Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-17 / 244. szám
2 szerkesztőségi terepasztal SZÁZADELŐ A KICSIKE FÖLDGOLYÓN Bonczidai Éva Mostanság gyakran jut eszembe, vajon miről szól igazából ez a kor. Évtizedek vagy évszázadok múlva az akkor élők hogyan látják majd, miről szólt a 2020-as évek eleje? Hiszen mi is érezzük, mit jelentett az 1920- as esztendő, traumákat, reményeket ismerünk, mintha magunk éltük volna át. De a máról mit tudunk átörökíteni a dédunokáinknak és az utánuk jövő generációknak? Amikor a világháborúról olvastam személyes visszaemlékezéseket, megdöbbentett, hogy többen megjegyezték, még zajlottak a mezei munkák, amikor kitört a háború. Volt egy természetes prioritás az életben, a betakarítás rendje addig felülírt mindent, és ebbe az életre alapozott rendbe tört be a háború és a gyász. Furcsa, hogy ha egy különleges eseményt próbálunk felidézni, a hétköznapi semmiségek jutnak először eszünkbe, hogy épp ezt vagy azt csináltuk, miközben megtörtént. Még a hirosimai túlélők is azzal kezdik a visszaemlékezést, hogy hol tartottak a reggeli rutinfeladataikkal, amikor bekövetkezett a tragédia: egy normális világban 8 óra 15 perckor mit csinál egy gyerek? Negyed kilenckor mit csinál egy felnőtt? Vajon 1956. október 23-án hányán ismerték fel, hogy az addig ismert világ újabb határvonalhoz érkezett? A hétköznapok szintjén jelen időben felismerhetők-e a történelem mérföldkövei? „...soha még ilyen kicsike nem volt a Földgolyó, mint amilyenné mostanában lett - persze viszonylagosan. A szóbeli és fizikai közlekedés egyre gyorsuló irama összezsugorította a világot - elhiszem, hogy ez is volt már, az is volt már, mindenről volt már szó, de arról még nem volt szó soha, hogy amit gondolok, csinálok, amit akarok vagy szeretnék, arról - ha úgy tetszik neki vagy nekem - percek alatt értesül a Föld egész lakossága -, s ha személyesen akarok erről meggyőződni, napok alatt ott vagyok, hipp-hopp, ahol lenni akarok. Tündérország, ami a hétmérföldes csizmákat illeti, eljött e világra - némi csalódást csak anynyiban hozott, hogy Tündérország sokkal kisebb országnak bizonyult, mint amilyen Valóság országa volt valaha.” Azt gondolnánk, hogy ez az idézet egy mai szövegből származik, pedig Karinthy Frigyes írta 1929- ben, a Címszavak a Nagy Enciklopédiához című kötetében jelent meg. Mégis nagyon kortárs szöveg ez. Láncszemek a címe, ebben jelent meg először a hat lépés távolság elmélet: ,Annak bizonyításául, hogy a Földgolyó lakossága sokkal közelebb van egymáshoz, mindenféle tekintetben, mint ahogy valaha is volt, próbát ajánlott fel a társaság egyik tagja. Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek — ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt -g más egyénen keresztül, kik közül 0 az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illető- 5 vei, csupa közvetlen - ismeretség ^ - alapon.” Azóta a tudomány iga- -ö zolta, hogy a hálózatok jelenléte és £ működése számtalan módon befolyásolja mindannyiunk életét. A hálózatkutatás legismertebb szakembere Barabási Albert László. Rejtett mintázatok / A hálózati gondolkodás nyelve címmel nemrég nagyszabású tárlat nyílt a budapesti Ludwig Múzeumban, ahol a hálózatkutatással foglalkozó BarabásiLab elmúlt 25 évben véghezvitt projektjeihez kötődő vizualizációs modelleket mütatnak be. Esztétikai értékkel bíró, különleges ábrázolások ezek, de igazából attól lenyűgözőek, hogy tudjuk, elképesztő mennyiségű adat feldolgozása révén rajzolódtak ki ezek a formák, melyek leképezik - a kutatás tárgyától függően - a Nature magazin 150 évének hivatkozási adatait, vagy a nemzeti konyhák ételeinek vizsgálatából kirajzolódott és szoborrá vált ízhálózatot, a vírusok terjedésének modelljét, az emberi betegségek hálózatát vagy épp a művészeti kapcsolatokat és együttműködéseket feltáró művészeti hálót. Hasonló érzés keríti hatalmába smw helyőrség a látogatót, mint amikor a tengerek mélyén elénk táruló világgal találkozunk, vagy mint amikor a galaxisrendszerek szédítő hatalmasságát sejtjük meg. Mégis egy ezek mellett igen visszafogottnak tűnő videó volt rám a legnagyobb hatással. Illetve az, amire a tárlatvezetésen maga Barabási hívta fel a figyelmünket. Ez a videó az emberi mozgásról szól, a kutatók a mobiltelefonok helyadatainak alapján térképezték fel az emberek mozgását. A képernyőn New York City térképét látjuk, mely annak függvényében torzul, hogy az adott helyszínen épp hányán tartózkodnak: ahol sokan vannak, kiszélesedik, ahol kevesen, összeszűkül, és mindez egy folyamatosan pulzáló mozgást eredményez, mintha egy lélegző tüdő működésére látnánk rá. „Azt látjuk, hogy New York City hihetetlen intenzitással lélegzik, óriá si tömegek érkeznek a városba dolgozni, látogatni, és estére eltűnnek a városból, keskenyebbé válik a tér - jegyezte meg a szakember - És íme egy másik kép, amelyen a város egy szűk sávvá alakul - ez 2020. március g-e.” És ekkor fogott el a borzongás: az egy nappal korábbi adatokból még a Covid előtti egészséges New York működését láttuk: egy szinte tojásdad formaként pulzáló várost, majd március 9-én egy alig mozduló karcsú sáv lett belőle. Eltűntek az emberek a városi terekből, „összehúzódott” a város, visszafogottabb lett a pulzálás. Az emberek elkezdtek félni. „Ez az utolsó óvatos hét, majd leáll a város. Gyengül a pulzálás, és egyszer csak kirajzolódik a nap, amikor New York City úgy, ahogy korábban ismertük, megszűnik létezni. Ez az élő, dinamikus, pulzáló város egy időre lefagy. És onnan kezdődik a mai világ - mutatott rá Barabási Albert László - Ezek a képsorok látszólag az emberi mozgásról szólnak, de ez a videó a 21. századról szól. Ugyanis ez az a pillanat, amikor a 21. század elkezdődött.” tarca BIBORNOK Munka után mindennap betértem az Ittrium bárba egy kis lazításra. Mindig ahhoz az asztalhoz ültem le, amely a bejárattól a legtávolabb esett, ugyanazt a fajta italt rendeltem ugyannál a pincérnél ugyanazzal a tőmondattal. Csak a kísérőket váltogattam, hogy ne legyen minden napom túlságosan egyforma. Átnéztem a híreket, válaszoltam egy-két levélre. Csütörtökön is így volt, illetve így lett volna, ha egy ismeretlen fickó le nem ül velem szemben, és a gyér szemöldöke alól villogó szúrós szemével el nem kezd feltűnően vizslatni. Úgy tettem, mint akit nagyon lekötnek a gazdasági elemzések. Az idegen rögtön jelét is adta nemtetszésének, mivelhogy alig hallhatóan mordult egyet. Aztán idegesen toppantott az asztal alatt. Felnéztem. Az orrcimpája mulatságosan reszketett, nem bírtam megállni egy halvány félmosolyt. Ekkor lehajolt, előrántott valamit a földön heverő kopott bevásárlószatyrából, és az orrom alá dugta.- Ezt Biankóról írtad - mondta. Egy irodalmi folyóirat volt az. Diadalmasan tartotta, mintha bizonyíték lenne valami bírósági ügyben. Amikor tudatosult benne, hogy nem vagyok az a gyorsan reagáló típus, türelmetlen mozdulatokkal kinyitotta valahol a közepén.- Ezt Biankóról írtad. Bianka nevű hölgyekkel volt már szerencsém, de arról a szóról, hogy biankó, csupán egy kitöltetlen csekk jutott az eszembe. Közelebb hajoltam a kávéfoltos folyóirathoz.- Ez valóban az én novellám.- Biankóról - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.-Az ki? A fickó megvakarta az állát, miközben nem vette le rólam a szemét.-Tudod tejól. Amit biztosan tudtam, csak annyi volt, hogy manapság egyre több őrült mászkál szabadon az utcán, és a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb én is beleakadok egybe. Vagy ő belém. A pincérre néztem, mintha tőle várnék segítséget, de nem érdekelte, miről beszélünk, egykedvűen fényezte a már amúgy is csillogó poharakat.- Te írtad ezt vagy nem? - hadarta az idegen, mintha sietne valahová. Nagyon reméltem, hogy így van. Most nem tartottam rossz dolognak, hogy a helyiség be van kamerázva. Remélem, működnek is azok a vackok.- Beismerem. Nem ez a legjobb írásom. Az interneten talál jobbakat is. Ezt provokációnak vette, holott eszem ágában sem volt felidegesíteni.- Azt ismerd be, hogy Biankóról írtad - mondta lassan, tagoltan, a szeme körül mély ráncok alakultak ki. Ritkuló hajába túrt, előkapott egy telefont. Egy csinos, fiatal hölgyet mutatott. Csak intettem a fejemmel, hogy nem ismerem. Közben pörgött az agyam, miről szólt a novella, ami így kihozta a sodrából. Azt hiszem, volt benne egy félőrült pasas, aki a felesége munkatársait folyton azzal zaklatta, hogy szemet vetettek az ő Barbarájára. Az volt a pikáns az egészben, hogy még a nőkre is féltékeny volt. Egészen addig a pontig, amíg valaki el nem kocsikáztatta az asszonyt vidékre, s tréfából, hogy megleckéztesse a férjet, tekintélyes váltságdíjat kért érte. Egy heves szerelmi jelenet után aztán Barbara megcsúszott a fürdőszobában, beütötte a fejét a kád sarkába, és többet nem moccant. A szívrabló meg elgondolkozhatott, miként fogja ezt az egészet megmagyarázni a rendőrségnek. És ekkor világosság gyúlt bennem. Valószínűleg a fickó megírta már ezt a sztorit korábban egy Biankó nevű nővel, és most megkeresett, hogy plágiumot kiáltson.- Nincs új történet a nap alatt, csupán a régieket variálgatjuk újra és újra - mondtam békítőleg. Alig értem a mondat végére, amikor egy nő viharzott be az ajtón, szaporán végigkopogva a helyiségen fel- és elmeháborodott zaklatom mellé vetette le magát.- Késtem?- Én nem is zavarnék tovább - emelkedtem fel.- Mutasd meg neki! - sziszegte a férfi. A nő engedelmesen felhúzta zsebkendőnyi felsőjét, hogy jól látszódjon a két melle közötti anyajegy, a fickó pedig kettőt lapozott a gyűrött folyóiratban, és piszkos körmével a pirossal gondosan aláhúzott sorokra mutatott.- Tudom, ott is van anyajegy. De ez egy kitalált történet, minden írónak lehet a melle között... izé, az emlékei között... Szóval, fantáziája. Intettem a pincérnek, hogy fizetni szándékozom.- Nevetséges vagy - mondta a nő halkan, majd elvette az öngyújtómat, sokat vacakolt vele, mire rágyújtott. A másik meg le nem vette rólam a szemét.- Ismeije be.- Bármit beismerek, ha ettől megnyugszik. Ezt én mondtam volna? A zaklató kivette a nő kezéből a cigarettát, beleszívott, majd elnyomta a csikket. Aztán váratlanul a kezét nyújtotta.- Bíbornok vagyok. A pirossal aláhúzott sorokra néztem. Az én novellámban is így hívták a féltékeny ürgét. Na de hát ilyen hülye név nincs is, ezt én találtam ki! A fickó, mintha csak olvasott volna a gondolataimban, elővett egy igazolványt. Tényleg ez a név állt benne. Ráncoltam a homlokom, közben abban reménykedtem, hogy nemsokára felébredek ebből az álomból. Lassan kortyoltam a maradék viszlát, hogy időt nyerjek. Mire felpillantottam, már az ajtó csukódott utánuk.- Még egyet? - kérdezte a pincér együttérzőn. Bólintottam. Z. Németh István Biankó... Csinos, szabályos arc, nagy barna szemek, hosszú szempillák. Nyakában ezüstlánc, rajta skorpió. Kezdtem jobban emlékezni. Barbara is ilyet viselt a novellában. És az ujján a fehér gyűrű, amiből hiányzott a kő... Biankó ékszer. Hihetetlen, de azt is én találtam ki hat-hét évvel ezelőtt. Este ciripelt a telefon.- Elnézést, én vagyok az, a bárban találkoztunk ma délután, véletlenül elhoztam az öngyújtót. Szeretném visszaadni. Holnap ugyanott, ugyanakkor, ha megfelel.- Ó, semmiség, egy vacak öngyújtó miatt igazán nem... - de már letette. Másnap óvatosan belestem az Ittrium bár ablakán. Ott ült, várt. Éppen nyúltam a kilincsért, amikor eszembe jutott, hogy vajon honnét tudta a telefonszámomat? Sarkon fordultam, igyekeztem másra gondolni. Például a másnapi wellnesshétvégére a közeli fürdővárosban, amire még a karantén alatt fizettem be. Végre befejezem a regényemet, más nem számít. Egészen éjfélig álmatlanul forgolódtam az ágyban, aztán felkeltem, felkapcsoltam a villanyt, a könyvszekrény aljából előkapartam azt a régi folyóiratot. Mi volt még abban az átkozott novellában? Az utat végigaludtam, a célállomásnál a sofőr szólt, hogy le kellene szállni. A portás, látva elrongyolt ábrázatomat, felajánlott egy ingyenkávét. Amikor átvettem a kulcsot, kacsintott egy nagyot. Akkor még nem tudtam, miért. A szoba kicsi volt, tiszta, rendezett. Kétágyas. Én nem ilyet foglaltam. Éppen indultam volna vissza reklamálni, amikor láttam, hogy a fürdőszoba ajtaja alól ömlik a víz. Odabent hangosan csöpögött a csap. A fogasról ezüstlánc csüngött, rajta skorpió.- Barbara? - tört fel kiszáradt torkomból a rekedt kiáltás. Semmi válasz. Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Weltmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztés, korrektúra Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET Helyorseg.ma, e-mail: helyorseg.szerkesztoseg.agmail.com, postacím: Petőfi Irodalmi Ügynökség, 1394 Budapest 62. Pf. 394. 2020. október
