Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-19 / 271. szám
4 HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE 2020. Tűzifa a rászoruló családoknak HATVAN A város önkormányzata, a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, az idén is tűzifával segíti azokat a családokat, amelyeknek gondot okoz a téli tüzelő megvásárlása. A helyhatósági képviselők az elmúlt hetekben több helyen személyesen segítették az adományok lepakolását. Horváth Richárd polgármester lapunknak elmondta: azokat a fákat osztják ki, amelyeket különféle okokból ki kellett vágni a közterületekről. Az elbíráláskor most is figyelembe vették a szociális körülményeket, így előnyben részesültek a mozgáskorlátozottak, a betegek, az egyedülállók és azok, akik nehezen tudják ellátni magukat. T. 0. Fotó: Albert Péter HEOL.hu A türelem elfogyott, megoldás még nincs Készül az alap a jégpályának A városháza előtt az idén nem lesz a megszokott „központi” jégpálya, de több helyen lehetőség nyílik korcsolyázásra. A Szent István Sportiskolái Általános Iskola udvarában már javában készül az alapozás a jégfelület kialakításához. T. 0. Fejleszthetik a tornatermet Az önkormányzat újabb sikert ért el a Magyar falu program egyik pályázatán. Az általános iskola csaknem 30 millió forintot nyert el a tornaszoba vagy tornaterem fejlesztésére kiírt alprogram keretében. T. 0. Véleményezhető a beszámoló A járvány miatt a községben is elmaradt a közmeghallgatás, de az ott előadni kívánt beszámolót a helyi újságban közzétette az önkormányzat vezetése. Akinek ehhez kérdése, véleménye vagy hozzáfűznivalója van, az e-mailben megteheti az onkormanyzat@ petofibanya.hu címen, illetve telefonos egyeztetést követően személyesen a községházán. Mint ígérik, minden kérdésre válaszolnak. T. 0. A portás viszi a támogatásokat RÓZSASZENTMÁRTON A települési támogatások készpénzben történő kifizetése - a veszélyhelyzetre tekintettel - a polgármesteri hivatalban elmaradt, a járandóságot a posta közreműködésével, készpénzfeladási csekken juttatják el az érintettekhez. A hivatal csak elektronikus vagy postai úton fogad el kérelmeket és beadványokat, de egyéb ügyekben telefonon is a lakosság rendelkezésére állnak. T. 0. HATVAN! J „A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad, sőt szükséges is” - eme Fekete István-i gondolattal motiválja a pályázatkiíró Országos Magyar Vadászkamara mindazon tanulókat, akik már alig várják, hogy rajzolhassanak és fotózhassanak. A pályázat címe: Téli berek, s a százhúsz éve született író, Fekete István emlékére írták ki. Az ötletgazdák arra kíváncsiak, hogy a diákság miként képzeli el a téli hónapokban vadászó ember világát. A pályázaton általános és középiskolások vehetnek Sem a lakosság, sem a szomszédos Zagyvaszántó részéről nem fogadta egyöntetű lelkesedés azt az elképzelést, hogy zsákutcát „csinálnának” a Gyár utcából. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu LŐRINCI A kisváros vezetése keresi a módját, miként lehetne tehermentesíteni a selypi városrészben lévő Gyár utcát a nagy forgalom alól. Mint nemrég megírtuk, a 23 portából álló közterületen csak egy keskeny aszfaltcsík áll rendelkezésre, s ezt nemcsak az ott élők használják, hanem a településrésszel öszszeépült Zagyvaszántóra autózók, illetve az onnan érkezők is. Ez főként azért gond, mert a közelben építőanyagokat felhasználó vállalkozás működik, amelynek Selyp irányába nincs felhajtója a 21-es főrészt, két kategóriában. Az első a rajzpályázat, aminek keretében csak általános iskolások indulhatnak, s a rajzokat A4-es formátumban kell elkészíteniük. Az alsó és felső tagozatosok külön-külön mérettetnek meg. A fotópályázatra csak a felső tagozatosok, illetve a 9-12. osztályos középiskolások nevezhetnek. A beküldési határidő december 10., jelige: Téli berek. A rajzokat a 3000 Hatvan, Kossuth tér 24. postacímre várják, míg a fotókat a mehes.dora@omvk. hu e-mail-címre kell küldeni. A pályázatkiírók frappáns címet s pár soros leírást is útra, így a Gyár utca marad a legpraktikusabb alternatív útvonal. Az érintett lakosság türelme elfogyott, mielőbb szeretnének kedvező megoldást. Egy internetes, nem reprezentatív közvélemény-kutatás szerint sokan támogatnák az útszakasz egyirányúsítását vagy a fizikai akadállyal történő „zsákutcásítást” is. Ugyanakkor olyan hangokat is hallani, hogy a leginkább kerülőútra kárhoztatottak közül többen szót emeltek az egyik vagy másik javaslat ellen. Fekete László zagyvaszántói polgármester sincs elragadtatva az ötlettől. Mint elmondta, hasznosabb lenne, ha a lőrinci önkormányzat a végleges döntés előtt egyeztetne velük, mivel az összes javaslat érinti az ő települését is. Egyrészt azért, mert ők is most tervezik a községük közlekedési koncepciójának a felülvizsgálatát, s jó volna, ha ez a selypi lehetőségekhez is illeszkedne, másrészt a két helység lakói mindkét irányban használják - például a szolgáltatások igénybevételekor - a Gyár utcát, ezért nem célszerű változtatni az évtizedek alatt kialakult gyakorlaton. Szerinte az lehetne a legjobb megoldás, ha felvennék a kapcsolatot az országgyűlési képviselővel, hogy segítsen forrást találni a járófelület kiszélesítéséhez, így biztosítva lennének a feltételek a kétirányú forgalomhoz. Amikor a 21-es főutat négysávossá alakították, a tervekben még szerepelt egy azzal párhuzamos szervizút megépítése, de ez elmaradt. kérnek az elkészített alkotásokhoz: ki, hol, mikor, milyen gondolatokkal készítette munkáját. Az elérhetőséget is meg kell adni. A zsűri értékelése után - még az idén decemberben - kiállításon mutatják be a legkiválóbb pályaműveket a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitón sok-sok értékes ajándékot osztanak majd szét: például könyv- és vadhúscsomagokat, családi belépőket, reprodukciókat, naptárakat és más ajándékokat kapnak az arra érdemesek. L. L. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Telepítik a városrész közterületi játszóterét SELYP Az egykori cukorgyári kultúrház - amelyben napjainkban a Városi Művelődési Ház működik - udvarán elkezdődött az új játszótér építése. Szerdán megérkezett a munkagép, amivel kiásták az ágyazattükröt az eszközök telepítéséhez. A tervek szerint a játékokat ma szállítják. Miután a helyükre kerülnek, következhet a betonozás - a kötési idő 8-10 nap -, majd elhelyezik az ütésálló gumilapokat, végül pedig megtörténhet az engedélyeztetési eljárás. Ha minden a tervek szerint alakul, Mikulás táján lehet átadni a játszóteret. Ha a téli időben nem is használhatják a gyerekek, legalább gyönyörködhetnek a kalózhajóban és a fészekhintában. Mint annak idején már megírtuk, nyáron az önkormányzat vezetése nyolcmillió forintot szavazott meg a létesítményre, azt követően, hogy a település más részein korábban több hasonló alkalmatosságot telepítettek, a selypi városrészben viszont még nem volt köztéri játszótér. A korábbi elképzelések szerint kora ősszel már birtokukba vehették volna az apróságok, de a járványhelyzet és a tartós esőzés miatt a megvalósítás több hetet csúszott, aminek következtében a szkeptikusabb helyi szülők már-már attól tartottak, hogy a városrészt hátrány érheti. Immár a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy ezúttal tévedtek. T. 0. Előkészítik a kivitelezők a játékok helyét Fotó: T. 0. Szolgálati lakást kap az új rendőrük . RÓZSASZENTMÁRTON Csere Józsefné, a község köztiszteletben álló néhai polgára annak idején lakóházat adományozott az önkormányzatnak. Az ingatlanban 13,6 milliós Magyar falu program-támogatással és jelentős helyhatósági hozzájárulással szolgálati lakást alakítottak ki a község új körzeti megbízottja számára.- A községháza és az óvoda dolgozóival, valamint a karbantartókkal a felújítást követően alaposan kitakarítottunk. Eredményes szolgálatot kívánunk az új rendőrünknek - mondta Sipos Jánosné polgármester. T. 0. A döntést nehezíti, hogy az utca torkolatában sorompó van Fotó: T. 0. Vadászati pályázatot hirdetnek a diákoknak Fekete István emlékére Valóságot álmodni szabad, sőt kötelező A múzeum készül a vadászati világkiállításra Fotó: Albert Péter