Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-06 / 234. szám
12 INTERJÚ 2020. OKTÓBER 6„ KEDD Harmincnégy esztendeje a színház a jelenlegi direktor második otthona A teátrum több mint épület, mivel működő társulatot jelent Blaskó Balázs szerint nem hagyhatja magára a társulatot ebben a szorongató helyzetben Fotó: Gál Gábor EGER Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója is beadta pályázatát, ismét vállalkozna a teátrum vezetésére. A jelenlegi direktorral beszélgettünk jövőbeli elképzeléseiről, terveiről. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu - A legutóbbi interjúban elmondta, nem tervezi, hogy újra megpályázza az igazgatói pozíciót, most viszont ott szerepel a neve a kandidálok között. Mi vezette erre a döntésre?- Az elmúlt időszak eseményei, történései kényszerítettek korábbi álláspontom megváltoztatására. A Gárdonyi Géza Színház társulatának helyzete oly mértékben vált bizonytalanná a járványügyi veszélyhelyzet kiújulásával és erősödésével, s a kényszerű leállás következményeként az intézmény gazdálkodása a működési bevételek tekintetében oly tragikusan ellehetetlenült, hogy kötelességemnek érzem évtizedes vezetői tapasztalatomat, gyakorlati rutinomat, helyismeretemet továbbra is a teátrum szolgálatába állítani.- Felvetődött időközben az átalakítás gondolata is. Mi erről a véleménye?- A mostani, minden tekintetben labilissá vált általános gazdasági helyzetben merült fel a fenntartóban a Gárdonyi Géza Színház működési formájának megváltoztatási szándéka, azaz költségvetési intézményből közhasznú nonprofit kft.-vé alakítás. Ez az intézkedési terv is tovább fokozta a társulat bizonytalanságát. A nyugtalan közhangulatot növelte a folyamatban lévő igazgatóválasztási procedúra, és az is súlyosbította a helyzetet, hogy a kultúra területéről november 1-től kivezetik a közalkalmazotti státuszt. Az intézmény 117 közalkalmazottjából kilencvenen határozatlan idejű munkaviszonyban álló művész- és egyéb beosztású közalkalmazottnak szeptember 14-ig kellett döntenie saját jövőjéről. Félő volt, hogy többen kérni fogják a végkielégítésüket. Ez hatalmas problémát jelentett volna, ellehetetlenítve a színházi évad megkezdését és folytatását. Úgy éreztem, ebben a szorongató helyzetben nem szabad hátralépnem.- Melyek pályázatának a legfőbb sarokpontjai, milyen elképzelések szerint vezetné tovább a színházat?- Klasszikus-konzervatív értékeket tükröző, közvetítőeszközeiben modern, nemzeti népszínházát szeretnék. Ez volt a vezérmotívuma előző két pályázatomnak is. Ezt az összetett gondolatot bontottam ki, mutattam be pályaműveimben. Ez tulajdonképpen csak a pőre elmélet, az elmúlt tíz év pedig maga a gyakorlat, az élő valóság. A klasszikus és kortárs magyar drámairodalom a gyermekeket, az ifjúságot és a felnőtteket megszólító remekeit tűztük műsorra. A világ drámairodalmának az erkölcsi helytállás klasszikus egyéni küzdelmeit katartikusan bemutató példázatai követték egymást az elmúlt évadok megvalósult műsorterveiben. Természetesen a repertoár időről időre kiegészül a zenés- és táncműfajok oldottabb élményt jelentő kínálatával. Ezek azok a következetesen megvalósított műsortervek, amelyek nyomán ugrásszerű változás állt be a nézők számában is az elmúlt tíz évben. Továbbra is hiszem és vallom a fenti, jelmondatszerű mottó megvalósulását.- Milyen tervei vannak a teátrummal, mit szeretne megvalósítani, változtatni a jövőben?- Ami működésünket illeti, minden bizonnyal egyre inkább igénybe kell vennünk online lehetőségeket. A szerződtetések kérdését alapvetően meghatározza a 2012-ben módosított előadó-művészeti törvény, amely a kiemelt kategóriájú színházak számára minimum 60 százalékot elérő, felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező művészeti állományt ír elő. Színházunk társulata erejét, érett művészi minőségét és ezzel párhuzamosan átlagéletkorát tekintetve is korosodik. A valamikori derékhad, amely ma is társulatunk egyik oszlopát képezi, immár idősebb generációvá nemesedett diplomás színművész. Első igazgatói ciklusom kezdetén teátrumunk felhívására közel nyolcvan, különböző iskolázottságú, végzettségű, többségében pályakezdő, vagy szerződés nélküli fiatal jelentkezett. Háromfordulós meghallgatássorozat után tizenkét fiatal művészt szerződtettünk nyolc megüresedett státuszra. Többségüket, főleg a kiválóan teljesítő, zsinórban főszerepeket játszó diplomásokat, a befagyott motivációs lehetőségek miatt igazgatói megbízatásom második szakaszára nem sikerült megtartanom. Az öt éve szerződtetett és az azóta érkezett, jelenleg is szerződésben lévő kollégák életkora is 30-35 év körülire emelkedett. Biztosítani szeretném a jövőben a budapesti és a kaposvári egyetem negyed- és ötödéves színész, rendező, dramaturg hallgatóinak a szakmai gyakorlatot színházunkban. Rendkívül fontosnak tartom, hogy új, fiatal rendezőgenerációk tehetséges tagjait vonzzuk színházunkhoz.- Egy teátrumban mindig csapatmunka folyik, több szakma képviselői dolgoznak együtt.- A rendezők körül általában kialakul egy tervezői csapat. Díszlet-, jelmeztervezők, zeneszerzők, dramaturgok szerveződnek alkotócsoporttá. Ilyen, közösen dolgozó, gondolkodó, együttes közös értéket képviselő, magasan képzett, fiatal alkotókat szeretnék megnyerni a jövőbeni egri alkotómunkára. A színház éppen húsz esztendeje esett át rekonstrukción. A közös működtetést vállalóknak el kell gondolkodnia az alaposan elhasználódott nézőtér és az épületgépészet mielőbbi általános felújításán. Fontos az is, hogy a színházunk homlokzatán megjelenítsük Gárdonyi Géza nevét.- Nemrég azt nyilatkozta, nem ért egyet a közgyűlés azon döntésével, mely nonprofit kft.-vé alakítaná a színházat. Ha igazgató marad, mit tenne ebben az ügyben?- Kiegyensúlyozott fenntartói gazdálkodás mellett, garantált és jelentősebb közös működtetési főösszeg kialakításával érdemes csak belevágni az intézmény működési formájának átalakításába. Tény, hogy a jelenlegi működési rendszernél jóval szabadabb mozgásteret biztosíthat a nonprofit társasági modell, de csakis megfelelő körülmények között. Ezek a körülmények azonban sajnos még nem adottak. Vissza kell vezetnem a társulatot, az intézményt a pandémiás veszélyhelyzet előtti, rendkívül sikeres, harmonikus alapállapotba.- Mikorra várható ez az állapot?- Meggyőződésem, hogy ehhez a folyamathoz a most elkezdettél együtt legalább három színházi évad szükséges. Talán a 2023/2024-es szezon lehet újra olyan látogatott és sikeres, mint az elmúlt tíz év átlaga. Talán akkorra a fenntartó önkormányzat is a megszokott, s elvárható gazdasági mutatókkal rendelkezik ismét, és kialakulhatnak azok a közös működtetési együtthatók, amelyek mentén biztonságosan át lehet alakítani az intézmény működési formáját.- Egy, a Világgazdaságban megjelent cikkben azt nyilatkozta, a pandémia komoly bevételkiesést jelentett. Ez nyilván a költségvetésüket megrendítette. Milyen lépésekkel lehetne azt talpra állítani?- A veszélyhelyzet állandósulása már március végén a költségvetési év gazdasági újragondolására késztetett. Pillanatok alatt nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti, idénre tervezett 155,7 millió forint működési bevételi előirányzatot a kialakult helyzet miatt nem tudjuk teljesíteni. Eladott, de nem teljesíthető bérletszünetes és fogadott előadásaink, vendégszerepléseink, valamint a színházterem lekötött, de elmaradó bérbeadási bevételeinek kiesése már rövidtávon mintegy harmincmillió forintos hiányt generált. Számításaink szerint az eredetileg tervezett saját bevételeink a mostani gazdasági év végére jó esetben is csak alig ötven százalékban teljesülhetnek. A programadó, mély gondolati tartalmakat hordozó tervezett darabjainkat, amelyeket csak magas előállítási költséggel valósíthattunk volna meg, elhagytuk, illetve lényegesen takarékosabbra cseréltük. Egy bemutatóval kevesebbet tervezünk a veszélyeztetett, még 2020-ra eső évadunk első felében. Elsődleges célom a jelenlegi költségvetési év gazdasági egyenlegének szinten tartása, valamint a következő esztendő ésszerű, a körülményekhez igazodó, takarékos tervezhetősége.- Tudtunkkal heten pályáznak az intézmény vezetésére. Megérzése szerint milyen esélyekkel indul újra a posztért?- Remélem, nagy súllyal esik a latba a színházunk élén végzett munkám. Hiába minden tetszetős színházelméleti, esztétikai, illetve filozofikus eszmefuttatás, elv és elmélet, ha ezek helytállóságát a mindennapi élet, a közönséggel való estéről estére létrejövő találkozás, valamint a gyakorlati valóság és a statisztika nem igazolja vissza. Az évados műsortervek minősége, kialakított műfaji arányai és színházunk teljesítménymutatóinak emelkedése jelenti az igazi pályázatomat a harmadik ötéves igazgatói ciklusra. A teátrum számomra nem egy épületet jelent, hanem egy működő színtársulat megkülönböztető neve. Ez a közösségi fogalom jelenti nekem immáron harmincnégy esztendeje a második otthont. Mi a véleményem a vetélytársakról? Bátrak. Nem vindikálom a jogot, hogy minősítsek. Azt azonban tudom, hogy nagy bátorság kell a jelenlegi helyzetben az egri teátrum vezetésére vállalkozni, kiváltképp annak, aki nincs tisztában e színházi gépezet minden bonyolultan összetett elemével.