Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-04 / 181. szám
2020. AUGUSZTUS 4., KEDD SPORT 15 A biztos tokiói olimpiai kvóták könnyebbséget jelentenek Sokismeretlenesfgyenlet A világbajnok Lőrincz Tamás (balra) és a vb-ezüstérmes Lőrincz Viktor Fotó: MTI A testvérpár céljai nem változtak Korosodó birkózó klasszisainknak nem jön jól a tokiói olimpia egyéves halasztása, hiszen az idő nem nekik dolgozik, de a már meglévő négy kvóta biztonságot, megnyugvást és előnyt is adhat. Kohán Gergely/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu BIRKÓZÁS A magyar birkózók szemszögéből ég és föld a különbség a 2016-os riói, valamint a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re tolt tokiói olimpiát megelőző felkészülési időszak között. És remélhetőleg az eredményekben is legalább ekkora lesz a különbség. Birkózóink számára megnyugtató lehet, hogy már most négy kvótájuk van, hiszen rögtön az első adandó alkalommal, a tavalyi, kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon ennyien harcolták ki az ötkarikás indulási jogot. Ráadásul úgy, hogy mindhárom szakág hozott legalább egy kvótát! A kötöttfogásban a Lőrincz testvérek parádéztak, 77 kilogrammban Lőrincz Tamás világbajnok lett, öccse, Viktor pedig 87-ben ezüstérmes, míg a szabadfogású férfiaknál a honosított Muszukajev Iszmail emlékezetes birkózással és bronzéremmel, a nőknél pedig Sastin Marianna immár édesanyaként, 36 évesen ötödik helyével biztosította be pályafutása negyedik olimpiai kvótáját. És ha azt vesszük, hogy lesz még itt jövőre kvalifikációs sorozat is, benne budapesti állomással (2021. március 18. és 21. között), okkal bízhatunk abban, hogy még egy-két kvóta „leesik” a magyar birkózóknak. Óriási különbség ez 2015- höz képest, amikor a magyar szempontból balul elsült Las Vegas-i világbajnokságon csupán egy kvóta jutott Lőrincz Viktor ötödik helye révén. És bár utána a kvalifikációs sorozatból még összejött szép számú, összesen hét indulási jog, Rio de Janeiróban érem már nem termett, csak két pontszerző hely az azóta már viszszavonult Bácsi Péter, illet„Mostanában sokszor eszünkbe jutott az olimpia, hogy normál esetben már rég kint lennénk Tokióban - én például kedden birkóztam volna - nyilatkozta a világbajnoki ezüstérmes Lőrincz Viktor. - Az mindenesetre óriási könnyebbség, hogy a kvóta már nekem ve Lőrincz Viktor révén - bár utóbbi arcátlanul elcsalt bronzmérkőzése azóta is fájó pont... Persze, hurráoptimizmusra azért nincs ok, mert a magyar birkózóknak összességében és látatlanban inkább jön rosszul az egyéves halasztás, mint jól, tekintve, hogy egy sikergeneráció „kifutó” tagjai közül többeknek bevallottan a tokiói olimpia lesz, lehet az utolsó nagy dobása, azzal pedig aligha árulunk el nagy titkot, hogy az idő ilyenkor már nem nekik dolgozik. is és a bátyámnak is zsebben van, és a célok sem változtak, csak kitolódtak: mindketten szeretnénk éremmel hazatérni, ugyanúgy, ahogy a tavalyi világbajnokságról is! De addig is lesz, ami lekösse a figyelmemet, ugyanis a kislányom épp a napokban jön a világra...” A talán legnagyobb éremesélyesnek számító, londoni ezüstérmes, jelenleg világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás például idén decemberben betölti a 34-et, első és egyetlen női világbajnokunk, Sastin Marianna pedig 38 éves lesz jövő nyáron. Aligha csoda, hogy egyikük gém repesett az örömtől a halasztás hírére, amellett, hogy természetesen tudták, ez az egyetlen megoldás... (És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a további kvótaesélyeseink, mint például a két BVSC-s világbajnok, a 37 esztendős Kiss Balázs és a 33 éves Korpási Bálint sanszait sem javítja jelentősen az egyéves csúszása a játékoknak.) Bizakodásra az adhat okot, hogy a már biztos kvóták hatalmas könnyebbséget és megnyugvást adhatnak - főleg ezekben a bizonytalan időkben. Fizikailag és lelkileg is egészen más ugyanis háborítatlanul készülni egy (jelen esetben kettő...) évet úgy, hogy kizárólag az olimpiára koncentrál az ember a kvalifikációs versenyek darálója helyett, ráadásul úgy, hogy a többszöri, a testet kizsigerelő kínzó fogyasztásoktól is megkíméli magát. Arról nem beszélve, hogy Tokióban már kevesebb induló lesz és kiemeléses rendszer működik majd a birkózóknál is, a világranglista első négy helyezettje erőnyerő lesz, és ne legyen kétségünk, a Lőrincz fivérek például jó eséllyel ott lesznek a súlycsoportjuk top négyesében. Szóval sokismeretlenes az egyenlet, de ez egyrészt nemcsak a magyarokra igaz, hanem mindenki másra is (hiszen ilyen, kényszerűségből eltolt olimpiára még nem volt példa a játékok újkori történetében), másrészt így is van bőven pozitívum, amibe kapaszkodhatunk. Mármint ha azon az „apróságon” sikerül túllendülnünk, hogy jelenleg semmi sem biztos... „Az olimpia elhalasztásának hírével járó kezdeti sokkon néhány hét után azért sikerült túltennünk magunkat, de az nem túl megnyugtató, ho£y még most is sok a bizonytalanság - magyarázta Lőrincz Tamás. - Próbálunk pozitívan hozzáállni, de hallja az ember ezt a sok nem túl biztató hírt, így meg azért nem egyszerű ' készülni... Tiszta sor, hogy megvan az újonnan kijelölt jövő évi időpont, de amikor már a NOB- elnök Thomas Bach is olyanokat nyilatkozik, hogy mindent megtesznek, hogy egyáltalán legyen olimpia, az azért sokatmondó. Mindenesetre folyamatosan edzünk, dolgozunk, és bízunk a legjobbakban, ezen túlmenően nem sok mindent tudunk tenni. A célok a halasztástól függetlenül változatlanok: nem titok, hogy nekem például ez a tokiói olimpia lesz az utolsó dobásom, itt szeretnék még valami nagyot alkotni, hogy feltegyem a koronát a pályafutásomra, engem már csak ez motivál!” Nagyon el volt keseredve „Amikor megszületett a döntés, nagyon el voltam keseredve, ezt kár lenne szépíteni, annak pedig még annyira sem örültem, hogy egy teljes évvel tolták el az olimpiát - mondta a világbajnok Sastin Marianna. - De ezzel sajnos nem tudunk mit kezdeni - most már legalább tudjuk, mire és mikorra készüljünk, ez az egyetlen pozitívum.” Tamás Márknak Wroclawban a magyar válogatott lebeg a szeme előtt Sikeresebb idényben reménykedve LABDARÚGÁS Láblógatásról szó sem lehetett, mert bár Tamás Márk és a Slask Wroclaw két hete (!) még bajnokit játszott, hétfőn már elkezdi a felkészülést a következő idényre.- Nem bánom, hogy keveset pihenhettünk, nem szeretem, amikor több mint egy hónap után, szinte a nulláról kezdve állunk edzésbe - mondta Tamás Márk, a Slask Wroclaw 26 esztendős védője, aki februárban szerződött el Diósgyőrből. - Szombat este tíz órakor Miskolcról indultunk el a családdal Wroclawba, hat és fél óra volt az út, így hajnali fél ötre értünk ki. Zökkenőmentesen utaztunk, ilyenkor alig van forgalom, csak Zakopane környékén hegyes-völgyes az út, ott lassabban lehetett menni. Vasárnap még a pihenésé és kis futásé volt a főszerep, aztán hétfő reggel koronavírusteszt, délután pedig már edzés vár ránk. Korábban kaptunk egyénre szabott feladatot, amelyet természetesen el is végeztem még Miskolcon, s mint korábbi DVTK-játékos néhány labdás gyakorlatba be is szánhattam. Jó érzés volt az egykori társakkal találkozni és beszélgetni. A csatár Makrai Gáborral amúgy is szoros a kapcsolatom, hiszen a feleségem húgának a barátja. Bizakodó Fotó: Slaskwroclaw.pl A játékosnak nem kell sokat várnia az idény első tétmérkőzésére, hiszen augusztus 13-án az LKS Lódz ellen játszanak idegenben a Lengyel Kupában, majd 22-én, szombaton a bajnokság is rajtol, a Piast Gliwice ellen kezdenek odahaza.- A kupában minél tovább akarunk jutni, a bajnokságban a dobogós helyezés reális cél lehet, jó játékosokat szerződtettünk - mondta honfitársunk. - Sajnos az előző idény végét elszúrtuk, jó esélyünk volt az ezüstérem megszerzésére is, de végül be kellett érnünk az ötödik hellyel. Az utolsó öt bajnokinkon csupán két pontot gyűjtöttünk, a Lech Poznan és a Piast elleni meccsünket is elrontottuk. De ez már a múlt, nem tudunk mit tenni, az lebeghet a szemünk előtt, hogy sikeresebb idényt zárjunk. Tamás Márk nagy várakozással tekint a következő időszakra, jelentős tervei vannak.- Nagy álmom válna valóra, ha válogatott lehetnék. Úgy érzem, az elmúlt hónapok jól sikerültek, rendszeresen játszom a lengyel első osztályban az egyik legerősebb csapatban, úgyhogy bizakodom. Fantasztikus lenne, ha bekerülnék a szeptember eleji, törökök és oroszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretbe. Ezért dolgozom minden nap. Cserháti András/NS JEGYZET A küzdés maga Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu A napokban gondolatban Tokióban járunk. Reménységeink, klasszisaink a médiában sorra nyilatkoznak az elhalasztott olimpiáról, amelynek a második hetében, annak is az elején állnánk. Már befejeződtek volna az úszás, a vívás, a sportlövészet és a cselgáncs versenyei. Előbbi kettőben kimondottan vártuk, utóbbi kettőben kimondatlanul állítottuk az aranyakat, az érmeket. Meggyőződésem, hogy e négy sportágban lenne minimum kettő, három, de akár öt, hat bajnoki címünk is. Éppen belevágnánk a kajak-kenuba, a birkózásba, atlétikában Márton Anitába, vitorlázásban Berecz Zsomborba vethetnénk bizakodásunkat. A csapatsportokban ráfordulnánk az egyenes kieséses szakaszra, a negyeddöntőkre; ez a mérkőzés az a keskeny mezsgye, amely csalódás és siker között vezet, aki átjut rajta, azt nagy baj már nem érheti, csak nagy öröm, aki nem, az jóra ne számítson. A fent említetteken kívül viszont más sportágban elméleti esélyünk sem látszik a sikerre. Négy éve riói nyolc aranyunkon is mindössze három sportág, az úszás, a kajak-kenu és a vívás osztozott, sőt, a medálszerzők közé is csupán az atlétika furakodott még be, Márton Anita súlylökő bronzával. Jó lenne, ha Tokióban nemcsak magassága, hanem szélessége is lenne a magyar sportnak, a jéghegy csúcsa alatt ott terpeszkedne maga a hegy. Ennél persze az lenne még sokkal-sokkal jobb, ha nem maradna el az olimpia. Mert lassan kiderül, hogy igazán csak ez számít. Az idén nyáron hoppon maradt sportolók szavaiból is ez sugárzik. Nem arról handabandáznak, mi mindent nyertek volna életük formájában, sokkal inkább a közösségi élmény, a küzdés maga hiányzik nekik. Mintha évtizedek múltán új értelmet nyerne a rég meghaladottnak hitt „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” eszme. Pedig már többféleképpen kiforgatták, a doppingtesztekre utalva például úgy, „Nem a győzelem, hanem a vérvétel a fontos”, vagy akár így: „A győzelem a fontos, de legyünk részvéttel a vesztes felé.” Csakhogy 2020-ban sokan boldogan beérnék a vesztes szerepével is. Mert az azt jelentené, hogy újra van mérkőzés, bajnokság, sport, élet. Ezért ha meglelik a vakcinát, és tetszhalott állapotából magához tér a sportvilág, jövőre a daliás időkre emlékeztető olimpia következhet. Erre az elmúlt napokban döbbentem rá, klasszissportolóinkat hallgatva, olvasva. Tőlük tudom, hogy él még a remény. Mert megtanultunk vágyakozni az iránt, amiről sokáig természetesnek tűnt, hogy a miénk.
