Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-14 / 267. szám
2020. november 14. IV. évfolyam 46. szám 2 Lakatos-Fleisz Katalin tárcája 4 Lajtos Nóra novellája ówww.helyorseg.rn % IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET ff Shakespeare soraiban egy orvos tárja fel titkát az indiánok nem hagynak cserben minket ff Jánosi Andrea festménye - Az Sz. G. 60 - Album amicorum című kötet borítóképe (Erdélyi Híradó Kiadó ö Irodalmi Jelen Könyvek, Kolozsvár-Arad, 2013) vezervers René Char Szőcs Géza fordítása A partizán első megjelenése A költő hosszú időre visszatért apja sivatagába. Ti mind, akik szeretitek: ne szólongassátok. Ha úgy tűnnék nektek, hogy a fecske szárnya nem tükröződik már többé a földön, ezt a boldogságot felejtsétek el. Az, aki a szenvedést méregette, nem mutatja már elő magát a tekintetek vöröses ájultságából. Ó, a szép és az igaz arra ösztönöz, hogy számtalanul legyetek JELEN a felszabadulás sortüzeinél! ohaitas Albatrosz, strucc, hattyú Farkas Wellmann Endre Magunkra hagyott Szőcs Géza. Mától másképp virrad fel a nap és semmi nem lesz olyan, mint eddig. Sorolhatnánk, ahogy egy nekrológban szokás, a címeit, díjait, rangját, státuszát - de akik ismerték, túl azon, hogy tisztában vannak mindezzel, tudják azt is, hogy sokkal nagyobb tragédia történt. Olyan ember ment el közülünk, akire mindannyian számíthattunk, akinek a személyes sorsok és a nemzet sorsa egyaránt kiemelten fontos volt, és napiparancs e sorsok ügyének egyengetése. E nekrológ is - túl az evidenciákon - csak arról tud szólni, hogy mennyire nincsenek szavak, és biztos vagyok abban, hogy Géza így akarta itt hagyni ezt a világot, hogy ezt a vákuumot érezzük utána: tudjuk, hogy pótolhatatlan. Fatalista volt, mindig szembement a sorssal, mindig felvette a kesztyűt, és az élet legabszurdabb helyzeteit is a legnagyobb nyugalommal tudta kezelni. Imádta a veszélyt, lételeme volt, hogy olyan helyzetekben találja meg mindig a briliáns megoldást, amelyek megoldásától mások régen elfordultak, s a világnak pedig az a része, ami nem rejtély volt a számára, azt minden esetben kihívásnak tekintette, lett légyen szó irodalomról, politikáról, sorskérdésekről vagy épp a jövő fürkészéséről, amikor épp jóslatokba bocsátkozott. Tisztán látta a világot, minden ismerhető vagy felismerhető összefüggésével együtt, bosszantották az élet apró hülyeségei, portások, határőrök packázásai, de a fontos kérdésekben mindig magabiztos nyugalommal gondolkodott, bölcs tanácsait érdemes volt megszívlelni. Finom érzéke volt az abszurdhoz, nyilván, nemcsak az irodalomban, de a hétköznapokban is, otthonosan mozgott az ésszel fel nem fogható dolgok világában -ahogyan egy költőnek illik. Ahogyan egy mágusnak vagy sámánnak. Talán épp ezért jó kifejezés a költő: ő az, aki világot tud teremteni, vagy újrateremteni, ha kell. Fantasztikus munkabírása is a fentieknek rendelődött alá: önpusztító munkatempóját nehéz volt követni, bár közvetlen munkatársai is nagyon sokan voltunk, mégis olykor kevesen ahhoz, hogy az igényeinek megfelelően minden percre pontosan úgy történjen, ahogy szeretné. Többször tanúja voltam annak is, hogy haszonlesők veszik körül, akik a markukat tartva „jó barátként” lebzselnek körülötte, majd tele szájjal fordulnak ellene a háta mögött. Igen, ezt is ki kell mondanunk. De azt is, hogy ezeken az embereken is mindig segített. Ahogyan másokon is: nem tudok olyat, hogy bárkit elutasított volna, aki a segítségét kérte. Az is evidencia, hogy megosztó személyiség volt, de hát az ellenkezője lenne szomorú. Költőként viszont nincs ember, aki ne ismerné el az érdemeit. Kockázatos dolog költőket, életműveket összehasonlítani, kánont írni is hálátlan feladat, vagy megkeresni bárki helyét bármely irodalomban, az ő helyét valahogy mégis mindannyian érezzük, tudjuk. Nem mondhatjuk róla, hogy olyan volt, mint X., és azt sem, hogy nagysága Y. nagyságával mérhető. Ő Szőcs Géza volt, punktum. Költészetének világából most három toposz jut eszembe, három madár. Az albatrosz, a strucc és a hattyú. Az albatrosz a végtelen szárnyalás jelképes madara, a strucc (a Limpopo című kötetének főszereplője) a röpképtelen madár megtestesítője, amely egyéni és sorsszimbólumként vált az életmű egyik sarokpontjává, és a hattyú - a hattyú a kolozsvári sétatérről. A hattyú, aki arra figyelmeztet, hogy a legnemesebb dolgok is halandók, és legvégül csupán egyetlen dolog él túl bennünket, a költészet, a szépség örök parancsa. De még a megjelenése előtt áruljuk el, az utolsó, a hattyús könyv a hűség könyve is: azt hiszem, soha nem szerette ennyire senki Kolozsvárt, és ez a hattyúdal - amint az egész könyv ekként is értelmezhető - azt a fájdalmat és szomorúságot mondja el vagy mutatja meg, hogy az ember az életének legszebb dolgait is elveszítheti. Ahogyan ő Kolozsvárt. Ahogyan Kolozsvár őt. A rendszerváltás előtt Szőcs Gézát az erdélyi magyarság szabadságtörekvéseivel, az egyetemes antikommunista ellenállással azonosítottuk, a rendszerváltás után pedig a szabadságtörekvések kibontakozásával. Most úgy tűnik, más idők jönnek... Amit tehetett értünk, bevégezte, ezért ment tovább. f v
