Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-06 / 156. szám
2020. JÚLIUS 6., HÉTFŐ GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Szemléletváltás a turisztikai egyesület új vezetőségében Felderítették a szemetelő kilétét GYÖNGYÖSHALÁSZ Gyakori az illegális hulladéklerakás a településen, ám a mezőőrök segítségével gyakran azonosítható a tettes.- Az utóbbi öt alkalommal a szemetelő kilétét sikerült kideríteni. A faluban 18 helyen vannak kamerák, s általában egy nap alatt észreveszik a halmokat a mezőőrök. A legutóbb egy atkári lakost munkahelyén és lakásán is felkerestek, aki a felszólításra elszállította, amit Atkár külterületén hagyott - közölte kérdésünkre Pásztor János polgármester. Sz. M. L. Kerti susulykát evett, most lélegeztetőgépen van a mátraaljai nő Fontos szakember véleményét kérni Enyhíti a hőséget Három párakapuval gazdagodott a település Szent Anna téri óvodája. A gyerekek kényelme érdekében, a hőség miatt szereltette fel Gyöngyöshalász önkormányzata - jelentették be honlapjukon. Sz. M. L. Újra égethetnek zöldhulladékot VISONTA Mától újra égethető a kerti zöldhulladék a község belterületén hétfőnként és keddenként, az önkormányzat döntése értelmében. Honlapjukon felhívják a figyelmet arra, hogy e tevékenység közben folyamatosan felügyelni kell a tüzet a tulajdonosnak, s végül annak eloltásáról is gondoskodnia kell. Hangsúlyozták, hogy országos vagy megyei tilalom esetén természetesen a településen sem gyújthatnak tüzet a polgárok, és azt is, hogy egyéb hulladékot minden esetben tilos égetni. Sz. M. L. Nyári diákprogramok YRÉBE Változatos programokkal várja a gyerekeket a nagyrédei Molnár József Közösségi Színtér a nyári szünetben - adta hírül honlapján az önkormányzat. Választható a Vadnyugati kalandok napközis tábor kirándulással, Festőtábor szabadidős programokkal, Virtus tánctáborok kreatív programokkal vagy a Videós esély otthon napközis tábor. Jelentkezés és bővebb információ személyesen vagy az intézmény elérhetőségein kérhető, a 30/702-7488-as számon és a muvelodesihaz@nagyrede. hu címen. Sz. M. L. Nyáron is fontos a hasznos időtöltés Illusztráció: H. M. a tisztújító közgyűlés után GYÖNGYÖS Erős verejtékezéssel, hányással, hasmenéssel, vészesen lecsökkent vérnyomással, beszűkült pupillákkal, sokkos állapotban érkezett a sürgősségi osztályra az a mátraaljai nő, aki előzőleg kerti susulykából készített ételt evett. A gyöngyösi kórház sürgősségi osztályán sikerült stabilizálni az állapotát, de így is az intenzív osztályra került, lélegeztetőgépen van, küzdenek az életéért az orvosok - tájékoztatta lapunkat a kórház. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt még ételmaradék, amiből a labor kimutatta a jellemző méreganyagot, így a Szellős kosárba szedjünk gombát Shutterstock-illusztráció célzott kezelést gyorsan el tudták kezdeni a betegnél. A gombafajta okozta mérgezés halálozási százaléka viszonylag alacsony - 2-5 százalék -, de súlyos esetekben sajnos ez sem zárható ki. Csak szakértő által bevizsgált gombát fogyasszunk. Ők azt is kérik a gombázóktól, hogy ne nejlontáskába tegyék a leszedett gombákat, hanem nyitott kosárba, és lehetőleg ne keveredjenek, érintkezzenek a különböző fajták egymással - hívja fel a figyelmet a kórház. A kisebb termetű mérgező gombák közé tartozó kerti susulyka több más gombával összetéveszthető, köztük a sokak által szedett és kedvelt mezei szegfűgombával. Talán éppen ezzel a gombával keverhette össze, vagy ennek a gombának a szedése közben kerülhetett az életveszélyes állapotban lévő mátrai gombázó kosarába, majd asztalára. Jellegzetes tulajdonsága továbbá, hogy az okkeres, barnás kalapja sugarasan selymes-szálas. Sűrűn álló, kezdetben fakósárga lerne- ' zei később olívbarna színűek, élük fehéres. Húsa vékony, törékeny a kalapban, tönkben szálas, fehéres színű, nincs jó illata, és nincs különösebb íze. Sz. M. L. 'I ■í —Is Igyekeznek tovább erősíteni a hazai turisztikai kínálatban immár kiemelkedő területet Tisztújító közgyűlést tartott a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület. Az elnöki tisztséget Benkő Béla tölti be immár, de az egyéb, elnökségi pozíciókban is változások történtek. Szabadi Martina martina.szabadi@mediaworks.hu GYÖNGYÖS, MÁTRA A napokban az Avar Hotelben megtartott közgyűlésen a tagság megválasztotta a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület (TDM) új vezetőségét. A szerdai választás értelmében a jövőben az elnöki tisztséget a TDM-ben eddig turisztikai menedzserként dolgozó Benkő Béla látja el, az alelnök dr. Bujdosó Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem Károly Róbert Campus főigazgatója lett. Az elnökségbe választották Dobre-Kecsmár Csabát, az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatóját, Nehéz Tamást, a frissen megnyitott Hotel Avar igazgatóját, Babiczki Lászlót, a Mátrai Borászok Egyesületének elnökét és Jaros Pétert, a Mátra Biker.SC alelnökét. Utóbbi két szakember már A hegység és környezete felkerült a turisztikai térképre az előző elnökségben is dolgozott. A tisztújításról Benkő Béla hangsúlyozta: külön-külön, személyesen is köszönet illeTovábbi izgalmas hírekért látogasson el ide: Fotó: Czímer Tamás ti a tisztségeiktől megváló korábbi vezetők mindegyikét, vagyis Nagy Róbert elnököt, Szókovács Péter alelnököt, Dinya Anikó és Palik Tibor elnökségi tagokat. Mint ahogy az új vezető fogalmazott: a Turisztikai Desztinációs Menedzsment a megkezdett úton halad tovább, fő cél a korábbi fejlesztési projektek folytatása, hangsúlyozva az aktív turizmust, illetve erősítve Gyöngyös látogatottságát.- A szervezet a jövőben is az együttműködésen alapuló, széles bázison nyugvó és szakmailag megalapozott munkát helyezi előtérbe, ebben számít a tagságra, s mindenki másra is, aki a Mátra turizmusában érdekelt. A hegység és környezete felkerült a hazai turisztikai térképre, immár az a reális cél, hogy megerősítse pozícióit a turisztikai piacon is - jegyezte meg Benkő Béla, kiemelve azt is, hogy a Mátrán belül Gyöngyös pozícióit is szükséges azért erősíteni. Szólt arról is, hogy a már kipróbált és jól működő, bevált eszközök alkalmazása mellett fontos az is, hogy az új menedzsment némiképp új szemlélettel vágjon bele a munkájába. Mint mondja, az új csapat főként erősebb, marketingfókuszú lépésekkel is igyekszik tovább erősíteni a hazai turisztikai kínálatban immár kiemelkedő helyen álló terület jövőbeli fejlődését és fellendülését. HEOL.hu Kiemelkedő eredmények A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület 2009- ben alakúit azzal a szándékkal, hogy a környék turizmusban érintett vállalkozásait őszszefogja, és a Mátrát a hazai turisztikai paletta méltó helyére emelje. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak köszönhetően részletes adatok állnak rendelkezésre a szálláshelyek januármájusi forgalmáról. Ezek alapján szép eredményt ért el a Mátra fővárosa, hiszen mint ahogy arról már beszámoltunk, Gyöngyös az év eleji adatok alapján a harmadik legnépszerűbb célpont volt a pihenni vágyók körében. HÍREK Menedzserből elnök lett