Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-13 / 189. szám

2020. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Balázs Attila keményen felkészült, hogy ott lehessen New Yorkban Biztos induLß US Openen Megosztja a tenisztársadal­mat a US Openen való rész­vétel, többek között a fér­fi mezőny legendás alak­ja, Rafael Nadal is kihagy­ja az év utolsó Grand Slam­­versenyét. Balázs Attila más utakon jár, ő azért hozott ál­dozatot a karrierje során, hogy amikor eljön a pillanat, akkor éljen vele, és ezt a szándékát a járványhelyzet sem írja felül. Hiába tom­bol a vírus az Egyesült Álla­mokban, és ígérnek steril körülményeket a rendezők, a világranglista 76. helyén álló Balázsnak esze ágában sincs lemondani a részvé­telt a US Openen. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu TENISZ Ha lehetne súlyozni, kit hogyan érintett a március­ban kezdődött és a mai napig tartó járványidőszak, Balázs Attila ott lenne az élbolyban. A 31 éves játékos nagyszerű formában teniszezett, amikor beütött a krach: februárban elődöntős volt a Rio de Janei­­ró-i ATP 500-as tornán, majd március elején a Belgium el­leni sikerrel megvívott Davis­­kupa-párharc idején lendült csúcsformába. Hogy aztán he­tekig ne fogjon ütőt a kezébe... - Mindenkinek rosszul jött a kényszerleállás, én kimon­itthon, playstationözhetnék a lakásomban, de ez fel sem me­rül bennem. Nincs kérdés, ott akarok lenni New Yorkban. Ha lenne pár millió euró a bank­számlámon, és már túl len­nék 40 vagy 50 Grand Slam­­versenyen, akkor talán más­képp döntenék. De én nem va­gyok ebben a helyzetben. Ne­kem hatalmas lehetőség a US Open, amelyet meg kell ragad­nom mondta lapunknak a Davis-kupa válogatott játéko­sa. Hozzátette, Fucsovics Már­tonhoz hasonlóan ő is részt vesz a US Opent felvezető ATP 1000-es versenyen augusztus 17. és 23. között, az eredetileg Cincinnatiben kiírt, valójában New Yorkban sorra kerülő vi­adalon selejtezőt fog játszani. Még az indulás előtt a héten szomorú kötelességének ele­get téve Balázs Attila elbúcsú­zik egyik legjobb barátjától, a július 31-én elhunyt 29 éves Borsos Olivértől, aki sport­­igazgatóként vezette a BTC-t. - Természetesen ott leszek a temetésen, hiszen Öli nagyon jó barátom volt. Rossz érzés fog el, amikor eszembe jut a halála, s hogy ennek miért kellett megtörténnie. Egyedül gyászoltam otthon, a tragédia óta Öli a mai napig eszembe jut. Próbálok a teniszre kon­centrálni. Biztos vagyok ben­ne, hogy ő is így tenne az én helyemben. Nagy álma volt Balázs Attilának a US Open, luxus lenne kihagyni dottan bosszús voltam, ami­kor felfüggesztették a szezont. Jó formában éreztem magam, pályafutásom legjobb ranglis­tahelyezését értem el, amikor szinte leállt a teniszélet - idéz­te fel a tavasszal történteket a Budai Teniszcentrum (BTC) versenyzője. Balázs a 76. helyen állt a vi­lágranglistán, amikor felütötte a fejét és megbénította a sport­életet a koronavírus-járvány. A 31 éves játékos hetekig nem is készült, ma már enyhült a helyzet, salakos borításon az ausztriai Mauthausenben és a szicíliai Siracusában szerepelt csapatversenyen az elmúlt he­tekben, és valamennyi mérkő­zését meg is nyerte. A formá­ja rendben van, egyedül a rég­óta kínzó sarokfájdalom hát­ráltatja, de ez sem annyira, hogy ha újra indul a verseny­szezon, akkor ne találkozzunk a nevével a résztvevők között. Fel sem vetődött, hogy Rafael Fotó: MTI Nadal, Nick Kyrgios, a női vi­lágelső Ashleigh Barty után ő is visszalépjen a US Opentől. - Én azért dolgoztam kemé­nyen és hoztam rengeteg ál­dozatot, hogy elindulhassak Grand Slam-versenyeken. Az álmom valósul meg, ha vég­re én is ott lehetek a mezőny­ben, szóval, koronavírus-hely­­zet ide vagy oda, számom­ra hatalmas lehetőség a US Open, és ezt luxus lenne ki­hagyni. Én is maradhatnék A legkeményebb idény előtt áll a Fradi 26 éves támadója, Tocmac Nguent Feltölti a felé áradó őszinte szeretet ✓ // LABDARÚGÁS A harma­dik bajnoki cím motiválja a Djurdgardent jól ismerő, ha­marosan apai öröm elé né­ző norvég támadót, Tokmac Nguent, aki felszabadultan szeretne futballozni.- Mire gondolt, amikor meg­tudta, hogy a BL-selejtezőben a Djurgardent kapta ellenfélül a Ferencváros?- Arra, hogy biztosan lükte­tő meccset játszunk ellene, és minden esélyünk megvan a továbbjutásra - felelte Tokmac Nguen, a Ferencváros 26 esz­tendős kenyai születésű nor­vég támadója. - Már gyerek­koromban Norvégiába kerül­tem, így a többieknél vélhe­tően jobban ismerem a skan­dináv futballt, a Djurgardent sem kell bemutatni. Nem kö­vetem hétről hétre az eredmé­nyeit, de tudom, hogy Svédor­szág egyik legerősebb csapa­táról beszélünk, egyik ország élvonalában sem lehet vélet­lenül bajnokságot nyerni. Tá­madó szellemű csapatként él a köztudatban, a minőség is in­kább az elöl játszó futballistá­kat jellemzi.- A naptári év szerint zajló svéd bajnokságban tizennégy fordulót követően negyedik a Djurgarden. Ebből mire követ­keztet?- A csapat játékának alapos elemzése a szakmai stáb fel­adata, ebbe nem is szeretnék mélyebben belemenni. Min­denesetre nem ritka, hogy a bajnoki cím megnyerése után a következő idény döcögőseb­ben indul az együttesnek. A negyedik hely nem kataszt­rófa, ráadásul játékban van­nak, ugyanakkor hazai pá­lyán nem lehet más célunk, mint a győzelem.- Ha továbbjutnak, vélhetően a Celtic lesz a következő aka­dály.- Az alighanem olyan ta­lálkozó lenne, amelyről pro­fi karrierünk befejezése után nosztalgiázva mesélnénk a gyerekeinknek. Hatalmas erő­próbát jelentene a skót csapat elleni meccs', mindent meg­tennénk a győzelemért, ám egyelőre sem a Ferencváros, sem a Celtic nem jutott to­vább. Tiszteletlenség lenne a Djurgardennel szemben, ha már a skót bajnok elleni ösz­­szecsapásról beszélnénk, úgy­hogy nem is tekintünk mesz­­szebbre jövő szerdánál.- Vasárnap tértek haza a má­sodik ausztriai edzőtáborból, pénteken pedig az MTK elle­ni bajnokival elkezdődik az új idény. Készen állnak?- Teljes mértékben. Nyáron új játékosok érkeztek a keret­hez, új impulzusokat és ener­giát hoztak magukkal, bízom benne, hogy ugyanott foly­tatjuk, ahol júniusban abba­hagytuk. Bár az újonc ottho­nában lépünk pályára, a csa­pattársaim figyelmeztettek, hogy az MTK-t a múltja miatt sem szabad tipikus feljutóként kezelni, a klub az élvonalhoz tartozik, a Magyar Kupa leg­utóbbi kiírásában ráadásul az elődöntőig menetelt. Vagy­is a nyitány minden lesz, csak könnyű nem.- Az egymást követő két meg­nyert bajnoki cím után hogyan lehet fenntartani a motivációt?- Igazat adok azoknak, akik szerint a bajnoki címet meg­védeni nehezebb, mint meg­nyerni az első aranyat. Bár kívülről talán más hogy tűnt, az elő ző idényben ren­geteget szen­vedtünk az el­ső helyért. A duplázás nagy fegyvertény, de az igazi mérföldkövet az jelentené, ha sorozatban háromszor nyernénk bajnokságot. Nekem ez je­lenti az egyé­ni motiváci­ót, ráadásul érzésem sze­rint a mosta­ni idény az előzőnél is keményebb lesz. A Fe­hérvár két-Tocmac Nguent­­et az is motivál­ja, hogy hamaro­san apa lesz Fotó: MW I f szer végzett mögöttünk, már­pedig a csalódott, sikeréhes és erős ellenfélnél nincs kelle­metlenebb vetélytárs.- Ha mégis kimozdul, milyen gyakran állítják meg közös ké­pért? Amikor a Norvégiából érke­ző barátaim meglátogatnak, mindig elképednek, hogy mekkora szeretet vesz körül, és hogy milyen sokan tudják, ki vagyok. Eleinte nekem is újdonság volt, hogy az egész országban felismerik az arcom, gratulálnak, vagy éppen csak egy aláírást kérnek. A hétköznapok­ban is érezzük, mit je­lent a Ferencvároshoz tartozni, és jólesik, hogy olykor elég csak elmenni vacsorázni ahhoz, hogy a külvi- I lágtól kapott szerető­ből motivációt merít­sünk. I - Arra felkészült, hogy I hamarosan jelentősen megváltozik az élete?- A páromat októ­berre írták ki az or­­l vosok, s vélhetően fi­unk születik. A többi­eknek már viccelőd­tem azzal, hogy bizto­san futballista lesz, de nyilván semmit sem szeretnék erőltetni. Biz­tosan lát majd futballoz­ni, majd eldönti, tetszik-e neki, amit csinálok, vagy sem. Babják Bence JEGYZET Dominó Novák Miklós jegyzet@mediaworks.hu Ezernyi kompromisszum, lemondás árán az európai labdarúgás csak eljutott odáig a 2019-20-as idény­ben, hogy a Bajnokok Ligá­jában és az Európa-ligában is megrendezik a végjátékot. Ám ahelyett, hogy önfeled­ten élveznénk a meccseket, s lelkesen készülnénk a kö­vetkező évadra, azt kell lát­nunk, hogy újra sötét felhők gyülekeznek a futball egén. A Bajnokok Ligája előse­lejtezőjéről az elmúlt évek­ben jószerivel tudomást sem vettünk, idén viszont esemény lett belőle. Az UEFA kedden csupán né­hány órával a kezdés előtt fújta le az északír Linfield és a koszovói Drita „dön­tőjét”, mert utóbbi csapat újabb játékosának lett po­zitív a koronavírustesztje. A meccset semleges helyszí­nen, éppen az UEFA szék­helyén, Nyonban játszották volna le, s a Svájcban érvé­nyes szabályok szerint ha egy csapatban másodszor regisztrálnak pozitív esetet, akkor a hatóságok az egész együttest két hétre karan­ténba zárják. Az UEFA eufe­­misztikusan a mérkőzés el­halasztásáról tájékoztatott, de ugyan mikor pótolhat­nák a meccset? Jövő héten már a selejtező első, két hét múlva a második fordulójá­ra kerül sor, a Drita legjobb esetben utóbbi időpontjá­ban léphet pályára, de a győztesnek addigra már rég túl kellene lennie az első kö­rön (amelyben amúgy a len­gyel Legia Warszawa lenne az ellenfél). Az UEFA aligha dönthet másként, mint hogy a Linfieldet nevezi meg to­vábbjutóként, különben dől a dominó. Kedden egy másik sztori borzolta a kedélyeket. Boli Bolingoli-Mbombo, a Celtic belga futballistája a múlt héten átruccant a piros ka­tegóriába sorolt Spanyol­­országba lazítani. Titok­ban persze, mert különben két hétre karanténba kel­lett volna vonulnia. A bal­hátvéd vasárnap játszott is a csapatában a Kilmarnock elleni bajnokin (1-1). Az eset kitudódott, s mert né­hány nappal korábban az Aberdeen két játékosa ha­sonlóan járt, áll a bál Skó­ciában, kormányzati szin­tű ügy kerekedett a két sza­bályszegésből. A Celtic és az Aberdeen megúszta annyi­val, hogy elhalasztották két bajnokijukat. Eddig rend­ben. No, de mi lesz az euró­pai poronddal? A Celticnek a jövő héten a Reykjavík­­kal kellene meccselnie a BL-selejtező első fordulójá­ban. Ott játszhat? Az izlan­diak teljes joggal várhatná­nak el szankciót a skótok el­len, annál is inkább, mert a szigetországban jelenleg lé­nyegében nincs is fertőzés. Egy futballmeccs miatt ten­nék ezt kockára? Arról már nem is szólva, hogy az eset bennünket is érinthet, hi­szen a második körben akár Celtic-FTC-mérkőzés is kö­vetkezhetne. Most szeres­sük vagy sem Bolit?

Next

/
Oldalképek
Tartalom