Heves Megyei Hírlap, 2020. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-10 / 263. szám

2020. NOVEMBER 10., KEDD KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g EGY ÖREG HÍRLAPÍRÓ TALÁN IGAZ SEM VOLT TÖRTÉNETEI A RÉGMÚLT ÉVTIZEDEIBŐL (5.) Csak egy tánc volt Szilvás István szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu Mikor egy tánc még mindent jelentett Illusztráció: Fortepan, Bauer Sándor Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Eger­ben egy nemzetközi építőtábor. Az akkor Ho apó, a vietnámi nemzeti mozga­lom vezetője nevét viselő fő­iskola szervezésében csuvas, lengyel, bolgár és csehszlo­vák diákok vettek rész ben­ne, akiket egy közös nyelv fű­zött össze, a munka. Újságba való téma ez, döntött a szer­kesztő, s ki mást is bízhatott volna meg a riport elkészíté­sével, mint a két legfiatalabb munkatársat, engem és fotós kollégámat. A két legnépe­sebb csoportot szúrtuk ki, a cseheket és a csuvasokat. A Banska-Bistryca-i Pedagogická Fakulta ti­zenkilenc tagú csoportja a Csebokszári lakótelepen dol­gozott, az akkor épülő hatal­mas lakóépület első szint­jei csak úgy visszhangoz­tak a jókedvtől. A lányok ke­ze alatt égett a munka: egy­más után varázsolták tisztá­vá a lakásokat. A csuvasiai Uljanov Egyetem hallgatói vi­szont az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kőlyuktetői új telephelyének az építésében vettek részt. A lányok téglát hordtak az állások mellé, a fiúk a leen­dő szőlőfeldolgozó alaptölté­sén dolgoztak. Az orvosnak, fizikusnak, mérnöknek ké­szülő fiatalok a falazáshoz szükséges anyagot cipelték, téglát , adogattak, és közben az ilyenkor elmaradhatat­lan cukkolással biztatgatták egymást. Éppen ebédidő volt, ami­kor odaértünk. A tolmács két falat között kibökte, hogy nem sokáig tud velünk fog­lalkozni, mert állandóan ide-oda kell szaladgálnia az építkezésen. Ha javasolhat­ja, próbáljuk meg angolul, ott van például Olga, muta­tott egy lányra, aki jól beszé­li a nyelvet, s szerinte meg­felelő riportalany is lenne. Már ugrottam is, amikor ki­derült, hogy egy rendkívül formás, meseszép lányról van szó, aki elbűvölő mosoly­­lyal egyezett bele a beszélge­tésbe. Istenem, ez egy szép­ségkirálynő, ujjongtam ma­gamban, miközben lelke­sen ecsetelte, hogy mérnök­tanárnak készül. Aztán az­zal lepett meg, hogy később Leningrádban kívánja majd folytatni a tanulmányait, mert atomfizikus szeretne lenni. Azon nyomban halá­losan érdekelni kezdett az atomfizika, de olyannyira, hogy másnap délben újra ott ültem Olga mellett. A kielé­gíthetetlen tudásvágy eny­hítésére ugyanis nincs jobb módszer, mint egy szimpati­kus partnerrel való szemé­lyes eszmecsere. Éreztem, vette a lapot... Napközben keményen dol­gozott a társaság. Időnként dalra fakadtak, mintegy elő­revetítve a műszakot követő ismerkedési est hangulatát. S miután a fiatalság bohóság, volt ott önfeledt móka, tánc és kacagás... ...És ott volt Olga, aki estén­ként a nemzetközi csapat tag­jaival együtt szórakozott a fő­iskola pinceklubjában. Tár­sai látszólag megszokták, hogy a helyi lap újságírója szorgalmasan ott téblábol kö­zöttük, érthető ez, ha a téma nem az utcán hever. Udvari­asan meghívtak az asztaluk­hoz, illő volt tósztot mondani szto gramm vodkával a kéz­ben, s alkalomadtán egy-egy üveg borral viszonozni a ked­vességüket.- Szeretném tudni, hogy táncol egy leendő atomfizi­kus -> fordultam a fiúkhoz, mielőtt felkértem volna Ol­gát. Olyan volt, mintha min­dig együtt roptuk volna a parketten. Holnap ugyanitt, köszön­tem el tőle zárórakor, számol­va, hogy hányszor találko­zunk még a gyorsan közelgő búcsúestig. S akkor ott felhangzott egy feledhetetlen zeneszám, az örök vágyakozás és a fájdal­mas elválás himnusza. Micso­da tangó volt, Istenem, micso­da érzelmekkel teli tánc! Ami úgy szakadt félbe, ahogy fel­feléledő lángok lobbannak el a rájuk zúduló ártól. Váratla­nul történt ugyanis, hogy az egyik csuvas fiú megkocog­tatta a vállamat, s egy vod­kával teli poharat nyújtott fe­lém. Hajtsd le, jelezte megfel­lebbezhetetlen mozdulattal, s koccintásra emelte az övét. Mire megittuk az örök barát­ságot megpecsételő italun­kat, ott álltam egy szál ma­gam. Olga nem volt sehol. Ho­vá lett, néztem körül tanács­talanul. Elfáradt, legyintett a srác, visszament a kollégium­ba aludni. Soha többé nem láttam. Szerencsére előzőleg címet cseréltünk, így amikor haza­ért, megírta, hogy azért sza­kították el tőlem, s kis híján meg is büntették, mert kom­­szomolistához nem illően vi­selkedett azon az utolsó es­tén. Pedig csak .egy tánc volt, igaz, olyan összebújós... MOZI Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Farkasbőrben 17.30 ÓRA: Nyílt titok 19.30 ÓRA: A tulajok Puskin Terem 16.00 ÓRA: Troliok a világ körül 18.00 ÓRA: Bűvölet - Az örökség Érdekeset látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei: Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23 E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111 Szerkesztőségi HIRDETÉS Segítünk Önnek:! * w % ' ■' kérjetestreszabotfcaiánlaturikal. -/ „ \ kedvé^^jVj^^^^e^ekkel allunk-rendelkezesre: hmhgyartas@m^^^s^u, \ • I. +36-36/513-633 \ -___ VPályázati sajtóközleményekhez árajánlatok készítése, megjelentetése sSzórólap, egyéb nyomdai kiadványok terjesztése VInternetbanner megjelentetése VCikkek, interjúk nyomtatott sajtóban történő elhelyezése On PÁLYÁZIK, A NYILVÁNOSSÁG A Ml DOLGUNK! 20.00 ÓRA: ÜGYELETES PATIKA Roald Dahl: Boszorkányok Troliok a világ körül TV EGER 8.00 TV Eger szignál 8.01 HfrAdás - egri hír­adó - időjárás-jelentés 8.20 Minden napra egy mese 8.30 A mi történetünk / magazin­­műsor, 1. rész 9.00 Rövid hírek - időjárás-je­lentés 9.05 A mi történetünk / magazinműsor, 2. rész 9.30 A szomszéd vár - turisztikai ma­gazinműsor (ism.) 10.00 HírAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 10.20 Sport+ ZF Eger - Honvéd, férfi-vízilabdamérkőzés közvetítése felvételről 11.20 HírAdás - egri híradó - időjá­rás-jelentés 11.40 VI. Savaria filmszemle film­jei (korhatár 12) 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó - időjárás­jelentés 18.20 Minden napra egy mese 18.30 A mi történetünk / közéleti magazinműsor, 1. rész 19.00 Rövid hírek - időjárás-jelentés 19.05 A mi történetünk / közéleti magazin­­műsor, 2. rész 19.35 Kvantum - tudományos magazinműsor (ism.) 20.00 HírAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 20.20 Sport + Eger SE-Jászberény labdarúgó-mérkőzés közvetí­tése felvételről 21.50 HírAdás - egri híradó - időjárás-jelentés 22.10 Diginfó HWiTfBT/íCTPl 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek rö­viden 9.02 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019 - Zárógála - Olaszország 9.17 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfris­sebb hírei 9.36 Nézőtér - kulturális magazin 10.06 Reklám 10.08 Márkus Liza és Gonda László koncertje 10.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 10.46 Egy nap a világ- utifilmsorozat - Korea 11.12 Reklám 11.14 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019 - Nyitógála- Törökország 18.15 Méhlegelők - filmetűd 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.36 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.02 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész - közéleti magazin 19.30 Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hí­rei 19.46 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 19.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 20.12 Reklám 20.14 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Három Dimenzió - kortárszenei koncert - Magda Dávid, Benedekfi István és Benedekfi Zoltán műveiből 11.30 Szabadság, harc - kisjátékfilm (Savaria Filmszemle) 12.00 Kép­újság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - Egyetemünk közéleti ma­gazinja 14.20 Hírlánc - az Eszterházy Károly Egyetem hírműsora 14.30 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisztikai magazinműsora 15.00 Gyökérkeresök. Ezredvégi emberkereskede­lem - dokumentumfilm (Savaria Filmszemle) 15.50 Mangán - „A bét eleme" sorozat 16.00 Képújság 18.00 Eszterházy sport - az EKE sportcsapatainak magazinműsora 18.30 Eszterházy SC (l.)-Vasas SC (2.) - NB l/B, Ke­let, 7. forduló, női kézilabda 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 A Magyar Tudomány Ünnepe nyitókonferenciája 23.00 Képújság I II II III II 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 5.00 Napköszöntő - Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítése az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek: Nagy Szent Leó pápa 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Nosz­talgiacsokor 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek! (ism.) 14.50 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.40 Regionális sport hí­rek 18.00 Rózsafüzér 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.15 Mustármag 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészsé­günk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hit­valló (ism.) Eger: NOVEMBER 10.20.00-7.30: PatikaPlusz, Eger, Sas u. 1. (Spar), 36/515-145. Gyöngyös: NOVEMBER 15-IG: Richter Gyógyszertár, Gyöngyös, Hanisz tér 1. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér 8. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Ludaskása HOZZÁVALÓK: libazsír, só, bors, 25-30 dkg rizs, 1 cikk zeller, 15 dkg fagyasztott zöldborsó, 1 petrezselyemgyökér, 2 sár­garépa, 2-3 gerezd fokhagy­ma, 1 kis csokor petrezselyem zöldje, 3 közepes vöröshagy­ma, 60 dkg libaaprólék. ELKÉSZÍTÉS: libazsíron meg­­fonnyasztjuk az apróra vágott hagymát. Ízesítjük a zúzott fokhagymával, sóval, borssal, finomra vágott petrezselyem zöldjével. Hozzáadjuk a szük­ség szerint felaprított nyakat, szárnytövet, belsőséget, átpi­rítjuk. Kevés vízzel felenged­jük, és puhára főzzük. Amikor már majdnem puha, beletesz­­szük a nagyon pici kockákra vágott répát, gyökeret, zellert, s kis idő múlva, ha már majd­nem kész, a fagyos zöldborsót. Egy másik lábasban ke­vés zsiradékon felforrósítjuk a rizst, öntünk rá kétszeres mennyiségű vizet, sózzuk, és kis lángon készre főzzük. Ha kész, hozzáforgatjuk a zöldsé­ges libaraguhoz. Ludaskása Fotó: Vidék íze

Next

/
Oldalképek
Tartalom