Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-19 / 220. szám
2020. szeptember 19. IV. évfolyam 38. szám 2 Z. Németh István tárcája f Orbán János Dénes, j —t Válogatás llyés Krisztinka __ / a Karantének és Polgár Kristóf / díjazott versei műveiből IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET n álltam ott, ahol hetven éve álltái, mondtam, hogy Éva Scharffot Kiss Ottó meséje keresem n mm ***** £. Ü Ezt a lakást már leltárba vették az illetékes szervek (olaj-tojástempera, vászon, 140 *187 cm, 1980] 110 eve született Faludv Gvor (Elhangzott Balatonfüreden 2019-ben, a Tagore sétányon] Faludy, Hamvas, Tagore vezervers Sok szép szó, sok okos gondolat elhangzott már e fánál, de nincs emlékem róla, hogy bármelyikünk is felhívta volna arra a figyelmet, például a saját figyelmünket, hogy ezt a pontot, ahol állunk, egy csodás hármas szomszédság határozza meg. Az egyik: maga a fa, amely itt mint kézzelfogható titok jelenik meg - annak a rejtélyes erőnek a megmutatkozása ez, amelyről Hamvas Béla esszéje is szól, s amely a föld mélyéből előhívja a formát, színt, a fa törzsét és lombjait, a szőlő és a bor édességét, ha szőlőtőkéről van szó, a szirmok vörös színét, ha mondjuk pipacsról, vagy a virágzat illatát tavasszal, ha éppen hársfát van szerencsénk megérinteni vagy csak megnézni, barátkozni vele, mint itt és most jelen esetben is. A másik szomszédság, amely behatárol bennünket: a víz maga, az óriási tó, a nagy és távoli tengerek kishúga itt előttünk, amely öszszeköti az északi partot a délivel, a tihanyi visszhangot a keszthelyi kastély összhangjával, a kéket a még kékebbel, a kék szőlőt a fehérrel, a naplementét a napfelkeltével, a kecsegék és fogasok őskorból ránk maradt néma beszédbe fojtott emlékeit az Anna-bálozók keringőivei. És itt van a harmadik szomszédos érték, nevezhetjük szinte ontológiainak, és most nem is a híres hajdanvolt kőszínházra gondolunk itt a közelben, hanem a szívre, amely itt dobog mellettünk ebben az épületben, Rabindranath Tagore szíve ugyanúgy, mint Hamvas Béláé. Sok-sok évtized alatt sok ezer vergődő szív, amelyek, mint a madarak a ketrecből, szerettek volna kiszabadulni, felrepülni, visszatérni egykori hazájukba, amely ki tudja, hol van, s amely ősibb, mint a süllők és fogasok beszéde, s ahonnan rövid itt-tartózkodásra érkeztek, de ha az eltávozás ideje lejáróban, itteni pátriájukból visszatérnek a másik partra, titokzatos őshazájukba. Itt állunk tehát a fa-víz-szív hármasságban. Füred és a Füred környéki táj sokakat megihletett, most engedjék meg, hogy felidézzem Faludy Györgynek azt a versét, amelyet 1949-ben írt a Koloska-völgyből visszatérőben, illetve miután - hogyan mondjam másként - hazaért Füredre. Faludy György Szonett Rezgő ezüst elnyúlt fantomja, mélán nyöszörgő éji szellő szürke karma: feltépte régi sebemet, majd némán elszállt s vágyammal itt hagyott magamra. Szerelmi seb, sugározz tiszta fényt rám, vérforrásom te légy s az élet napja, mély árok, hol elnémult filomélám fájdalmam alá puha fészkét rakja. Legyen szívem szédült zsongása mézem, ha majd a vadvirágok közt kinyúltam, s szépséged helyett lelked leng fölébem. A kis csermely meg okkersárgán surran, hol párás parti fűcsomók tövében vörös vérem a vándor vízbe csurran. Idézzük Faludy néhány strófáját: Egy fára másztam - ágbogáról a tájat néztem, mialatt madárfüttyöket utánoztam, s becsaptam három arrajárót, meg egy domboldal madarat. [...] Aztán lementünk a kocsmába, kibontottuk a csomagot: füstölt lazac volt benne, sonka, rétes, gyümölcs meg csirke combja, egyszóval: íz, szín, illatok. [Az ember nem is gondolná, hogy 1949-ben ilyen színvonalon állt az uzsonnakultúra Magyarországon.] Bort ittunk súlyos csillagfényben és én a kedvesnek meséltem, mit láttam itt, mit tettem ott: - csak nagy sokára vettem észre: mindenki engem hallgatott. Füredre vagy húszán kísértek, mikor beszédem véget ért. Éjfél rég elmúlt. Verset írtam - elég jó verset - s szinte sírtam az örömtől. De nem ezért. Azért vert boldog nászdalt szívem, mert a természettel portáján még tegeződömjó rokon, és az erdő nem aszpirinem, se sportpályám, de otthonom. (Faludy György: Kirándulás a Koloska völgybe) Faludy azt írja tehát, hogy a Koloska-völgyben felmászott egy fára, s ott madárfüttyögést utánzóit, becsapva az arrajárókat és „egy domboldalnyi madarat”. (A feketerigók füttyét-beszédét a Margit-szigeten utánzó költő, Szép Ernő alalqával egyébként Faludy önéletírásában találkozunk.) Feltevődik a kérdés: vajon milyen fára mászhatott fel Faludy koncertet adni a madaraknak, vajon milyen fa volt ez, amely alatt pásztordalt rögtönzött a kedvesének? Majd jött a kedves, én leszálltam, és kergetődztünk és futottunk, [■■■] s a kedvest csókra csábítottam (a hely szelleme szuggerált) Nos: ha pásztorórára inspiráló helyszínre gondolunk, először is Walter von der Vogelweide verse jut eszünkbe, A hársfaágak csöndes árnyán. Itt vagyunk tehát a hársfánál. De vajon van-e hársfa a Koloska-völgyben? Hiszen tudjuk, Szőcs Géza hogy a hársfa jellemzően nem képez erdőségeket, s nem is igazán tekinthető erdei fának. Ám az is, aki még soha nem járt a Koloska-völgyben, de olvasta Hamvas Bélát, tudja, hogy legalább egy hársfa igenis van ott - még ma is látható -, méghozzá egy jól azonosítható, feltűnő alakú hársfa. Ez növeli a valószínűségét - számomra a bizonyosságát - annak, hogy Faludy fája valójában azonos Hamvas Béla hársfájával, az rokona vagy tán leszármazottja Vogelweide hársfájának, mely viszont lehet, hogy őse a Salvatore Quasimodo által megverselt hársnak, amúgy pedig mind rokonai egymásnak s így ennek a fának is itt, amelyet 19 évvel ezelőtt ültetett Sava Babié Hamvas Béla emlékére, tiszteletére és megidézésére és megszólítására. Annak a Hamvasnak, akire ugyanúgy érvényes, mint Faludyra az, amit a vers végén egy konkluzív strófában olvasunk: Nézzen hát rá, ki idelát! Mert megy - ahogy jött, messze helyről -torzó volt ő is ideát; torzó; de őrzi az emberről való Plátói Ideát. 4 v V ¥
