Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-18 / 270. szám
PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 2020. NOVEMBER 18., SZERDA HÍREK Folytatódik az útfelújítás SÍROK A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában folytatódik a 24-es számú főútfelújítása. Az elmúlt év végén készült el a Sirok központjától Eger felé vezető megközelítőleg öt kilométeres szakasz egy része, a másik fele pedig a napokban kapott új burkolatot - tájékoztatott Tuza Gábor polgármester. B. K. Szigorúak a szabályok MÁTRADERECSKE Alkalmazkodva a kormány által bejelentett korlátozó intézkedésekhez, a településen is meghozták az új szabályokat a pandémia második hulláma idejére. Forgó Gábor polgármester arról tájékoztatott, hogy a helységben minden gyülekezés tilos, a szálláshelyek nem fogadhatnak vendéget, rendezvény nem tartható, a könyvtár és a sportcsarnok is bezárt. Családi ünnepeken maximum tíz személy vehet részt, a temetéseken sem lehetnek ötven embernél többen. Az arcmaszk viselése közterületen a faluban nem kötelező. B. K. Biztonságban az idős helyiek BÜKKSZENTERZSÉBETAz idén tavasszal átadott önkormányzati tulajdonú idősotthonban a járvány idején fokozottan ügyelnek a bentlakók biztonságára. Látogatási tilalom van érvényben, még Covid-tünetet nem észleltek. A közelben nemrég vásároltak meg egy lakóházat a Belügyminisztérium támogatásával. Itt irodát és raktárt alakítanak ki az intézmény eszközeinek, az értékesebb szerszámok, berendezések tárolására. A munkálatok jövő februárban fejeződnek be - tudtuk meg Ortó Szilárd polgármestertől. B. K. Máshol tanulnak a felsősök PÉTERVÁSÁRA Javában tart a Tamási Áron Általános Iskola felújítása. Mivel ez az ingatlant nagyban érinti, az oktatás zavartalan folytatása érdekében úgy döntöttek, hogy a felső tagozatos diákok tanítása november 17-től a téli szünetig a Mezőgazdasági Szakiskola épületében folytatódik. Az alsó tagozatosok továbbra is a Tamásiban tanulnak, az eddigi feltételek biztosítása mellett - tudtuk meg Braun Pétertől, az intézmény igazgatójától. Minden feltétel adott a nyugodt tanuláshoz. B. K. A 2020-as esztendő alaposan próbára tette a helyhatóságokat A koronavírus-járvány átírta az idei gazdálkodást ' 'Jt'' • - \'y • Bükkszéken a fürdő másodjára zárt be. A bevétel híján hitelhez kellett folyamodni Fotók: Berán Dániel További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu Nehéz évet tudhatnak maguk mögött az önkormányzatok. A járványhelyzet rányomta a bélyegét az idei gazdálkodásra. Az esztendő a folyamatos újratervezés jegyében telt és még nincs vége. Az iparűzési adó kilátásba helyezett elvonása padlóra küldené őket. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Idén sok mindent terveztek az önkormányzatok, ám számos elképzelésüket felülírta a valóság. A pandémia mindenki életét átrajzolta. A megyénkben működő önkormányzatok is hiába készítették el az idei költségvetést, már márciusban tudták, hogy ez az év nem a szárnyalásról, hanem az alkalmazkodásról szól. Kérdés, hogy a járvány ellenére ki, miként tudott megkapaszkodni.- Sírokban jól indult a 2020- as év - összegzett lapunk érdeklődésére Tuza Gábor polgármester. Az előző évi pénzmaradvány, illetve a korábbi tapasztalatok alapján a remélt bevételek bizakodásra adtak okot. A legfontosabbnak tekintették a stabil, folyamatos és biztonságos működését, a megnyert pályázatok befejezését, az újakon való részvételt.- A költségvetést is így terveztük, s számítottunk a bevételekre - fogalmazott a község vezetője. - A márciusi bejelentések, amelyek a helyi önkormányzatok védekezésben való részvételéről s az ehhez szükséges anyagi hozzájárulásokról szóltak, áttervezésre ösztönöztek minket. Át kellett gondolnunk a beruházásainkat, a rendezvényeinket, a reprezentációs költségeinket. Viszszafogtunk minden olyan beszerzést, ami most nem volt szükséges. Aztán nyár közepe táján úgy gondoltuk, hogy látjuk az alagút végét. Meglódult a hazai turizmus, lehetőségünk volt parkolási díjat szedni, jöttek a vendégek az önkormányzati tulajdonú motelbe, tehát kezdett helyreállni a rend. Beletörődtünk, hogy a gépjárműadó helyhatóságokat illető részéről le kellett mondanunk egész évre, sőt talán a jövő évre is, idegenforgalmi adót nem szedtek a szállásadók, a közösségi tereinket sem tudtuk bérbe adni a tiltás miatt. Erre a járvány miatt nem is volt igény a későbbiekben. A községvezető szerint a vállalkozások azért működtek, működnek. Ha nem is tapsolva, de a többségük becsületesen fizeti az iparűzési adót. A megkezdett pályázataikat folytatták, sőt nyertek is ezekhez plusztámogatást. Szerencsére ezek mind száz százalékos támogatottságot élveznek. Komoly kiadásokat jelentett a járvánnyal kapcsolatos védekezés is. Szájmaszkok készítése, települési fertőtlenítés, szociális támogatások, később fertőtlenítőszerek, kesztyűk, arcvédők, digitális hőmérők beszerzése. Mindez mára meghaladta a másfél millió forintot.- És még nincs vége - folytatta a sort Tuza Gábor. - Mármint a védekezési költségeknek, mert itt a második hullám. Mindennek ellenére a pénzügyeseinkkel, intézményvezetőinkkel történt minapi egyeztetés alapján úgy gondolom, hogy a stabilitás és a megnyugtató folyamatos működés továbbra is biztosított. Pályázataink, ha lassan is, de alakulnak, nem a pénz, inkább a szakemberhiány hátráltatja a gyorsabb megvalósulást. Ennek ellenére, elismervén az intézmények, a hivatal, az önkormányzat dolgozóinak lelkiismeretes munkáját, egyszeri, háromheti jutalommal próbáljuk segíteni a dolgozóinkat ebben a rendkívüli helyzetben. Továbbra is szándékunkban áll a 70 év fölötti lakosok karácsonyi anyagi támogatása, de minden egyéb ajándékozás, rendezvény, évzáró vacsora elmarad. A Siroki vár napját még sikerült megrendezni októberben A helyi adók csökkenése ugyancsak komoly érvágás Bükkszéken az önkormányzati tulajdonban lévő termálfürtlő üzemeltetéséből származna a legnagyobb bevétele a településnek. Az idén azonban a létesítmény a koronavírus-járvány miatt csak részlegesen működhetett, jelenleg is zárva tart, ennek következtében súlyos hitelekhez kellett folyamodniuk. A helyi adókra sem számíthattak - közölte Sági Ferenc polgármester. Pétervásárán is komoly kihívásokkal szembesültek. A városban a gépjárműadó ötven százalékát be kellett szolgáltatniuk a központi költségvetésbe. A helyi iparűzési adó közel 15 százalékkal maradt el az év elején tervezettől. Az egyéb bevételeik is - helypénz a piacon, bérleti díjak - csökkentek. A járvány elleni védekezés jelentős pluszkiadással járt az intézményekbe fertőtlenítőszerek biztosítása, az ott dolgozók számára a védőfelszerelés beszerzése miatt. Ez a költségvetés tervezésekor még fel sem merült, de saját erőből kellett finanszírozni azokat. Eged István polgármester azt mondta, az állami finanszírozás az önkormányzatok számára időben érkezik, ám a helyi adóbevételek csökkenése és elmaradása nehéz helyzetbe hozza a helyhatóságokat. Megőrizték elődeik múltját a helybeliek, megnyílt az erdőkövesdi tájház Világ elé tárták összegyűlt kincseiket ERDŐKÖVESD Bár a szigorodó járványügyi szabályok miatt egy ideig nem látogatható az idén októberben megnyílt tájház, érdemes a továbbiakra útitervként rögzíteni, mivel a Hunyadi út 173. szám alatti épületben minden megtalálható, ami a kis észak-hevesi faluban élők múltjára, értékeire emlékeztet. A település lakói az elmúlt években szorgos munkával összegyűjtötték mindazokat a régi kincseket, amelyek az elődeik életét tükrözik. A munkában nagy érdeme van a falu előző polgármester asszonyának, Gombás Dezső-A tájház a falu múltját mutatja be Fotó: Erdőkövesd honlapja nének, aki elkötelezetten szorgalmazta a kövesdiek régi álmának megvalósulását. Vezetése alatt 2017-ben vette meg az önkormányzat a parasztházat, amely őrzi a helyi jellegzetes építészeti motívumokat. Az épület udvarán csűr is található, amely egykor szinte minden portán ott állt. Az ingatlan hajdani tulajdonosa egyébként a kerékgyártó iparos Molnár Joachim volt. Gombás Dezsőné a hagyatékából ajánlott fel különböző bútorokat, használati tárgyakat, a textíliákat, viseleteket pedig a község népe adta oda a gyűjteménynek. Az autentikus berendezésben Szekeres Jánosné Gizella segített, Czente Huba tanár-helytörténész pedig a kutatásaival, tanácsaival járult hozzá a közös munkához. Időközben elkészült a kerítés, a műhelyben, az udvaron helyet kaptak az egykori mezőgazdasági eszközök is - tudtuk meg Halla István polgármestertől. A pandémia miatt a látogatás most nem lehetséges, ám a veszély elmúltával, telefonos egyeztetés után, szívesen várnak minden érdeklődőt a tájházban. Az elérhetőség: 36/568-038, illetve 06- 20/252-1157. B. K.