Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-24 / 249. szám
2020. OKTÓBER 24., SZOMBAT SPORT 15 Kapuvárról indulva bosszanthatta a vb-n Diego Maradonát Hajszál híján aranyérmek Az utánpótlásban végzett munka kielégíti, a családja is rendben van, így boldog embernek tartja magát Fotó: Bach Máté- Nagyon szép gólt lőtt az argentinoknak, megnéztem, mielőtt találkoztunk volna. Miért örült neki visszafogottan?- Tényleg nem volt csúnya, különösen úgy, hogy a gyengébbik, a jobb lábammal lőttem. A baj az, hogy az argentinok címvédőként vereséggel kezdték a világbajnokságot, ellenünk muszáj volt nyerniük, mindent beleadtak, és már 4-0-ra vezettek, amikor én szépítettem. Azt hiszem, ez magyarázza a gólöröm visszafogottságát. Ott volt az ellenfélnél Kempes, Ardiles, Fillol, Passarella, Tarantini, Gallego, Bertoni, Valdano, mindenekelőtt Maradona, és bizonyára ki is hagytam még néhány világbajnokot. A vereség ellenére örök élmény volt futballozni ellenük.- A Ferencváros a héten a Bajnokok Ligájában élhetett át hasonlót Lionel Messiék ellen Barcelonában. A meccs alatt eszébe jut a játékosnak, hogy aki éppen szembejön vele, az, mondjuk, egy aranylabdás futballista, esetleg éppen a példaképe?- Amikor éppen megy a játék, akkor ezt ki lehet kapcsolni, nem erre, hanem a feladatra összpontosítasz. Emlékszem, az argentinok már a játékoskijáróban hergelték magukat, és kissé megilletődve néztük, kik jönnek elő az öltözőből. Ugyanakkor azt sajnálom, hogy akkor, ’82- ben nem utazhattak tömegével a magyar szurkolók a vébére, mint most, négy éve az Európa-bajnokságra, mert Alicantéban bármerre néztünk a stadionban, mindenhol csak fanatikus argentinokat láttunk. ló lett volna megkapni a sorstól, hogy, mondjuk, húszezer magyar előtt játszunk a világbajnokságon.- Hogyan indult el egy mosonmagyaróvári fiú a világbajnoki szereplés felé?- Egy kis faluban, Győrön cseperedtem fel. Édesapám imádta a futballt. Kapuváron dolgozott, és amikor hazajött, edzést tartott nekünk, a falubeli gyerekeknek. Nem volt végzettsége, de bújta a szakkönyveket, és összehozott egy kispályás csapatot. Egyszer összeeresztettek minket a kapuváriakkal, nagyon elvertük őket, és akkor a városi klub leigazolt. Jól ment ott is, tizennégy évesen már a felnőttcsapatban játszottam. Megnyertük az úttörő-olimpiát, én lettem a gólkirály és a legjobb játékos. Utána adtam életem első nyilatkozatát, Novotny Zoli bácsi készített velem interjút. A foci mellett egyébként atlétikában is jó voltam, később, másodikos gimnazistaként 196 centivel ezüstérmes lettem az országos bajnokságon magasugrásban.- így figyelt fel önre a Rába ETO?- Talán emlékszik még a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” nevű tehetségkutatóra. Elmentem a győri kiválasztóra, ott másokkal együtt kiszemelt magának az ETO, és a középiskolát már ott, Győrben kezdtem el. Nem ment roszszul, de az első év a beilleszkedésről szólt. Kicsit bántott, hogy többen is megelőztek, feljebb játszottak, az ifi egyben, és ezért meglepett, hogy az első csapat váratlanul kivitt Szlovákiába, ahol két barátságos meccsen is játszhattam. Amikor Kovács Imre lett az edző, már ifiválogatott voltam, és negyedikes gimnazistaként már rendszeresen az NB I.-ben futballozhattam.- A győri nagy öregek hogyan fogadták a kamasz szélsőt?- Ez inkább nekem volt eleinte furcsa, hiszen akadt olyan a csapatban, aki az apám lehetett volna. Jól ment a játék, és ez mindent megoldott, hamar elfogadtak.- Hogyan került képbe a Ferencvárosnál?- Talán elég annyi, hogy az ifiválogatott edzőjét Rákosi Gyulának hívták... Tehát képben voltam már, de a Győr sokáig nem engedett el, ’81-ben viszont már válogatott játékos voltam. Akkor is ment a huzavona a nyáron, és végül nagy nehezen átigazolhattam. Egykét edzésen még részt vettem az új edzővel, Verebes Józseffel, aki azt mondta, edzőként senki sem tud nekem többet adni, mint ő, de utána már mentem a Fradiba, pedig a Győr minden téren többet kínált a maradásért.- Ráadásul többet is adhatott, hiszen a következő két bajnokságot megnyerte, a Ferencváros pedig csak ezüstérmes lett. írták is önről, hogy eligazolt a bajnoki cím elől.- Ez így volt, de mindkétszer az utolsó fordulóban dőlt el az aranyérem sorsa, máig emlékezetes meccseken, tehát csak hajszálon múlott. Ezzel együtt nem bántam meg a váltást. Az ország egyik legerősebb csapata hívott, és akkor a főváros számított a magyar futball központjának. Lehet, nem nyertem bajnokságot a Fradival, de Győrből nagy valószínűséggel nem lehettem volna válogatott, nem játszottam és rúgtam volna gólokat világbajnokságon.- Hat év után miért hagyta el a Fradit az MTK kedvéért?- A Fradinál történt egy törés. Nyilasi Tibi és Szokolai Laci külföldre szerződött, én keresztszalag-szakadás miatt nem játszhattam, és hármunkkal az előző idényhez képest ötvenegy gól esett ki a csapatból. Később pedig hívott Verebes József, és hosszú gondolkodás után igent mondtam neki. Segített a döntésben, hogy a Ferencvárosnál Dalnoki Jenő nem szívelte a sérült játékosokat, márpedig akkoriban én bajlódtam néhánnyal.- A sors kegyetlensége, hogy az MTK-val is lemaradt a bajnoki aranyról.- Ráadásul ott is kétszer az utolsó fordulóban dőlt el a cím sorsa. Az egyik alkalommal a klub elhozta az aranyérmeket Vácra, ám mi kikaptunk, az Újpest 2-0-ra nyert, és jobb gólkülönbségével befutó lett, egyetlen góllal. A megrendelt bajnoki vacsora a siralomházra emlékeztetett. Egy évvel később a Honvéddal játszottunk: aki nyer, az a bajnok. Sajnos mi veszítettünk.- A svájci másodosztályú Delémontba mi vonzotta? Kipróbáltam magamat légiósként, és pénzt kerestem. Nagyon szerettünk ott lenni. Egyszer eljutottunk az osztályozóig, ahol a Grasshoppersszel is játszottunk, amelynek az edzője Leo Beenhakker -volt, a csatára pedig a Bayern München későbbi brazil sztárja, Giovanni Elber. A meccs 1-1 lett, jó volt látni az eredményjelzőn a két gólszerző nevét: Elber, Pölöskei. Két év után máshol kínáltak szerződést, de Zsófi lányom éppen akkor lett iskoláskorú, és úgy döntöttünk, egy év múlva ne kelljen váltania, ezért hazajöttünk.- Tudatosan készült az edzői pályára?- Igen. Volt kitől tanulnom, hiszen olyan edzőim voltak, mint Kovács Imre, Novák Dezső, Mezey György, Verebes József. Az MTK utánpótlásában kezdtem el dolgozni, majd Egervári Sándor hívott pályaedzőnek. Fölényesen megnyertük a bajnokságot, neki mégis mennie kellett. Dunaújvárosba került, ahol nekem is nagyon jó szerződést kínáltak, de a család miatt nem vállaltam az ingázást, és inkább maradtam.- Az NB I.-ben huszonnyolc meccset kapott az MTK-ban, majd évekkel később tizenhatot a Honvédnál. Mi nem jött össze?- Az MTK-tól rengeteg alapember távozott, és Várszegi Gábor, a tulajdonos azt mondta, nincs nyomás, nem kötelező a bajnoki cím, aztán a hajrában, amikor a harmadik helyen álltunk, mégis mennem kellett. Utána is kaptam megkereséseket, de a család miatt nem akartam vidékre menni. A Honvédőt ezért is vállaltam el, ám a tulajdonos, George F. Hemingway éppen hadban állt a szurkolókkal, ami nem tett jót a csapatnak. Ráadásul a magyar futball abban az időszakban volt a legszennyezettebb; ha nem értené, a tippmixről beszélek. Rájöttem, akárhogyan dolgozom, hiába ölök’ a munkába rengeteg energiát, az eredményesség finoman szólva nem ezen múlik. Ez megviselt, és emiatt nem is akartam többé vezetőedző lenni. Az utánpótlásban végzett munka kielégít, a családom is rendben van, szóval így is boldog ember vagyok. 1982-ben (középen) Salvador ellen is gólt szerzett Fotó: MTI A Spanyolországban rendezett világbajnokságon a magyar válogatott egyik legjobbja volt, gólt szerzett Salvador és Argentína ellen is. Középiskolásként már az élvonalban futballozott, majd a Ferencvárosban és az MTK-ban játszva is mindig hajszállal maradt le a bajnoki címekről. Pölöskei Gábor edzőként harmincnégy meccsen ült NB l.-es csapat kispadján, de boldogabbá teszi a munka az utánpótlásban. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu JEGYZET Kár, mentés Szilágyi László jegyzet@medlaworks.hu Attól tartok, hogy a magyar futballban soha nem fog divatba jönni az őszinteség. Évtizedeken keresztül pironkodtunk a sportágat amortizáló amatőr, rossz beidegződések miatt, miközben pontosan tudtuk, hogy nem a pályán van a legnagyobb különbség a magyar és a külföldi csapatok között. Ismertem klubvezetőt, aki a nagy presztízsű mérkőzés előtt szándékosan tért ki a protokollvacsorán való részvétel elől, mert nem szeretett volna megégni a gyér nyelvtudása miatt. A kilencvenes években dolgozó klubmenedzser a csapat egyik szponzorának nevével ellátott hatalmas méretű reklámszatyrot töltött meg értéktelen ajándéktárgyakkal. A találkozó játékvezetője elsőre azt hitte, hifitornyot kap, nem akarta elfogadni a szatyrot, de amint látta, hogy toll és kulcstartó lapul benne, meggondolta magát. Ennél valamivel jobb a helyzet 2020-ban, de nem sokkal. Őszintén nem értem, hogy a magyar csapatok miért titkolóznak a játékosok fizetéséről és a szerződéseik időtartamáról. Külföldön már rég nem ez a módi. Amikor a Real Madrid megállapodott Gareth Bale kölcsönszerződéséről a Tottenhammel, mindenki tudta, hogy a walesi szélső mennyit keres, és hogy meddig érvényes a két klub megállapodása. Az NB L-es csapatok közül egyik sem hozza nyilvánosságra, mennyit költ az átigazolási piacon. A klubvezetők szerint ez méltányolható eljárás, sőt, tulajdonképpen kármentés. Hiszen amint hivatalos a szerződés hossza, ott lebzselnek a haszonleső ügynökök, és ki akarják menekíteni a klubból a játékosokat. Ők tudják... Van rosszabb: a víruskommunikáció. Hónapok óta tudjuk, hogy a topfutballt sem kíméli a járvány, többek között az ötszörös aranylabdás, Cristiano Ronaldo, a 39 évesen is zseniális Zlatan Ibrahimovic, majd a szerdai Bajnokok Ligája-játéknap előtt a Bayern München szélsője, Serge Gnabry is megfertőződött. Az egyesületek, sőt, még a játékosok is alapvetésnek tekintették az erről szóló tájékoztatást. Itthon nem ez a divat: nálunk személyiségi jogokra hivatkozva szabotálja el a klub az adatszolgáltatást, vagy letudja azzal, hogy X. vagy Y. sérült. És lehet spekulálni, hogy miért maradt ki a csapatból a tavalyi házi gólkirály, és miért nem játszik idegenben a nyáron vásárolt szélső. Éppenséggel lenne rá észszerű és hiteles magyarázat. Megint ott tartunk, ahol nem kellene. Bosszantó, mert őszinteségben sokkal könnyebben felzárkózhatnánk az élmezőnyhöz, mint bármi másban. De valahogy ez nem sikerül. Fontosabb a kármentés. Kár.
