Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-07 / 157. szám

2020. JÚLIUS 7., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD Q Már a kényszergyógyítás is szóba került Itáliában Járványos lázadások Láthatóan meg sem próbálkoztak az előírt távolságtartással a londoni Soho vendégei Fotó: MTI Magosz: Saját piacainkon vernek agyon bennünket BUDAPEST Egy év alatt nem lehet felkészülni az Európai Unió közös agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a Zöld megálla­podás szerint kell kialakítani, ehhez ugyanis teljesen új tech­nológiára lenne szükség a me­zőgazdaságban - mondta Jakab István, a Magyar GazdaköRÖk és Gazdaszövetkezetek Orszá­gos Szövetségének (Magosz) elnöke tegnap a Kossuth rádió­ban. Kijelentette, az új szabá­lyozás azzal járna, hogy a „sa­ját piacainkon veretnek agyon bennünket”. Nagyon szigorú szabályokat fogalmaznak meg a gazdálkodás terén, miközben az unió legnagyobb befektetői a harmadik világ országaiból korlátlanul hozhatnak be ter­ményeket. Ilyen körülmények között a magyar mezőgazdaság képtelen labdába rúgni. Az új szabályok szerint pél­dául 50 százalékkal kell csök­kenteni a növényvédő szerek, a műtrágya és az antibiotiku­mok felhasználását, előírják a vetésforgókat is. Olyan vál­tozásokat követelnek tőlünk, amelyekre képtelenség felké­szülni - hangsúlyozta az el­nök, aki szerint ez durva tá­madás a gazdák ellen. Jakab István kiemelte, azt kérik, hogy a szigorú uniós szabá­lyokat a harmadik világ orszá­gaiból érkező árukra is alkal­mazzák. MW Lazulhatnak Európában a koronavírus miatt elrendelt szigorítások, de úgy tűnik, számos országban még így is sokallják az emberek a korlátozó intézkedéseket. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu EURÓPA A román állampolgá­rok egészségének és életének védelmébén hozott kormány­zati intézkedések meghiúsí­tásával vádolta meg az alkot­mánybíróságot a román mi­niszterelnök. Ludovic Orbán azt javasolja a lakosságnak, ne vegyék figyelembe az al­kotmánybíróság döntését, ha­nem ahogy eddig, kövessék a magától értetődő szabályokat. Romániában ugyanis a na­pokban hozott alkotmánybí­rósági döntés megszüntette a járvány megfékezését cél­zó karanténintézkedések jog­alapját. A hatóságok már csak ajánlhatják a fertőzötteknek vagy a járvány sújtotta orszá­gokból érkezőknek, de nem kényszeríthetik őket, hogy legalább két hétig ne érintkez­zenek másokkal. Több vírus­fertőzött máris távozott a kór­házból, illetve megszakította a házi elkülönítését. Erre vála­szul tegnap a román kormány elfogadta a közegészségügyi intézkedésekről szóló törvény­­tervezetet, amely felhatalmaz­ná a járványügyi operatív tör­zset, hogy karantént rendeljen el a járvány sújtotta országok­ból érkezőknek és a fertőzöt­tekkel kapcsolatba került sze­mélyeknek. A tervezetet azon­ban a parlamentnek is el kell még fogadnia. Meztelenkedés, verekedé­sek és drogok - ezzel a sza­lagcímmel számolt be vasár­nap a karantént követő kor­látozások feloldásáról a brit Sky News hírcsatorna. Ang­liában szombaton lépett élet­be a legnagyobb lazítás: hosz­­szú hónapok után a kocsmák, bárok, mozik és fodrászok is kinyithattak. Ahogy arra szá­mítani lehetett, egészen reg­gelig tartott a dorbézolás, kü­lönösen Londonban, a Soho szórakoztatónegyedben, és a részt vevők fittyet hánytak a továbbra is hatályos távolság­­tartásra. Emiatt országszerte több helyen összetűzések ala­kultak ki a védőintézkedést betartatni akaró rendőrökkel. Olaszországban kényszer­kezelést vezethetnek be a ka­rantént megszegő koronavíru­sos betegekkel szemben - je­lentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap, miután a lakhelyü­ket engedély nélkül elhagyó fertőzöttek miatt a járványgör­be ismét megemelkedett. A házi karantént megsze­gő betegek most 3-18 hóna­pig terjedő börtönbüntetést és akár ötezer eurós bírságot koc­káztatnak. Ez érvényes az Eu­rópai Unión kívülről beutazók­ra is. Speranza hangsúlyozta: a hatóságok azon dolgoznak; hogy ne tetőzzön a fertőzés úgy, mint márciusban, ehhez azonban szükséges az óvintéz­kedések további betartása. HÍREK Georgiában tárgyalt Szijjártó TBILISZI A keleti partnerség az EU egyik legfontosabb po­litikája - jelentette ki Szijjártó Péter Tbilisziben. A külgazda­sági és külügyminiszter hang­súlyozta: szeretnék, ha Geor­gia európai integrációs folya­mata gyors és eredményes lenne. Tizenöt magyar dolgo­zik ezért az unió megfigye­lő missziójában, és egy ma­gyar szakértő diplomata is segít ebben. Szijjártó elmond­ta, több megállapodás is szü­letett Budapest és Tbiliszi kö­zött. Több mint 42 milliárd fo­rintos hitelkeretet nyitottak meg a Magyar Export-Import Bank Zrt.-nél a két ország vál­lalatközi kapcsolatainak fej­lesztéséhez, aláírtak egy kul­turális megállapodást, vala­mint megegyeztek a felsőok­tatási együttműködés fenn­tartásáról és bővítéséről. A járványhelyzet alatt megerő­södött a magyar-georgiai együttműködés - tette hozzá a tárcavezető. MW Terroristajelölteket vádolnak Svájcban BERN Vádat emeltek Svájc­ban két férfi ellen, akik az Isz­lám Állam terrorszervezethez akartak csatlakozni. A vád szerint Svájcban és Francia­­országban kaptak kiképzést, majd öt éve Törökországon keresztül Szíria dzsihadisták ellenőrizte területére akartak jutni. A törökök feltartóztat­ták és 2016-ban visszatolon­­colták őket Svájcba. MW Bölcsődék épülnek a több gyermekhez Négy év alatt 70 ezer férőhellyel bővül a kicsik ellátása Fotó: MTI Többségben a horvátországi parlamentben Konzervatívok diadala Andrej Plenkovic biztosan győzött a hétvégi voksoláson Fotó: MTI MAGYARORSZÁG Húsz új böl­csődejön létre 350 új férőhely­­lyel a kormány 2,1 milliárd fo­rintos támogatásával - közöl­te Varga Mihály egy közössé­gi oldalára feltöltött videóban. A pénzügyminiszter hangsú­lyozta, hogy a családbarát po­litika megfordította a korábbi évek trendjét, idén kétezerrel több gyermek született, mint tavaly ilyenkor. A bölcsőde­fejlesztési program jóvoltából a bölcsődei férőhelyek száma 2022-re elérheti a 70 ezret. A kormány családpolitiká­jának kiemelt célja, hogy ösz­tönözze a gyermekvállalást és hozzájáruljon a gyermekne­velés költségeihez. Ezt bizto­sítják a családi adókedvezmé­nyek, a bővülő családtámoga­tás, az otthonteremtés támoga­tása és a folyamatosan bővülő bölcsődei férőhelyek is. A kor­mány az elmúlt tíz évben 60 százalékkal növelte a bölcső­dei férőhelyek számát. Közleményében a minisz­térium emlékeztet rá: a pá­lyázat előző fordulójában 32 önkormányzat kapott mint­egy 3,2 milliárd forint támo­gatást 579 bölcsődei férőhely létrehozására. A kormány 2018 óta 7,5 milliárd forintot költött az önkormányzati böl­csődék fejlesztésére. A 2020. március 19-éig benyújtott pályázatok közül 20 igény­lő kapja meg a támogatást a 2,1 milliárd forintból. Közü­lük 14 pályázó új bölcsőde, minibölcsőde építésére vagy meglévő bölcsődei épület bő­vítésére kap támogatást. To­vábbi hat település korábban más célra használt önkor­mányzati ingatlan átalakítá­sához kap segítséget. MW Folytatódnak a honvédelmi fejlesztések BUDAPEST Jövőre 162 milli­árd forinttal magasabb lesz a honvédelmi költségvetés, és a 778 milliárd forint 25- 30 százalékát fejlesztések­re fordítják - közölte a hon­védelmi miniszter tegnap az Ml televízióban. Benkő Ti­bor kiemelte, folytatódnak a honvédelmi fejlesztések. Jö­vőre már 1,66 százalék lesz a honvédelmi kiadások GDP- hez viszonyított aránya is, így egyre inkább közeledünk a NATO által elvárt 2 százalé­kos mértékhez. A miniszter azt mondta: a jövő évi költségvetés elsősor­ban a családok támogatásá­ról, emellett a gazdaság újra­indításáról szól, de kiemelten fontos a biztonság is. A hon­védelmi és haderőfejlesztési programot azért indították el, hogy a biztonságot hosszú távra garantálják. Benkő Ti­bor jelezte, hogy a beszerzé­sek folytatódnak, hamarosan érkeznek például a korszerű Leopard típusú kiképző harc­kocsik. Kitért továbbá arra, hogy a katonák a járványügyi ké­szültségi idején is folytatják feladataikat, járőrőznek, fer­tőtlenítenek, segítik a huma­nitárius korridorok biztosítá­sát. A honvédség részt vesz a munkahelyteremtési prog­ramban is, háromezer főnek biztosít átmeneti foglalkozta­tási formát. Az első nyolcszáz megfelelt jelentkező július el­sejétől már munkaviszony­ban van, fizetést kap. MW ZÁGRÁB Horvátországban csődöt mondott a balolda­li Restart Koalícióba vasár­napi előre hozott parlamen­ti választásokat a kormányzó jobbközép Horvát Demokra­tikus Közösség (HDZ) nyerte meg. Bár az Andrej Plenkovic vezette párt nem szerzett ab­szolút többséget, de a vele ed­dig is kormánykoalícióban lévő liberális Horvát Néppárt (HNS), valamint a Reformis­ták és a kisebbségi képvise­lők támogatásának köszön­hetően megvan a parlamenti többsége - jelentette be hét­főn Twitter-oldalán Marko Milic kormányszóvivő. A 99 százalékos feldolgo­zottság alapján a HDZ 66, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Restart Koalí­ció 41 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A vesztes szociáldemokra­ták elnöke, Davor Bernardic már le is mondott. A harma­dik helyen a januári elnökvá­lasztáson harmadik Miroslav Skoro eszéki horvát üzletem­ber, népszerű énekes által lét­rehozott Haza Mozgalom áll 16 mandátummal. Átlépi az ötszázalékos par­lamenti küszöböt 8 mandá­tummal a jobboldali Híd Füg­getlenek Listája (Most), va­lamint 7 mandátummal a Mozemo! (Képesek vagyunk rá!) újbalos-zöld szövetség, a választások meglepetése. Há­rom parlamenti lrelyre szá­míthat a Párt Névvel és Veze­téknévvel (Stranka imenom i prezimenom) balközép párt­­szövetség, egy-egy helyre pe­dig a kisebbik kormányzó párt, a liberális Horvát Nép­párt (HNS) és Radimir Cacic Reformisták pártja. A horvát parlament 11 man­dátumot a nemzeti kisebbsé­geknek és a horvát diaszpó­rának tart fenn. A garantált magyar kisebbségi képvise­lői helyért egyedül az eddigi képviselő, Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok De­mokratikus Közösségének el­nöke indult. A Horvátország­ban élő közel tizenötezer ma­gyar jól együttműködött a Plenkovic-kormánnyal - ér­tékelt Jankovics. Szijjártó Péter külügymi­niszter a Facebook-oldalán gratulált a horvát konzerva­tívok győzelméhez. Azt írta, Közép-Európa a nemzetközi liberális mainstream táma­dásainak célkeresztjében áll. Politikusok és újságírók sora képtelen megemészteni, hogy jobboldali, kereszténydemok­rata, migrációellenes, a nem­zeti érdeket elsőnek tekintő kormányok hosszú évek óta sikeresek tudnak lenni - fo­galmazott. Orbán Viktor gratuláló le­velében Andrej Plenkovicnak jelezte: készen áll a Közép-Eu­rópa megerősítését célzó stra­tégiai párbeszéd folytatására. „Meggyőződésem, hogy kor­mányaink szoros együttmű­ködése hatékonyabbá teszi a koronavírus-járvány elleni védekezésünket, és a gazda­ságaink újraindításához is se­gítségül szolgál” - írta a ma­gyar kormányfő. MW V A

Next

/
Oldalképek
Tartalom