Heves Megyei Hírlap, 2020. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-01 / 179. szám
2 helyőrség szerkesztősed! terepasztal „EGY A SZÜKSÉGES" Úgy tűnik, ez már az igazi felnőttkor. Legalábbis vannak időszakok, amikor olyanok a problémáim, mint amiken gyerekkoromban dohogtak az akkori felnőttek. Ilyen például az anyagcsere. Falun ezt annak idején - nem túl nyomdafesték-kompatibilisen - úgy mondta egy bölcs öregasszony, hogy egy egész életet végiggürcölünk azért, hogy mindennap sza...junk. A kifakadás furcsa pátosza érintett meg, mert láttam, hogy bármennyire is viccesen hangzik ez, ő bizony komolyan gondolja. Máskor meg: ha már olyan okos az ember, miért nem talált fel végre egy pirulát, amitől nem lesz éhes, de van benne minden, ami az élethez kell - csak bevennénk, és mennénk tovább. Én még nem vagyok ilyen szigorú. A pirula jöhetne olyankor, amikor a csodálatos családomnak ötlete sincs, mit főzzek, senki nem kíván semmit, de másfél óra múlva mindenki farkaséhesen nyí a fülembe, hogy mit lehet enni. Csak mondanám, hogy kicsi szívem, ahogy mondtad, „semmit” főztem, a C-vitamin melletti dobozból válassz egy nyami tablettát, és szevasz! Persze, amikor úgy ébrednék, hogy sej, de főzhetnékem van, akkor hadd szóljon: Legyen villásreggeli - és lön! Legyen sokfogásos ebéd, és lön - persze A, B, C menüvel, mert a legideálisabb világban sem szeretné mindenki ugyanazt... Majd legyen nagy vacsora nagy társasággal - és lön! (Persze az étkezések között finom rágcsálnivalót is kínálgatnék. És aznap, amikor főzhetnékre ébrednék, csak úgy mellékesen a legalább háromszori étkezés apropóján háromszor is dudorászva megterítenék, majd tálalnék, s ha már mindenki jóllakottan pisolyog, leszedném az asztalt, elmosogatnék és dudorászva elpakolnám a szárazra törölt edényeket, evőeszközöket.) És lön este, és lön reggel, második nap... S mind így, míg a világ világ, és főzhetnékre ébredek. De az az igazság, hogy - én sem értem, miért - ritkán ébredek erre. Kedves olvasó, ne aggódj, most nem sirám következik, amelyben hosszasan kárhoztatom a házimunkát, és nem is feminista kiáltvány, amelyben az egyenlőtlenségeket rovom fel. Inkább a kedv a kulcsszó - honnan van az embernek kedve bármit is tenni? Máskor meg miért lesz kedvetlen? Magyarázhatunk bármit az időhiánnyal, a folytonos rohanással, de oda is kilyukadhatunk, hogy a kutya is a jó dolgában vész meg. A dédnagymamám még lúggal mosott, az utcakútról hordta a vizet, tüzet rakott, hogy megmelegíthesse, és sorolhatnánk, menynyi vesződséggel járt a nagymosás, és mennyivel nagyobb munkát jelentett a mosogatás is, ma meg ülünk az illatos lakásainkban, gombnyomásra mos a gép ruhát, edényt, sokszor mégis sóhajtozva teregetünk, pakolászunk, mert végtelenül unjuk ezt nap mint nap megtenni. Nehéz lenne megértetni dédnagyanyámmal, hogy mi a csuda bajunk van. És azzal is nehéz elszámolni, mit kezdtünk a mosásnyi-mosogatásnyi idővel, amely a gépek hatékonysága miatt felszabadult. Boldogabbak lettünk? Megtanultuk örömmel elvégezni mindazt, amit mégis meg kell tennünk? Megtanultunk egyáltalán örülni? Vigyázz, kedves olvasó, igen csalóka ez a gondolatmenet! Mert nem a munkával járó vesződség veszi el az ember kedvét, és nem a munka megkönnyítése hozza meg. Visszatérve az anyagcseréhez: egy ideje felfigyeltem arra is, hogy vannak filmek, melyekben a főszereplő sosem főz, mos, takarít - nagyon-nagyon sok ilyen film van. Jó filmek. Vannak ilyen könyvek is - jó könyvek. (Olyan is van, amelyikben a főhős nem eszik - elképesztő.) Viszont a bogarat egy világjáró ismerősöm ültette a fülembe. Amikor arról kérdeztem, mi kell ahhoz, hogy az ember elbiciklizzen Kínába, akkor nevetve mondta, hogy akarat - eldöntőd, és megszervezed, de nem azon kezdesz agyalni, hogy mikor mit eszünk, mert akkor semmi értelme. Kiválasztod az út-Bonczidai Éva vonalat és mész - ennyi. (Az olyan ember, aki úgy kel fel, hogy ma mit eszünk, üljön otthon és főzzön - értettem meg a szentenciát.) Aztán felrémlett, hogy ezek nem új keletű bölcsességek. A háztartás gondja régi nyűg - alá lehet rendelni neki az életet, de nem érdemes. Szegény Márta! Amikor Jézus meglátogatta Betániában, igazán ki akart tenni magáért, sürgött-forgott. Főzött - abban a stresszben, ami évezredek óta ugyanúgy elkapja az asszonyokat, ha illusztris vendéget várnak az asztalukhoz. Mária viszont Jézus lábához ült, és hallgatta őt. Amikor Márta dorgálni kezdte a testvérét, aki magára hagyta a házimunkában, Jézus ezt mondta neki: „Márta, Márta, szorgalmas vagy és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, melyet nem vehetnek el tőle.” (Lk. 10:38-42) Talán a kedv ilyen könnyű helyen áll: nyűglődés, vesződés - ne adj' Isten zsémbelés - helyett bizony időnként a jobbik részt kell választani. jjRTjrjr helyőrség Főszerkesztő: Szentmártoni János • Szerkesztőség: Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, Oláh Jónos-ösztöndíjas), Farkas Weltmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence • Olvasószerkesztós, korrektúra: Farkas Orsolya, Nádai László • Kiadja a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. • Kiadásért felelős: Tihanyi Gabriella Irén ügyvezető • A kiadó székhelye: 1053 Budapest, Károlyi u. 16. • Postacím: 1394 Budapest 62. Pf. 394. • E-mail helyőrség. szerkesztosegigmail.com • Web helyorseg.ma • Nyomda és terjesztés: Mediaworks Hungary Zrt. (1082 Budapest, Üllői út 48.) MÉG NINCSEN KÉSZ Perceken át nézte a levelet. Az óra szorgosan ketyegett a falon, lent az utcán az autók föl-alá szaladtak, fék csikorgott itt-ott, a rendőr felírt valakit, a kávéházban egy pincér csinos borravalót zsebelt be, s egy szemrevaló hölgy harmadszor és végleg közölte az udvarlójával, hogy többet nem óhajtja látni, ő meg csak ült ott a gép előtt, kissé előrehajolva, és bámulta a betűket. A levélben egy ismerőse megköszönt neki valami régi dolgot, méghozzá meleg, baráti hangnemben. Nem érzett örömet. Sőt. Mélységesen fel volt háborodva. Talán furcsának tűnhet, hogy egy ember zaklatott lelkiállapotba kerül azért, mert egy ismerőse, akivel egy teljes évtizede haragot tart fenn, baráti hangot üt meg egy levélben, de ez történt. Legbelül felberregett egy jelzőkészülék, mint amikor az ember át akar hajtani kerékpárral a töltésen, s bár a vonat még nem látható, egy hang a fejben ezt ordítja: „Veszély! Veszély!”- Még nincsen kész! - ezt dörmögte, majd dühösen hátralökte székét, felpattant, és járkálni kezdett a szobában.- Még nincsen kész! - ezt mondta ismét, és meggyújtotta a kis bádogedény alatt a gázt, amiben a vizet szokta melegíteni a kávéhoz. Mikor elkészült, beletöltötte a tejet, töprengve kavargatta, majd az ablakhoz lépett. Míg kortyolgatta az italt, és megbámulta a szemközti építkezésen dolgozó munkásokat, próbálta dühbe lovalni magát, és úgy állt útjába a leikébe alattomosan tolakodó megbékélésnek, mintha egy gyanús ismeretlent akarna feltartóztatni a lakásajtóban. Őrizte ellenszenvét. Óvta, dédelgette. Próbálta táplálni. És rettenetesen megijedt, mert érezte, hogy csökken a lángja. Gyűjtésként emlékek után kapkodott. Ül otthon a fotelben, gyanútlanul, a szokásos esti agglegényhangok, zörgések és szöszmötölések biztonságában, s hirtelen csöng a telefon. Felveszi. Ez az alak van a vonal túloldalán, s nekiáll őt szidni. Gyalázza vagy huszonöt percig, majd mire végre szóhoz jutna, ennyit mond:- Hívjál vissza, drága a telefon! Ivott még egy kávét, s járkált tovább. Harkály úrnak még találkoznia kell az íróval, és ott rondán kell viselkednie, mire a - nagy tehetségű - írónak fölényes intellektussal, lenézően kell mondania gúnyos és cinikus bölcsességeket, amikből kiderülhet az ő nagysága. Az ablakra nézett. Észrevette, hogy szürkül.- Hogy jön ahhoz ez az alak, hogy megint beleköpjön a levesembe? Belevágta a pléhedénykét a mosogatóba, és kivette a szekrényből a cukrot. S közben nyugtázta, hogy ez a düh kevés. Ezzel nem jut el a történet csúcspontjáig. Harkály hiteles ábrázolásához szüksége volt a gyűlöletre, a haragra és az ellenszenvre, amibe belemárthatja az ecsetjét, hogy élethű legyen a kép. Harkálynak a kisregényben még igen sok ellenszenves dolgot kellett cselekednie, még sokszor kell hiúnak, gőgösnek, ostobának és lekezelőnek lennie - amilyen amúgy a valóságban is. Még sokszor kell lennie olyannak, akit ő mélységesen megvet, aki halálosan idegesíti, akinek a fejére oda tudna sújtani egy husánggal - főleg, amikor hátradől a székben, s két keze ujjait összeérinti, majd pislog. Igen, ez az ütési energia ad nyomatékot tollának, mely a papíron rója a sorokat. És erre most itt jön ez az alak, és békülni akar! Pittyenést hallott. Letette a bögrét, és a géphez lépett. Új üzenet. Feladó: Harkály Gábor. Csak az első két szót tudta elolvasni. „Kedves barátom!” Hangtalanul felsikoltott.- Ne! A rohadt életbe is. Hát még nem vagyok kész! Az egérhez kapott - a bögre majdnem felborult közben -, s kilőtte az oldalt. Ezt most ő nem olvassa el, de holnap se, meg holnapután se. Felkelt a székből. Tett még egy kört a szobában, majd kapkodva visszaült a he-Pozsonyi Ádám lyére. Megpróbálta felidézni magában a Azt 4 gyanús idegent ott az ajtóban egy korábbi évek vitáit, feszültségeit, és dől- darabig talán még fel tudja tartóztatni, de gozni kezdett. érezte, hogy sietnie kell. Kávéházak bolondja (café creme] (repesztés, aquatinta, metszet, 50 * 33 cm, 2001) tarca IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. augusztus V V J
