Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-18 / 167. szám
f'i'öni'. helyorseg 5 vers Polgár Kristóf Exodikon Iliásznak Ázsiából visszatérve Dionüszosz, művelt vándor halandó maszkban, thürszosszal porolja köpenyét átkozza a repedést a sarkán. Álcája velejárója. Csatát látott. Győztes birodalmát, halványra szívta a nap. Folyamain, mint tavirózsa, lebegett a kékarcú malícia és beszennyezte a víz édes levét. Kelyhekben méreg, szélein dísz, szőlőtőke burjánzik merészen, ajkakra csalva magát. Főtéren korhadt szerkezet, kolosszális hátas, amin meg-megszárad újabb réteg a kiontott vérből. Micsoda csataló. Törvénytelen pásztoróra gyümölcse, hogy méhében csikó helyett kígyót táplált és vereséget szült Trójának. Mindezt egy kis gyümölcsért. Hamis festmény Az elixir nyálból készült főzet. Amíg lehetett, titkoltad előttem is. Fertőtlenít - mondtad - mint a harapás. Felkészítettél egy elpazarolt újjászületésre, kivetted a hűtőből és megmérgezted az edényeket. A kanalat is lenyaltad mint az ujjaid, melyekkel a hajamba túrtál. Éjszakai jelenés vagy. Hármas keresztutak őrzője. Illatos de ízetlen fogás. Balázs Tímea A parton Az idő az aszfaltba véste a macskamancsok nyomait. Mosolygok, mert árnyékot vethetek. Fordul a bicikli kereke a gyermek alatt. Beszippantom a sodrást, az összes bogarat és nádat, a felhőkre festett eget, a forrást és az óceánt. A végnek hittem a kezdetet, kezdetet a végnek Itt vagyok. Újjászülettem: most szültem meg önmagam. Ha mellém ülne a múltam - már meg is nyugtattam. Rám hullt egy csepp - boldogság. Szamossá növöm ki magam. Nász-tánc Szeretlek, mint magjait az alma, mint fenyveseket a farkasok. Szerelmünknek lágy öl a hatalma. Táncolj nekem, én csak hallgatok. Hallgatok, átölellek pirkadatig, tested hőjében megtisztulok, míg az asztalunkat megterítik selyemmel aranyszemű angyalok. a Világot Madárhangon fordul a föld és a légutakon méz folyik át. Csillaghadak szikráznak velünk a hajnal habjának szaladva. Kitárt karainkból egymásba áramlunk a béke-fa lombjai alatt. Összeölelkezünk, elolvadunk végleg, dobbanásban válunk eggyé: megteremtettük a Világot. Cholnoky Jenő Abbáziában (1907) Forrás: Fortepan/Adományozó: Cholnoky Tamás Ily és Krisztinka Titkok Belebonyolódunk a jóslatokba, levegőért ásítozik a képkeret. Párnákba titkokat gyűjtünk, véresre tapossuk a végzetet. érintések egymásra öntjük a forró napsugarakat,, bőrünket mardosó ölelések faggatják, ajkaink kapkodnak, hol van a következő mozdulat helye, mikortól számítunk egy Gondolatban derékig süllyedtél a vagyonban. Levelet hagytál az éjjeliszekrényen, latinul idéztél benne bölcseket és dőlt betűvel írtad alá. Köszönés nélkül távoztál a tengerentúlra. Idegen nyelven üdvözlő lábtörlővel zsúfoltad a bejáratod. Hazug festményen, átriummal szemben nászágy, amin meztelen fekszem, élénk, színes gyümölcsöket tartasz a számhoz és alig várod, hogy jóllakjak. Cholnoky Béla, a majdani hidrobiológus, botanikus (1901)) Kristály A béke színe égszínkék és méregzöld, madárcsicsergés a hangja. Virágzik a teremtés, megszólal a szabadság harangja. A megismerés ritmusához simulok, sosem lesz már vége. A beáramló levegő lélekkel tölt fel, ereimben a gyönyör végtelensége. Aranyszínben pompázunk; lélegzőnk a világ tetején. Elolvadó selyem-felhők vagyunk; újjászületünk, te meg én. Initium Kávézaccnak tűnő porhanyós földön ugrálnak a türkizen fénylő üvegszilánkok. Hallom, ahogy értem szólalnak a harangok a folyómederben koncertező zenekar mögül. Eső esik. Mindenki bőrébe marnak a fekete cseppek... de engem dicsőítenek a hangok. Üveglapokon lépdelek, talpam alatt vörös tócsák követik mozgásomat. Táncoljatok! Hiszen a kávét már megittátok és az üvegasztal is eltörött nehéz lelketek alatt. Mi maradt más hátra? Hullámzik a zongora, hahotázik a hegedű, mondjátok, halljátok hogy dörög? - Látjátok a villámokat? Induljon hát a refrén! Nyíljon a koporsó! mono-dráma fotelem mélyében ülök kitekintek a szobám ablakán magány-piszkos üvegen keresztül látom a világot ahogy könnyedén tépi a fák lombjait a szél törzsként vetek árnyékot az elmúltra de a vihar az egyedüli párna újabb jövendölést. játszunk az éjszakával, és minden hajnalban kiteregetünk, aszott fényben szárad a boldogságunk. babás elkented a szürke pöttyöt a lapon, de hogy minek, nem tudom. végigsimítottad az ujjad a síkos papíron, kirázott a hideg. nem, nem a hangtól, a pötty színe megvilágosodott. feltűzted a szekrényemre, és a lapon a pötty kikacsintott felém, talán egy buggyos ruhás baba, szemüveggel... (a ruhán színes bonbonok, cérnaszálak) a fürtös sötétség fénylett a gyertyalángtól, megvilágította sápadt, ijedt arcát. pedig cseppet sem félt. 2020. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
