha­tás, az oktatás és az egészség­­ügyi infrastruktúra kiépítésé­re ezekben az országokban - közölte Szijjártó Péter külügy­miniszter. Az üldözött keresz­tény közösségek vezetői is azt Idén eddig mintegy 34 ezer ha­társértőt fogtak el, vagyis több mint kétszer annyit, mint ta­valy - mondta tegnap Bakondi György belbiztonsági főtanács­adó. A határsértők mellett a hatóságok 365 embercsem­pész ellen indítottak büntető­­eljárást, ami meghaladja az utóbbi három év összesített kérik, ne biztassák otthona­ik elhagyására az embereket - tette hozzá. A Vallásgyakor­lás Szabadságának Nemzet­közi Szövetsége Trump ame­rikai elnök kezdeményezésé­re jött létre ez év elején, ezért neki is köszönhető, hogy az ül­dözött keresztények ügye fel­került a nemzetközi politikai napirendre. E nélkül az üldö­zött keresztények mellett álló többi ország sem lehetett vol­na olyan sikeres e közösségek támogatásában. MW adatait. Ez jelzi, az üzletág to­vábbra is fellendülőben van. A Frontex friss jelentése szerint ráadásul októberben emelke­dett a nyugat-balkáni útvona­lon az illegális határsértések száma is. A hatóságok 3500 jogtalan határátlépést jelentet­tek, mintegy harmadával töb­bet, mint szeptemberben. Bérekre is fordíthatnák egyes cégek PÁLYÁZAT Hátrányos helyze­tű települések vállalkozásai 5 milliárd forintos keretössze­gű pályázaton igényelhetnek támogatást fejlesztések meg­valósítására - mondta Varga Mihály a Facebookra feltöltött legújabb videójában szerdán. A pénzügyminiszter ki­emelte, a pályázati összegek 2 millió forinttól 60 millió forin­tig terjedhetnek. A megítélt támogatást a cégek, többek között, új gépek vásárlására, eszközeik fejlesztésére, a dol­gozók képzésére, a bérek egy részének fedezésére költhetik. Varga Mihály hozzátette, a hátrányos helyzetű települé­sek támogatása évek óta fon­tos része a kormány gazda­ságpolitikájának, és a gazda­ság újranyitásakor is számíta­nak ezekre a térségekre. Kö­zölte, a beruházások munka­helyeket védenek, a jelenle­gi helyzetben pedig „minden egyes munkahely számít”. A Gazdaságfejlesztési és inno­vációs operatív program leg­újabb pályázatának részletei a Széchenyi 2020 honlapon érhetők el. Ismert, a 2014-2020-as idő­szakra vonatkozó Gazdaság­­fejlesztési és innovációs ope­ratív program a magyar gaz­dasági növekedés ösztönzé­se miatt jött létre. Az opera­tív program egyik legfonto­sabb célkitűzése, hogy a ma­gyar foglalkoztatási ráta elér­je a 75 százalékot, amit a mun­kahelyteremtéssel is igyekez­nek elősegíteni. MW BUDAPEST A mikro-, kis- és kö­zépvállalkozói (kkv) szektor­ban az iparűzési adó (ipa) tel­jes elengedésére tesz javasla­tot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2020- ra és 2021-re, ágazattól és ár­bevételtől függetlenül - hang­súlyozta Parragh László a Ma­gyar Nemzetnek. A kamara elnöke kiemelte: egyértelmű­vé téve az MKIK korábbi ja­vaslatát, nem az adónem fel­függesztését, hanem a kötele­zettség teljes elengedését java­solják a kormánynak. A 2020- ban már befizetett feltöltési kötelezettségekre is vonatko­zik a javaslat, így ezek „lelak­­hatóvá” válnának a jövőben, mivel nem társul majd hoz­zájuk adófizetési kötelezett­ség. Ha a kormány egyetért a javaslattal, a vállalkozások mintegy 97 százaléka kapna komoly segítséget a járvány okozta károk mérséklésére. „Javasoljuk emellett a kor­mánynak a további, önkor­mányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befa­gyasztását. Idetartozik egye­bek mellett az ingatlan-, az idegenforgalmi, az építmény-, valamint a kommunális adó. Javaslatunk célja, hogy az iparűzési adóból származó be­vétel kiesését az önkormány­zatok ne az egyéb adónemek emelésével pótolják, ezzel is garantálva, hogy valóban mér­séklődjenek a kkv-k terhei. A javaslat összhangban van az­zal a kormányzati céllal, hogy a gazdaság motorjait, a kkv­kat átmenetileg tehermentesít­sük ebben a válsághelyzetben, amennyire csak lehetséges” - emelte ki Parragh László. A kamara elnöke felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi egyeztetésükön arra kérte, a kamara javaslataival segítsen a kormánynak olyan intézkedéscsomag kidolgozá­sában, amely a kkv-kat segíte­né. Parragh László hozzátette, a főváros által tervezett újra­indítási adó bevezetése szem­bemegy a kkv-k megsegítését célzó javaslatokkal. Elfogad­hatatlan a gazdaság motor­ját jelentő vállalkozások meg­sarcolása azok támogatása he­lyett - mondta. A miniszterel­nök akkor úgy fogalmazott, a kormánynak a kkv-kra jelen­tett veszély elhárítása a leg­fontosabb, mert ezek adnak munkát a legtöbb magyar em­bernek - ismertette az MKIK elnöke. Orbán Viktor merésznek és megfontolandónak nevezte a javaslatot. MW Sok önkormányzat ellenzi a javaslatot Az iparűzési adó esetleges el­engedésének hírére az ellen­zék természetesen felhördült, de akadt kormánypárti polgár­­mester is, aki nemtetszését fe­jezte ki a tervvel kapcsolatban. Cser-Palkovics András Székes­fehérvár polgármestere üzent Parragh Lászlónak. Arra kérte, hagyja békén a vállalkozások környezetét és a munkavállaló­ik életminőségét biztosító tele­püléseket. Győr polgármestere is ellenzi a kamara javaslatát. Egyre erősödik a migrációs nyomás

Next

/
Oldalképek
Tartalom