Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-19 / 245. szám
4 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2020. OKTÓBER 19., HÉTFŐ HÍREK A szabadtéri programok ősszel is várják az érdeklődőket November közepéig lehet pályázni az önkormányzat által meghirdetett iskolaorvosi álláshelyre. Legkorábban 2021. február 1-jén tölthető be az állás - tette közzé a városvezetés. Az új orvos ellátja majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Gimnáziumát, a Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Szakiskolát, valamint a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági középiskolát is. Érdeklődni az önkormányzat Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóságán dr. Horváth Gábor igazgatótól a 06-37/510- 329-es telefonon vagy személyesen előzetes időpontegyeztetést követően lehetséges. Sz. M. L. Házaspárok jelentkezhetnek Az idén is várják azoknak az abasári házaspároknak a jelentkezését, akik ebben az évben ünnepük az ötvenedik, a hatvanadik vagy a hetvenedik házassági évfordulójukat. Jelentkezni október 31-ig lehet Zsédőné Lukács Anitánál a Saári Közösségi Ház épületében hétfőtől péntekig kilenc és tizenhat óra között személyesen, vagy a 06/70-197-6679-es telefonszámon - adta hírül az önkormányzat. Sz. M. L. Filmvetítéssel emlékeznek Csütörtökön emlékeznek meg a településen az 1956-os forradalom 64. évfordulójáról. Az esemény a József Attila Művelődési Házban lesz délután öt órakor, ez alkalommal a Szamárköhögés című filmet vetítik az érdeklődőknek - tájékoztatott a község önkormányzata. Sz. M. L. Archív fotó: Czímer Tamás Különleges látnivalók tárháza A turisztika! egyesületelnöke felhívta a figyelmet, hogy a természeti kincseken túl olyan különleges látványosságok is elérhetők a térségben, mint az országban sehol másutt. Ilyen a gyöngyösi veterántraktor-gyűjtemény, ami hazánk legnagyobbja. A környék értékeit mutatta volna be a Mátra útikönyv legújabb kiadása, melyet idén tervezett megjelentetni Kápolnai Nagy Ágnes, a főszezon előtt. Ám ez a koronavírus miatt meghiúsult. Jövőre a tervek szerint megvalósul a látnivalók friss kiadása. Vonzóvá teszik a Mátrát és annak térségét. Kápolnai Nagy Ágnes az egyesülettel rengeteg színes programot szervez Összességében jól sikerült a nyári szezon a Mátrában, ez azonban nem pótolta a tavaszi kiesést sem a nagyobb szállásoknál, sem a kisvállalkozóknál. Kápolnai Nagy Ágnest, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület elnökét kérdeztük a térségbeli tapasztalatokról. Szabadi Martina Laura laura.martina.szabadi@mediaworks.hu GYÖNGYÖSI TÉRSÉG - Immár egyértelmű a statisztikák alapján, hogy a Mátra volt a második legnépszerűbb hely idén a meleg évszakban az országban. Az időjárás eddig kedvezett nekünk, remélem, hogy az őszi szünet után a november is tartogat még meleg napokat. Tapasztalataink szerint a szálláshelyek a nyári, kora őszi időszakban kiemelkedő vendégforgalmat bonyolítottak. Ugyanakkor elmaradtak a csapatépítő tréningek és a diákcsoportok. Ezt pedig semmi sem pótolja, Sástót és Galyatetőt is a tanulók töltik meg május-júniusban élettel, sok csoport látogatja a siroki várat is - mondta el lapunk kérdésére Kápolnai Nagy Ágnes, az egyesület elnöke. A járvány előtt még tavaszi barangolásra hívott a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület. Az idei sikeres szezonnyitó rendezvényen eddig kevésbé ismert települések mutatkoztak be az egyesülettel együttműködve.- Olyan helységekre is fény vetült, amelyeket a múltban alig ismertek a turisták. Erre most is nagy szükség van, hiszen a nagyobb szervezett rendezvények - melyekre távolabbról is érkeznek - a gyöngyösi térségben is elmaradtak. Ugyanakkor igény van a programokra ebben a járvány sújtotta évben is. így mi igyekszünk olyan kirándulásokat szervezni, amelyek során teljesen be lehet tartani az óvintézkedéseket - részletezte Kápolnai Nagy Ágnes. Mint közölte, az esztendő fennmaradó részéről jóslatokba bocsátkozni felesleges. Rengeteg a kérdés, hiszen az esetszámok növekednek. A karácsonyi programok és vásárok sorsa is kétséges. Ez pedig a kézművesek és árusok szempontjából hatalmas érvágás. Sokan a megyeszékhelyre jártak a termékeiket bemutatni és értékesíteni. Ez bevétel ugyan, de egyben pluszkiadás is.- Jelenleg, úgy gondolom, hogy kivár mindenki - fogalmazott a civil szervezet vezetője. - Mi továbbra is szervezzük a szabadtéri és buszos programjainkat, várjuk a látogatókat. November 15-én a Mátra északi részét járjuk körbe, de tervezünk egy déli túrát is a későbbiekben. Mindenkit arra biztatunk, hogy a távolságtartás jegyében jöjjön és fedezze fel a vidék értékeit, hiszen túrázni lehet egyénileg is, vagy Demecs Norbert szervezett útjain. További izgalmas hírekért látogasson el ide: H E ^ |^| Iskolaorvost keres a város A Mátra népszerű, de az idei kiesés nem pótolható A vizsgálatokon telt házzal zárták mind a két napot Egészségügyi szűrőprogram Rombolt az esőzés, már javításba fogtak GYÖNGYÖS A városba is ellátogatott Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ) hétfőn és pénteken. Fél óra alatt 37 ingyenes vizsgálatot végeztek el az ország legnagyobb mobil diagnosztikai központjában, egy csaknem húsz méter hosszú, speciális eszközökkel felszerelt szűrőkamionban - közölte Dankovics Gergely, a program igazgatója. Elmondta, hogy a szűrőkamion előtti területen anatómiai bemutatókat, elsősegélynyújtási órákat tartottak. A projekttel a tervek szerint 2030-ig évente kétszáz helyszínen tartanak szűréseket. Tavalyig országosan 1886 helyszínen voltak jelen. Sikeresen megvalósították az előirányzott hétmillió vizsgálatot, s ezeken több mint 500 ezer állampolgár ingyenes részvételét tették lehetővé.- Minden esztendőben rendszeresen visszatér a mátraaljai városba a program. Hétfőn és pénteken is több mint tízezer vizsgálatot végeztek el Gyöngyösön. Fontos tudni, hogy ilyenkor társadalombiztosítási kártyára sincs szükség, így rászorulók is gyakran igénybe veszik - tette hozzá Dankovics Gergely. Sz. M. L. Fél óra alatt vizsgálták meg a pácienseket Fotó: Czímer Tamás LUDAS - Az elmúlt hét végén számos jelzés érkezett hozzám és az önkormányzathoz amiatt, hogy beszakadtak, jelentősen megülepedtek a szennyvízberuházásban érintett ütés járdafelületek a megnövekedett csapadékmennyiség miatt - osztotta meg lapunkkal gondjukat Vargáné Csengeri Mónika polgármester aszszony, - A kivitelezőnek azonnal továbbítottuk a megkereséseket, problémákat, a javítandó területek megnevezésével. Haladéktalanul ígérték a kérdéses felületek azonnali javítását, feltöltését - tette hozzá. A kivitelező 'ugyanakkor a lakosok türelmét kérte, hiszen az ülepedés a teljes csatornaberuházásban érintett valamennyi felületen történt. Természetesen a különösen veszélyes, vagy a hétköznapi munkába járást és közlekedést ellehetetlenítő gondok megoldására helyezték a hangsúlyt elsődlegesen, s igyekszenek ezeket mihamarabb megoldani. A község vezetője kéri a helyieket, hogy az időjárás, a csatornaberuházás okozta kellemetlenségek miatt fokozott figyelemmel közlekedjenek a településen. Sz. M. L.