Heves Megyei Hírlap, 2020. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-29 / 150. szám

2020. JÚNIUS 29., HÉTFŐ GAZDASÁG y Útfejlesztések 2024-ig 3200 milliárd forintból RAJKA A hazai úthálózat fej­lesztése 3200 milliárd forint­ból valósul meg 2024-ig, eb­ből 1800 milliárd forint hazai költségvetési forrás - mond­ta pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztéri­um közlekedésért felelős he­lyettes államtitkára Rajkán, az M15-ÖS autóút autópályá­vá bővítésének záró sajtótá­jékoztatóján. Tóth Péter ki­emelte: a fejlesztések fő cél­ja, hogy a megyei jogú város­ok és a kiemelt gazdasági te­rületek négysávos utakkal be­kapcsolódjanak a gyorsforgal­mi hálózatba, az autópályák és autóutak elérjék az országha­tárt, és az ország bármely te­lepüléséről fél órán belül elér­hető légyen egy négysávos út. 2010 óta mintegy ötszáz ki­lométer autópálya vagy autóút épült meg, és hatezer kilomé­ternyi út újult meg. Míg 2010- ben három országhatár volt el­érhető négysávos úton, ma már kétszer annyi. Az M15-ÖS autó­pálya tavaly decemberi átadá­sával a magyar-szlovák közle­kedési kapcsolatok bővültek. 2010 óta több Ipoly-híd épült meg, őszre befejeződik az új komáromi Duna-híd kivitele­zése is. Az M70-es úttal négy­sávos kapcsolat épült ki Szlo­vénia felé. Folyamatban van az M30-as út kivitelezése, amely­­lyel Kassáig lehet majd négysá­vos úton közlekedni. MW Óriási összegeket szerzett vissza a bűnözőktől a NAV A csalók nyomában A NAV által tavaly felderí­tett 5300 gazdasági bűn­­cselekmény fele költség­vetési csalás volt, de akadt bőven csődbűcselekmény is. A nyomozók 39 esetben még azelőtt léptek, hogy az elkövetők befejezhették volna a tettüket, csak ezzel 3,5 milliárdot spóroltak a költségvetésnek. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ADÓHIVATAL Összesen 5300 gazdasági bűncselemény ellen indított nyomozást tavaly az adóhivatal bűnügyi szakterü­lete. A Nemzeti Adó- és Vám­hivatal (NAV) friss kimutatá­sa szerint az ügyek közel fe­le költségvetési csalás volt, de szép számmal akadt csődbűn­cselekmény, hamisítási vagy a számviteli szabályok megsér­tése is. A hatóság elé került akták összesen közel százmil­­liárd forintról szóltak - adta hírül a Magyar Nemzet. Az adóhatóság emberei a károk megtérítése érdekében lefoglalással, zár alá vétel és önkéntes megtérítés révén kö­zel 90 milliárd forintnyi érté­ket vontak el a feltételezett el­követőktől. A hatósági összesítés külön is taglalta a költségvetést meg­károsító cselekmények adata­it. Eszerint 2700 ilyen bűncse-Egy adóhivatali nyomozó egy lekapcsolt cigarettaszállítmánnyal. Sokat ér, ha időben lépnek Fotó: MTI lekmény jutott a NAV tudomá­sára, ezek az ügyek 85 milli­árd forintról szóltak. A károk legnagyobb része tehát az ef­féle visszaélésekhez kapcso­lódott. A statisztikából kiderül, hogy érdemi hozadéka lehet, ha a hatóság időben lép. Tavaly például.39 költségvetési csa­lást derítettek fel azelőtt, hogy a tettesek befejezhették volna tervüket, vagyis mielőtt a kár bekövetkezhetett volna. A ha­tékony fellépés révén sikerült megelőzni, hogy 3,5 milliárd forinttal csökkenjenek a költ­ségvetés bevételei. Hasznos a webes ügysegéd A NAV-nál kell intézni júliustól az egyéni vállalkozói tevékeny­séggel kapcsolatos ügyeket. Továbbra is a webes ügysegé­den jelenthetik be a NAV-nak a tevékenységükkel kapcsolatos eseményeket és nyújthatják be hatósági bizonyítvány iránti kérelmüket is. A tevékenység megkezdését és megszünteté­sét személyesen is bejelenthe­tik a NAV ügyfélszolgálatain. A NAV szerint tavaly össze­sen húsz bűnszervezetet és 28 bűnszövetséget tártak fel, ezek a csoportok 26 milliárd forin­tos kárt okoztak. Az adóható­ság az érintettektől szinte a teljes összeget biztonságba he­lyezte. Ha ezeket a csoportokat nem számolják fel, és tovább működnek, akkor tizenkét hó­nap alatt újabb 14 milliárddal rövidítették volna meg a költ­ségvetést. A múlt év végén a NAV 4700 ügyben folytatott nyomozást, a két évnél régebb óta tartó ügyek száma megha­ladta a hatszázat, a három éven túlnyúló eseteké pedig megkö­zelítette a félezret. HÍREK Új kutatási központ nyílt SZEGED A vállalati igények­hez alkalmazkodó új kutatá­si központ jön létre Szegeden 4 milliárd forintos támogatás­sal - mondta Palkovics Lász­ló innovációs és technológiai miniszter szombaton Szege­den, ahol megalakulta Fenn­tartható Zöld Kémia és Mobi­litás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mól és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében. A négy­­milliárd forintból megvalósuló központ célja, hogy ipari part­nerek számára korszerű kuta­tási hátteret biztosítson alap- és alkalmazott kutatásokhoz, valamint kísérleti fejleszté­sekhez, amelyek fókuszában a kőolajjal és kőolajszárma­zékokkal kapcsolatos kutatá­sok állnak. MW Megvédik a vállalatokat BUDAPEST Meg kell védeni a magyar vállalatokat az ellen­séges célú külföldi felvásár­lástól, a kormány többek kö­zött ehhez is felhatalmazást kér a most indult nemzeti konzultáción - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innováci­ós és Technológiai Miniszté­rium államtitkára. Kifejtette, a koronavírus-járvány egész Európában komoly gazdasági károkat okozott, ezt a helyze­tet használják ki a nemzetkö­zi spekulánsok, akik ilyenkor stratégiai jelentőségű vállala­tokat akarnak áron alul meg­szerezni. MW Rengeteg nyugdíjas él magányosan Krízislepárlásra is adnak támogatást Pályázat zöldszüretre Hamarosan újabb pályázat lesz a borászatoknak Fotó: Kallus György BUDAPEST Minden negye­dik 65 év fölötti nő és min­den ötödik hasonló korú fér­fi egyedül él a saját háztartá­sában Magyarországon, de­rült ki az Eurostat adataiból. A vizsgálat szerint az Euró­pai Unióban tavaly a 65 év fe­letti nők 40, az azonos korú férfiak 19 százaléka élt ma­gányosan. Magyarországon a nők közel 44 százaléka, mint­egy 497,1 fő él egyedül. Ez a negyedik legmagasabb arány európai összevetésben. A vár­ható élettartambeli eltérő ki­látások miatt a férfiakat ille­tően ez az arány 21 százalék, ami mintegy 150,3 ezer főt je­lent. Az EU 27 tagállamát néz­ve Lettországban él egyedül a legtöbb 65 fölötti nő, szám­arányuk 49 százalék a vizs­gált népesség körében, az ösz­­szesítéskor kiszűrték a bent­lakásos intézményekben élő­ket. Lettországot követi 45-45 százalékos aránnyal Szlové­nia és Németország, valamint 44 százalékkal Finnország és Csehország. A lista másik vé­gén Észtország áll, ahol a 65 évesnél idősebb nőknek mind­össze 26 százaléka él egyedül. A férfiak közül Írországban élnek a legtöbben egyedül (28 százalék), Portugáliában a legkevesebben (10 százalék). Az Eurostat elemzése sze­rint az aktív, vagyis 15 és 64 év közötti életkorú uniós pol­gárok 19 százaléka él egyedül, a nőknél és a férfiaknál nincs eltérés ebben. A párkapcsolatban élők ará­nya a nőknél 51, a férfiaknál 48 százalék. A fennmaradó 30 és 33 százalék más felnőttek­kel (például a szüleivel vagy gyerekeivel) él közös háztar­tásban. MW Jól vizsgázott a cégeknél a távmunka FELMÉRÉS Nem csökkent a ha­tékonyságuk azoknak a ha­zai vállalkozásoknak, ame­lyeknél minden foglalkoz­tatott távmunkában dolgo­zott a csaknem három hóna­pig tartó kijárási korlátozások alatt - derül ki ki az EY és a HR Fest közös kutatásából. A több mint ötven megkérdezett kis-, közép- és nagyvállalati humánerőforrás-vezető ész­revételeit összesítő felmérés szerint a kedvező tapasztala­tok hatására a cégek harmada hosszú távon is tervez változ­tatásokat a munkahelyi kultú­rájában. A vállalkozások dön­tő többsége, 76 százaléka min­den irodai dolgozónak elren­delte a távmunkát az elmúlt három hónapban. Az otthonról dolgozók tel­jesítményében gyakorlatilag semmilyen visszaesést nem tapasztaltak. A munkatársak produktivitása még javult is a válaszadók 22 százaléka sze­rint. A cégek mintegy 40 szá­zaléka egyelőre csak rövid tá­vú célokat fogalmazott meg a fizikai visszatéréssel kapcso­latban. Hosszú távra új, rugal­mas munkavégzési gyakorlat kialakításán a megkérdezet­tek 29 százaléka dolgozik. A Profession.hu álláskereső portál szerint sok vállalat hib­rid szervezetté válik: a mun­katársak csoportokban, fel­váltva dolgoznak otthonról és az irodában így előfordulhat, hogy további hosszú hónapo­kon át bizonyos kollégákkal csak online egyeztetnek. MW BORPIAC A tavalyinál jóval több forrást fordít Magyaror­szág a borpiaci krízisintézké­­désekre, vagyis a zöldszüret és a bor lepárlásának támoga­tására - közölte az Agrármi­nisztérium helyettes államtit­kára. Tarpataki Tamás hang­súlyozta, hogy mindkét lehe­tőség igénybevétele önkéntes. Az idén zöldszüretre 5,1 mil­liárd, krízislepárlásra pedig - mintegy 250 ezer hektó bor lepárlását lehetővé téve - 2,5 milliárd forintot tervez a tár­ca. Csak viszonyításképpen: az elmúlt évben zöldszüretre mintegy 2,5 milliárd, krízis­lepárlásra pedig 562 millió fo­rintot fizettek ki. A helyettes államtitkár sze­rint a koronavírus miatt a helyzet némileg más, mint az elmúlt évben, de a cél hasonló: a szőlő- és a borpiaci kínálati nyomás csökkentése. A kész­letek kisebbek, mint tavaly, de abszolút értékben tovább­ra is magasnak számítanak, azt is figyelembe véve, hogy a koronavírus-járvány miat­ti korlátozó intézkedések erő­sen csökkentették a bor érté­kesítését. A zöldszüretre hétfőtől júni­us 30-áig lehet jelentkezni, és csütörtökig már 1327 hektárra nyújtottak be igényt. Az elmúlt évben 3800 hektáron távolítot­ták el a fürtöket idő előtt. Font Sándor, a mezőgazdasági bi­zottság elnöke szerint az idei részadat azt mutatja, hogy az elmúlt évinél most nagyobb területen terveznek zöldszüre­tet. Tavaly ezzel sokan jobban jártak, mint ha hagyták volna beérni és azután eladni pró­bálnák a szőlőt. Font Sándor attól tartott, hogy túligénylik majd a ke­retet, és a visszaosztás miatt az átlaghozam alapján előze­tesen számított, végül a kilo­grammonként 65-68 forint kö­rüli árnál kevesebbet kapnak a zöldszüretre jelentkező ter­melők. Tarpataki Tamás azon­ban elmondta, hogy ha szük-A nagy bortermelő országok is élnek a készleteket és a bor­termést csökkentő intézke­désekkel: Franciaország 50, Spanyolország és Olaszország séges, a tárca kész megemel­ni a keretet. Az Agrárminisztérium ha­marosan meghirdet egy 1,8 milliárd forint keretű támoga­tást is, erre olyan borászatok pályázhatnak, amelyek a ter­melésük legalább 20 százalé­kát vendéglátóhelyeknek vágy közvetlenül adják el. A támo­gatás hektáralapú lesz, 120 ezer és 600 ezer forint közöt­ti, és maximum 30 hektárra lehet igénybe venni. MW 17,5-17,5 milliárd forintnyi ke­rettel indít krízislepárlást. Az utóbbi két országban zöldszü­ret és központilag meghatáro­zott hozamkorlát is lesz. Minden negyedik 65 év feletti nő magányosan él Fotó: Shutterstock A legnagyobb termelők is léptek

Next

/
Oldalképek
Tartalom