Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-17 / 244. szám
8 amuban sült aoaacsa Rippl-Rónai József: Lazarine papagájjal (olaj, karton, 32,5 * 48,5 cm, 1905) Forrás: Wikimedia Commons A CSODAFA A hajnali harmatos pázsiton átfújt a szél, és a csodafa vékony gyökérlábai között verebek ugrándoztak. A gyökérzet sátortető alakzatban magasodott a levegőbe, mintha pálcikák borulnának össze egy csomóba. Emberfej magasságban kapaszkodtak a vastag törzsbe, mely csupaszon tört az ég felé. A ház árnyékában élő pálma gyér lombozatán megtelepedett a maszlagos köd. Az emeleti ablak nyikorogva nyílt ki. A madarak ijedten repültek fel, a ház falára vetült árnyékuk, ahogy csapatostul szálltak a felhőkkel tarkított szürkeségbe. Egy kisfiú alakja tűnt fel az üvegtábla mögött, majd kitette az ablakba a félköríves, ódon kalitkát. A magasba nyúló, száradó fa tarajos lombozata hajladozott a szélben, sötétzöld, íves levelei rendre összezörrentek, mintha sírna, nyüszítene. A borult reggelen búsan csüngött az ég könnyes alja. A kalitkában egy színes tollú, furcsa papagáj köszöntötte vidáman a reggelt.- Mimamimamimamimamóóóó - kántálta. - Hogysmint, uraságod óbúskomorságossága? - kérdezte gunyorosan a fától. - Hiába hordod olyan magasan a csúcsod, hogy mindig fel kell nézni rád! Attól te még csúnya vagy és senki sem szeret! - csacsogta. A fa búsan susogott válaszul. De a papagáj tovább élcelődött.- Úgyis ki fognak vágni! Hallottam, amikor erről beszélgettek a gazdáim: „Majd kihal, nem is mi ültettük, azt sem tudjuk, hogy került ilyen messze északra, ilyen pálmaszerűség” - utánozta az asszonyság hangját. - Nem vagy idevaló, ezekkel a gólyalábas piszkafa gyökereiddel - fennhéjázott. A fa megrázta a leveleit, mintha zúgolódna.- Hogy én sem? - rikoltotta a madár. - Micsoda feltételezés! - csicsogta. - Engem a belvárosban vásároltak, kérlek szépen, egy ele-Tallián Mariann gáns állatkereskedésben. Tudod is te, mi az, hogy elegancia?! A fa sértődötten megrengette magát, és émelyítő, édeskesernyés illatot kezdett árasztani maga körül. Levelei egymásba hajlottak, majd szétnyíltak, és ezt többször megismételték. A papagáj elnémult és döbbenten figyelte a pálmát. Annak levelei egyre gyorsabban pöndörödtek, mígnem szikrázni kezdett és elektromos kisüléseket csattintgatott ki magából. A borongós félhomályban olyan szépen szikrázott, mint nyáron az üstökösök az éj fekete egén. A papagáj ijedtében felborzolta a tolláit és felrepült. Ott azonban beleütközött a rácsokba, beütötte a fejét és elvesztette az eszméletét. Lehuppant. Kékeszöldes szárnyai élettelenül hevertek el a kalitka maszatos padlózatán. Szeme előtt emlékfoszlányok és életképek vibráltak, életre kelt a dzsungel. Ezernyi színpompás madár és a zöld különféle árnyalataiban tündöklő növények, piros virágok elevenedtek meg. Érezte a páradús, forró levegőt, ami jólesően áradt szét benne. Széttárt szárnyakkal, szabadon repdesett a fák között, a testvéreivel kergetőzött, lepkékre vadásztak és a fák levegőben lengedező indái közé bújtak el egymás elől. Látta a pálmafák pálcika gyökereit, éppen úgy néztek ki, mint a pálmáé a kertben, állapította meg, miközben éledezett. Az álomkép édes foszlányait még sokáig szorongatta magához, de amint kitisztult szeme előtt a valóság, kényszeredetten szemlélte a hűvös szobát és a fehér bútorokat. Támolyogva állt talpra, majd kikandikált a rácson túlra.- Barátom! Rájöttem, hogyan kerültem ide! A dzsungelból! A forró, párás, dús és színes, varázslatos őserdőből, ahol olyan édeskés illat lengte be a levegőt, mint amilyet te árasztottál magadból az előbb - rikkantott. A pálma elcsendesült és széttárta leveleit. Hosszan hallgattak és aznap már nem társalogtak egymással. A papagáj megpróbálta összerakosgatni emlékeiből az elreppent időt, a fa pedig azon morfondírozott, hogyan juthatna el a sajátjaihoz arra a helyre, amiről a papagáj beszélt. Hiszen neki nincs se lába, se szárnya! Egyáltalán, hogy kerülhetett ide? Kétségbeesett, és a lezúduló viharos esőben egész este a dzsungelról álmodozott. De éjszaka történt valami. Amikor reggel a kisfiú kitette az ablakba a kalitkát, a papagáj észrevette, hogy a pálma elmozdult a helyéről. Ezúttal a ház sarkához volt közelebb, nem az ablakhoz. Mintha odébb ment volna.- Hogy kerültél te oda? - csodálkozott. A fa imbolygott kicsit válaszul, de úgy tűnt, mással van elfoglalva. A növény lassan, szinte észrevétlenül megdőlt és a hátsó gyökereit a levegőbe emelte. Minden percben egy kicsit jobban és magasabbra. Majd az elülsőket belefúrta a kemény talajba. Mindeközben nyikorgott, csikorgott, ahogy erőnek erejével kirántotta a földből a gyökereit és a megdőlt törzsével támasztva egyensúlyát haladt centiről centire, vándorolt a meleget és fényt adó napsütés irányába. A papagáj innentől kezdve, hónapokon keresztül minden egyes percben rászegezte a tekintetét.- A gazdáim arról beszélgetnek, hogy csoda történt, járni tud a fájuk! - lármázott, de a fa eltűnt a sarkon túl. Az a pár visszahajló ág megrázkódott, mintha búcsút intene, és fanyar illatfelhőt fújt a papagáj felé. A ház túlsó felén meghajolt a Nap előtt, hátramaradt gyökerei, ahol nem érte a fény, csonkán a levegőbe kalimpáltak. A fa küzdelmes útja végén, az utcafronti kertben megtalálta a helyét. Ott fényárban úsztak a levelei, és új hajtásokat hozott. Bozontos lombkoronája, mint egy kakastaréj, vígan ficánkolt a szélben. Egy októberi vasárnapon faünnepséget rendeztek a háziak a csodafa tiszteletére. Megterítettek, padokat hordtak ki, a kisfiú hangulatos lampionokat aggatott a kerítésre. A vendégek körbeülték a fát, énekeltek, és amikor sötétbe borult az ég, táncra perdültek. Volt közöttük egy messziről jött, aki sétált egyet a kertben. Egyszer csak meghallotta a papagáj énekét. - Mimamimamimamimamóóóó! A színes tollú madár unatkozva skálázott. A férfi széles vigyorra húzta a száját, amikor meglátta a madarat.- Nahát! Te odavaló vagy, ahonnan én származom - szólt meglepetten. - Ott sok olyan fa van, mint ez a pálma. Biztosan te hoztad ide a magját a tolláid között, mikor befogott a madarász - állapította meg a férfi, és visszament az ünneplőkhöz, hogy elújságolja a felfedezést.- Én hoztam ide? Bizony! így lehetett - tépelődött a papagáj. - Nekem van szárnyam, lábam, mégsem tudok elrepülni. Bezzeg a pálma elérte a célját - mardosták gondplatai a lelkét. Eszébe jutott, hogyan nyögdécselt a fa, amikor olyan elszántan húzta ki a földből a gyökereit. - Mennyire fájhatott - sajnálkozott. A zene dallamára ringatózni kezdett, mint régen, amikor a dzsungelben az indákon függeszkedett.- De sikerült neki, mert nagyon akarta - sustorogta félálomban, és képzeletben felidézte az őserdő meleg szélfuvallatát. un a lap alatt PONYVABRIGAD Kántor Mihály v A filléres ponyvaregények az 1800- as évek vége és az 1940-es évek között élték fénykorukat. Az olcsó papírra nyomtatott szórakoztató történetek látványos borítókkal és hullámzó irodalmi minőséggel ellenpontozták a szépirodalmi műveket. A ponyvairodalom több, később híressé vált író számára biztosított ugródeszkát. Voltak köztük olyanok, akiknek munkája még életében megnemesedett, és voltak, akik csak generációkkal később, gyakran csupán posztumusz találtak elismerésre. Az afrikai kontinens felfedezésével, egzotikumával és rejtélyeivel sok ilyen mű számára szolgált hálás helyszínül - még a magyar ponyvairodalom egyik legjelesebb alakja, Rejtő Jenő is előszeretettel kalauzolta ide olvasóit. Henry Rider Haggard Salamon király kincse és Edgar Rice Burroughs Tarzan történetei is mind ízig-végig kalandos, helyenként misztikus mesék, a fekete őslakosok babonáiról és a földrész kincseire sóvárgó fehérekről. Ezek a megsárgult ponyvasztorik ihlették a Rebellion Strange Brigade című akciójátékot is, amely a háború előtti harmincas évekbe repít vissza bennünket. Hősei válogatott, színes figurák a világ különböző részeiről, akik a Brit Birodalom gyarmati érdekeit fenyegető misztikus erők felszámolásáért felelős titkos részleg tagjai. A Különös Brigádot eredetileg 1858-ban alapították, az összeomlott Kelet-indiai Társaság maradványaiból, mozgó központja pedig egy hatalmas léghajó. Rendszerint itt kapják meg rádión az eligazítást, majd a helyszínre röppenve rögtön akcióba is lendülnek. Szolgálataikra ezúttal a Szaharában lesz szükség, ahol 4000 évvel ezelőtt a kegyetlen boszorkánykirálynő, Seteki uralkodott. Megelégelve a vérszomjas despota terrorját, a nép fellázadt, sötét templomait lerombolta, Setekit egy névtelen sírba zárta, majd a hieroglifákbók kitörölték még a létezésének a nyomát is. Ennek ellenére egy amatőr, ám annál ambíciózusabb régész, Edgar Harbin - hogy végre beírhassa nevét a szakma nagyjai közé - felkutatta és feltárta Seteki sírját. Botor tettének eredményeképp az évezredes fogságából kiszabadult boszorkány minden dühét és mágikus hatalmát szabadjára engedte, hogy bosszút álljon. Mivel a feltámasztott múmiák, csontvázharcosok és életre keltett mitológiai lények alapjaiban fenyegetik a Brit Birodalmat, a Különös Brigád bevetése szükségszerűnek tűnik. A Strange Brigade azon kevés játékok egyike, amely mind egyszemélyes, mind társas formában hasonlóan színvonalas élményt tud nyújtani. Ezt az egyszerűnek tűnő egyensúlyt meglepően ritkán sikerül eltalálnia a készítőknek anélkül, hogy gyökeresen ne változtatnának az egyik vagy a másik játékélményen. A Strange Brigade esetében ugyanazt a kalandot viszszük végig egyedül, mint amit további három barátunkkal együttműködve vinnénk. A különbség annyi, hogy az ellenfelek ereje és száma igazodik a résztvevő játékosok számához, valamint a logikai fejtörők egyedül megoldhatóról csak csoportban megoldhatóra módosulnak. Utóbbiak a játék valóságos fénypontjai: akadnak közöttük könnyebbek és nehezebbek, kikerülhetnek és elrejtettek. Indiana Jones kalandjait idéző talajcsapdák kerülgetése, kristályokon átszűrődő napsugarak terelgetése, lezárt ajtókon található domborművek forgatása és még sok ehhez hasonló feladat vár ránk. A kihívás persze a hullámokban támadó ellenfelekben is megmutatkozik, akik ellen korabeli fegyverekkel, illetve egy újra és újra feltölthető mágikus talizmánnal szállhatunk szembe. Arzenálunk darabjai a pályákon elrejtett drágakövek segítségével tovább fejleszthetők, de idővel talizmánunk is újabb tulajdonságokkal gyarapítható. Az alapjátékban választható négy szereplő nemcsak etnikumában, de képességeiben is kellően diverz. A fekete bennszülött, Nalangu a leggyorsabb, az egykori textilmunkásból ügynökké avanzsált Gracie pedig a közelharc és a robbantás specialistája. A férfiak frontján a régész Archimedes professzor kezében működik leghatékonyabban a talizmán, a katonaviselt Frank pedig a legjobb lövész. Ha ez még nem lenne elég, a játék megjelenése után a készítők további négy, hasonlóan talpraesett hőssel egészítették ki a brigádot. A játék egyik legszellemesebb aspektusa a túldramatizált, mégis korhű stílusban előadott narráció. Mesélőnk példátlan lelkesedéssel vezet végig a történeten, kommentálja az aktuális eseményeket vagy fűz megjegyzéseket egyes cselekedeteinkhez. Teátrális frázisokkal vezeti fel a közelgő főellenfeleket, ugyanakkor humoros kiszólásokkal szórakoztat bennünket a nyugalmasabb szekvenciák alatt. A Strange Brigade remek kis gyöngyszem, az akció, a fejtörők és felfedezések kellemes ötvözete. És hogy az alkotók hűek legyenek a ponyvaregényes gyökerekhez, The True History of the Strange Brigade címmel egy nyolc novellából álló kötetet is kiadtak, amelyből megismerjük a csapat megalakulásának történetét, illetve további kalandjait. (Strange Brigade. Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One, Google Stadia.) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. október 4 í
