Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-17 / 244. szám

8 amuban sült aoaacsa Rippl-Rónai József: Lazarine papagájjal (olaj, karton, 32,5 * 48,5 cm, 1905) Forrás: Wikimedia Commons A CSODAFA A hajnali harmatos pázsiton átfújt a szél, és a csodafa vékony gyökér­lábai között verebek ugrándoztak. A gyökérzet sátortető alakzatban magasodott a levegőbe, mintha pálcikák borulnának össze egy csomóba. Emberfej magasságban kapaszkodtak a vastag törzsbe, mely csupaszon tört az ég felé. A ház árnyékában élő pálma gyér lombozatán megtelepedett a masz­­lagos köd. Az emeleti ablak nyikorogva nyílt ki. A madarak ijedten repültek fel, a ház falára vetült árnyékuk, ahogy csapatostul szálltak a felhőkkel tar­kított szürkeségbe. Egy kisfiú alakja tűnt fel az üvegtábla mögött, majd kitette az ablakba a félköríves, ódon kalitkát. A magasba nyúló, száradó fa tarajos lombozata hajladozott a szélben, sötétzöld, íves levelei rend­re összezörrentek, mintha sírna, nyüszítene. A borult reggelen búsan csüngött az ég könnyes alja. A kalitkában egy színes tollú, fur­csa papagáj köszöntötte vidáman a reggelt.- Mimamimamimamimamóóóó - kántálta. - Hogysmint, uraságod óbúskomorságossága? - kérdezte gunyorosan a fától. - Hiába hordod olyan magasan a csúcsod, hogy min­dig fel kell nézni rád! Attól te még csúnya vagy és senki sem szeret! - csacsogta. A fa búsan susogott válaszul. De a papagáj tovább élcelődött.- Úgyis ki fognak vágni! Hallot­tam, amikor erről beszélgettek a gazdáim: „Majd kihal, nem is mi ül­tettük, azt sem tudjuk, hogy került ilyen messze északra, ilyen pálma­szerűség” - utánozta az asszonyság hangját. - Nem vagy idevaló, ezek­kel a gólyalábas piszkafa gyökereid­del - fennhéjázott. A fa megrázta a leveleit, mintha zúgolódna.- Hogy én sem? - rikoltotta a madár. - Micsoda feltételezés! - csicsogta. - Engem a belvárosban vásároltak, kérlek szépen, egy ele-Tallián Mariann gáns állatkereskedésben. Tudod is te, mi az, hogy elegancia?! A fa sértődötten megrengette ma­gát, és émelyítő, édeskesernyés il­latot kezdett árasztani maga körül. Levelei egymásba hajlottak, majd szétnyíltak, és ezt többször meg­ismételték. A papagáj elnémult és döbbenten figyelte a pálmát. Annak levelei egyre gyorsabban pöndöröd­tek, mígnem szikrázni kezdett és elektromos kisüléseket csattintga­­tott ki magából. A borongós félho­mályban olyan szépen szikrázott, mint nyáron az üstökösök az éj fe­kete egén. A papagáj ijedtében fel­borzolta a tolláit és felrepült. Ott azonban beleütközött a rácsokba, beütötte a fejét és elvesztette az esz­méletét. Lehuppant. Kékeszöldes szárnyai élettelenül hevertek el a kalitka maszatos padlózatán. Sze­me előtt emlékfoszlányok és életké­pek vibráltak, életre kelt a dzsungel. Ezernyi színpompás madár és a zöld különféle árnyalataiban tündöklő növények, piros virágok elevened­tek meg. Érezte a páradús, forró le­vegőt, ami jólesően áradt szét ben­ne. Széttárt szárnyakkal, szabadon repdesett a fák között, a testvéreivel kergetőzött, lepkékre vadásztak és a fák levegőben lengedező indái közé bújtak el egymás elől. Látta a pál­mafák pálcika gyökereit, éppen úgy néztek ki, mint a pálmáé a kertben, állapította meg, miközben élede­zett. Az álomkép édes foszlányait még sokáig szorongatta magához, de amint kitisztult szeme előtt a va­lóság, kényszeredetten szemlélte a hűvös szobát és a fehér bútorokat. Támolyogva állt talpra, majd kikan­dikált a rácson túlra.- Barátom! Rájöttem, hogyan kerültem ide! A dzsungelból! A for­ró, párás, dús és színes, varázslatos őserdőből, ahol olyan édeskés illat lengte be a levegőt, mint amilyet te árasztottál magadból az előbb - rik­kantott. A pálma elcsendesült és széttárta leveleit. Hosszan hallgattak és az­nap már nem társalogtak egymás­sal. A papagáj megpróbálta össze­rakosgatni emlékeiből az elreppent időt, a fa pedig azon morfondíro­zott, hogyan juthatna el a sajátjai­hoz arra a helyre, amiről a papagáj beszélt. Hiszen neki nincs se lába, se szárnya! Egyáltalán, hogy kerül­hetett ide? Kétségbeesett, és a le­zúduló viharos esőben egész este a dzsungelról álmodozott. De éjszaka történt valami. Ami­kor reggel a kisfiú kitette az ablak­ba a kalitkát, a papagáj észrevette, hogy a pálma elmozdult a helyéről. Ezúttal a ház sarkához volt köze­lebb, nem az ablakhoz. Mintha odébb ment volna.- Hogy kerültél te oda? - cso­dálkozott. A fa imbolygott kicsit válaszul, de úgy tűnt, mással van elfoglalva. A növény lassan, szinte észrevétlenül megdőlt és a hátsó gyökereit a levegőbe emelte. Min­den percben egy kicsit jobban és magasabbra. Majd az elülsőket belefúrta a kemény talajba. Mind­eközben nyikorgott, csikorgott, ahogy erőnek erejével kirántotta a földből a gyökereit és a megdőlt törzsével támasztva egyensúlyát haladt centiről centire, vándorolt a meleget és fényt adó napsütés irá­nyába. A papagáj innentől kezdve, hónapokon keresztül minden egyes percben rászegezte a tekintetét.- A gazdáim arról beszélgetnek, hogy csoda történt, járni tud a fá­juk! - lármázott, de a fa eltűnt a sarkon túl. Az a pár visszahajló ág megrázkódott, mintha búcsút inte­ne, és fanyar illatfelhőt fújt a papa­gáj felé. A ház túlsó felén meghajolt a Nap előtt, hátramaradt gyökerei, ahol nem érte a fény, csonkán a leve­gőbe kalimpáltak. A fa küzdelmes útja végén, az utcafronti kertben megtalálta a helyét. Ott fényárban úsztak a levelei, és új hajtásokat ho­zott. Bozontos lombkoronája, mint egy kakastaréj, vígan ficánkolt a szélben. Egy októberi vasárnapon faün­nepséget rendeztek a háziak a cso­dafa tiszteletére. Megterítettek, padokat hordtak ki, a kisfiú hangu­latos lampionokat aggatott a kerí­tésre. A vendégek körbeülték a fát, énekeltek, és amikor sötétbe borult az ég, táncra perdültek. Volt kö­zöttük egy messziről jött, aki sétált egyet a kertben. Egyszer csak meg­hallotta a papagáj énekét. - Mimamimamimamimamóóóó! A színes tollú madár unatkoz­va skálázott. A férfi széles vigyorra húzta a száját, amikor meglátta a madarat.- Nahát! Te odavaló vagy, ahon­nan én származom - szólt megle­petten. - Ott sok olyan fa van, mint ez a pálma. Biztosan te hoztad ide a magját a tolláid között, mikor befo­gott a madarász - állapította meg a férfi, és visszament az ünneplőkhöz, hogy elújságolja a felfedezést.- Én hoztam ide? Bizony! így le­hetett - tépelődött a papagáj. - Ne­kem van szárnyam, lábam, mégsem tudok elrepülni. Bezzeg a pálma el­érte a célját - mardosták gondplatai a lelkét. Eszébe jutott, hogyan nyög­­décselt a fa, amikor olyan elszán­tan húzta ki a földből a gyökereit. - Mennyire fájhatott - sajnálkozott. A zene dallamára ringatózni kez­dett, mint régen, amikor a dzsun­gelben az indákon függeszkedett.- De sikerült neki, mert nagyon akarta - sustorogta félálomban, és képzeletben felidézte az őserdő me­leg szélfuvallatát. un a lap alatt PONYVABRIGAD Kántor Mihály v A filléres ponyvaregények az 1800- as évek vége és az 1940-es évek között élték fénykorukat. Az olcsó papírra nyomtatott szórakoztató történetek látványos borítókkal és hullámzó irodalmi minőség­gel ellenpontozták a szépirodalmi műveket. A ponyvairodalom több, később híressé vált író számá­ra biztosított ugródeszkát. Voltak köztük olyanok, akiknek munkája még életében megnemesedett, és voltak, akik csak generációkkal ké­sőbb, gyakran csupán posztumusz találtak elismerésre. Az afrikai kontinens felfedezésével, egzoti­kumával és rejtélyeivel sok ilyen mű számára szolgált hálás helyszí­nül - még a magyar ponyvairoda­lom egyik legjelesebb alakja, Rejtő Jenő is előszeretettel kalauzolta ide olvasóit. Henry Rider Haggard Salamon király kincse és Edgar Rice Burroughs Tarzan történetei is mind ízig-végig kalandos, he­lyenként misztikus mesék, a fekete őslakosok babonáiról és a földrész kincseire sóvárgó fehérekről. Ezek a megsárgult ponyvaszto­rik ihlették a Rebellion Strange Brigade című akciójátékot is, amely a háború előtti harmincas évekbe repít vissza bennünket. Hősei válogatott, színes figurák a világ különböző részeiről, akik a Brit Birodalom gyarmati érdekeit fenyegető misztikus erők felszá­molásáért felelős titkos részleg tag­jai. A Különös Brigádot eredetileg 1858-ban alapították, az összeom­lott Kelet-indiai Társaság marad­ványaiból, mozgó központja pedig egy hatalmas léghajó. Rendszerint itt kapják meg rádión az eligazítást, majd a helyszínre röppenve rögtön akcióba is lendülnek. Szolgálataik­ra ezúttal a Szaharában lesz szük­ség, ahol 4000 évvel ezelőtt a ke­gyetlen boszorkánykirálynő, Seteki uralkodott. Megelégelve a vérszom­jas despota terrorját, a nép fellá­zadt, sötét templomait lerombolta, Setekit egy névtelen sírba zárta, majd a hieroglifákbók kitörölték még a létezésének a nyomát is. En­nek ellenére egy amatőr, ám annál ambíciózusabb régész, Edgar Har­bin - hogy végre beírhassa nevét a szakma nagyjai közé - felkutatta és feltárta Seteki sírját. Botor tet­tének eredményeképp az évezredes fogságából kiszabadult boszorkány minden dühét és mágikus hatalmát szabadjára engedte, hogy bosszút álljon. Mivel a feltámasztott mú­miák, csontvázharcosok és életre keltett mitológiai lények alapjaiban fenyegetik a Brit Birodalmat, a Kü­lönös Brigád bevetése szükségsze­rűnek tűnik. A Strange Brigade azon kevés játékok egyike, amely mind egy­személyes, mind társas formában hasonlóan színvonalas élményt tud nyújtani. Ezt az egyszerűnek tűnő egyensúlyt meglepően ritkán sikerül eltalálnia a készítőknek anélkül, hogy gyökeresen ne vál­toztatnának az egyik vagy a másik játékélményen. A Strange Brigade esetében ugyanazt a kalandot visz­­szük végig egyedül, mint amit to­vábbi három barátunkkal együtt­működve vinnénk. A különbség annyi, hogy az ellenfelek ereje és száma igazodik a résztvevő játéko­sok számához, valamint a logikai fejtörők egyedül megoldhatóról csak csoportban megoldhatóra mó­dosulnak. Utóbbiak a játék valósá­gos fénypontjai: akadnak közöttük könnyebbek és nehezebbek, kike­rülhetnek és elrejtettek. Indiana Jones kalandjait idéző talajcsapdák kerülgetése, kristályokon átszűrő­dő napsugarak terelgetése, lezárt ajtókon található domborművek forgatása és még sok ehhez hasonló feladat vár ránk. A kihívás persze a hullámokban támadó ellenfelek­ben is megmutatkozik, akik ellen korabeli fegyverekkel, illetve egy újra és újra feltölthető mágikus talizmánnal szállhatunk szembe. Arzenálunk darabjai a pályákon elrejtett drágakövek segítségével tovább fejleszthetők, de idővel ta­lizmánunk is újabb tulajdonságok­kal gyarapítható. Az alapjátékban választható négy szereplő nemcsak etnikumában, de képességeiben is kellően diverz. A fekete benn­szülött, Nalangu a leggyorsabb, az egykori textilmunkásból ügynökké avanzsált Gracie pedig a közelharc és a robbantás specialistája. A fér­fiak frontján a régész Archimedes professzor kezében működik legha­tékonyabban a talizmán, a katona­viselt Frank pedig a legjobb lövész. Ha ez még nem lenne elég, a játék megjelenése után a készítők továb­bi négy, hasonlóan talpraesett hős­sel egészítették ki a brigádot. A játék egyik legszellemesebb aspektusa a túldramatizált, mégis korhű stílusban előadott narráció. Mesélőnk példátlan lelkesedéssel vezet végig a történeten, kommen­tálja az aktuális eseményeket vagy fűz megjegyzéseket egyes cseleke­deteinkhez. Teátrális frázisokkal vezeti fel a közelgő főellenfeleket, ugyanakkor humoros kiszólásokkal szórakoztat bennünket a nyugalma­sabb szekvenciák alatt. A Strange Brigade remek kis gyöngyszem, az akció, a fejtörők és felfedezések kel­lemes ötvözete. És hogy az alkotók hűek legyenek a ponyvaregényes gyökerekhez, The True History of the Strange Brigade címmel egy nyolc novellából álló kötetet is kiad­tak, amelyből megismerjük a csapat megalakulásának történetét, illetve további kalandjait. (Strange Brigade. Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One, Google Stadia.) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. október 4 í

Next

/
Oldalképek
Tartalom