Heves Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-14 / 215. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2020. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ A korábbi négy helyett tizennyolc ev fegyhazra ítélték a vádlottat Tudta, hogy megöli a B. Roland (középen) emberölési ügye másodfokú eljárásának helyszíni tárgyalásán Fotó: MTI Elismerésre vágyva 85 beteget ölt meg az ápoló BERLIN Életfogytig tartó bör­tönbüntetést kapott Németor­szágban egy ápoló 85 beteg megölése miatt, az ítélet pénte­ken emelkedett jogerőre. A szö­vetségi legfelsőbb bíróság el­utasította a német kriminalisz­tika történetének egyik legna­gyobb szabású sorozatgyilkos­sági ügyében 2019 júniusában hozott ítélet ellen benyújtott fe­lülvizsgálati kérelmeket. A 43 éves Niels H. 62 bete­get az Alsó-Szászország tarto­mányi Oldenburg kórházában, további 35-öt Delmenhorst kór­házában ölt meg. Az intenzív osztályon dolgozott, áldozatai­nak különféle gyógyszerek túl­adagolásával a szívhalálát idéz­te elő, hogy bizonyítsa az újra­élesztés területén szerzett tudá­sát. A vészhelyzetekben igyeke­zett a középpontba kerülni, elis­merésre vágyott. Az újraélesz­tés számos esetben riem sike­rült. Meglehet, hogy még sok­kal több ember haláláért fele­lős, mert számos holttestet el­hamvasztottak, így nem lehe­tett elvégezni a gyógyszer-túl­adagolás nyomainak feltárásá­ra irányuló vizsgálatot. A férfi 2000 és 2005 között követte el a bűncselekménye­ket. 2005-ben bukott le, ami­kor a delmenhorsti klinika in­tenzív osztályán egy kollégája rajtakapta, hogy életveszélyt okozó injekciót ad be egy be­tegnek, és leállít egy életfon­tosságú gyógyszert adagoló berendezést. MW Tizennyolc év fegyházbün­tetésre ítélte a Debrece­ni ítélőtábla másodfokon a borsodnádasdi gyilkost, B. Rolandot. A fiatal férfi há­rom éve egy vízgyűjtő akná­ba dobta eszméletlen lány­ismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BORSODNÁDASD Aljas indok­ból és különös kegyetlenség­gel elkövetett emberölés bűn­tettében találta bűnösnek az ítélőtábla a borsodnádasdi gyilkost. Felidézték: az el­ső fokon eljáró Miskolci Tör­vényszék márciusban a fér­fit gondatlanságból elköve­tett emberölés miatt négy év fogházbüntetésre ítélte, de az ügyészség a gondatlan ember­ölés minősítésének megállapí­tása miatt és a büntetés súlyo­­sítása érdekében fellebbezett. A Miskolci Törvényszék ál­tal megállapított tényállás szerint a vádlott, B. Roland 2017 szeptemberében egy ba­ráti összejövetelen vett részt a Borsodnádasd melletti tó­nál, ahol alkoholt fogyasztott és herbált szívott. A vele ba­ráti viszonyban lévő sértettel este egy erdei ösvénynél ta­lálkozott, majd összevesztek és elváltak. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol már ájultan találta a lányt, és ha­lottnak hitte. Levetkőztette, majd anélkül, hogy meggyő­ződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta az ösvény vízelvezetőjének csatornájá­hoz, leemelte annak vasfede­lét, és a lányt bedobta. A még életben lévő sértett halálát vízbe fulladás okozta. Az elsőfokú bíróság koráb­ban nem látta bizonyítható­nak, hogy a férfi szándékosan meg akarhatta ölni a nőt. Ez­zel szemben a másodfokú el­járás során - derül ki a csü­törtöki közleményből - olyan új körülmények vetődtek fel, amelyek miatt a Debreceni ítélőtábla a tényállást jelentő­sen módosította. A táblabíró­ság szerint a vádlott és a sér­tett között „ismeretlen erede­tű konfliktus alakult ki”, ami a fiatal férfi tettlegességéhez vezetett. A vádlott bántalmazta a lányt, aki emiatt vesztette el az eszméletét. A férfi a másod­lányt fokú bíróság szerint tisztában volt azzal, hogy a lány eszmé­letlen, és hogy ha még élve dob­ja a vízzel teli aknába, akkor azzal a fulladásos halálát okoz­za. A vádlott nemcsak belenyu­godott a lány halálába, hanem kívánta is azt - szól a tény­megállapítás. Az ítélőtábla sú­lyosító körülményként értékel­te, hogy a vádlott alkoholt ivott és herbálozott, valamint azt is, hogy a cselekménye megzavar­ta a település nyugalmát. Mivel a 17 éves Csenge gyilkosát első fokon mindösz­­sze négy év börtönre ítélte a bíróság, a lány édesanyja né­hány hónapja teljesen össze­tört. A gyilkosnak akkor nem is kellett visszamennie a bör­tönbe, a bíróság ugyanis úgy döntött, hogy mivel korábban letartóztatásban volt, az íté­letig szabadon maradhat. Az anya képtelen volt elfogad­ni az elsőfokú döntést, tér­den állva, sírva könyörgött a bírónőnek, hogy változtassa meg az ítéletet. Végül a bíró­ság folyosóján elájult, a men­tők kórházba vitték.- A mai ítélet megnyugta­tó, legalábbis valamennyire. Nem igazságos, mert nincs olyan ítélet, ami a lányomat visszaadná, de a családnak, meg nekem valamennyire éz megnyugvást jelent - ezt már néhány perccel azután mond­ta az anya az Origónak, hogy jogerősen 18 évre ítélték a lá­nya gyilkosát. Vajon megbánta a bűnét B. Roland? A család jogi képviselője, Lichy József elmondta, ha a férfi to­vábbra is jó magaviseletű lesz a börtönben, akkor akár kilenc és fél év múlva szabadulhat, ugyanis két és fél évet már el­töltött letartóztatásban, a bün­tetés egyharmadát pedig elen­gedhetik. Kártérítési pert' is in­dítanak a most elítélt férfi el­len. - Nagyon megdöbbentem azon, hogy a gyilkosságért el­ítélt férfi még az utolsó szó jo­gán is minden érzelem nél­kül az arcán, a bíróra bámul­va mindössze annyit mondott: „Sajnálom.” Az azonban egyál­talán nem látszott rajta, hogy ezt valóban őszintén gondolja - tette hozzá a jogi képviselő. TELEVÍZIÓ-MŰSOR " 2020. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ te O (A 4.50 5.15 6.00 9.05 10.05 12.00 12.35 14.45 15.55 17.05 18.00 18.50 20.10 22.25 23.10 23.45 0.20 z Teleshop Barátok közt ® 10039-10040. Reggeli © Asztro Klub Teleshop Anyák gyöngye© Amerikai vígjátéksorozat, IV. 4.: Egy kis zsarolás A Konyhafőnök © Elif- A szeretet útján© Török filmsorozat,, III. 251. Egy csodálatos asszony © Török filmsorozat, I.29. Barátok közt © 10041-10042. RTL Híradó - Esti kiadás Fókusz © A Konyhafönök © Barátok közt © 10041-10042. XXI. század - a legendák delünkéinek© Örkény István: Macskajáték RTL Híradó - Késő esti kiadás CSI. Miami helyszínelők © VI. 12.: A titkos Miami 14.45 Elif te o (A o s Óránként Híradó és Időjárás-jelentés 5.55 Ma reggel. 6 órától óránként. Híradó, Időjárás-jelentés, Egy Perc Híradó 8.53-12.55 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.20-17.50 Ma dél­után 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.35 Esély 17.50-21.50 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világ­híradó 21.50-0.15 Ma éjjel 6.55 MOKKA© 6.40 8.45 MOKKACINO® 6.45 9.35 TELESHOP 7.15 10.50 Csapdába csalva © 7.50 I. 6. 8.45 11.20 Jóban Rosszban © 9.35 3927. 10.25 12.00 Tények Délben 12.00 12.30 Walker, a Texas-i ; 12.00 kopó© 12.35 II. 30-31.: A 12.50 szivárványharcos; A fekete öböl titkai 13.20 14.35 Vészhelyzet Mexikóban ® 14.20 Mexikói filmsorozat, 22. 15.10 15.40 Kegyetlen város ® 16.00 Török filmsorozat, 62. 17.05 16.45 Remények földje© 18.00 Török romantikus 18.25 filmsorozat, 177. 18.45 18.00 Tények 19.35 18.45 Tények Plusz 20.30 19.45 Mintaapák© 21.30 Magyar fikciós sorozat, 22.25 113. 22.35 20.40 Bezár a bazár! © 23.40 game-show 0.40 22.10 Love Bistro® gasztro-reality műsor 1.35 0.30 Magánnyomozók © 2.20 1.45 Bűnös Chicago © 2.50 20.40 Bezár a bazár! HÍR TV'l Minden fél órában hírekkel, híradóval 7.00 Híradó 7.30 Plusz mínusz 8.30 Magyaro. élőben 9.30 Palet­ta 10.30 Televíziós vásárlási mű­sorablak 11.05 Vetítő © 12.30 Plusz mínusz 13.05 Magyaro. élő­ben 13.30 Paletta 14.05 Újranyitott akták © 15.30 Informátor 16.05 Panaszkönyv 17.30 Plusz mínusz 18.10 Bayer show 19.30 Magyaro. élőben 20.05 Főhős 21.05 Saj­tóklub 22.30 Magyaro. élőben Kenő© Roma magazin Domovina Ridikül © Mámoros szerelem © Mámoros szerelem © Család-barát Déli harangszó HÍRADÓ Nemzeti Sporthíradó Raymond Blanc - Titkok a konyhából Tökéletes társak a természetben © Sorsok útvesztője © Rex felügyelő © Don Matteo © Ridikül© HÍRADÓ Nemzeti Sporthíradó Fogd a kezem! © Rex felügyelő® Kékfény © McMaf ia © Kenó© Ne ölj! II.® Don Matteo © 4 összeesküvő és 1 temetés ® Új idők, új dalai Rúzs és selyem © Fülszöveg 13.20 Tökéletes társak a... ATV 5.55 ATV START 8.30 START plusz 8.55 ATV Híradó 9.15 Fó­rum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Hír­adó 19.25 Égyenes beszéd 20.30 CSATT 21.30 ATV Híradó 22.00 A nap híre 22.50 ATV Híradó 23.15 Világhíradó 23.35 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 0.45 Hit és élet 5.55 6.20 6.40 7.10 8.20 8.50 9.20 10.20 10.40 11.10 11.30 12.50 13.00 13.15 13.45 14.20 15.55 16.25 16.55 17.30 18.05 18.40 19.15 19.50 21.00 21.25 21.35 22.30 Ót kontinens Summa Család’20 EtnoKlub Élő népzene Élő népzene Jó ebédhez szól a nóta Az utódok reménysége Önkéntesek A sokszínű vallás Az utolsó dal © V4 Híradó Híradó Roma magazin Domovina Család-barát Divat & dizájn © Magyar Krónika Öt kontinens ízőrzők ízőrzök Borbás Marcsi szakácskönyve Jó ebédhez szól a nóta Akusztik © Híradó V4 Híradó Ridikül © Dokuzóna 18.40 Borbás Marcsi... 7.30 NCIS: Los Angeles © 8.25 Don Matteo © 9.40 Robbie, a fóka © 10.40 A hegyi doktor újra ren­del ® 11.40 A klinika © 12.40 A vidéki doktor® 13.45 Don Matteo © 15.00 Charty, majom a család­ban © 16.00 Charly, majom a csa­ládban © 17.00 A hegyi doktor új­ra rendel © 18.00 A hegyi doktor újra rendel © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont ® 7.05 MMA-portrék© 7.55 Vers mindenkinek 8.05 Szólalj meg! - angolul 8.20 Szólalj meg! - németül 8.40 Mindenki Akadémiája 9.10 Alascaux-i barlangrajzok megmentése © 10.10 Attenborough - 60 éve a vadonban © 11.10 Századfordító magyarok © 12.10 Felsős 12.45 Multiverzum 13.10 Vers mindenkinek 13.15 Peru, Chile 13.50 Fényaredőnymögött® 15.20 Kincsesládánk© 15.50 Magyar Történelmi Arcképcsarnok © 16.05 Világ Kikötő© 16.55 Koronás sas© 17.20 Vers mindenkinek 17.30 Gutenberg-A nyomtatás születése © 18.30 Ön is tudja? 19.00 Librettó 20.00 Ez itt a kérdés... © 21.00 Templomsorsok© 21.50 Vers mindenkinek 22.00 MüpArt 23.40 Librettó 13.50 Fény a redőny mögött 6.20 TELESHOP 8.45 Rumlis va­káció © 10.45 Ütközéspont © 12.45 Csillagkapu © 15.10 A múmia visszatér © 17.45 Trans­formers: A kihalás kora © 21.00 Argó 2. © 23.00 Bérgyilkosék ® íigörgetve .......... zadás© 6.00 Jóbarátok© 6.30 Jóbarátok© 7.00 Jóbarátok® 7.30 Jóbarátok© 7.55 Jóbarátok© 8.25 Jóbarátok® 8.55 Agymenők© 9.25 Agymenők© 9.50 Szívek szállodája© 10.50 Szívek szállodája © 11.45 Doktor House© 12.40 Doktor House© 13.35 Castle© 14.30 Castle® 15.30 Doktor House© 16.20 Doktor House© 17.20 Castle© 18.15 Castle© 19.05 A mentalista® 20.00 A mentalista© 21.00 Sakáltanya© Amerikai vígjáték (2000) Fsz: Adam Garcia, Piper Perabo.John Goodman 23.00 Minden végzet nehéz® Amerikai romantikus vígjáték (2003) Fsz.: Jack Nicholson,­­Diane Keaton, Keanu Reeves, Amanda Peet 1.45 Doktor House© 2.25 A mentalista© 5.00 Tűzrengés© Kanadai-amerikai sci-fi akciófilm (2014) 6.40 Az alvilág harcosa© Mexikói akciófilm (2016) 8.30 A louisianai befutó © Amerikai filmdráma (2015) 10.15 A bátrak háborúja © Amerikai háborús filmdráma (2016) 12.45 Elhárítok © Amerikai-angol-mexikói akciófilm (2016) 14.40 Élesítve© Amerikai-angol-cseh­­svájci-francia film (2017) 16.30 Aeon Flux® Amerikai-német-brazil­­olasz akciófilm (2005) 18.20 Wonder Woman® Amerikai-kínai-hongkongi akciófilm (2017) 21.00 Eredet© Amerikai-angol akcióthriller (2010) 23.55 Csúcshatás© Amerikai akcióthriller (2011) 1.55 A657-esjárat® Amerikai akcióthriller (2015) 3.40 Élesítve© Amerikai-angol-cseh­­svájci-francia film (2017) 6.45 Hal a tortán © 7.45 Tények Reggel © 8.20 Több mint Testőr © 8.35 Csapdába csalva © 9.05 Magánnyomozók ® 10.10 Csa­ládi Titkok © 12.20 Jóban Rosz­­szban © 13.00 Jóban Rosszban © 13.40 Mintaapák © 14.35 Lo­ve Bistro ® 17.00 Tények © 17.30 Mintaapák © 19.35 Magánnyo­mozók © 20.40 Jóban Rossz­ban © 21.20 Jóban Rosszban © 22.00 Tények Este® 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Sze­pesivel... 8.00 Labdarúgás: Né­met Kupa 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Ökölvívás 13.15 Kézilabda Bajnokok Ligája 15.00 Kézilabda Bajnokok Ligája 17.00 Mai helyzet 17.15 A Bundesliga csapatai 17.30 Germánia 18.30 Labdarúgás: Né­met Kupa 20.30 Labdarúgás: Né­met Kupa 23.00 Kosárlabda - NBA 2.00 Esport WTCR 3.30 Esport WTCR 5.00 Erős emberek 6.00 Múlt és Jelen 6.30 Sporthíradó 7.00 Sporthíradó 7.25 Szabadidő 8.00 Labdarúgás, BFC Siófok-Vasas SC 10.00 Sporthíradó 10.25 Jövünk! 11.00 Labdarúgás, MTKBudpest-ZTEFC 13.00 Sporthíradó 13.25 Forma-2, Mugello-2.futam 14.30 Bringasport 14.50 Forma-1, Toszkán Nagydíj Futam 17.00 Sporthíradó 17.15 Boxutca 17.45 Kézilabda magazin 18.45 GÓÓÓII2 19.45 Felvezető műsor 20.00 Jégkorong, Erste Liga: FTC-Telekom- MAC-HKB Újbuda 22.05 Értékelő műsor 22.30 Sporthíradó 22.50 Labdarúgás, Újpest FC-Kisvárda Mastergood 0.50 Forma-3, Toszkán-2. futam 1.45 Skipper Reggeltől gasztro műsorok 16.30 Álomtorták © 17.00 Sü­­timester © 18.15 Jó szatócs, rosz­­sz szakács ® 18.45 így, etesd a családodat! ® 19.00 Kerti kony­ha © 19.30 Véletlenül vega - a vi­lág legfinomabb zöldséges ételei © 20.00 Jamie 30 perces kajái © 21.00 Sütimester © 22.00 Sil­via Colloca: Olasz módra'© 22.30 Olasz városok, olasz ízek® 23.00 River Cottage Ausztrália © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom