Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-05 / 208. szám
3üünr. helyőrség 5 ft vers Juhász Kristóf A tétova gyermek, meg a folyó Tétova gyermek átnézhet a folyón, mert a többiek nincsenek most nála: régi jó király álmodik a Napban, aggódó apa elszunnyadt a vártán, vén csavargó elfáradt és ledőlt, véres bajszú vitéz alszik, mint a bunda, garabonciás, lantos, igric, bolond, költő, bölcs és hóhér, s hímringyó is pihen lángos pusztaságban. Pihenhetnek, amíg el nem viszik őket. Farkas Arnold Levente eleven ítélet, magukba szívják a titkot az apostolok, a feltámadás illatát, életemet ennek a gyűlöletnek, az anya fia iránt érzett gyűlöletének köszönhetem, ez a magatartás bizonyos dolgot komolyan vesz, bizonyos ponton azonban mégsem veszi már komolyan, és kinyilvánítja, hogy létezik valami más, ami még komolyabb, hányszor álltam a háza előtt, már a küszöbén, hogy megkérjem, értsen meg végre, harcosok táncolnak a test felületén, felületes testek tánca a küzdelem olvasás, a fölösleges dolgok evangéliumát másolom, nincs többé bosszú, pócsmegyer, húsz július tíz, péntek, az asztalon fehér terítő, nem takarja el, a pókhálóba dohányfüst tapad, szükséged lehet még erre az illúzióra életfa, levele, ága, gyökere a földbe vájva, láthatatlan titkos máglya, mint minden szerelmes, sokat beszéltek önmagukról, mintha ezáltal megérthetnék a világot, amely lehetővé tette őket, jobb lesz, ha a hosszú történetet itt megkurtítjuk, utána a város püspöke elé vezette fiát, hogy annak színe előtt mondjon le minden birtokáról, és adjon vissza mindent, ami még esetleg nála van, kezökben fáklyát, korbácsot vagy kígyót tartanak, halott halhatatlanságát eleven halálra váltja a halandók mátkasága Szabó Fanni Az étel megszentelése Tétova gyermek sok kis zsebe rongyos, kirágta a homok lángos pusztaságban. Tétova gyermek tarisznyája rongyos, minden ugyanúgy hullott ki belőle: tékozló, bűnbánó, hazatérő fiú, múlt asszonyágyakon igazt játszó félti, zászlók, keresztek, kopják vert vivője, elképzelt szeretők útra szöktetője, hétfejű tündérnek fejevesztett félje, kövek közé hullnak az innenső parton. Tétova gyermek átnézhet a folyón, nagy a folyó, néma, nem felel, ha kérdik. Nagy a gyermek szeme, keresi a mását, ám hogy az épp lehullt, vagy úszik, nem tudni. Ott áll hát a parton, mélázik, tűnődik, szerencsétlenkedik, hosszan tétovázik, orrot túr, körmöt rág, toporog kínjában, vívódik tétlenül, szemét törölgeti, lelkét vakargatja messze Isten alatt: hogy is legyen mostan ezzel a folyóval? Hogyan rontsuk el a naptárt? Szép volt a tavasz. Ordítoztam Istennel, mint egy idióta, temetőkben és kocsmákban napnyugtakor. Mindig tett valami agyament gesztust, amitől a két helyszínt összekevertem. Húsz év múlva megsúgta: akkor is templomba jártam. Hálás voltam, hogy nem szólt korábban. Szép volt a tél. Asszonyok ölén rohadtam, mert hazudtam. Pokolra és játszótérre szikár nap sütött, mikor később féijhez mentek, én meg a feleségemhez. Ropogó fák között vittem a keresztet, azt hittem, az enyém a legnagyobb, pedig csak erőlködtem, hogy ne lásson jól az ég. Szép volt a nyár. Megkoronáztam elsőszülöttem, mert elfelejtettem: országunk még nincs. Aranyat csináltam, könyvet és házat, Dőlt a vérem, mint egy pogánynak. Bármit is akarjunk, a fiam nyújtja át az utolsó kelyhet, ha vége. Szép lesz az ősz. Acsarkodva halunk ki, kultúremberek, idézgetjük egymást, járunk temetésre, esküvőre. A gyóntatófülkék persze üresek, de legalább nem mi vagyunk az ördög. Hadd meséljünk inkább írástudatlan, rablott gyermekeknek, pusztában a tűznél, mint a lantosok. Ajánlás: Naptárod, órád egyremegy, hallod, az idő költözik. Nézd, nézd: hatalmas a kert. Ne számold, hányadik. „(...) majd lenyűgözöm a vadakat, mint a napfény hatalma.” Albert Camus: A hitehagyott vagy egy zavaros elme Amikor elvakítja a vadakat a napfény hatalma, bőrsátrainkról folyni kezd a víz, a bőrsátrainkról folyó víz alá állunk, testünkről lemossa festékeink. Testünkről folyó festékeink formálják alattunk a földet, a formálódó föld repedezni kezd a vadak szellemétől. f A vadak szelleme beszél velünk, a beszéd ritmusára önkéntelenül ugrálni kezdünk, ugrálunk, lábunk erejétől kettéválik köztünk a tér. A napkorong feltűnik a mélyből, mindenkit elvakít. Fantomok (200 «100 * 25 cm, 2006) Rétegek Francisco Goya Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek című metszetéhez Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek, rejtekhelyük mi magunk, ők - mi vagyunk, alvajáró hasonmásaink mögött vonulunk, követjük őket, utánunk ének, előttünk félek tőlük, a hatalom kezében tartom el őket magamtól, hogy elérjem az ént, a sokasodó formák rétegét, amit levedlek magamról. Szentjánosbogarak A folyó zavaros vizét itták, tisztítatlan folyt végig torkukon, gyomrukban neoncsövek, hasukon át világítanak zölden, majd pislákoló sárgán, szentjánosbogaraknak tűnnek. A parkban szendvicset esznek, tizenháromszor megrágva minden falatot, nem látják, hogy látom színük változásait, a bennük lévő alvó kaméleont, a hangulatuk kékjét, a szemük barna sárfoltjait, ahogy a sárból embereket gyúrnak, saját maguk mását, ahogy játszanak velük. A játék végén nem marad belőlük más, mint a messziről nézőre átragadt fényjátékaik. Lidérc (fa, 140 * 10 * 28 cm, 2004) 2020. szeptember IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
