Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-13 / 189. szám
Elég a figyelmeztetés HEVES MEGYE Gyöngyös egyik háziorvosának tapasztalatai szerint a betegek fegyelmezettebbek a járványhelyzet kezdete óta, ugyanakkor sokan elengedték magukat. A bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedésen időről időre látni maszk nélkül kószáló embereket. ► 2 Negyven éve csúcstartó HATVAN Negyven éve futotta máig fennálló rekordjait Pál Ilona hatvani atléta. A moszkvai olimpián váltóban, a Budapest Nagydíjon egyéniben nyert aranyérmet. ► 4 Madarakat mentenek EGER Nagyüzem van nyáron a felnémeti madármentő helyen. A napokban több, ember által fölnevelt fiókát engedtek szabadon, sok munka volt velük, hogy vadak maradjanak. A fiókaszezonban kerül be a legtöbb madár a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felnémeti madármentő állomására. A nemrég elengedett baglyok és szalakóták is ott nőttek föl. ► G Itt a járvány ellenszere? PANDÉMIA Az oroszok bejelentették a koronavírus elleni első vakcina bejegyzését, az Egyesült Királyságban pedig rövidesen elérhetővé válik egy gyógyszer. De mire jók ezek? Ennek jártunk utána. ► 7 MÁTRA Értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez. Herman Ottó gondolata a jelenkor számára is érvényes. A természet, az élővilág sokszínűségének megőrzése nem csak a szakemberek feladata. Ez mindnyájunk számára létkérdés. Ahhoz, hogy ebben felelősen részt vállalhassunk, meg kell ismernünk a környezetünket. Ehhez nyújt interaktív segítséget a Mátraházán megnyílt Harkály Ház. Fotó: Czímer Tamás ► 3 Jó reggelt! Sorban osztják meg a Facebookon, hogy Gadács községben szép összegű tanévkezdési támogatást nyújtanak a gyermeket nevelő családoknak. A helyi képviselő-testület döntése értelmében az óvodások negyven-, az iskolások ötven-, a középiskolások hatvan-, míg az egyetemisták százezer forintot kapnak szeptemberben tanulmányaikra. Sok szülő figyelemfelhívásnak szánja a gadácsiak példáját, jelezve, mindenkinek, mindenhol jól jönne a segítség. Természetesen a helyi önkormányzatoktól várják a támogatást. Halkan jegyzem meg, egy parányi somogyi zsákfaluról van szó, ahol alig száz ember él, így kevés a fiatal, s így nagy értéknek számítanak. Talán ezt is érdemes számításba venni. B. K. Még három hétig él a bértámogatás GAZDASÁGVÉDELEM Eddig csaknem tizenötezer vállalkozást segített a koronavírus-válság enyhítését célzó gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és kutatás-fejlesztésinnovációs (K+F+I) bértámogatás abban, hogy megtarthassák a munkavállalóikat. Augusztus közepéig 225 ezer munkavállaló után több mint ötvenmilliárd forint értékben igényelték ezeket a támogatásokat a cégek. Mindkét bértámogatási forma esetében még közel három hétig, augusztus utolsó munkanapjáig, azaz 31-ig lehet benyújtani az igényeket - hívta fel rá a figyelmet Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán. ► 7 Negatív a kontaktok tesztje GYÖNGYÖS Augusztus 4-én érkezett a beteg két negatív teszttel, akinek ezt követően a levett első és az elvégzett második PCR-tesztje eredménye is pozitív lett. Egy kelet-magyarországi társintézményből szállították a Bugát Pál Kórház Belgyógyászati Osztályára - adta hírül a gyöngyösi kórház. Mint ahogy arról már beszámoltunk, a kórház vezetősége a beteget az intézmény az előírásoknak megfelelően a járványügyiig illetékes kórházba szállíttatta, és a kórház főigazgatója elrendelte az azonnali PCR-tesztelést minden vele érintkező személy esetében. További szigorú higiéniai ellenőrzést és szabálykövetést rendelt el. Valamennyi beteggel érintkezőnél a tesztelés eddigi eredménye negatív - tette hozzá az intézmény. ► 3 Korszakos személyisége volt Egernek RÖPLABDA Hajdani klubigazgató, játékos és drukker idézi fel a hosszan tartó, súlyos betegség után, 75 éves korában elhunyt Kasziba István személyiségét. Összeállításunkkal az egri röplabdasport kimagasló szakemberének állítunk emléket, augusztus 25-én 18 órától a Kemény Ferenc Sportcsarnok előtt pedig gyertyagyújtással lehet végső búcsút venni tőle. A Magyar Kupát az Eger háromszor (1994, 1995, 1996), a Vértes Volán egyszer (1999) nyerte meg az irányításával. Az egri csapattal 1995-ben és egy évvel később az Interligában is az élen végeztek, 1996-ban pedig a hetedik helyet szerezték meg a BEK-ben. A magyar női válogatottat 1985 és 1988 között irányította, az 1987-es belgiumi Európa-bajnokságon a csapat a tizedik lett. ► 16 Edzőtől, baráttól is búcsúznak Archív fotó 9 *770865 910042 20189 SZERKESZTOSEG: OLVASÓSZOLGÁLAT Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja HOLNAP 28 28 46/998-800 Ma forró és szinte zavartalan augusztusi napsütés 36/513-628 várható. Nyugaton lesz némi gomolyfelhőzet, de ott is csak néhol alakul ki csapadék. ► 13 dog névnapot Ipoly és Vitália nevű olvasóinknak! 2020. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK • XXXI. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT. H E V E S sfc-V -HIRDETÉS MEGYEI UIDT AP HIKIAT HEOL.HU a Heves megyei hírportál www.heol.hu Helyben vagyunk! EGY PERCBEN A környezet megismerése identitáserősítő tényező Elment az isteni edző