Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-05 / 208. szám

EGYHÁZMEGYEI HÍREK 2020. SZEPTEMBER HÍREK Miskolci emlékezés a roma holokausztra AUGUSZTUS 2'ÁN szentmisé­vel emlékeztek a roma holo­kauszt 76. évfordulójára Mis­kolcon a Mindszenti templom­ban. A szentmisén Juhász Ferenc plébános utalt arra, hogy a cigányság és a magyar­ság évszázadok óta együtt él a Kárpát-medencében. Ez idő alatt közös gyökereik let­tek, és ennek a közös gyökér­nek talán legtáplálóbb szá­la a hit. A cigányság és a ma­gyarság hasonlóképpen isten­hívő karakterrel rendelkezik, ezért az auschwitz-birkenaui láger háromezer roma áldoza­tára való emlékezés legalkal­masabb helye a templom. Az Episztémé egyesület szervezé­sében a szentmise után Kun Alexandra és Burai Laura csel­ló művészek a Schindler lis­tája című film zenéjéből ad­tak elő. Jubileumi szentmise Jászberényben 19S&BEN oszlatta fel a kommu­nista államhatalom a szerze­tesrendeket. Az így keletkezett vákuumban szükség volt ott­honra, biztonságra, közösség­re: ezért a célért alakult meg a Katolikus Szeretetszolgálat. Az évfordulót július 30-án ünne­pelték Jászberényben, a szer­vezet Szent Klára Otthonában. Koncelebrált szentmisét mu­tatott be Szántó József cím­zetes apát, főesperes. Aki el­mondta, amikor a Magyar Ka­tolikus Püspöki Kar 1950. au­gusztus 30-án aláírta a felosz­latásról szóló megegyezést, létrehozták a Katolikus Egyhá­zi Kegydíjasok és Betegek Sze­retetszolgálatát, amely ma Ka­tolikus Szeretetszolgálat né­ven működik. Az elmúlt hét év­tizedben 27 rendből többszáz nővér töltötte itt életének utol­só szakaszát. Ma itt már nincs egyetlen kedvesnővér sem, viszont vannak gondozásra, ápolásra szoruló betegek. „Szűz Mária szenvedésének útja” Bükkszéken SZŰZANYA kálváriát adtak át jú­lius 26-án, vasárnap Bükk­széken. A15 stációból álló al­kotás a tervek szerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült volna. A stációk a bükkszentkereszti Takács László alkotásai. Az ünnepi szentmisét Csizmadia István főesperes celebrálta a bükkszéki Szentlélek temp­lomban. A szentmise után a hívek körmenettel vonultak a Szent Anna szoborhoz, majd a stációk megáldásával zárult a rendezvény. Egyházmegyei Hírek Kiadja az Egri Főegyházmegye 3300 Eger, Széchenyi u. 1. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Homa János Honlap: www.eger.egyhazmegye.hu e-mail: info@eger.egyhazmegye.hu A HEVES«HÍR1AP közreműködésével. Kedvezményes előfizetés: 06-40/510-510 Az egyházmegye sok plébá­niáján rendeztek idén is ifjúsá­gi és hittanos táborokat. Köztük az egri Jézus Szíve Római Kato­likus Plébánia Ifjúsági hittano­­sainak és zenekarának nyári táborára is sor került, a Sarudi Genezáret Katolikus Lelkigya­­korlatos Ház-, Ifjúsági- és Sport­üdülőben. A tábor kormányzati támogatásból valósulhatott meg. Nagy öröm volt számunkra, hogy együtt lehettünk, hiszen az elmúlt hónapokban a vírus­helyzet miatt sajnos szüneteltet­tük a péntek esti ifjúsági hitta­nokat és az ifjúsági zenekar pró­báit. Az együtt töltött idő jó han­gulatban telt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a progra­mokat, melyeket elterveztünk meg tudtuk valósítani. Szinte minden nap sikerült a Tisza-tó egyik-másik strandjára elbicik­liznünk. Ebbe a pár napba bele­fért a közös bowlingozás, a fia­talok szülei elleni focimeccs és a főzőcskézés. Ami igazán meg­határozó volt a tábor napjaiban, hogy minden este együtt ünne­pelhettük a szentmisét, melyen a zenekar tagjai biztosították a zenei szolgálatot. Nagy élmény volt számunkra ez az együtt töltött pár nap. Hi­szem azt, hogy a későbbiekben ezekből az élményekből sokat merítünk majd. Drahos Dávid káplán Tábori körülmények között, minden este együtt ünnepelhettük a szentmisét Fotó: Birincsik Márton Hittantábor Sarudon A HÓNAP VERSE Károlyi Amy Kalap-árnyban Lábadozik a nyártói az ősz, elmúlt a láz, maradt a gyengeség. Mint sokszor mosott lepedők, oly lágy a lomb, a fű, az ég. Egyszerre minden oly szelíd, a harapós kutya sem harap. Akár Mária-üvegen, fátylas homályból suta nap. A gyíkok is türelmesek, nincs rémület, galoppozó, élte fatönkjén ül az év, diófatönkön ülni jó. Károlyi Amy (1909 - 2003) József Attila-díjas magyar költő, műfordító. 1992-tól a Magyar Mű­vészeti Akadémia tagja volt. Átadták az „Egri Érsek Bora 2020” kitüntető címeket Megújult Göncruszka temploma Július 18-án áldotta meg a pá­lyázati és egyházmegyei forrás­ból felújított göncruszkai temp­lomot Ternyák Csaba egri érsek. A hívek régi vágya volt, hogy a templom megszépüljön, főként a tetőzet felújítására volt nagy szükség. A beruházás költsé­ge 76,5 millió forint volt, ennek kétharmadát az egyházmegye biztosította - mondta Zsova Já­nos atya, Vizsoly plébániai kor­mányzója, aki 2018 óta szolgál a területen. így szépülhetett, újul­hatott meg az 1851-ben épített, nagy befogadóképességű Nagy­boldogasszony tiszteletére szen­telt templom. A plébániaközösség ifjú tagja verssel, a képviselőtestület elnö-A hivek régi óhaja volt a templom felújítása ke köszöntővel fogadta a főpász­tort hangsúlyozva, nagyon vár­ta a közösség, hogy ez a munka elkezdődhessen és elkészüljön, a templom ugyanis beázott és homlokzata is omladozott. A tes­tület vezetője Zsova János atyá­nak is köszönetét mondott a fá­radozásaiért, és mindenkinek, aki valamilyen módon támogat­ta a felújítást. A szentmise kezdetén áldotta meg az épület falait az egri érsek. A főpásztor szentbeszédében kiemelte: az ünnep túlmutat a település határain, itt vannak a környező egyházközségek lelki­­pásztorai, hívei, eljöttekörülni és hálát adni ezért a csodálatos szép templomért, mely Göncruszkát szebbé teszi, Isten dicsőségére. Ez utóbbi a legfontosabb, hogy az Urat dicsérjük, lelkünket hozzá emeljük, jobbá legyünk, tudjunk újra és újra új életet kezdeni. Ez a templom kövekből épült, melyeket külső segítséggel tud­tunk helyrehozni - hálával tar­tozunk mindazoknak, akik a pá­lyázati forrást biztosították. Azok a kövek, melyekből az igazi egy­ház épül, az élő kövek nem meg­­újíthatóak egyházi, vagy pályá­zati forrásból, azok megújítása kizárólag rajtunk múlik. Legyen ez a templomfelújítás nagyszerű alkalom arra, hogy mi is mind­annyian megújítsuk életünket az egyház szentségei, kegyelmi segítsége által! B. A. Lóczi Tamás az EKIF új elnöke Ternyák Csaba egri érsek 2020. augusztus 1-i hatállyal az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) elnöki tiszt­jével bízta meg Lóczi Tamást, Sátoraljaújhely plébánosát. Lóczi Tamás plébános- Köszönöm Ternyák Csaba érsek úr bizalmát - nyilatkoz­ta Lóczi atya. - A szeminárium­ba való jelentkezésem előtt ké­mia-teológia tanári szakos egye­temi diplomát szereztem. Az el­múlt 16 papi évem alatt folyama­tosan hitoktattam, hetedik éve kémiát is tanítok. Tíz évet pedig közvetlenül iskolai állomány­ban tölthettem a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium­ban, ahol érseki biztosi, majd igazgatói munkakört láttam el. A tanárokkal, a szülőkkel és a diákokkal végzett együttműkö­dés minden oldalról elém tárta a köznevelés helyzetét és benne sajátosan a katolikus iskola kül­detését, amely hitünk alapján az egész embert szolgálja, an­nak testi-lelki-szellemi kibonta­kozásában. Célunk, hogy hitük­ből erőt merítő, Egyházunkban aktívan tevékenykedő, közössé­geiket szolgáló, jó állampolgáro­kat neveljünk. Fontos, hogy bol­dog, kiegyensúlyozott, életüket tudatosan irányító felnőttek ke­rüljenek ki intézményeinkből, akik meghatározó tényezőkké tudnak válni környezetükben. Látva a világban való elbizony­talanodást, kiemelt szerepet kí­vánok szánni katolikus iskolá­inkban a hivatások felismerésé­nek és a családi életre való fel­készítésnek.- Hálásan köszönöm a szü­lők bizalmát az egyházmegye katolikus intézményei irányá­ban. Hiszem, hogy évszázados tapasztalatunk a nevelés terén, párosulva a modern kor kihívá­saira adott válaszokkal, egész­séges és teljes személyiségek ki­alakulásában adhat segítséget a családoknak! ivarv RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ Miskolc: FM 95,1 • Eger: FM 91,8 Gyöngyös: FM 102,2 * Hatvan: FM 94,0 * Encs: FM 95,4 Sátoraljaújhely: FM 90,6 Tokaj: FM 101,8 • Törőkszentmiklós: FM 96,4 3300 Eger. Széchenyi u. 5. • Telefon: 36/510-610 • Fax: 36/510-614 E-mail: infcx&szentistvanradio.hu • Honlap: www.szentistvanradio.hu • www.szentistvantv.hu Kérjük, segítse adományával! Számlaszám: 11102003-18578726-10000001 - Magyar Katolikus Rádió Alapítvány Elhunyt Simon György 2020. augusztus 8-án el­hunyt Simon György, a Szent István Rádió örökös főszer­kesztője. Simon György az ELTE fizi­kus szakán végzett, választott szakterülete az akusztika volt. Csaknem harminc évig dolgo­zott ezen a területen a Pan­nónia Filmstúdiónál. Eköz­ben akusztikus tervezőként számos hangstúdió, hangver­seny- és színházterem létrejöt­tében vett részt. 2000 júliusában került az induló Magyar Katolikus Rá­dió - Egerhez, a mai Szent István Rádió és Televízióhoz. Technikusként, majd műszaki vezetői beosztásban tevékeny­kedett 2003 májusáig. Ekkor főszerkesztői megbízást ka­pott, melyet 2013. december 31-éig látott el. Ezt követően nyugdíjasként is rendszeresen készített mű­sorokat. Örömmel vállalta ezt a feladatot, mely továbbra is a Szent István Rádióhoz kötötte. Országos és helyi szinten is számos elismeréssel jutalmaz­ták újságírói munkáját. Csa­ládja, szerettei, barátai és kol­légái augusztus 28-án kísér­ték utolsó útjára. Idén a vírushelyzetre való te­kintettel, az előző évek hagyomá­nyától eltérően, személyes talál­kozó nélkül mutatjuk be a címet elnyert borokat. Az Egri Érsekség köszönetét mond a hegyközségeknek, me­lyek segítségével az Egri Főegy­házmegye területéről valameny­­nyi borvidék: az egri, a tokaji, a mátrai, a bükki és a jászsági is képviseltette magát a megmé­rettetésen, valamint köszönetét mond dr. Gál Lajos professzor­nak, ismert egri borásznak, aki kezdetektől segíti a kiválasztást, a szervezést, a döntéshozó gré­mium munkáját, mely Ternyák Csaba egri érsek vezetésével íté­li oda a címeket. Az „Egri Érsek Misebora 2020” címet a Péter Pincészet To­kaji Aszú 2017-es 6 puttonyos bo­ra viselheti. Az „Egri Érsek Bora 2020” cí­met a bükki bonidékről a Roszkos Szőlőbirtok és Pince 2018-as Pinot Blanc-ja, a Jászságból a Túri Pin­ce 2019-es Cserszegi Fűszeres bo­ra, a mátrai fehérek közül a Maró­­ti Pince 2018-as Mátrai Olaszriz­­lingje, a mátrai rozék közül a Mol­nár és Fiai Pincészet Bt. 2019-es Kékfrankos Rozéja viselheti. Tokaji száraz kategóriában a Patrícius Borház Kft. 2018-as To­kaji Furmint Selection bora és az édes kategóriában Egri Érsek Misebora címet is elnyerő Péter Pincészet 2017-es 6 puttonyos to­kaji aszúja bizonyult a legjobb­nak. Egri fehérként a Varsányi Pincészet Kft Debrői Hárslevelű Superior 2017-es, a vörös kategó­riában Kőporos Borászat Kft Vö­rös és Fekete 2018, és a bikavér kategóriában Gál Tibor Síkhegy Bikavér Grand Superior 2016 bo­ra kapták az elismerést. A nyertes termelők jogosultak arra, hogy a palackokon feltün­tessék, hogy a cím birtokosai. Az Érseki Palota Látogatóköz­pontba ellátogatók az Érseki Pin­cerendszer megtekintése után megkóstolhatják és meg is vásá­rolhatják a győztes borokat. Egri búcsúk szeptemberben Szeptember 6-án 16 órakor búcsút tartanak a Rozália te­mető kápolnájában. Az ünne­pi szentmisét Vízi János, az eg­ri bazilika káplánja mutatja be. Szeptember 13-án lesz az egri Kisboldogasszony temp­lom búcsúja. A 10 órakor kez­dődő szentmisét és körmene­tet Rács Csaba teológiai tanár, egerbaktai plébános, a 16 óra­kor kezdődő szentmisét és kör­menetet Ailer Gáspár budafoki plébános vezeti. A több száz éves múltra visz­­szatekintő egri Fájdalmas Anya búcsú szeptember 19-én, szom­baton 16 órakor a Keresztút vég­zésével kezdődik, ezután a Fáj­dalmas rózsafüzér elimádkozá­­sára kerül sor, 17.30-kor szent­mise, majd szentségimádás lesz. Vasárnap reggel 8.30-kor vég­zik a reggeli zsolozsmát, 9 óra­kor pedig szentmise lesz. Az ün­nepiszentmise ll.OOórakor kez­dődik. Az egri bazilika védőszentje, Szent Mihály arkangyal tisztele­tére idén szeptember 27-én, va­sárnap 18.30-kor tartják a bú­csúi szentmisét. Szeptember 29- én, Szent Mihály napján pedig Szentségimádási napot tartanak a bazilikában. A káptalani ima­óra 9 órakor kezdődik. H. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom