Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-01 / 179. szám
5 helyorseg vers Varga Melinda Mély Egyre bennebb és bennebb merészkedik, oda vágyik, ahol eloszlik a félelem, mint az eső után a levegő, kitisztul, a vízpára emlékeztet csak a mennydörgésre, de a felhők közül kikandikál az ég kékje. Egyre bennebb és bennebb megy, ahol még nem járt ember, az erdei ösvényen túli tájra. Már nem fél, és nem törődik semmivel, tudja, hogy az állatok nem fogják bántani, oda vágyik, ahol nincs ember, csak szelíd őzek szeme. Betakarózik az avarral, mohára hajtja fejét, a hold megvilágítja az ösvényt, amelyen csak előre, mindig csak előre tart, nem néz vissza, nem számolja a napokat sem, hogy mióta van úton. Csak el akar jutni a legmélyebb pontig, a legsűrűbb időig. Csillag Tamás Valami elveszett, azt hiszem Nem jön le Nem jön le, hiába kaparom, nem jön le, felcicomáz valami rossz előérzet, látom kiönteni mosolygödreimből, betömni a pórusokat, a milliónyi krátert. Itt vagyok arcom megrongált buszmegállójában, s mintha a fiamra ismernék, a dacos, néma fiamra, pedig csak én vagyok. Hiába kaparom, hiába. Nem ragyogja körbe semmilyen glória a homlokom, hogy elvigyen innen, csak a huzat verdes valahonnan, mint egy elcsigázott költözőmadár szárnyai. Nem akarom így látni magam, tíz körömmel a tenyeremben, Valami elveszett, azt hiszem, valami nem összeszerelhető, valami nem visszalopható, valami, amit nem a szalag hoz, mégis odaállítanának ahhoz a szalaghoz, valami elveszett, azt hiszem, a szememben mosakodó madár, a mosolygödrömbe rakott fészek, a jóféle bánat, a tisztára ríkató, most nincs velem semmi, csak a nyitva felejtett hűtőajtó ledfényű kivégző négyszöge. A konyhánkban szinte ravatali a csend, csak a kompresszorok zümmögnek, csak csigolyáim ropognak, hogy kiegyenesedjek végre, mint a lábukról levert fák törzsei a földön. Kiáltani kellene, de csak a közeli éjjelnappali bedrogozott pincebogarai ordibálnak valamit a tűzről, meddő tulipánokról, egy meggyávult országról, s a kegyelemről, ami nincs velem. Találj rám, édes istenem. Anyám Olvasni tanított minket, ha nem volt, magát osztotta szét. Anyám a keveset szerette, a dolgok rosszabbik felét. Anyám ajkán szitok, ha volt, egy ország keserve volt ott. Lepkévé lehetett volna,- bebábozódott. Mikor a szavak visszatalálnak hozzám Mikor a szavak visszatalálnak hozzám, hoznak magukkal mást is. Itt hallani a tücsköket éjjel, egy-egy kamion menetzaját is. Hallani, hogy mozdul a sötét, mintha nagy levegőt venne. Hallgat. Magyar ez a csend, tehetetlen a csillag és száraz a szájpadlat. Mikor a szavak visszatalálnak hozzám, a torok elszorul, mintha nem történne semmi. Olyankor bennem egy megbetegített ország próbál újra kiszínesedni. nem akarom, hogy a fiam így lásson. Belebámulok a tükörbe. Várom, hogy leszidjon valaki. Bárki, akinek ellentmondhatok. Kör dáma - Hommage ä Patrick Modiano (repesztés, aquatinta, metszet, 40 « 40 cm, 2016) Teázgatunk, mégis alig Szondy-Adorján György Átkozott óhaj Gyere, nézd, mit kaptam, mit láttam ott, és vittem őt is, hová látni voltam, és egyetlen felhőben hallgatott, esővel hullt a kéz, a könny, a sóval, A széllel jött. Ment is azzal, nézz utána irgalommal, nem is száll, de nem pihenhet, mellékes a gondolatban, jól éreztük: hideg hely ez, magunkat is, porig fáztunk, meleg elmúl, hideg elmúl, világé is így múlik el, így dicsőség, úgy teázunk, ha már kövér, legyen hattyú. körül nehéz, lehajló illatok, a Nappal jött az ég fehére, fénye nem volt több egy árva fénynél, azok mesélő csillagoknak ünnepélye, majd átkarolt, s a kéz fején a vér hűvös kutakból áramolt, iránya rózsa volt, és délibáb, a borús ég kiváló cseppje volt, mi visszatér, és újra száll, és annyi, annyi bánat -átkozott óhaj, hej, hogy szomorú légy. Csak a reggel józanító, csak az este boldog itt, hol jobban nyugszik éjjelente vér a testben, test a térben, jobban nyugszik, úgy teázgat, mintha mi sem, az is semmi, kicsentük az öröklétből történetünk, alig, alig, fényeskedjék neked jobban. Ha a széle idetoldva, két pogány közt, egy lépéssel, csók a semmi, vágy a csókból, egy csónakban lenne helyünk, jó is lenne, talán szép is, hol kiszállnék, hol teázunk, mintha mi sem, mégis, mégis. 2020. augusztus IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
