Heves Megyei Hírlap, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-10 / 160. szám

HIRDETÉS EGY PERCBEN Medvéket láttak, de nyomuk nincs PETŐFIBÁNYA Szerda hajnalban med­véket észleltek a település határá­ban, tavasszal pedig innen nem mesz­­sze, Pásztón láttak mackót. A helyiek összekapcsolták a két esetet. Az álla­tok a Mátrából is érkezhettek, ez né­hány órájukba kerülne a szakembe­rek szerint. A környéket átfésülték, nyomokat nem találtak a kemény ta­lajon, de ez nem zárja ki, hogy járt a környéken a három bundás. *► 2 Látogatási tilalom az otthonokban i 1 Miután újabb korona­vírus fertőzöttekre is fény derült a napokban a térségben, több idő­seket ellátó szociális intézmény új­ra korlátozza a látogatást. A noszva­­ji Kincses Sziget Szépkorúak Ottho­nában tilalom van érvényben, s így döntött az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője is. Nem zárható ki, hogy országosan is szigorításo­kat vezetnek be. ► 3 A kulturális örökségüket védelmezik Új civil szervezet kezdte meg működését Hevesen, NOTITIA Hon­ismereti, Hagyományőrző és Tu­risztikai Alapítvány néven. Gyime­­siné Gömöri Ilona kurátor elmond­ta: céljuk a helyi kulturális örökség kutatása, védelme. Jó reggelt! Gyakrabban találnak potya­utasokat a repülőgépek futóműaknáiban, mint gon­dolnánk. Ezen a szűk helyen jól kell helyezkedni ahhoz, hogy a futómű ne nyomja agyon őket, 8 ezer méter magasan pedig a levegő is ritka, és kihűlés miatt sem túl biztonságos búvóhely. Egy kongói tinédzser még ennél is érdekesebb módját válasz­totta az utazásnak: a brazzaville-i Maya Maya Nemzetközi Repülőté­ren egy kisebb, sugárhajtású gép hajtóművébe mászott be csomagjá­val - írja az afrikmag.com. A ható­ságok időben észrevették, és indu­lás előtt kitessékelték, majd a határ­őrség kihallgatásra vitte. A fiú azt mondta, ő csak Európába szeretett volna eljutni. Sz. M. L HEVES MEGYE A nyári kánikula alatti hűsölés eddig sem volt veszélytelen, hiszen akár légiós baktériumot is rejthetnek a kutak, sőt a klímák, és a koronavírus árnyé­kában még inkább ajánlott kerülni a fertőzésveszélyt. Dr. Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos hívja fel a figyelmet a szökőkutak, illetve a strandok rejtett veszélyei­re. A doktornő most inkább a szabad vízi strandokat ajánlja, ahol a kevésbé zsúfolt partszakaszokon nyugodtan pihenhet a család. Fotó: Berán Dániel ► 3 Gazdára lelt nyolcmillió rezsiutalvány TÁMOGATÁS lói forgott a re­zsiutalvány a postákon - vá­laszolta képviselői kérdésre Fónagy lános, a nemzeti va­gyon kezeléséért felelős tár­ca nélküli miniszter. Hozzá­tette, június 2-áig 6 757765 darabot váltottak be, a fenn­maradó utalványokkal a köz­üzemi szolgáltatóknál fizet­tek a jogosultak. A postákon a villany- és gázszámla fize­tésekor készpénzként fogad­ták el az utalványokat. ► 7 Hazai termékeket a hazaiaknak GAZDASÁGVÉDELEM Az élel­miszer-gazdaság erősítése, a közbeszerzési eljárások egy­szerűsítése volt a téma a gaz­daságvédelmi operatív törzs csütörtöki ülésén - közölte Varga Mihály pénzügymi­niszter budapesti sajtótájé­koztatón. El kell érni, hogy minél nagyobb arányban ke­rüljön magyar élelmiszer a hazai közétkeztetésbe. ► 7 Biztonságos magyar húsüzemek ÉLELMISZER A nyugat-euró­pai cégekkel ellentétben a hazai feldolgozóüzemekben alacsony a kockázata annak, hogy járványgóc alakuljon ki. A német és osztrák hús­iparban fellobbanó fertőzé­sek egyik oka lehet, hogy magas a külföldi dolgozók aránya. Sokan hetekig össze­zárva, szűkös munkásszál­lón élnek. Ráadásul a vágó­­hidakon javarészt hidegben dolgoznak. ► 7 Korlátozás jöhet újra itthon is BUDAPEST Bár hazánkban napról napra csökken a ko­­ronavírus-esetek száma, a környező országok többsé­gére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs ülése után ismét szigorításokat vezet be - mondta Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón. Le­het külföldre menni, de itt­hon biztonságosabb. ► 9 Környezetkímélőbb lesz a Mátrái Erőmű Nemzetstratégiai érdek az átalakítás VISONTA - A Mátrai Erőmű klímavédelmi szempontok­nak megfelelő technológi­ai átalakítása nemzetstra­tégiai érdek - jelentette ki a vállalat szerdai zártkörű sajtóbejárásán a társaság erőműfejlesztési és stratégi­ai igazgatója, Orosz Zoltán. Kiemelte, hogy a lignites egységek fokozatos kivezeté­se csak úgy valósítható meg, ha azok helyére korszerűbb és környezetkímélőbb technoló­giák lépnek - közölte az MTI. A nemzeti karbonmentességi célok elérése, a légszennye­ző anyagok kibocsátásának csökkentése érdekében a je­lenlegi kapacitások kiváltá­sát gyorsan és hatékonyan kívánják megoldani. Az erő­mű a régió kiemelt foglalkoz­tatója, így nagy figyelmet for­dítanak arra is, hogy az átala­kításnál a munkaerő átképez­hető legyen. ► 6 Az erőmű a térség kiemelt munkaadója Fotó: MTI/Szlgetváry Zsplt Inkább a belföldi, nyílt vizeket ajánlja idén nyárra a háziorvos Veszélyes időtöltés szökőkútban pancsolni 770865 910059 20160 SZERKESZTŐS ÉG: E-mail: szerkesztoscfe@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 28 29 Ma sok napsütésre, kiváló strandidőre számítha­tunk. A hőmérséklet csúcsértéke eléri a 29-34 fo­kot, szinte országos hőség várható. ► 13 dog névnapot kívánunk nevű olvasóinknak! W

Next

/
Oldalképek
Tartalom